A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dió. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 24., péntek

Baklava


Édesség, de még milyen !
Keleti? Török? Görög?
Szinte valamennyi balkáni ország is magukénak vallja.

Az elmúlt időszakban kevesebbet utaztunk, nem utazhattunk, vagyis  csak virtuálisan  tehettük, hisz  a Covid  járvány miatti korlátozások a turizmusra is kihatottak, sőt  volt idő mikor még étterembe cukrászdába se járhattunk. Így nem maradt más hátra mint  otthon elkészíteni a távoli  tájak  híres -neves  fogásait.
Ami  nem esik nehezünkre kicsit sem. 
A baklava esetében az egyetlen problémát számomra az okozza nagyon édes, bár nagyon finom  desszert. 
Talán azért a közelgő adventi, karácsonyi desszertek  tervezése  közben gondolhatunk rá szerintem beilleszthető .





 
Egyből egy egész tepsivel kell készíteni  belőle ami első hallásra hatalmas adagnak tűnik a töménysége miatt aztán szép lassan fogy és kiderül nem is volt olyan sok. 
A karácsonyi vendégeskedéskor meg pláne.
Korábban vendégségben ettem többször több helyen  is, számomra túlságosan  édesnek sziruposnak  bizonyolult és nem sikerült egy teljes adagot sem elfogyasztani bármilyen  ízletes is volt.
Mégis nem véletlen ,hogy szeretném megosztani a receptjét  ez egy nagyon különleges  desszert .


Rétes lap kell hozzá, amit lehet otthon készíteni és készen is lehet venni mind a kettő ugyanolyan jó.
A másik fő alkotó elem a dió, de mogyoróval, pisztáciával is  készíthető, sőt  lehet váltogatni.
Végül pedig a  cukor szirup adja meg karakterét, amit  nem szabadna elhagyni hisz ez a lényeg, viszont ettől lesz  olyan ragadós édes. Nos aki ezt nem szereti az ne egyen baklavát ...
Azért kipróbáltam kevésbé  tocsogósan is , nekünk az jobban bevált ..

Amit  a baklava eredetéről tudni illik, azt Topkapı palota birodalmi konyháiban sütötték ki. 
Ismereteink szerint a szultán a ramadán 15 napján tálcányi baklavát kínált a janicsároknak, és azt az ünnepi felvonulást Baklava Alayı-nak nevezték el.






Hozzávalók:

  • 300 g dió
  • 150 g héjas pisztácia
  • zsemlemorzsa vagy sütemény morzsa
  • 2 teáskanál őrölt kardamon
  • 400 g rétestészta
  • 500 g cukor
  • 25 cl víz
  • 2 evőkanál rózsavíz
A diót és a megtisztított pisztáciát daráljuk le. A darált diós pisztáciát keverjük össze a kardamommal,100 g cukorral és a zsemlemorzsával. A vajat olvasszuk fel és ezzel fogjuk a réteslapokat megkenni egy ecset segítségével. Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kivajazott tepsibe rétegezzünk 6 réteslapot úgy, hogy mindegyiket megkenjük vékonyan vajjal  majd  tegyünk egy réteg  diót  majd ezt követően 2 réteslapot,  diót, megint 2 réteslapot folytassuk a sort amíg el nem fogynak  a hozzávalók. A végére tetejére hagyjuk ismét 6 réteslapot. Óvatosan késsel kocka vagy rombusz alakúra vágjuk.

20 perc alatt süssük aranybarnára, majd hagyjuk kihűlni.

A kihűlt tésztát  locsoljuk meg  a forró cukorsziruppal amit a következőkép  készítünk:
A vizet a kifacsart citromlevével és többi cukorral egy edényben összemelegítünk amíg a cukor el nem olvad ( áttetszőnek kell lennie) és rózsavízzel illatosítjuk.
Majd ismételten késsel meglazítjuk a vágások mentén.
Szokás a kész baklavát kevés  őrölt dióval pisztáciával díszíteni is.




baklava



Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2020. január 24., péntek

Mézes dió csillagánizzsal



Kínai édességet nem szoktunk gyakran enni. A most következő receptet  ajánlom kipróbálni nem fog csalódást okozni !
A Huixiang Mijjan Hetao  egy rendkívül finom és pofon egyszerű édesség,mely percek alatt elkészül  és azonnal fogyasztható s  mind e mellette számos jótékony hatása is van az egészségünk szempontjából, hisz szinte valamennyi alkotó része gyógynövény .

Roppant egészséges  desszert a mézes dió csillagánizzsal.







