A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 5., csütörtök

Magyaros zsenge zöldborsó leves


A friss zöldborsó  a  tavasz, kora nyár  hírnöke   a  konyhában. Nálunk biztosan, sőt   azt is jelenti kizárólag ilyenkor eszünk  borsólevest,  így készítve , az év többi  szakaszában nem, mert akkor nincs  új sárgarépa friss gyökér.Cserébe üde friss zöld ízeket kapunk .
















Alig vártuk már, hogy megérjen a borsó, nem túlzás, szinte nap mint nap ez volt  a főfogás a nagy tányér zöldborsó leves  ahogy erre emlékszem  gyerekkoromból. Sőt, nemcsak nálunk,   körülöttünk  a szomszédságban is nagy  népszerűségnek örvendett a zsenge  májusi-júniusi zöldborsó leves  csipetkével  zöldfűszeres galuskával. Aztán,  szerencsére  vidéken  a nagymamánál később érett  így   a nyári szünet egy részére is volt bőven borsó, amit  szedhettem a kertben,  majd fejthettem  s természetesen folyamatosan ellenőriztem  a  minőségét ,vagyis kóstolgattam nyersen ...( Kecskére nem jó a káposztát bízni ,hát  így járt velem is   a mama, mert mert jócskán megdézsmáltam  a frissen szedett zöldborsót  ..a legfinomabb rögtön a  kertből  ,az bizony más ízű ,mint a piacon vásárolt..szokszor távolról utazott a napon ált megöregedett héjú borsó . Nem tudom ti ,hogy vagytok vele  én a zsenge hüvelyű harsány zöld foltmentes  zöldborsót keresem  most is minden alkalommal , de nehéz ilyet találni. Nekem úgy tűnik  sokkal több az öreg borsó a standokon,vajon később szedik le arra várva  borsószemek minnél nagyobbra nőjenek ? Talán más oka is van,  Azért időnként szerencsével járok:








A magyaros zöldborsó leves  az egyszerű  levesek közé tartozik, rántással készül és csipetke  a tipikus magyar levesbetét illik bele  amit időként  zöldfűszeres  galuskával   helyettesítünk. Anyukám amikor sietett és az gyakran előfordult főleg munka után amikor vacsorár akászítte borsólevest ,akkor csak összedobott egy galuskát  a borsó levesbe és én is követem a  példáját a legtöbbször nálunk is galuskával készül,




A megtisztított  ( kifejtett ) zöldborsót megmossuk. Mifelénk a   zsenge zöldborsó héját is bele főzik  a levesbe  így   azt is meg kell tisztítani  vagyis a  belső  hártyát le kell húzni a borsó pucoláskor( ezt nem  lehet megenni  azt kidobjuk)  a  külső héja viszont finom ha  egészséges  és  zsenge ,friss.


Hideg vízbe tesszük fel főni a zöldborsót,  új sárgarépa valamint  petrezselyem gyökér egészben  ha lehet  kis ujjnyi vastagságú  a legjobb bele, zsenge szintén  és petrezselyem szárból  újhagymából  csokrot kötünk fokhagyma szárral ha van, vagy hagymaszárral, petrezselyem szárral átkötve kerül  a levesbe így könnyen eltávolítható a  főzés végén.,
Sózzuk is természetesen a levest, más fűszer viszont nem kerül bele,  a cél a zöld íz  a friss borsó ízének megtartása.
Szerintem ezt a levest "elrontja"   a húslé,  alaplé  a belefőzött hús, találkoztam  több helyen  ilyennel,  nekem nem ízlik. Zöldséglevesnek ajánlom  így természetesen a húsmentes, vegtáriánus étrendbe is belilleszkedik.  
 A borsót puhára főzzük fedő alatt, ehhez nem kell sok idő, hamarosan érezhető a kellemes illata. 
Rántást készítünk a  már ismert hagyományos  módon.  Kisebb edényben a  zsiradékot ( olajat vagy zsírt  felhevítünk  elkeverjük liszttel ( teljeskiőrlésű, rozs liszt is lehet, ne ragaszkodjunk a fehér liszthez) megszórjuk   őrölt piros paprikával,  elkeverjük és felengedjük hideg vízzel csomómentesre keverjük .
Tovább már nem melegítjük,  hanem a forrásban  levő   leveshez adjuk. Így sűrítjük a levesünket.
Kiforraljuk, majd belefőzzük a  csipedettet vagy a  zöldfűszeres galuskát.  Mi úgy szeretjük  ha   fogkemény a tészta ebben a levesben is, vigyázzunk, ne  áztassuk el  nem kell sokáig főzni. 
Frissen, forrón  tálaljuk zöld fűszerekkel   megszórva ( petrezselyem zöldje, esetleg kapor levél ,)

Jó étvágyat hozzá !

Utána  nagy adag friss epret  javaslok  de természetesen lehet második fogás  bármilyen  főétel is  !
  


Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 
 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 

2023. december 9., szombat

5+1 leves karácsonyra


Karácsonyi leves ajánló következik, mert az ünnepi  étkezések bevezető fogása is a leves. 

