A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gluténmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gluténmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 2., szombat

Quinoa leves, zöldséges leves az Andokból

A napokban  a barátnőm, aki épp Peru-ban utazgat, mesélte, hogy egy nagyon finom quinoa levest evett. Bevallom, addig ez valahogy teljesen kimaradt az életemből – pedig a quinoát magát jól ismerem, szeretem, és többféleképpen is használom a konyhámban.Szerepel itt is a blogban egy finom őzragu köreteként  .

Mégis: levesként valahogy sosem került szóba, és sosem készítettem el.

Ez a történet adott egy apró löketet ahhoz, hogy utánanézzek, és kipróbáljam, milyen  is  valójában a quinoa, amikor nem köretként, hanem levesként kerül  a tányérunkba.









Mit tudhatunk  a quinoáról ?

A quinoa nem gabona, hanem egy álgabona, a libatopfélék családjába tartozik (rokona például a céklának és a spenótnak).
Őshazája Andok vidéke, ahol már az inkák is alapélelmiszerként fogyasztották – „az anyamag” néven tisztelték.Napjainkban  is alapélelmiszer  Peruban.


Miért szeretjük ?

  • Teljes értékű fehérjeforrás (ritka a növények között!)
  • Gluténmentes
  • Gazdag rostban, vasban, magnéziumban
  • Könnyen emészthető
  • Semleges, enyhén diós ízű → sokféleképpen variálható


Quinoa leves (sopa de quinoa)



Ez egy nagyon hétköznapi, otthonos étel, nem fine dining – inkább „családi fazék”.

Alapja általában:

  • hagyma, fokhagyma
  • sárgarépa, krumpli
  • esetleg kukorica
  • quinoa (nem kevés – gyakran sűrít is!)

Variációk:

  • húsos (csirke vagy marha alaplével)
  • teljesen zöldséges (nagyon gyakori!)
  • néha tojással gazdagítva a végén

 Itt a quinoa kicsit „megduzzad”, és sűríti a levest, szinte átmenet a leves és egy könnyű egytálétel között


Perui ihletésű quinoa leves recept

(Sopa de quinoa – zöldséges, laktató, mégis friss)

Hozzávalók (4 főre)

  • 100 g quinoa
  • 1 közepes fej vöröshagyma vagy 2-3 szál  újhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma vagy 2 szál új fokhagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 kisebb burgonya
  • 1 marék kukorica (friss egy cső)
  • 1,2 l víz vagy könnyű zöldségalaplé
  • 2 evőkanál olaj
  • só, bors
  • opcionálisan: római kömény, őrölt paprika

Tálaláskor:

  • friss petrezselyem vagy koriander, kapor 
  • pár csepp citromlé


Elkészítés


A quinoát alaposan át kell öblíted (ez fontos a kesernyésség miatt), mert  magok felületén természetes keserű anyag (szaponin) van 

Első lépésként olajon üvegesre pároljuk  a finomra vágott hagymát, majd hozzáadjuk  a fokhagymát.

Ezután jühetnek a  zöldségek  amit előtte megmosunk értelem szerűen darabolunk felkockázzuk vag y csíkokra vájuk a sárgarépát ,burgonyát Kicsit átforgatjuk az olajon,  hogy „életre keljenek” az ízek.Én a zöldség levesek  esetében mindig pirítom kicsit a zöldségeket mielőtt felengedném vízzel .A  csöves kukoricét is  most kell hozzáadni. 

Pirítsuk-e a quinoát főzés előtt?

Lehet – de nem kötelező., attól függ, mit szeretnénk elérni.Ha  acél  amélyebbíz akkor mndenképp ajánlatos   a levesek eseténem nem jellemző .Így attól főggően ebben kérdésben milyen álláspontott foglalunk a  quinoát adjuk a zöldségekhez még a víz előtt vagy  előbb felöntjük vízzel/alaplével,majd utána  hozzáadjuk  a quinoát.

Kb. 12–15 percig főzzük.

Az utolsó pár percben tegyük  bele ha előfőzött kukoricát használunk
A végén friss zöldfűszert és a  citromlét.

 Peru konyháijában a quinoa leves (sopa de quinoa) alapvetően egyszerű, hétköznapi étel, nem kötött recept.Ami fontos: mindig az kerül bele, ami helyben elérhető.Ezeket recepteket nagyon szeretem  (Lsd olasz konyha)

A quinoa levesnél nem az a kérdés, hogy zeller vagy kukorica kerül bele. Az Andok konyháiban mindig az fő a fazékban, ami éppen kéznél van. Talán épp ezért működik nálunk is: a karalábé vagy a zeller is kerülhet  e levesbe ahogy most nálam  is.