A  dió és méz  mondhatnám téli  alapanyagok, ilyenkor januárban is   könnyűszerrel  elérhetőek.
A receptben szerepel még  csillagánizs  amit  szoktak kínai ánizsnak is nevezni,  jellegzetesen édeskés ízű és ánizsillatú .
A csillagánizs Dél -Kínában honos gyógy-és fűszernövény.
Megfázásra, emésztési panaszokra és reumás fájdalmakra is hatásos. az ősi  kínai  gyógyászatban  a fájdalomcsillapító hatását kihasználva főként a reumás panaszokra használják.
Mivel szélhajtó hatású, enyhíti  a puffadást, nyugtatja háborgó gyomrot és segíti az emésztést is, sőt még az étvágytalanság is kezelhető vele.
A téli megfázásos időszakban pedig az immunerősítő hatását használhatjuk ki, de a csillagánizsból készült tea a légúti panaszokat is enyhíti.
Fogyasztásával sokat tehetünk  a szervezünk influenza elleni védelme  érdekében.
A csillagánizsban található A.-B-.C vitamin, így részben  az idegrendszerre is hat, így még  a stressz ellen is hatékony.

Talán csodálkozunk első  hallásra,olvasásra de nem tévedés  ebbe a desszertbe is kell tenni egy kevés  szójaszószt.
A kínai konyha, oly kedvelt és számtalanszor használt szinte nélkülözhetetlen alapanyaga  a  szójaszósz, ami eredetileg úgy készül, hogy  a szójababot  felforralják, majd  a leszűrt levet néhány hétre  a napra teszik. Ez idő alatt  a  folyadék tetején vastag kemény hártya keletkezik   amit le kell fejteni ezt a folyamatot többször megismétlik.
Ilyen hagyományos módszerrel készül  még  napjainkban is a Fu-csou  környéki gazdaságokban  a szója mártás.
Modernebb eljárás  a fermentálás, ekkor a  a babon kívül sót  és felfőzött gabonaféléket  valamint élesztőt is használnak  a szója szósz készítése során. Az erjesztéskor  előállított sűrítményt   1,5-2 évig   beton tárolókban  tartják  és sűrített levegővel keverik.

A citromfű levelet ez esetben ugyan csak  díszítésnek használjuk, de   ehető természeten, sőt ajánlott is,  mert a  citromfű is gyógy-, és fűszernövény, nem is akármilyen. Ideg és szívnyugtató idegerősítő, görcsoldó, emésztést serkentő, szélhajtó,  izzasztó,  epeműködést elősegítő  hatásait említeném első sorban .
Külsőleg is használható  de arra most nem térnék ki.
Most pedig jöjjön  a recept :




  A mézes dió csillagánizzsal   vagyis  Huixiang  Mijjan Hetao  hozzávalói:


  • 300 g tisztított  dió
  • 3 dl méz
  • 1 citrom
  • 1 teáskanál  őrölt csillagánizs
  • 1 teáskanál szójaszósz
  • citromfű levél

A megtisztított dióbelet leforrázzuk ,majd jól lecsöpögtetjük. Összekeverjük a mézzel, porított ( őrölt  csillagánizzsal citrom lével ( ha van bio citromunk akkor  reszelt  citrom héjjal is) és  a szójaszósszal.
Tálaláskor  citromfű levéllel díszítjük.



Jó étvágyat !


 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/
 🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2019. március 23., szombat

Csokoládé-diós körte -alma crumble

A crumble  angol eredetű igen egyszerű, ám nagyon finom  sütemény,mely készülhet  tetszés szerinti gyümölccsel.
Most almával körtével vegyesen készítettük.
Igazán könnyen elkészíthető  remek sütemény ez a körtével-almával  készült  crumble,amit hívhatnánk morzsasüteménynek is.  A morzsa, ( vagyis tészta) roppanós ám mégis omlós, a  gyümölcsök pedig szaftosak és  zamatosak enyhén karamellesek,jó tett neki a  fahéj és  csoki  is. 

Alma & körte crumble



Mivel azt már rég tudjuk, hogy körte-csokoládé párosítás remek dolog,  nekünk nagy kedvencünk így már csak abban reménykedtem az alma se rontja el.
Maradt még egy kevés dió dió is a télről, ezért még az is került ebbe a finom egyszerű süteménybe.
Csokoládé-diós körte -alma crumble lett  e hétvégénk slágere.
Az alapanyagok még  hozzáférhetőek  érdemes kipróbálni!

Alma & körte crumble


Kínálhatjuk fagylalttal, akár még langyosan  vagy hidegen, főleg, hogy beköszöntött  a jó idő is, nem fogunk csalódni!







10 perc alatt összeállítottam, 40 perc alatt megsült van ennél gyorsabb, egyszerűbb sütemény?

Hozzávalók :


  • 20 g étcsokoládé
  • 200g liszt
  • 200g vaj
  • 80 g  nádcukor
  • 2 db szép nagy körte
  • 3db kisebb alma
  • 5 evőkanál dió
  • 1 evőkanál őrölt fahéj
Először  a gyümölcsöket készítjük elő és előmelegítjük a sütőt, a tepsit kibéleljük  sütőpapírral vagy enyhén kivajazzuk. Az almákat és  körtéket megmossuk,magházát eltávolítjuk, megszárítjuk őket és vékonyan felszeleteljük és a tepsiben elrendezzük a gyümölcsöket.