A karácsonyi  menübe  egy könnyedebb, lágyabb levest ajánlok, ami készülhet   zöldségből  vagy gyümölcsből, krémlevest is el tudok képzelni  akár krumpliból vagy  fokhagymából izgalmasan fűszerezve, magos karácsonyi kiszúróval  formázott levelestészta falatokkal. A tartalmasabb leveseket most mellőzném,  hisz ne feledjük utána jön majd  az ünnepi főfogás. A pikáns gyümölcslevesek  is remekül illenek az általam megálmodott ünnepi menükbe akár egy csepp alkohollal is fűszerezve. A levesbetéteket illetően pedig  engedjük szabadon a fantáziánkat   a füstölt sonka  csíkoktól  a lazacrózsáig fűszeres krutonig  válasszunk  szokatlant  a levesbe  különlegeset, olyat, amit  szeretünk és ami illik a kiválasztott alapanyagokhoz.





 

E z a rövid válogatás az elmúlt évek karácsonyi leveseit  sorolja fel nem rangsorol, csak felsorol.  

A linkeken pedig elérhető a recept is.


Szerintem a cékla csodásan mutat az ünnepi asztalon, hisz  a piros a bordó a karácsony klasszikus színe, így remek választásnak tűnik a cékla leves ha szeretjük  a céklát: 




  • Cékla bouillon

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2015/01/cekla-bouillon.html


A kápia paprika szintén piros tehát a belőle készült leves is  szépen mutat a tányéron. 



  • Forró fűszeres sült paprikakrémleves

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/12/karacsonyt-meghitt-boldog-unnepet.html

A gesztenye szintén a télhez kötődik  azt hiszem jóválasztás a karácsonyi menüben is. 

  • Selymes gesztenyekrémleves

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2011/07/selymes-gesztenyekremleves-ribizlivel.html


A sült alma illata is utánozhatatlanul a telet idézi  ezért  esett  a választásunk a belőle készült levesre ,  ebben az esetben pirított dió  a levesbetét. A dió szintén a karácsony elengedhetetlen "tartozéka". 



  • Illatos sült alma leves

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2012/12/illatos-sultalma-leves.html


A sütőtökből készült  ételek szintén  a hideg időszakhoz kötődnek ,a belőle készült forróleves receptek számtalan variációját főztem már  vaníliával,  chilivel, kéksajttal egyaránt ízletes és finom .Levendula ugyan télen  már nemterem de friss zsályát   egész évben szedhetünk .




  • Karácsonyi   zsályás-levendulás sütőtök krémleves

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/10/happy-halloween.html

 +1

A zöldborsó azért került a felsorolásba mert enyhe zöld színével a  fenyő zöldjére asszociálok és  színes  üde lesz a menü általa:

  • Zöldborsó krémleves lazac rózsákkal. 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/12/ebed-az-unnep-masodik-napjan.html


A ráadás pedig az örök klasszikus , a húsleves, erőleves ami minden menühöz illik ,ez a  leves  érzésem szerint a legtöbb család  ünnepei asztalán  ott van, mindenkinek van  saját receptje.

  • (Konyakos)Vad erőleves  grízgaluskával

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/12/karacsonyi-unnepi-menu.html

 










Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,
Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2021. február 10., szerda

Gezemice leves

Ma gezemice leves lesz! 

Csak úgy hirtelen eszembe jutott, nem tudom honnan  jött az elnevezés  talán volt nálunk gyerekkoromban gezemice leves ? Talán nem,  nem emlékszem egyszer csak beugrott ez  a gezemice leves.
Tudatos vásárló, tudatos  felhasználó, ezek mostanság nagyon divatos kifejezések, de mi köze ennek a gezemice leveshez ?
 A gezemice   egyik jelentése  a  mindenféle lim-lom, kacat,  ennek ugye nem sok  köze lehet a   gasztronómiához a levesünkhöz, azonban van egy másik jelentése  is  gezemicének,  miszerint  az összekotyvasztott minden féle  főzési ismeretek nélkül gyorsan  összeállított ételre   használják  a gezemice kifejezést, Nos ebben  lehet valami  ennek már lehet így értelme .
  
Azt hiszem   én  gondosan ügyelek ne menjen étel  kidobásba   ha megmarad valami  igyekszem másnap felhasználni, csakhogy változatlanul nem szeretem  két egymást követő nap ugyan azt az ételt tálalni,  fogyasztani,  unalmasnak ,egyhangúnak találom.
Ezt figyelembe véve akkor  hogy lehetne összeegyeztetni azzal  a törekvésemmel mi szerint   nem dobunk ki ki ételt? Kell egy kis találékonyság tervezés, szervezés és ennek következtében jelenhet meg másnap   "új ruhában " kicsit átgondolva  a tányéron az előzőnapi maradék.
Azt hiszem nincs ebben semmi ördöngősség nagyanyáink is csinálhatták. A pörkölt után agy lehet  gulyás leves,  székelykáposzta, hortobágyi palacsinta de akár  "olaszos"  tészta is  a maradékból.
  
