A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 16., kedd

Tarator

Egy újabb főzés nélkül készíthető  leves  a  hideg levesek sorában  a bolgár uborka leves.


Bolgár uborkaleves



Aki szereti  a tzatziki ízvilágát biztos  megkedveli ezt a levest is,  hisz  az uborka, kapor  páros  egészül ki fokhagymával, joghurttal ebben a levesben . 
Nagy előnye, hogy gyorsan, egyszerűen elkészíthető és kellemesen hűsít frissít  a nyári kánikulában.
Az elmúlt napok hősége talán ma tetőzött legalábbis szeretném azt hinni, a 40 fok( árnyékban ) nem  kevés,  de tartósan  2 hét 37-38 fokos  hőségben  túl nehéz  nem szoktunk hozzá, ahogy lehet próbáljuk kímélni a szervezetünket és a környezetünket. Ilyenkor  a hideg leveseket is sorra veszem, hisz a folyadék pótlása ép oly fontos mint az ásványianyag bevitele, amit  nyers  zöldségekkel,   gyümölcsökkel  egyszerűen  megtehetünk. 

Talán nem túlzás, 10 perc alatt elkészíthető  a tarator,  a  bolgárok uborka levese.





Elkészítése  a következők szerint történik,  a megtisztított fokhagyma gerezdeket   sóval összetörjük ( mozsárban )Az olajat cseppenként  hozzáadjuk,Az uborkát meghámozzuk és lereszeljük elkeverjük  a fokhagymás olajjal és a joghurttal,  frissen őrölt borssal, kaporral, egy kanálnyi őrölt mandulával  ízesítjük. Jól behűtve tálaljuk, amihez egy ötlet,  ha az uborkát  és joghurtot  hűtőben tároljuk   felhasználás előtt szinte azonnal fogyasztható is a kész leves  .
Tálaláskor egy-két szem jégkockát is tegyünk a tányérokba  ! 


A tarator  hozzávalói:

  • 3 gerezd fokhagyma
  • tengeri só(ízlés szerint)
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 500g salátauborka
  • 4 dl joghurt
  • frissen őrölt (fehér) bors
  • 1/2 csokor  friss apróra vágott kapor
  • 1-2 evőkanál  őrölt mandula/mogyoró/dió( ami van otthon )


Jó étvágyat ! 

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy Pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
 📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2023. július 18., kedd

Chłodnik – lengyel hideg céklaleves uborkával és kaporral

 Chłodnik – lengyel céklaleves, amit hidegen tálalunk, és amely a nyári kánikula egyik legfrissítőbb levese.



Cékla, uborka, joghurt vagy kefir, friss kapor és újhagyma – ezek adják ennek a gyönyörű rózsaszín levesnek az alapját. A hűsítő, könnyű és vitaminokban gazdag étel a lengyel konyha klasszikusa, amit érdemes megismerni és kipróbálni.



Cékla a blogon – több mint 25 recept főszereplője

A cékla nálam külön fejezetet érdemel: az elmúlt években levesek, saláták, előételek, köretek és még édességek is készültek belőle – több mint 25 céklás recept szerepel a blogon.
Ezért is furcsa, hogy a lengyel konyha egyik legismertebb céklás fogása, a Chłodnik, eddig még nem került fel.
Ezt a hiányt most örömmel pótolom, köszönetképp Lidkának, akit több évtizede barátomnak mondhatok – és akinek köszönhetően közelebbről is megismerhettem a lengyel otthoni konyha ízeit.

Mi az a Chłodnik?

A Chłodnik (ejtsd: „hvodnyik”) egy hidegen tálalt leves, amely a lengyel, litván és belarusz konyhákban egyaránt megtalálható.
Az alapja főtt vagy párolt cékla, amelyhez uborkát, kaprot, újhagymát és erjesztett tejtermékeket (kefirt, joghurtot vagy tejfölt) kevernek. Gyakran főtt tojással vagy krumplival tálalják, de nyáron sokan könnyedebb formában, csupán zöldfűszerekkel fogyasztják – így is teljes értékű, hűsítő étel.






 
lengyel  céklaleves


Miért szerethető?