A tésztát akkor állítjuk össze amikor a gyümölcsök már a tepsiben vannak, vagyis  a  lisztet, vajat a cukorral és  a fahéj felével  összedolgozzuk, gyorsan dolgozunk, hogy ne legyen ideje  a vajnak felolvadnia, de nincs szükség alaposan kidolgozni  a tésztát hisz ,morzsálódnia kell  a végén.
A sütőpapírral bélelt tepsibe rétegezett a felszeletelt almára, körtére durvára vágott diót szórunk  és a cukor felét  valamint egy kevés őrölt  fahéjat, erre morzsáljuk a két ujjunk közt  a tésztát egyenletesen eloszlatva  gyümölcsön, hogy befedje azt.Tehát  rámorzsoltuk a tésztát az almára és körtére és már mehet is a180 fokra előmelegített sütőbe  40 percre. Ilyen egyszerű!
A megsült süteményre  magas kakaó  tartalmú jó minőségű csokoládét reszelünk
nagy lyukú reszelőn keresztül amint langyosra  kihűlt .






Nyáron majd kipróbáljuk piros bogyósokkal is alig várom már !

Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
 📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2016. november 10., csütörtök

Waldorf-saláta

Egy  saláta.melynek a neve  egy hotel → egy család → egy történelmi korszak emlékét őrzi.

A 19. század végén gyakori volt: a híres szállodák és éttermek saját fogásai gyakran a hely nevét kapták.

Miért lett egyszerűen  „Waldorf” saláta?

Amikor a recept elterjedt Amerikában és később Európában is, a név egyszerűsödött:

  • eredetileg: Waldorf salad (Waldorf szálló salátája)

  • a köznyelvben: Waldorf saláta


Pikáns, friss ízével, már ifjúkoromban  megismerkedtem és szívesen készítettem én magam is  a  Waldorf salátát  számtalanszor.



Waldorf saláta


Korábban előételeként kínáltam az utóbbi időben azonban  húsok mellé körteként ajánlom. Nem zavaró cseppet sem ha meleg húsok mellé kerül, a nagy vendégeskedések idején  készített  hideg húsok mellé pedig el sem tudok jobbat képzelni a  Waldorf  -salátánál. Alma és zeller, valamint dió kell hozzá  emiatt nálam tipikus őszi saláta lett  igaz  fejes -, zöld saláta  is jár  bele,  szerencsére   ez sem okoz gondot még november sem, tele van zsenge  salátával a piac.

A legjobban azt szeretem amikor nem fejlődik ki a saláta feje  csak a levelek. Ugyan többször észrevettem ezek a "kötegek" a  piaci árusaimnál  nem érdemelnek nagy  megbecsülést, ezek   a " selejt" csomagok,  de én szeretem, olyan zsengék, ropogósak  ezek  a levelek.
Korábban főtt zellerrel készítettem, ha jól emlékeszem az eredeti recept azt említi, de  nálunk a  nyers változat is bevált, ebben a salátában is mint  a legtöbb ételben szeretjük  ha valami ropog a fogunk alatt.Tapasztalataim szerint főleg az idősebb korosztály ettől idegenkedik nekik a puha  zöldség ízlik , talán  megszokásból, talán élettani szempontból ( könnyebben emészthető) vagy  a rossz  hiányos fogazat lehet  az oka.Szerintem  a fogakat használni kell rágni kell sokat  ha szeretnénk épnek egészségesnek megőrizni sokáig, ez is egy  a sok érv közül miért  a nyers zöldség  kerül a salátánkba. Arról már nem is kell szót ejteni mennyivel több értékes tápanyag, vitamin marad benne  hőkezelés nélkül.Akit zavar   a nyers zeller javaslom pár percre dobja forrásban lévő vízbe.





Waldorf saláta

A hét közepén  egy ( nagy) családi  hagyományos őszi  ebédre vittem  az előre összekészített menüsoromat. Előző hétvégén  bécsi szelet mellé került a tányérunkra a Waldorf saláta és annyira ízlett  a  családfőnknek ,hogy kifejezett kérése lett, ha megoldható vigyünk erre  a "különleges" családi ebédre is  aWaldorf salátát( ahogy én  készítem)." Megérte a próba", nagy sikert aratott, még  Anyósom is  aki az újdonságokat   félve próbálja ki, kétszer is szedett belőle és  azt mondta  többször is, ilyen finom salátát még nem evett,olyan, frissítő, könnyű íze van.