 Persze én is ismerem, hogy  a töltött káposzta  melegítve  jó, sőt minél többet melegítik, annál finomabb, a  káposztás tészta  is jól lepirítva  az igazi másnap  stb   érveket, de  vannak fenntartásain  és engedtessék meg   nekem, hogy ne általánosítsunk,   a minden nap frisset főzzünk  elv nekem  jobban tetszik.
 
De térjünk vissza  a gezemice leveshez .



gezemice leves


  
Kutatásaim alapján a gezemice leves  egy zöldség alapú könnyen, gyorsan elkészíthető leves,  alapanyaga bármilyen zöldség lehet.
Különösen ilyenkor télen a tipikus leves zöldség érhető el sárgarépa  fehérrépa paszternák  zeller esetleg kelkáposzta de jó lehet karfiol kelbimbó  és nagyon jó ha van  valamilyen  zöldség alaplé is  ami a legegyszerűbben a  krumpli  főzővizéből nyerhető.

  Ugye ezt kiönteni vétek lenne,  soha nem kéne, mert ezerféleként felhasználható  a legegyszerűbben  a  leves  főzővizéhez adva azt gazdagítva.
A mi gezemice levesünk az előző nap  készült kínai ebéd maradékából készült, ebben van bőven zöldség már,  sárgarépa, bambusz, zöldbab, zöldborsó  és  gyömbér, kelbimbó, kukorica  is.

 


A  csillagánizs és soya sauce( szója szósz)  íze ugye kicsit más irányba vitte el az ízeket mint amit  a nagyanyáink gezemice levesként  készíthettek, de cseppet sem bántam, mert a végeredmény harmonikus   lett.
A csípősség is kifejezetten jól illett ehhez  a leveshez mivel ne  feledjük február van, javába tart a tél az elkövetkező napok  kifejezetten hidegek is lesznek  ( -10 fok éjszaka  napközben -4) így jól esik a melengető csípős  ízű  forró leves .
 A gezemice leves  szegény leves   általában  hús nélküli nyugodtan mondhatjuk vegetáriánusnak is,   ám nekünk most került bele pár darab  ( a maradék miatt )  hús is.

A  leves készítését úgy kezdtem hogy lepirítottom egy kevéssé  a zöldséget  sárgarépa, fehérrépa  zeller, most csak ennyit és ezekből is csak az íz kedvért egy picit , hisz ahogy mondtam van bőven zöldség a kínai maradékban .Gyakorlatilag minden zöldség levest így kezdek  mert a pirított zöldség  különös ízt és állagot is ad a zöldségeknek  sokkal intenzívebb és finomabb mintha egyszerűen  puhára főznénk a vízben. 
 Javaslom ezt  a módszert minden alkalommal  követni . 
Nem kell sok csak egy leheletnyi  olaj ( vagy más zsiradék ) 
Mivel a kínai ételben volt hagyma és fokhagyma így most abból már nem adtam a leveshez gyakorlatilag mikor megpirult a zöldség  hozzákeverem  a  kínai maradékot  átforgatom, felöntöm a krumpli főzőlevével   ízlés szerint lehet utána sózni, majd  jól ki  kell forralni és  petrezselyem  ( kapor  ,koriander , zeller ami van minden jó ) zölddel meghintve tálalni.
Zöldsége válogatja  ami van otthon kéznél  mit teszünk bele még egy kanál tejföl is mehetne bele   lestyán vagy  tárkony   a lehetőségek száma végtelen .
Olvastam  gríz galuskával is tálalható , de el tudom képzelni gombóccal  ( hús, sajt ,  krumpli stb ..



Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olaj
  • 1 db sárgarépa
  • 1 db fehérrépa
  • 1pici zeller
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 l víz  ( zöldséglé, /krumpli főzővize)
  • petrezselyem zöld
  •  ahogy fentebb írtam bármilyen rendelkezésre álló zöldség mehet bele  pluszban 
  • bors


Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,  Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2021. január 21., csütörtök

Frankfurti leves


A frankfurti leves  igazából egy gazdag  zöldségleves virslivel, de akár húsgombóccal, hússal is elképzelhető, nálunk mégis a kelkáposztához köthető leves változat lett ismert és népszerű.
Ha itthon megkérdezünk valakit  mit jut eszébe  a frankfurti leves kapcsán biztosra vehetjük a virslis kelkáposzta  levesre gondol majd. 










Nagy  a valószínűsége, hogy az általunk frankfurti levesnek nevezett  többnyire csak kelkáposztát  tartalmazó levesnek  nincs sok köze Frankfurthoz, minden valószínűség szerint  pesti  találmány .ahogy ez így van még néhány földrajzi nevet tartalmazó étel estében is.

A németek  virsli levese a "frankfurter"   fehér káposztával készül  vagy   sok  zöldfűszert tartalmaz ám kel káposztát alig ha. 

A frankfurti levesünk a két világháború között a szerény polgári családok étele volt, akinek nem telt marhára, az virsliből főzött magának levest. 

Frankfurtban ma, ha valakit megkérdezel a „Frankfurter Levesről”, meglepődve néz:

  • nem tudja, miről beszélsz,

  • de ismeri a Frankfurter Wurstot és a Grüne Sauce-t,

  • és talán eszébe jut egy zöldséges krumplileves, amelybe elfér a virsli.