  • Hűsítő, nyári hideg leves

  • Vitaminban és rostban gazdag – cékla, uborka, friss zöldfűszerek

  • Joghurtos/kefires alap – probiotikus hatás

  • Színes és látványos – a rózsaszínes árnyalat igazi élmény a tányéron

  • Vegetáriánus, könnyen emészthető és diétabarát                                                                                                                                                                                      

Hozzávalók:

  • 4-5 friss zsenge cékla ( nálunk csokorban árulják ) kb 500 g 
  • fűszerek:
  •   só.bors,
  • 3-4 szegfűbors 
  • 3-4 szegfűszeg 
  • 1/2 rúd fahéj vagy  1-1 kiskanál  koriander, édeskömény
  • találtam a leírásokban cukrot is de én azt nem látom szükségesnek, a  cékla önmagában is édes
  • csokor újhagyma, 
  •  1 uborka
  • 8 dl joghurt
  • 1 csokor friss kapor 
  • 2-4  főtt tojás

Elkészítése – egyszerű és gyors


A céklát  meghámozva kiskockára vágva  a fűszerekkel főzzük puhára  8 dl vízben .Aki szereti  a roppanós zöldségeket mint mi, a végén adhat hozzá még egy nyers céklát is  az íze is  a színe  is frissebb  lesz tőle.  Amint lehűlt  a cékla   tegyük  hozzá a reszelt uborkát, felkarikázott új hagymát, joghurtot, keverjük össze és  tegyük  hűtőbe  fogyasztásig. Tálaláskor hintsük meg bőven apróra vágott kaporral   és ekkor szokás  a negyedekre vágott  kemény tojást is beletenni a  leveses tányérba,
       



hideg cékla leves


Tálalási tipp:

  • Jól behűtve, friss kenyérrel vagy pirítóssal

  • Főtt tojással és friss kaporral a klasszikus változat szerint

  • Vegetáriánus, gluténmentes, könnyű fogás ebédre vagy vacsorára




Ha érdekelnek további céklás receptek, nézz körül a cékla címkéjű bejegyzések között!

Jó étvágyat!

Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt a hűsítő nyári levest, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat!
Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:

📷 Instagram – rozmaringesibolya
🖼 Pinterest – rozIbolya
🖋 Facebook – Rozmaring & Ibolya



2023. július 17., hétfő

Mit főzzek ma ? HetiMenü 13.

 

HetiMenü_____________



 

 

Hétfő:

Brushetta

Kapros tökfőzelék  tükörtojás

Gyümölcs

 

 

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/grilleztunk-ebedeltunk-az-esoben.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2019/06/tokfozelek.html

 

 

 

Kedd:  

Francia sárgadinnye krémleves 

Roston sült,  szerb saláta

Fagylalt kehely

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2019/08/francia-sargadinnyekrem-leves.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2018/07/blog-szulinapi-grillezes.html

 

 

 Szerda:

Cukkini fasírt

Tzatziki

Barackos gombóc

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/baby-tok-vagy-cukkini-nem-megszokott.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2017/06/tzatziki.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/sult-paprikakrem-leves.html

 

 

Csütörtök:

Spagetti  alla Norma

Gyümölcs saláta

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/09/pasta-spagetti-alla-norma.html

 

Péntek :

Aranydurbincs  sült zölségekkel

Zserbo szelet

 

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/12/gerbeaud-szelet-karacsonyra.html

 

Szombat:

Cukkinis hátszín szelet sáfrányos rizzsel

Tutti frutti galett

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/joghurtos-oszibarack-krem-leves.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2019/07/oszibarackos-galette.html

 

 

 

 

Vasárnap

Cékla-uborka capuccino

Diós sertés comb  zöldfűszeres új burgonyával  kovászos uborka

Gyümölcs

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2015/06/uborka-cappuccino-es-cekla.html

 

 

 

 





Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !

2023. július 10., hétfő

Mit főzzek ma? Heti Menü12.