Waldorf saláta   hozzávalói:


500 g  alma ( Ranette)
500 g zeller
150 g dió
1 citrom
300 g majonéz/ amit joghurt -tejföl keverékével helyettesítettem!  
1  evőkanál  méz
1 /2 fej saláta

+ adhatunk  néhány szál  apróra tépett/vágott zeller zöldet  is hozzá, a zeller ízt kihangsúlyozva



Waldorf  saláta



Elkészítése:

A megtisztított zellert metéltre vágjuk, Keverő edénybe tesszük, hozzá adjuk a  szintén metéltre vágott almát amit  értelemszerűen megmosunk, magházát eltávolítjuk,tetszés szerint meghámozhatjuk  ,ám én  ezt nem teszem ha több fajta almát  piros-,zöld-, sárga héjút  használunk szép színes lesz a  salátánk.Ráfacsarjuk a szűrt citrom levet ( szűrőn  keresztül  facsarjuk/öntjük ,így a magok nem kerülnek a salátába) .A  magokat érdemes elültetni , ha  termésünk nem is lesz lesz az így nevelt növénykékből  szép zöld hajtások  ,levelek előbb utóbb  fácskává cseperednek ,ha kedvünk van kertészkedni,beoltva akár saját citromot  is szüretelhetünk róla  idővel.
Hozzá adjuk az evőkanálnyi mézet, joghurt-tejföl keveréket( eredetileg  majonézt)könnyedén összekeverjük  kicsit behűtjük és tépett saláta levelekkel  tálaljuk.

Harmonikus édes-savanyú friss ízű saláta lesz a " végeredmény"  amit  a dió  aromája koronáz.


A Waldorf saláta születése

A salátát 1896-ban alkotta meg a hotel főpincére, Oscar Tschirky, akit gyakran „Oscar of the Waldorf”-ként emlegettek.

 A saláta egy nagyszabású jótékonysági bál alkalmával került először az asztalra a hotelben. A vendégeknek annyira ízlett, hogy hamarosan a Waldorf-Astoria egyik legismertebb fogása lett, majd világszerte elterjedt.


A dió csak később  a 1920-s évek végén került bele , ma már elmaradhatatlan része lett,ezért is szeretjük.


Oscar később egy szakácskönyvet is kiadott, The Cook Book by Oscar of the Waldorf címmel, amelyben sok hotelrecept mellett a Waldorf saláta is szerepelt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a recept gyorsan elterjedt Amerikában.


A Waldorf saláta a 19. század végi amerikai „hotel-konyha” egyik ikonikus példája: egyszerű alapanyagokból elegáns, friss fogás készült, amely jól illeszkedett a korszak saláta- és hidegtál-divatjához.Talán túlzás nélkül kijelenthetjük napjainkra se vesztett népszerűségéból , az alma, a zeller és a dió könnyed, friss és tápláló párosa ma is jól illeszkedik a modern, egészségtudatos konyhához. Kevés hozzávaló, tiszta ízek – egy klasszikus, amely több mint egy évszázad után is aktuális.



Jó étvágyat ! 

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !


2015. október 30., péntek

Citromfüves duplán diós torta

Ősz van, október, ami születésnapok és  az emlékezés hónapja is nálunk, egyik nap sírunk, másik nap örülünk,  az élet ezt így rendezte,

Esterházy tortának indult, dió torta, azaz citromfüves duplán diós torta lett  az idei első  őszi születésnapi tortánk.





A hétvégén bevásároltunk dióból, mert a  dió szüretből kapott diót nem találtuk elegendőnek  a télre Így  a születésnapi  torta alapanyaga adott volt, dió lesz. Az Esterházy torta  nagyon finom,  klasszikus, magyar, mutatós, szép torta, minden érv e mellett szólt, aztán az utolsó pillanatban mégis módosult a  terv egyedi, saját ötlet lett  a végeredmény, amit tagadhatatlanul az Esterházy torta inspirált.


A torta  diós felvert lapokból diós-citromfüves  fehér csokis trüffel krémmel töltve dióval és citromfű levélkékkel díszítve nyerte el végső formáját.




Hozzávalók:

  • diós felvert lapokhoz

  • 6 db tojás
  • 120 g liszt
  • 120 g cukor
  • 120 g darált dió
  • csipet só

  • diós-citromfüves  fehér csokis trüffel krémhez

  • 350 g (hab)tejszín
  • 100 g fehér csokoládé
  • 100 g darált dió
  • citromfű levélkék ( maroknyi)
  • fél dió a díszítéshez



Elkészítése:

A habtejszínt  a fehér csokoládéval felolvasztjuk, habverővel vagy bot mixerrel homogenizáljuk,lehűtjük és hűtőben tároljuk.
Célszerű előző nap elkészíteni.
A tortába töltés előtt habverővel kemény habot készítünk, majd beleforgatjuk  a darált diót, apróra vágott citromfű leveleket.

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét  a cukor 2/3 részével kemény habbá verjük. A többi cukrot  a tojás sárgájához adjuk és habosra keverjük.Óvatosan összeelegyítjük  a habokat, lisztet szitálunk rá és a darált diót is beleöntjük. Lapátkanállal összekeverjük ügyelve, hogy ne törjük össze a habot.

Előmelegített gőz mentes sütőben 180 fokon  5 lapot sütünk a masszából.Sütőpapírra rajzoljuk elő a kívánt nagyságú torta alapot,kenjünk rá ujjnyi vastag tésztát. Használhatjuk   a kapcsos torta forma alját is,de feltétlenül béleljük ki  sütőpapírral. Egy- egy lap 12 perc alatt sül meg. Ha megsült,borítsuk rácsra és húzzuk le   a sütőpapír.
Amint kisültek  a torta lapok és kihűltek összeállíthatjuk a tortát.