Közben a magyarok 99%-a szemrebbenés nélkül mondja rá a kelkáposztát.

Ez az a pillanat, amikor egy étel neve többet mond a kulturális emlékezetről, mint a recept összetevőiről.




Ha  a frankfurti levest a virsli miatt  neveztetett el így, akkor nem illik e név a levesemre, pedig " az" ihlette. 

A kelkáposzta az stimmel, bár kipróbáltam kelbimbóval is de virsli hiányában  kolbász nem is akármilyen,  díj nyertes, valódi hungarikum egészíti ki ezt a levest,  akkor hívhatjuk békéscsabai levesnek  ( kolbász levesnek, kőlevesnek ???)





A virslit, tehát  sült kolbász"chips" helyettesíti,  nem térnék ki rá miért mellőzük a  virslit, ám aki szereti  teheti a levesébe, annál is inkább mert az eredeti recept azt kívánja meg.

Nálunk tiltó listán van  a virsli évtizedek óta már.

Hozzávalók :

  • 100 g vegyes zöldség 
  • olaj 
  • 400 g kelkáposzta
  • 30 g vöröshagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 40 g liszt 
  • 1 csokor petrezselyem 
  • 80 g bőrös virsli 
  • 1,5 dl tejföl 
  • só bors
  • majoranna

A finomra vágott hagymát  az olajon félig lepirítjuk, majd hozzáadjuk a vékonycsíkokra vágott zöldségeket és a  kelkáposztát.
Sózzuk, borsozzuk .
Kevés fokhagymával, majorannával ízesítjük vízzel vagy csontlével felengedjük  és félig puhára főzzük, majd világosbarna rántást készítünk, a levest  ezzel rántjuk be.
Végezetül a felkarikázott virslit  átsütjük mindkét oldalunkon majd a levesbe tesszük, hozzáadjuk a tejfölt átforraljuk és  tálaljuk a frankfurti levesünket .


Ha könnyedebb levest szeretnénk  a  rántást nyugodtan kihagyhatjuk ,elegendő behabarni, sőt a liszt  teljes elhagyásával is  finom laktató leveshez jutunk, ebben az  esetben  keverjünk tányéronként egy nagy kanál tejfölt  a levesbe.

Ha most azt írnám  olaj helyett használhatunk kiolvasztott szalonna zsírját, akkor már tényleg illek erre  a receptre is ahány ház annyi szokás.Más kérdés még mindig a frankfurti leves receptjéről van-e szó. 

Frankfurtban nincs frankfurti leves.
Magyarországon meg nem képzelhető nélküle a kelkáposzta.




Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy Pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2020. május 1., péntek

Magyaros gombaleves

Ez egyik legismertebb fogás  amit gombából szoktunk készíteni talán a gombaleves. A  ,magyaros gomba leves az egyszerű levesek közé  tartozik. Nemcsak a kategóriába sorolása miatt egyszerű, elkészíteni is könnyű.

Ha fellapozzuk  a szakácskönyveket  a többségük   a zöldséglevesek  receptjeiben  csontlevet  említ  amiben feltesszük  főni  a zöldségeket vagy avval engedik fel  a levest,így van ez a  gombaleves esetében is.Ez egy kicsit meglep,  illetve idegenkedem tőle, mert  a zöldséglevesek esetében  a  zöldség ízét szeretném kihangsúlyozni,  tehát maximum egy zöldség eszenciát,alaplevet tudnék elképzelni, de az esetek többségében  a víz is tökéletesen megfelel szerintem. .
Talán nem mindenki ért majd egyet velem, mondván gazdagabb lesz az ízvilága a leveseknek a  csontlétől.ám most szerintem nem az  a célunk, a  vegetáriánusok biztosan  a pártomon lesznek majd. Ha zöldség levest  főzünk az  ne tartalmazzon húst, húslevet,  erőlevest stb szerintem, természetesen vannak kivételek, különleges  levesek  mint a borscs,minestrone,palóc leves de az egyszerű levesek mint zöldborsó, zöldbab,  karalábé gomba és még folytathatnám a sort  hús nélküliek nálunk .




Magyaros  gombaleves




A gomba leves esetében  a finomra vágott hagymát aranysárgára pirítjuk, ilyenkor tavasszal használhatunk  bátran újhagymát zöldjével együtt ( színesebb és frissebb lesz  a levesünk )
a  lepirított  hagymához adjuk a  megmosott  szükség szerint darabolt (  szeletelt , negyedelt  gombát és a répákat. Sózzuk, őrölt pirospaprikát  szórunk rá  és felöntjük vízzel. Miután  fedő alatt puhára  , de nem túl puhára főztük, világos rántást készítünk és berántjuk a gombalevest, belefőzzük a csipetkét, tejfölt keverünk bele,  jól átforraljuk  tálalás előtt és apróra vágott  petrezselyemmel szórva kínáljuk.
Leves betétként  csipeke jár bele  vagy galuska.
(A rántáshoz  az olajat felforrósítjuk,  a lisztet állandó keverés mellett megpirítjuk, majd felengedjük hideg vízzel, csomómentesre keverjük  és a forrásban lévő leveshez adjuk ,megkeverjük a berántott levest  és átforraljuk.) 