Két hónap kihagyás után kánikula menüvel tér vissza a heti menü a Rozmaring&ibolya blogba:







 

 

HetiMenü_____________

 


 


 

Hétfő:

Kovászos uborka leves

Barackos gombóc

 


https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/ez-is-kovaszos-uborka.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/07/kajszi-vagy-sarga-barack.html

 

 


Kedd:  

Hideg cékla leves

Sajtos mángold torta

Gyümölcs

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2023/07/chlodnik-lengyel-ceklaleves.html


https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/a-mangold.html

 


 Szerda:

Sárgabarack leves hidegen

 Bécsiszelet  petrezselymes új krumpli,  görög saláta

Crostata

 

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/07/kajszi-vagy-sarga-barack.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/03/becsi-szelet-es-egy-kis-tortenelem.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/kosarat-napokban-festettem-at-sajat.html

 


Csütörtök:

Töltött szőlőlevél, tzatziki, „prsuta”

Zöldbab főzelék  tükörtojással

kapros-túrós lepény

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2017/06/toltott-szololevel.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2017/06/tzatziki.html

 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2018/07/kapros-zoldbabfozelek.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2019/09/kapros-turos-lepeny.html

 


Péntek :

Pisztráng  roston,  sopszka saláta, sárgabarackos tarte


https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2015/08/sopszka-salata.html

 


Szombat:

Petrezselymes,-fokhagymás  spagetti

Kovászos uborka

Fagylalt  

 

 https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/09/kovaszos-uborka.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/a-ceklas-jegkrem.html

 

 


Vasárnap:

Sárgabarackos borjúkaraj,   köles,  vegyes  saláta

citrom granita


https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/borjukaraj-sargabarackkal.html

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2015/07/citrom-granita.html

 

 

 




Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2021. június 29., kedd

Hosszú forró nyár .a konyhában – Mit együnk, mit főzzünk, mit kerüljünk kánikulában?

Egyre melegebbek a nyarak  nem ritka  a szélsőséges időjárás se, jó lesz ha felkészülünk  a konyhában is a klímaváltozársa. Hogyan, mire figyeljünk, mit süssünk főzzünk vagy mit ne   a kánikulában ? Következzen egy kis összefoglaló, nyári útmutató.  

Túlélni (és jól enni) a kánikulában

Túl vagyunk már néhány nyáron, amikor 35–37 fokos meleg volt, és sokan hittük, hogy ez egyszeri jelenség. Aztán jött a „repeta” – újabb nyár, újabb 38–40 fokos hét. Nem álmodtuk, valóság. És ha már nem tudjuk elkerülni, akkor tanuljunk a forrósághoz szokott népektől, akik évszázadok óta együtt élnek ezzel a hőmérséklettel.


 Mit (ne) tegyünk a tányérra?

Alapszabályok:

  • Kerüljük a hosszú főzéseket – a lakást sem érdemes tovább fűteni.

  • Hidratáljunk okosan – ne csak vízzel, hanem zöldségekkel, gyümölcsökkel, levesekkel is.

  • Együnk keveset, többször, és válasszunk könnyen emészthető fogásokat.

  • A nehéz, zsíros ételeket tegyük el hidegebb napokra.


   Szezonális, friss, kímélő – a nyári tányéron






Találjunk ki gyorsan egyszerűen  készülő, ízletes, könnyű ebédeket .....laza vacsorákat, sok gyümölcs, zöldség,  jeges finomságok, legyenek  a nyári palettán .
A menü összeállításban  segíthet  a  Rozmaring &ibolya  napi menü  oldala  is.


Fontos, hogy ne töltsünk  órákat a meleg tűzhely előtt  !!!

  

 Saláták, amiket bárki könnyen elkészíthet:

  •  Sopszka saláta – paradicsom, uborka, paprika, fehér sajt

  • Görög saláta – olívabogyó, feta, lilahagyma

  • Caprese saláta– paradicsom, mozzarella, bazsalikom

  • Zelleres gyümölcssaláta – idénygyümölcsök , zeller, hidegsült – nem desszert!





saláta


Hideglevesek:


                            Gazpacho – a spanyol kánikula kedvence



spanyol specialitás hideg leves
  • Görögdinnyeleves





    Kovászos uborkaleves



    Chłodnik – lengyel céklás-joghurtos csoda




    Tarrator – bolgár joghurtos uborkaleves








    Rebarbara-, barack- vagy sárgadinnye-krémleves – hűsítő gyümölcslevesek, akár mentával,citrom fűvel