A diós lapok közé rétegezzük  a krémet amit célszerű öt részre osztani.Négy  adag kerül  a tészta lapok közé  a maradékkal a tetejét és oldalát húzzuk át.Tetszés szerint díszíthetjük  a torta tetejét,villával vagy recés lapáttal mintázhatjuk,az oldalát darált dióval "panírozzuk".
Fél dió szemekkel  és  friss citromfű levélkékkel  dekoráljuk .

   




2014. december 15., hétfő

Moszkauer

Dió & csokoládé narancshéjjal  kombinálva   ...... igazi  karácsonyi   ízek  és illatok ...



moszkauer


Klasszikus cukrász sütemények közé sorolhatjuk a  moszkauert,  ezt egyszerűen nem  lehet abbahagyni  olyan finom. Nem tudom otthon ki milyen gyakran készíti el, a cukrászdák  állandó kínálatában megtalálható az  apró süteményes pultban, kár lenne lehagyni az ünnepi  apró süteményes tálról.

moszkauer


Elkészítése nem bonyolult, de kíván némi időt .
Kissé gorombára darált   tisztított dióbelet  keverjünk el  apró kockára vágott kandírozott narancshéjjal a megadott mennyiségű cukorral, vajjal, tejszínnel  és a liszttel melegítsük össze.
Én először a cukrot teszem a  lábasba, kicsit megolvasztom  a vajjal együtt aztán adom hozzá a diós narancshéjat,  tejszínt, végül  a lisztet. Nem kell forrnia  80-90 fok az ajánlott hőmérséklet. Az így kapott masszát hagyjuk kicsit kihűlni, hogy  könnyebben dolgozhassunk vele  és  sütőpapírral bélelt  lemezre kicsi halmokat  készítünk  belőle kanál segítségével. Ügyeljünk, hogy  halmok kb. 5 cm távolságra legyenek, mert   sülés közben nőnek, laposodnak  a moszkauerek.
180-200 fokon süssük  12 percig,  míg a  széle elvékonyodik karamelizálódik.Mikor félig kihűlt spakli vagy széles kés segítségével lazítsuk fel a papírról, s ha kihűlt a  sima oldalát  mártsuk gőzfelett  olvasztott kicsit visszahűtött csokoládéba, majd  csokis felével felfelé  tegyük  rácsra szikkadni. Ha már félig megszilárdult  a csokoládé, mintázzuk   recés végű kártyával ( esetleg  késsel).

Hozzávalók:


  • 160 g  tisztított dióbél durvára darálva
  • 160 g  cukor
  • 160 g kandírozott narancshéj
  •   20 g vaj
  •  100 g tejszín
  •   10 g liszt

moszkauer

   
Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/


2014. december 8., hétfő

Diós-almás habcsók torta

Adventkor készült




 ,mert névnapok, és születésnapok tarkítják  az november utolsó napjait nálunk. El tudnám képzelni az adventi édességek közt  számomra olyan "téli " hangulata van  . 

Ezt  a tortát egy almás sütemény  inspirálta, alma és dió legyen  benne ez volt  a fő irányvonal  amikor elterveztem.
Nos ez maximálisan megvalósult  az eredeti almás sütemény azonban  torta formát öltött,mézeskalács fűszerezést kapott és végül diós-mogyorós habcsókok koronázták.

Az alma mellett,dió és kandírozott  narancs-,  citromhéj is került bele  s elmondhatom felvettem az állandó repertoárba "megfelelt"   a megmérettetésen  .










A vajat  habosra keverjük  a cukorral  . A tojásokat  szétválasztjuk  és a fehérjéből habcsókot készítünk.A sárgáját  a tejjel elegyítve pedig a  habos vajhoz keverjük pici sóval együtt.A lisztet az étkezési keményítővel csipetnyi  mézeskalács fűszerrel ,sütőporral elkeverjük és   adagonként  a  tojásos masszába keverjük.
Az almákat  lereszeljük ,meglocsoljuk citromlével és elkeverjük mézeskalács fűszerrel és  gyümölcs pálinkába áztatott mazsolával kandírozott citrom-, és  narancs- héjjal. 
Sütőpapírral bélelt   torta formába simítjuk a  tésztát, ráhalmozzuk az almás "tölteléket".






Előmelegített sütőbe toljuk és  200 fokon sütjük  25 percet   majd további 15 percet  180 fokon.
A sütőből kivéve   késsel elválasztjuk  a tortaforma falától a tésztát, kikapcsoljuk   rácsra csúsztatjuk a tortát és hagyjuk kihűlni. 






 Tálalás előtt diós-mogyorós  habcsókokkal  beborítjuk.
   