Gombaleves hozzávalói:


gomba



  • 200 g gomba
  • 1 sárgarépa
  • 1 petrezselyem gyökér
  • 40 g liszt 
  • 10 g  őrölt pirospaprika
  •  csipet só
  • 1/2 csokor petrezselyem
  •  1/2 fej  hagyma ( 1-2 újhagyma zöldjével együtt)
  • 2 dl tejföl
  • 1,5 víz
  • olaj



A csipetke   hozzávalói :

  •  150-200 g liszt
  •  1 tojás
  • csipet só


Az átszitált liszt közepébe mélyedést készítünk, beleütjük a tojást, megsózzuk és jó kemény tésztává gyúrjuk.
Kis cipóra formáljuk, kicsit hagyjuk szikkadni, majd   lisztezzük és két ujjunk közé csippentve apró darabokat csipegetünk belőle.   A széleit folyamatosan lisztezzük és  a lecsipkedett darabokat  is . Levesben  főzzük ki, úgy, hogy  a rántás után adjuk a majdnem kész leveshez, pár perc alatt feljön a leves tetejére ekkor már kész is.

A leveseket  szeretem forrón tálalni  ezt javaslom a magyaros gombaleves esetében is !

 

gombaleves

.Jó étvágyat !

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 


 



2020. március 24., kedd

Korhely leves

Az  újévet hagyományosan mindig korhely levessel kezdjük!
A szilveszteri menükártyákon  úgy szerepelt   közvetlen éjfél után szolgálják fel.
Azt tartják  igen jó szolgálatot tesz a   a megterhelt gyomornak,  a  poharazgatás után is jól esik.
Nálunk   az Újévi ebéd alkalmával kerül az asztalra a malacsült előtt. 
Általában  évente egyszer készül csak,  január 1.-re.




Miért lett újévi étel a korhelyleves?

– jelentés, savanyúság és hagyomány

A korhelyleves neve ma már mosolyt csal az arcokra, mégis pontosan jelzi, milyen helyzetre született ez az étel. Az újévi asztalon nem az ünneplés, hanem az ünnep utáni visszarendeződés leveséről van szó.

Mit jelent a „korhely”?

A korhely régi magyar kifejezés, amely a mértéktelenül evő-ivó embert jelölte. A szó hangulata inkább tréfás, mint elítélő: egy olyan figurát ír le, aki „túl jól érezte magát”. A korhelyleves így szó szerint a korhelynek szánt leves, amely segít a túlzás következményeit enyhíteni.

Ünnep után – új év elején

Szilveszter hagyományosan bőséges, zsíros fogásokkal és alkohollal kísért ünnep volt. Az újév első napján ezért olyan ételre volt szükség, amely:

  • meleg,

  • könnyen fogyasztható,

  • segíti az emésztést,

  • mégis tartalmas.

A korhelyleves pontosan ezt a szerepet töltötte be: átmenetet képezett az ünnepi túlzás és a hétköznapok rendje között.

A savanyú szerepe a levesben

A korhelyleves lelke a savanyúság. A savanyú káposzta leve, maga a káposzta vagy az ecet nem csupán ízesít:

  • serkenti az emésztőnedvek termelődését,

  • frissít, „felébreszt”,

  • ellensúlyozza a zsíros ételek utóhatását.

A téli konyhákban a savanyítás természetes módja az erjesztés volt, így a savanyú káposzta praktikus, vitaminban gazdag és jól tárolható alapanyagnak számított.

Népi tapasztalat, mai szemmel

A meleg, savanykás, mérsékelten zsíros leves:

  • hidratál,

  • csillapítja az émelygést,

  • támogatja a máj és az emésztőrendszer működését,

  • visszahozza az étvágyat.

A korhelyleves tehát nem „büntetés” az ünneplés után, hanem gondoskodó, helyreállító étel.


Újévi jelentéstartalom

Az újév mindig az újrakezdés ideje volt. A korhelyleves nem a bőséget, hanem a mértéket, az egyensúlyt és a rend visszatérését jelképezi – ezért vált az újév első napjának egyik legjellegzetesebb fogásává.



Az idén valahogy kivételt tettünk és  márciusban  is főztem egy adagot.
A  magyarázat roppant egyszerű,van még bőven savanyú káposzta s bár fogy salátaként  és  egytálételek is  készülnek belőle számtalan variációban,.mint töltött káposzta, húsos káposzta, babos káposzta, káposztás pirog, borcs leves, valahogy kedvünk támadt a  korhely levesre is.