    A frissen sült húsoknak, halaknak elég pár perc sütés is és már tálalhatjuk ízlésesen elrendezett zöldség ágyon  ( friss paprika, paradicsom, uborka, zöldsaláta,  zsenge spenót vagy mángolt levél vagy friss idei  cékla társaságában)












    Vacsorára készíthetünk:-    bruschettát





    Kencék, mártogatók:


            Tzatziki – nálunk mindig van hűtőben nyáron

    • Házi túrókrémek, körözött, padlizsánkrém, hummusz

    • Friss kenyérrel, pirítóssal: ideális vendégváró vagy ebéd dobozban is















    Turmixok, nyers italok, gyümölcspürék

    Nálunk a nyáron a turmixgép be se kerül a szekrénybe. Ízesített, hideg italok helyettesíthetik akár a levest is:

    • Bazsalikomos málna

    • Mentás dinnye

    • Paradicsomos görögdinnye

    • Tokajis kajszibarack

    • Vaníliás–mandulás őszibarack

    Nevezzük turmixnak, smoothie-nak vagy nyers levesnek – táplálnak, hűsítenek, frissítenek.

     Miért nem elég csak a víz?

    Sokan – főleg idősebbek – hajlamosak csak akkor inni, ha szomjasak. Pedig kánikulában a folyadékigény fokozódik, és nem csak víz formájában. Az alábbiak is segítenek:

    • Gyümölcs- és zöldséglevek

    • Aludttej, kefir, joghurt

    • Zöldségek, gyümölcsök, magas víztartalommal (pl. dinnye, uborka, őszibarack)

    Nálunk mindig van kancsó limonádégyümölcsös víz, vagy mentatea az asztalon, hogy kéznél legyen, ha inni támad kedvünk – és ez működik gyerekeknél is.

     Forró tea kánikulában? Igen!


    Meglepő, de kutatások bizonyítják, hogy a forró ital is hűt – mert az agy „izzadási parancsot” ad, így a szervezet gyorsabban hőt ad le. A trópusi népek nem véletlenül isszák a mentateát forrón! Ugyanez igaz a csípős fűszerekre is: chili, gyömbér, bors – segítik a természetes hűtést.


     Összefoglalás – Nyári étkezés túlélőlista:

    ✅ Főzz reggel, fogyaszd hidegen
    ✅ Egyél sok nyers zöldséget, gyümölcsöt
    ✅ Kerüld a nehéz, zsíros ételeket
    ✅ Tarts kéznél hideg italokat, gyümölcsleveket
    ✅ Használj csípős fűszereket mértékkel – segítenek hűteni
    ✅ Nézz szét a mediterrán, keleti konyhákban ötletekért
    ✅ Legyen „állandó kínálatod”: tzatziki, túrókrémek, hummusz, padlizsánkrém
    ✅ És persze: ne tölts órákat a meleg tűzhely előtt!

     Hűvösen, könnyedén, szezonálisan

    A klíma változik, nekünk is alkalmazkodnunk kell – de ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk az ízekről. A nyár tele van lehetőséggel – a kert, a piac kínálja a hozzávalókat. Csak ne bonyolítsuk túl, és figyeljünk magunkra.




      
       




    Jó étvágyat !
     Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !









    















    2019. augusztus 2., péntek

    Francia sárgadinnyekrém leves

    A nyári kánikulában  jól esik  egy hideg gyümölcsleves  mindenkinek. 
    Nálunk gyakran van főzés nélküli változatban gyümölcs leves, amit szinte bármely gyümölcsből elkészíthetünk.
    Mégis mi a titka akkor, hogy nem ununk rá  az egy kaptafára készült hideg leveseknek ?
    Talán  a fűszerezésben és az alapanyagok összeválogatásában  keresendő a válasz. 

    Szokatlan párosítás  a sárgadinnye és tejföl, de meg kell hagyni,  jó!