Hozzávalók:


  • 200 g  puha vaj
  • 80 g + 200 g
  •    cukor  ( barna  cukor
  • 3 tojás
  • '1/2 dl tej
  • 220 g liszt
  • 50 g  étkezési keményitő
  • sütőpor
  • 100 g  alkoholos  mazsola
  • 750 g alma ( zöld)
  • 1/2 citrom
  • 1 kanál mézeskalács fűszer
  • 50 g mogyoró 
  • 10 szem tisztított dió







2014. december 7., vasárnap

Retro "sütemény" a régi idők karácsonyát felidézve..... ...

Habcsók 



Így van ez.....a  karácsonyt megelőző időszakban megszaporodnak az "édes" receptek nálam is  .

Habcsókot készítettem  először életemben !










Valahogy jött az ihlet,  nekünk most ez kell.
Eddig még egyszer sem éreztem késztetést a habcsók iránt ám ennek is eljött az ideje most.
Emlékeimben  felkutattam az elfeledett  ízt.
Rég volt mikor  diós  habcsókok készültek a  nagymama   konyhájában .
Egész szem dió lapult valahol a közepén és enyhén folyós-krémes állagú volt körülötte míg kívül  ropogós fehérbe burkolózott a mi   habcsókunk  anno.



Elkészítése  különösen aktuális most amikor  a  sok tojásfehérje marad  ki  a különböző  adventi -, és   karácsonyi sütemények készítése során .
Pompás desszert lesz belőle.


Hozzávalói :

 4 db tojás fehérje
 300 g porcukor
 50 g őrölt mogyoró
 10-12 dió
csipet  tengeri só

A tojás fehérjéket  csipetnyi tengerisóval kemény habbá verjük,  célszerű fém-,vagy üveg tálat használni erre  célra ( korábban  réz üstben verték a habot a tökéletes eredmény érdekében !)majd a porcukrot folyamatosan hozzászitáljuk.  Ha elkészültünk evvel a művelettel  az őrölt mogyoróval meghintjük, óvatosan lapátkanállal átkeverjük . A sütőpapírral bélelt lemezre megfelelő távolságra egy-egy  felezett tisztított  dió belet  helyezünk majd rákanalazzuk a  tojás fehérje masszát.
Langyos sütőben  '160 "fokon  szárítjuk   kb 2 órán keresztül míg  a külseje "rózsaszínes " roppanós nem lesz .
Ne nyitogassuk feleslegesen  a sütő ajtaját ,mert összeeshet,tönkremehet a  süteményünk!


 


2013. december 13., péntek

Fűszeres pirított dió

Vendégek jönnek, vendégek mennek.

Közelegnek az évvégi ünnepek,  gyakrabban csendülnek össze  a poharak, a gondos háziasszonyok ilyenkor odakészítenek a tálcára valamit, amit csak úgy be lehet kapni.

Kínáljunk az ital mellé fűszeres  pirított diót is....!

Elkészítése roppant egyszerű, a tisztított dióbelet öblítsük át ( én mindig megmosom,  majd kicsit megszárítom, sőt pirítom a  diót felhasználás előtt!) sóval, cukorral elkevert őrölt chilipaprikával szórjuk meg majd kézzel dörzsöljük be  a dióbelet ezután pár percre tegyük  a forró sütőbe.
Nem telik el 5 perc és finom illat árasztja  el  konyhát jelezve  kész  a snack. A cukor kicsit rákaramellizálódik a  dióra  de nem lesz édes, érződik az enyhén sós íze és  kicsit csípős a  chilitől.

Nagyon pikáns kellemes íze lesz.
Amint kihűlt jöhet az ünnepi  koccintás!



fűszeres pirított dió




Hozzávalói :

  • 250 g tisztított dióbél
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teás kanál  tengeri só
  • 1 mokkás kanál őrölt chili paprika

Békés meghitt ünnepet ,örömteli  ünnep várást !


Jó étvágyat !

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !

2012. február 10., péntek

Sült alma torta

Izgalmas érdekes ízkombináció bontakozik ki  a vasárnapi süteménynek is beillő sült alma tortában. 

Sültalma torta








Sültalma


Édesség, ami nem is olyan édes !

Téli !!!
Finom illatú alma kell hozzá...........

 Bár lehet eredete nem függ annyira össze a téllel ? Talán  a tufahije ihlethette  ezt  süteményt ?

Itt azonban szó sincs tömény édességről, szinte alig került bele cukor! Íze nagyon kellemes, üde, friss téli íz, az alma  kicsit roppanós, de mégis  omlik az ember szájában, a diókrémbe egyáltalán nem került cukor, az  alma  édessége azt pótolja, a tészta lágy  könnyű...Hmmm.

Eljegyzésre készült amikor első alkalommal  én kóstoltam, ezért a fehér  "ártatlan  habos korona".

Sültalma torta





Az almákat forrázott dió krémmel  töltöttük mielőtt   megsütöttük, 4 tojásból készült piskóta tésztát készítettünk amit  a  torta formában elhelyezett töltött almákra öntöttünk.
A megsült tortát kiborítottuk, kihűlés után felvert tejszín habjával díszítettünk.