korhely leves






Az apróra vágott hagymát  megdinszteljük   a zsiradékon,rádobjuk  a  húst, kolbászt  vagy  füstölt húst és lepirítjuk  majd  hozzáadjuk a 2/3 káposztát,  felengedjük csontlével,vagy vízzel esetleg húsvét után sonkalével,  amihez adunk a káposztaléből is.
Fűszerezzük  és  lassú tűzön puhára  főzzük.
Mielőtt teljesen kész lenne  a leves, a maradék 1/3  savanyú káposztát  is hozzáadjuk, hogy  vitamin dús legyen és ropogós  legyen  a levesünk azért nem adom  a teljes  káposzta mennyiséget rögtön az elején hozzá.   .
 Káposztalével beállítjuk a leves savanyúságát.A korhely leves akkor finom ha pikánsan savanyú!
A tányéron  tejföllel ízesítjük,   apróra vágott kaprot,petrezselyem zöldet is adhatunk hozzá ha van.
A csípős paprika is jól illik hozzá , szívem szerint  a levesbe főzném , de mivel gondolok
azokra akik nem szeretik az erőset, nem bírják, így mi  külön kínáljuk, feltétlen ajánlom !
Szoktam  marinált sült chili paprikát is  kínálni hozzá amit extra szűz olíva olajban  teszünk el, de avval  tényleg nagyon kell vigyázni  egy csepp is elég az olajából.






Hozzávalói:


  • 300g sertés dagadó,( más hús is jó)
  • 150 g füstölt kolbász ( elhagyható, de pici sonkával is helyettesíthető)
  • 800 g savanyú káposzta
  • 80 g zsír
  • 3 dl tejföl
  •  késhegynyi  pirospaprika
  • 1 fej vöröshagyma
  •  1 gerezd  fokhagyma
  •  só, törött bors
  • babérlevél


korhely  leves



Jó étvágyat ! 

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2019. április 17., szerda

Fehér szárazbableves

Nagyon finom bableves egészen másként mint az eddig megszoktuk .


A bab eddig nálam az évente egyszer kategóriába tartozott, mert nem tartom a könnyű ételekhez  sorolhatónak, bár rendkívül  egészséges, gazdag fehérjékben, ballasztanyagokban ásványi anyagokban ( K,Ca, Mg, Fe )   és vitaminokban  ( E-, B) tehát  tápláló is. Fő előnye, hogy egész évben  hozzáférhető szezontól függetlenül, mégis általában télen fogyasztunk többet belőle.
Talán az elkészítési módja  miatt, (legtöbször jó sok füstölt hússal készítve) ódzkodom tőle. Most azonban egy rendkívül zöldséges  szinte tavaszi   változatot készítettem ami cseppet sem meglepő módon nagyon finom lett.
A pirított szalonna csíkokat elhagyva   lehet  vegeráriánus étel  vagy böjti  étel  is  a  fehér  szárazbableves .





fehér szárazbableves


A babot  szokásos módon előző este beáztatjuk szódabikarbonás hideg vízben, miután átválogattuk,  alaposan megmostuk.
Kb 12 órás áztatás után  feltesszük főni  hideg vízben.
A zöldségeket értelem szerűen megtisztítkjuk, mosssuk, daraboljuk.
Ha már majdnem puha  a bab,  hozáadjuk a zöldségeket és  további 20-30 percet főzzük lassú tűzön a levest .
Semmi rántás, zsiradék,sűrítés, nem kell hozzá!
Ha elkészült  sózzuk  borsozzuk.
Tálaláskor bőven  meghintjük  apróra vágott petrezselyem zölddel, medvehagymával, friss kakukkfűvel pereszleggel.


fehér szárazbableves


Aki szereti  ajánlom   szalonna pörccel  kínálni (  a vékonyra csíkozott szalonnát kisütjük  a zsírját  leszűrjük és a  ropogós szalonnát  a levesbe ( tányérba hintjük  és erre merjük  a forró levest )  adjuk .
Különlegesen finom kiegészítője  a babos pogácsa is.



babos  pogácsa


Hozzávalók:


  • 200 g  nagy szemű fehér  szárazbab
  • 1 csomag leves  zöldség ( sárgarépa petrezselyem gyökér)
  • 1 kisebb zeller gumó ( ha van zölddel együtt) 
  • 1 kiseb karalábé ( lehetőleg friss zöld leveleivel együtt) 
  • 1 közepes burgonya
  • 1 fej  közepes hagyma 
  • só, frisen őrölt bors
  •  1 nagyobb paradicsom 
  • paprika ( kicsit lehet  csípős+)
  • 1/2 csomag friss petrezselyem zöld
  • 4-6 medvehagyma levél 
  • ágacsk a kakukkfű
  • ágacska   pereszleg vagy borsikafű 



Jó étvágyat ! 
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 





2019. január 12., szombat

Húsleves


Húsleves, talán ez volt az első étel amit megtanultam elkészíteni, kislánykoromban  már kívülről fújtam  a receptet  a hozzávalókat soroltam, mi kell bele.



Nálunk egy szem krumpli  is került  a húslevesbe, hogy miért, az okát nem tudom,  én ma már  kihagyom  belőle, de talán még visszakerül egyszer .