    Francia  sárgadinnye krémleves




    Korábban már  szó volt  róla hogyan válasszunk dinnyét,  aki érdekel elolvashatja   az  5+1 ötlet mit készítsünk sárgadinnyéből  című bejegyzésben ahol  a dinnyefajták is bemutatásra kerültek,így most erre nem térnék ki.
    Mint kiderühetett nagy  rajongója vagyok a sárgadinnyének, képes vagyok mértéktelenül  sokat enni belőle és nem csak desszertként de levesként is  többféle formában előfordul nálunk. 
    A mentás  változat receptje szintén megtalálható egy kilenc évvel korábbi írásban, ide kattintva .
    A francia  sárgadinnyekrém leves  a már ismert  sonka -dinnye párosításra alapoz.
    Borsozzuk szintén  és kakukkfűvel szerecsendióval egészül ki   a fűszerezése.
    A tejföltől krémes és lágy lesz,  a borstól karakteres,  a sonka  a sósságot  kölcsönzi és a tartást, a dinnyegolyók mint  különleges levesbetét  olvadnak a szánkban.
    Remek bevezető fogása  a nyári étkezéseknek  a francia  sárgadinnyekrém leves, ajánlom nemcsak  a sárgadinnye rajongóknak!     
      
    Hozzávalók.


    • 1 kg jól behűtött  zamatos  sárgadinnye
    • 2 dl  tejföl 
    • 1/4 reszelt  szerecsendió
    • 2-3 ágacska friss kakukkfű,vagy mokkáskanálnyi  szárított kakukkfű
    • frisen őrölt  bors
    • 100g sonka

     
    Francia  sárgadinnye krémleves



    A kimagozott és behűtött sárgadinnyéből   tetszés szerint  darabokat   vágunk,  én most gömböket vágtam, de lehetne  rombusz, téglatest,  csillag vagy amihez kedvünk támad.
    A kivágott dinnyegolyókat hidegre tesszük, míg a többit  öszetörjük, hozzáadjuk  a kakukkfüvet, szerecsendiót reszelünk rá, meghintjük frissen őrölt borssal.
     Itt, ezen a ponton  eltértem az eredeti recepttől mert  a 3 perces  lassú tűzön való főzést kihagytam, így értelemszerűen  nem kellett várni míg lehűl a dinnye, azonnal tovább tudtam dogozni vele. Ezáltal  megint egy gyümölcsben és vitaminokban gazdag nyers leves készült, szerintem megérte  a változtatás és lényegesen lerövidült  ezáltal az  elkészítési idő is.
    Ha  nem számítom  a dinnye  behűtésének idejét, valóban percek alatt elkészíthető  a  francia  sárgadinnyekrém leves.
    Visszatérve  a recepthez, amint   a fűszereket hozzáadtuk a   sárgadinnyéhez  a tejföllel leturmixoljuk és már tálalható is.
    Ügyeljünk rá, hogy előre jól behűtött anyagokkal dogozzunk !
    Ha egyenesen  a hűtőből veszük ki   a sárgadinnyét és  a tejfölt is,  az összeállítás után azonnal fogyasztható lesz a levesünk, ellenkező esetben ajánlatos pár órára hűtőbe tenni fogyasztás előtt!
    Tálaláskor a tányér aljára helyezzük a dinnyegolyókat,  ezekre  vékonyszelet sonkát fektetünk,  majd  felöntjük a  dinnyekrémmel.
     


    Francia  sárgadinnye krémleves


    Jó étvágyat ! 
    Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
    📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

    2019. július 16., kedd

    5 +1 ötlet, mit készíthetünk sárgadinnyéből

    Variációk egy témára.Az alábbi összeállításban  a sárgadinnyéből készíthető finomságok közül mutatok be párat .5+1 ötlet következik   sárgadinnyéből  a levestől  a desszertig.Szó esik  a dinnyefajtákrók és arról is hogyan válasszunk dinnyét .

    sárgadinnye
    sárgadinnye 
    Finom, mértéktelenül sokat tudnék enni belőle, mindig is nagy kedvenc volt  nálunk a sárgadinnye ami nem ritkán még az ünnepi menüinkben is  főszereplő.Néhe elgondolkodom azon miért hívjuk sárgadinnyének ezt a gyümölcsöt, hiszen annyi féle fajta dinnye van amit ide sorolunk és nem is mind sárga, sőt.