Sültalma torta
Sültalma torta

Ajánlom  hétköznapokra  is  délutáni teához, forralt borhoz így tél időben, mikor kint " röpködnek a kemény mínuszok".

Sültalma torta

Szív alakú sütőformában Valentin napra ? - nem is rossz ötlet!

Azóta számtalanszor megsütöttem már  a sült alma tortát, a  fehér tejszínhab borítást elhagyva pirított dióval porcukorral fahéjjal hintve a tetejét.

Sültalma torta


Illenek hozzá az alkoholos gyümölcsök is.


Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2011. január 5., szerda

Kis karácsony,nagy karácsony kisült-e már a kalácsom ?

Diós-, mákos kalács vagy beigli készüljön karácsonyra,  ez sokáig nem volt kérdés a mi családunkban.

mékos kalács

Édesapám dunántúli faluból származik, az Ő Édesanyja mindig diós-,mákos kalácsot készített  karácsonyra.  Ők ezt szerették, ezt szokták meg. Így aztán nálunk is  ez volt kivétel nélkül minden karácsonykor, amire visszaemlékszem amíg az Apu élt. Igen, Anyu  24.-én  sütötte minden évben, mert akkor a kalács illata belengi az egész lakást. És valóban úgy volt, délelőtt dagasztotta, mert ez ugye kelt tészta,  a konyha közepére állította a hokedlit ( honnan került elő ?-- erre már nem emlékszem ---arra a  vájlingot amibe a lisztet szitálta és dagasztotta kézzel  !!.Igen a konyha pultot magasnak találta, azt mondta ott nem lehet, nem tudja és csak  a kézzel dagasztott  tészta  a jó. Aztán az évek múlásával amikor már erősen panaszkodott a  kezeire, nem tud már  úgy dolgozni vele ( sajnos,  most már nagyon is megértem az én kezeim  is produkálnak  hasonló tüneteket )akkor  jött az Apu  is segíteni és  Ő is dagasztott. Aztán este a nagy teszt, olyan lett a kalács amilyennek szerették volna, elég szép-e, a kelés közben elcsúsztak -e  a töltelék csíkok, vizsgálgatták, elemezgették a  művet. Ahogy múltak az évek miután Apu elment  nem volt többé kalács sem  karácsonyra. Én beiglit sütöttem azt vittem Anyunak is  még innen is a karácsonyokra. Most először készítek kalácsot, mákosat és diósat a hagyományoknak megfelelően és egy ánizsosat  próbaként. Korábbi években a pravoszláv karácsonyra is sütöttem beiglit amit a férjem is nagyon kedvel, de én elhitettem vele, csak karácsonyra sütünk,  egyszer egy évben ettől olyan különleges, na jó tettem  némi engedmény  végül is nálunk kétszer van karácsony  minden évben.




diós-mákos  kalács




Az idén  a januári karácsonyi asztalon  kalács  lesz.


  • 700 g liszt
  • 250 g vaj
  •     3    tojás
  •     2 dl tej
  •  28 g    élesztő
  •       csipet tengeri  só
  •    20 g cukor


  • forrázott mák töltelékhez:

  • 175 g darált mák
  •   50 g cukor
  •   0,5 dl tej
  •          őrölt szegfűszeg
  •          méz
  •         vanília
  •         reszelt citrom -,vagy narancshéj
  •  50 gr mazsola






Forrázott dió töltelékhez:

  • 175 g darált dió
  •   50 g cukor
  •     0,5 dl tej
  •          fahéj
  •          méz
  •         vanília
  •         reszelt citrom -,vagy narancshéj
  •    50 g mazsola
  •         ánizs,méz


A lisztet  dagasztó tálba szitálom, a tejet kicsit meglangyosítom egy kanál cukorral édesítem és feloldom benne az élesztőt, hagyom míg "felfut", majd a liszthez adom, csipet só, a tojások, olvasztott vaj folyamatos hozzáadásával dagasztom, tehetünk a  tésztába  kevés reszelt citrom héjat fantasztikus finom illata lesz tőle.
Ha már "összeállt" a tészta, félreteszem, hagyom pihenni, nőni  míg a duplájára  kel. Ekkor enyhén lisztezett munkaasztalra borítom, kézzel átgyúrom, három  részre osztom, kigömbölyítem és   ismét pihentetem a tésztát. Ez idő alatt  elkészítem a forrázott töltelékeket. A tejet felforrósítom az adalék anyagokkal, ha felforrt a darált mákra, illetve dióra öntöm lefedve hagyom állni, míg kenhetővé válik.
A tésztát vékonyra kinyújtom a vizes késsel, spatulával a tölteléket egyenletesen elosztom, feltekerem a végeit behajtva. Előkészített sütőlapon  pihentetjük még utoljára a kalácsot  sütés előtt. Ha szeretnénk, hogy  szép fényes legyen kenjük meg tojással tetejét. Előmelegített  gőzös ( egy edényben vizet teszek a sütő aljára) sütőben 40 perc alatt kisül.



diós-mákos  kalács


Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2010. december 28., kedd

Lett az idén fehér karácsonyunk is

Mi van  akkor, ha annyi vendéget várunk, hogy nem tudjuk őket kényelmesen elhelyezni az az étkező asztalnál?  Megoldjuk ! De hogyan ? 