Vasárnaponként rendre húsleves  volt nálunk az  első fogás, legalábbis én így emlékszem vissza,      , aztán  a levesben főtt hús tormával a legtöbbször, de gyümölcsös szószok is voltak időnként vagy fokhagymamártás, zsemleszósz és hasonlók  a főtt húshoz a főétel előtt .
 A húslevest azért is szeretem, mert sok leves alapleveként (ahol consomét, bullont említenek a receptek ) is felhasználható, ezért mindig kicsit többet főzök belőle .



húsleves




Hozzávalók ( 4 személyre):

  • ·         100g marhacsont
  • ·         400g marha comb
  • ·        
  • ·         20 g vöröshagyma
  • ·         fokhagyma
  • ·         egészbors
  • ·         szerecsendió
  • ·         gyömbér darab
  • ·         cseresznye paprika
  • ·         80 g vegyeszöldség
  • ·         30 g zeller
  • ·         20g karalábé
  • ·         20 g kelkáposzta  
  •       1-2 gomba
  •       csipetnyi kurkuma vagy sáfrány
  • ·         zöldpetrezselyem


A leves készítésehez először  a  marhacsontot  leforrázzuk, lemossuk és a fazékba tesszük .
A megmosott marhahúst ( a legalkalmasabb húsrészek: a  lábszár, fartők, szegy) egy darabban hagyjuk,rátesszük a  csontra és felöntjük  hideg vízzel, majd elkezdjük főzni. A forráskor keletkező habot  szűrőkanállal eltávolítjuk, majd   a leves megsózzuk. Megmosott héjas vöröshagymával, tisztított fokhagymával, egész borssal fűszerezzük a levest. Lassú gyöngyöző forrással főzzük, keverni nem kell, majd amikor a  hús félig megpuhult  hozzáadjuk a zöldségeket   a jól megmosott egész sárgarépát, petrezselyem gyökeret, paszternákot, karalábét,  zellert,  kelkáposztát gombát,gyömbért.
A levesben  főtt anyagok ( hús és zöldségek) puhulása után pihentetjük  a levest  a felszínén keletkező zsírt kanállal leszedjük,( ha szükséges papírtörlővel felitatjuk) majd  átszűrjük .
A kész leves  kristály tiszta, aranysárga és zsírtalan .
A húslevest forrón tálaljuk  ! Levesbetéttek kínáljuk amit a levesbe  tesszük úgy merjük a  levesestálba vagy  tányérba esetleg  csészébe a húslevest.
 A levesbetét lehet  grízgaluska,( daragaluska), májgaluska, finom metélt, eperlevél tészta  vagy amit szeretünk.
Különösen finom  ha  húsosbatyukkal kínáljuk, de ez már egy másik leves   a húsosbatyu leves  aminek a receptjét nem rég  írtam le.
  


húsleves  batyuval





Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. január 11., péntek

Húsosbatyu leves

Ilyenkor télen mikor kint minden fehér és ropog  a hó  a lábunk alatt a forró levesek  nagyon jól tudnak esni .
Legyen az zöldséges vagy húsos,  a lényeg, hogy  forrón gőzölögjön a  tányérunkon és jól átmelegítsen .

A húsosbatyu leves igazi  téli melengető leves,egyszer legalább el kell készíteni a szezonban!


húsosbatyu  leves

Gyakran főzünk télen   hús-,csont -, vagy erőlevest is, sőt, mondhatom  csak télen készítem ezeket  a leveseket,  nyáron más  levesek kerülnek terítékre, nem ritkán főzés nélküliek.
A jó hús -, csont -, vagy erőleves  titka, hogy sokáig főzzük őket, ép csak gyöngyözni hagyjuk a fazékban e leveseket   és órákon keresztül  melegít míg fő, már akkor.
A jól eltalált fűszerek is  segítenek a téli hidegben  felmelegedni ilyen  a módjával  használt csípős paprika, ( chili ) fekete bors  és gyömbér is  .
A húsosbatyu levesben  ezek mind megtalálhatóak, sőt a  batyuba is  kerül belőlük.


húsos batyu



 Tehát húslevest készítünk először, majd  az elkészült levesből kivesszük a  húst, egy részét finomra aprítjuk, ezután   az előzőleg apróra vágott  megpirított hagymával őrölt borssal, gyömbérrel  összekeverjük. Összeállítjuk a tésztát, kinyújtjuk, kiszaggatjuk ( kerek formával pl  pogács szaggató , pohár stb.)
A korongok közepére kis kupacot teszünk az elkészített húsmasszából, a tetején összecsípve  batyukat formázunk  belőle és forrásban lévő bő sós vízben kifőzzük .
Gazdagíthatjuk főtt zöldségekkel is a levesünk. Leveses tálba  vagy tányérba merjük a  forró levest, beletesszük a húsos batyukat, a levest frissen reszelt gyömbérrel szerecsendióval, apróra vágott petrezselyem zölddel  is ízesíthetjük még.





húsosbatyu leves


Hozzávalók :


  • 500 g marhahús
  • csomag  leves zöldség
  • 40 g  hagyma
  • 20g frissen őrölt fekete bors
  • szerecsendió
  • gyömbér
  • frissen őrölt fekete bors


a tésztához


  • 100 g liszt
  • 8 evőkanál víz
  • 1 evőkanál olaj

húsosbatyu leves


 



Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2018. december 7., péntek

Köménymag vagy rántott leves


A köménymag leves a rendkívül egyszerű levesek közé sorolható ,az adventi időszakban  böjti levesként is megállja  a helyét. Jó hatással van  az egészségünkre és még finom is !