    Így választunk dinnyét:

    Én magam szeretem kiválogatni a dinnyéket amit később megveszünk, nem egyszer kimegyünk a piac mellé,  ahol  a teherautó platójáról  árulják  a dinnnyéket.  A dinnyét  kézbe véve megvizsgáljuk   ép -e, ha ütődött, vagy  repedt esetleg puha nem érdemes foglalkozni vele, keressünk másikat.
    A dinnye illatos gyümölcs,  ha kicsit megszagoljuk, érezhetjük  a zamatos telt édeskés illatát,
    az utánozhatatlan  jellegzetes dinnyeillatot, ezeket érdemes  megvásárolni .
    A dinnyék általában 2 kg  körüliek  ( +,-, fél kg)

    Kis dinnyéket is  szeretek venni, mert azt egyenként megtöltve  mutatósan  tálalhatok.
    Régi  jól bevált módszer, a  sárgadinnyét félbevágom,  a karalábé vájóval a belét kiszedem  ( később felhasználjuk   pl. gyümölcssalátába,  koktailba, hideg levesbe  és a  dinnyehús helyére   fagylaltot töltünk, természetesen   a dinnyegömbökből is adhatunk a  fagylalthoz dekorációnak.

    Régebben ha nem volt elég ízletes   "édes" a dinnye  kevés alkoholt pl rumot  spricceltünk bele fecskendővel  ami átjárta a  gyümölcsöt és  különleges szamatot adott, máris feljavítottuk vele  a semleges   ízű dinnyét  is.


    Dinnye típusok, dinnyefajták:  

    Vannak sárgahúsú és zöld húsú fajták, a cseres héjú halvány zöld húsú ún .cukor dinnyék  és a sárgahúsú  gerezdes  kantalup típusu  dinnyék. A citromsárga   ovális ( rögbi alakú)  belül fehér fajta  amit méz dinnyének hívunk,vagy  a méregzöld héjú belül szintén hófehér szinte ropogós húsú nyújtott alakú dinnye (ez a Piel de sapo)







    Mit készítsünk a  dinnyéből ?


    (A receptek a  linkre kattintva érhetők el. )

    1. Hideg sárgadinnyelevest


    Főzésnélkül egyszerű turmixolással is finom hideg leves csinálhatunk.


    Mentás sárgadinnye leves hidegen 
    https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/mai-ebed-foszereploje-salata-napokban.html




           2. Hűsitő italt

    Csináljunk belőle  koktailt felnőtteknek   kevés alkohollal megbolondítva gyererkeknek  joghurttal.
    Az italt  tölhetjük  a kibelezett  dinnyehéjba is,garantáltan tetszeni fog.

    A sárgadinnye koktail receptje   a linkre kattintva  elérhető.
     https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/bevezeto-fogas-d-i-n-n-y-e.html




     3.    Kínáljuk  antipastinak,  előételnek  vagy  snacknek  sonkával




    Behűtött sárgadinnyét  kínáljunk  ehhez  a fogáshoz és ne feledkezzünk meg a  finoman meghinteni törött borssal a falatokat!

    4.Tegyük a mélyhűtőbe
     csináljunk jégkrémet, granitát, fagylaltot belőle 


    melon granita

    El se tudok képzelni finomabb jeges édességet a dinnye granitánál.Elkészítes szinte gyerekjáték,csak  ki kell várni amíg megfagy és már kanalazható is hűsítő é sfrissítő a nyári nagy melegben . 

    https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/granita.html

    5. Készítsünk süteményt vele

    dinnyés túró torta

    Nem tipikus  "süteménygyümölcs" a  dinnye  egy próbát megér!

    https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/buli-volt-kertben-dinnyes-turotortaval.html


    +1 főzzük be, vagyis csináljunk belőle  dzsemet 

    A sárgadinnye dzsem  receptje  megtalálható egy korábbi bejegyzésben 
    A sárgadinnye dzsemet  kenhetjük a reggeli kalácsra, piritósra, de tölthetübk vele  süteményeket is  .

    sárgadinnye jam



    Jó étvágyat!

    Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád  a sárgadinnyét valamelyik recept alapján , készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat!
    Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:

    📷 Instagram – rozmaringesibolya
    🖼 Pinterest – rozIbolya
    🖋 Facebook – Rozmaring & Ibolya




    Printfriendly

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...