Karácsonykor  hóesés ?? Erről álmodoztunk mindig az idilli képek életre kelnek .

Hó, hó, hó,  esik a hó, karácsony második napján váratlanul szállingózni kezdett, aztán mire  a korcsolyázásból hazaértünk már látni véltük a fehéredő háztetőket  is, az  ebéd alatt már a kert is kezdett fehérbe burkolózni, azóta pedig  a fenyők is vastagon  fehér lepelben. Én lapátolom  a havat  naponta,  ( a többieknek úgy látszik más dolga akad, mint minden évben  ha hó lapátolásra kerül a sor  ebben  nyolclakásos társas házban, itt  csupa elfoglalt ember él ) de lehet a kertben szánkózni, mert,  domboldalba épült a házunk és nagyokat hógolyózni, ilyenkor a gyermek is kint van velem. Ma még iskola  is van és mondhatom remek a tanító néni is,  mert az utolsó két óra előre bejelentett  hógolyózás,  szánkózás lesz  a sulival átellenben levő parkban, ami nem más mint  a hegyoldalban  kezdődő erdő, úgy hallottam holnap is  hasonló program várható. Éljen a tél, végtére is ez  nyelv óra is ahol a téma most a tél.
 Karácsony esténként vendégség volt nálunk, egyik nap a család, rokonok,  másnap barátok,   svéd asztalos variációban, mert másként nem férünk el  kényelmesen, így hideg büfé a legcélszerűbb,  ilyenkor  a konyhapultok átalakulnak kínáló  asztallá,   étkezni meg ki hol talál helyet  az étkező asztalnál, ide általában  gyerekeket ültetem a biztonság kedvéért, nekik kijár a nagyobb kényelem, a felnőttek meg  a szobában lévő  kis asztal  vagy csak úgy tányér  a kézben állva  kinek hogy tetszik megoldásokból választhatnak .

A menü mindkét nap hasonló, a hideg töltött húsok  előre elkészíthetők, sőt a könnyebb szeletelés miatt ajánlatos is így tenni, a tészta köntösbe  bújtatott szűzpecsenye aznap készül az ebéddel együtt sül, így az friss, a zöldségek, köretek, dekoráció,  maga  a tálalás már nem igényel nagy munkát a lényeg az előkészületeken van  tervezésen és kivitelezésen. Mivel hűtő pult nem áll  a rendelkezésemre így kéttálcás megoldással dolgozom,  azaz a kettő  közé jégakukat helyezve   biztonságosan maradhat az asztalon a  étel, nem kell aggódni, hogy esetleg  a melegben baja esik.


Karácsonyi büfé asztal

Került az asztalra :







szűzpecsenye köntösben





szűzpecsenye leveles tésztában





































  • ......Szűzpecsenye köntösben................................../ origanos gombával, juhsajttal  bélelve  a második napra











diós aszaltszilvával töltött szűzpecsenye


  • Dióval töltött, aszalt szilvával bélelt szűzpecsenye

  • Fűszeres narancsos áfonya lekvár

  • Füstölt hátszínszeletek








  • Csípős zöld paradicsom chutnay






füge és sajt









  • Kecske-, és juh sajt

uborka








  • Datolya, aszalt szilva és más gyümölcsök




  • Gránátalmás káposztás saláta




  • Rozmaringos sütőtökös kenyér, 
  • sok- magvas kenyér, 
  • diós kenyér 
  •  zöld borsos lágy sajttal sült kenyérmuffin



karácsonyi büfé

...és számos karácsonyra  készült apró sütemény,
  • beigli, 
  • stollenek,
  •  karácsonyi fatörzs is.






Dióval töltött aszalt szilvával bélelt szűzpecsenye


Az aszalt szilvát ha nem magozatlan  kimagozzuk és a mag helyére diót ültetünk, ha felnőtteknek készül lehet rumba -konyakba  is áztatni mielőtt a felszúrt  húsba töltenénk. A szűzpecsenyét gondosan megtisztítjuk a hártyáitól  éles hosszú  pengéjű késsel határozottan felszúrjuk. Én  csontozó kést használok erre  a célra mivel az vékony  így még vízszintesen egy hasítás végzek így van  bőven hely a töltelék számára. Az ily módon ejtett nyílásba nem túl szorosan, de nem is hagyva nagy hézagokat  a betöltöm   diós szilvákat,  a töltött szűzpecsenyét  sós, enyhén borsozott fahéjba forgatom és  sütőben  közepes hőmérsékleten  készre sütöm. Lehet sütni tűzálló tálban, de sütő zacskóban is. Hidegen szeletelem kb. cm szélesre.


diós aszaltszilvával töltött szűzpecsenye




Jó étvágyat ! 
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 





Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...