"Betegleves " -én csak így hívtam mindig,  mert  olyan jól esett a legyengült szervezetnek e leves  ha valami bajt ért.


köménymag  leves

Forró és tápláló,  a köménymag  jótékony hatásáról már nem is beszélve, pedig az is jelentős.
Nyugtatja  a " háborgó " gyomrot.

Pirított zsemle  vagy kenyér kockákkal tálaljuk így a   megmaradt megszáradt kenyér hasznosítást is megoldjuk egycsapásra.


Kömény van mindig otthon minden háztartásban ,hisz ez olyan alap fűszer más meg nem nagyon kell hozzá minden mindig  van itthon .
Hozzávalók.


  • 2 g kömény
  • 20 g zsír/olaj
  • csipet só
  • 30g liszt
  • késhegynyi pirospaprika
  • 1,5 -2 l víz
  • 50-100 g kenyér  vagy zsemle kockák



A zsíradékon  a liszttel barna rántást készítünk.
Vagyis  a melegedő zsírba ( vagy olajra) szórjuk a lisztet és addig pirítjuk míg sötétedni nem kezd.
Beleszórjuk a köménymagot és tovább kevergetve  még néhány másodpercig pirítjuk.
Pici pirospaprikával meghintjük és felengedjük vízzel ,simára keverjük .
Sózzuk és jól kiforraljuk, majd lassú tűzön még főzzük  kicsit az intenzívebb kömény íz elérése érdekében. Tálalás előtt leszűrjük a levest, így távolítjuk el  a köménymagokat a levesből.
A kenyeret, zsemléket  apró kockára törjük,vágjuk majd megpirítjuk. Én szárazon szoktam, de aki  jobban  kedveli  úgy, vajon, esetleg pici zsíron /olajon is piríthatja.
A köménymag levest pirított zsemle / kenyér kockákkal  forrón tálaljuk .



köménymag leves


   

Jó étvágyat ! 
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2017. december 21., csütörtök

Vörösboros lencseleves

Télen jól esik egy tányér forró leves így vagyunk ezzel gondolom mindannyian .
Bár  a lencse lesz az  újévi menüben  is  a főszereplő, azért talán    ilyenkor december derekán is készíthetünk  egy finom lencsés fogást,tekinthetjük akár az újévi  menü főpróbájának is.
A vörösboros lencseleves  elkészítése egyszerű, ám mégis különleges   mint minden alkohollal,  borral készült ételnek ennek is meg van a sajátos  íze.



vörösboros lencseleves


Én nem szoktam  a lencsét beáztatni előző nap,  tapasztalatom szerint szükségtelen így is hamar megfő.
A lencsét tisztítsuk meg, válogassuk át, majd alaposan mossuk meg  folyó vízben   többször is, öblítsük le.
Az előkészített lencsét 1 l vízben tegyük fel főni, hozzáadjuk  megtisztított vöröshagymát ,amibe beletűztük  a szegfűszeget. Lassú tűzön főzzük félpuhára. Közben a sárgarépát és burgonyát tisztítsuk meg,  vágjuk apróra, a  burgonyát kockára, a  sárgarépát vághatjuk karikára.
A zöldségeket  a majdnem puha   lencséhez adjuk  és további 20 percet főzzük még.
A levest  sóval és törött borssal ( frissen őrölt  borssal  ) ízesítjük. A kész levest  tálalás előtt felöntjük a  vörösborral . Tetszés szerint a  főző víz  egyrészét is  helyettesíthetjük  borral, amennyivel csökkentettük a vizet  annyi  bort hozzáadva  főzzük  a lencsét, ebben az esetben is  a végén felöntjük vörösborral.





vörösboros lencseleves

Pirított kenyér kockákkal  is gazdagíthatjuk  a levest.
Ez  a leves  hús mentes, így a vegetáriánusok is fogyaszthatják,  ahogy  a  karácsonyt megelőző   böjti időszak   menüjébe is jól beilleszthető.   

vörösboros lencseleves
 

hozzávalók :


  • 300 g lencse
  • 1 l     víz 
  • 2-3  sárgarépa
  • 1     vöröshagyma
  • 2     szegfűszeg
  • 4     kicsi burgonya 
  •        só
  •          frissen őrölt bors
  • 1,2 dl  száraz vörösbor

Jó étvágyat ! 
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 


     

2017. június 15., csütörtök

Cukkini krémleves (baby tökből is) – könnyű nyári recept hidegen és melegen

A cukkini vagy baby tök krémleves az egyik legegyszerűbb és legsokoldalúbb nyári leves: könnyű, krémes, és forrón, langyosan vagy akár hidegen is ugyanolyan finom. Nálunk szinte el sem telik nyár nélküle, többször is elkészül a szezon során.

Az alaprecepten ritkán változtatok, de az ízesítés mindig kicsit alakul attól függően, mihez van kedvünk vagy mi van éppen kéznél. Kora nyáron kaporral készül, később friss paradicsommal és bazsalikommal, néha sonkával gazdagítva. Előfordul, hogy palacsintametélttel vagy levesgyönggyel tálalom – így mindig egy kicsit más, mégis ugyanaz a könnyű, nyári kedvenc marad.





Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...