Tavaszi változat a nálam :

Én most egy kicsit eltértem a fenti  alaprecepttől  több ponton,   zellert tettem   a kukorica helyett vagyis együtt pirítottam  a sárgarépával,  olíva olajat használtam a Peruban általánosabb kukorica olaj helyett-

 Tálaláskor retket  adtam a tányérokba  és friss kaporral szórtam  meg  pár csepp  citromlé + olívaolaj a tetejére → még jobban kiemeli 

A perui konyhában a quinoa leveshez nem karakteres olajat használnak – inkább semleges alapot, ami hagyja érvényesülni a zöldségeket. Én tálaláskor egy kevés olívaolajat adok hozzá, ami egy finom, friss réteget visz a tányérba.”

Retek + kapor

  • csípős, friss, roppanós
  • kontrasztot ad a puha, főtt zöldségekhez
  • „életet visz” a meleg levesbe a retek 


  • nagyon jellegzetes, friss aromájú
  • jól megy:
    • burgonyához
    • sárgarépához
    • zellerhez
  • enyhén „édeskés-fűszeres” zöld karaktert ad a kapor  szépen összeköti a leves ízeit


A főtt zöldséges quinoa leveshez a friss retek + kapor kifejezetten jól illik.

Ez a megoldás nagyon közel áll ahhoz a gondolkodáshoz, amit sok modern „farm-to-table” konyha használ:

a főtt étel + friss, nyers réteg kombinációja

Nem az ízek keverednek teljesen, hanem:

  • egymás mellett léteznek
  • és így lesz izgalmas a falat


A quinoa leves nem egyszerűen zöldségleves quinoával. Inkább egy olyan étel,     ahol a quinoa nem betét, hanem az alap része: sűrít, tartalmat ad, és közben hagyja érvényesülni a zöldségek ízét.


                                                   Jó étvágyat! 

Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt az receptet, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat!
Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:


🖋 Facebook – Rozmaring & Ibolya          

2019. október 28., hétfő

Kugler torta

A Kugler torta  a 19.század közepétől élte fénykorát   kora kedvelt édessége  volt   ma talán kevésbé ismert torta.



Kugler torta szelet

Lehet, hogy kiment  a divatból ? Idejét múlta  volna a vajas kréme miatt?Vagy csak egyszerűen feledésbe merült?

Kugler torta

Alkotója és névadója  Kugler Henrik  a neves cukrász volt,  a kuglernek  nevezett mignon is  az ő nevét őrzi.
Cukrászdája  a  József téren( mai József Nádor tér) majd  a Vörösmarty (egykori Gizella)téren állt, melyet külföldön is ismertek,egy párizsi  látogatása alkalmával ismerkedett meg és hívta  Pestre későbbi társát, aki nem más mint  Gerbeaud Emil  volt. Gerbeaud fokozatosan  átvette  a tulajdon jogot is és létre jött a híres Gerbeaud cukrászda  .Kugler Henrik cs. és kir. udvari czukrászda Budapesten" helyén ,   aKugler Henrik utóda Gerbeaud”néven.

A véletlen úgy hozta, hogy  alapanyag hiányában új torta receptek után kutatva bukkantam a  Kugler tortára.Az év elején hasonló megfontolásból készült  Krammermayer torta  szintén vajas töltelékű  így az idén már  második újra felfedezett tortával ünneplünk


Nem tudom hány cukrászda készítheti manapság e tortákat ,nem hangzott túl ismerősnek  egyik sem , a cukrászdai kínálatokban  nem emlékszem találkoztam-e egyáltalán a Kugler torta vagy Krammermayer torta nevével.A Gerbeaud jelenlegi kínálatában nem szerepel az biztos. A Művész kávéház, Ruszwurm cukrászda, Zila Kávéház&Krisztina Cukrászda,Szamos   ajánlatai közt sem ,
Érdekesség talán, hogy Kugler torta  glutén menetes,  tehát  aki  ilyen diétára szorul az is fogyaszthatja, bár meg kell hagyni,  vajas tölteléke van ami nem könnyű, igaz nem sok vaj kell hozzá.





Kugler torta szelet




Hozzávalók:


  • 100  ( vaníliás)porcukor
  • 7 tojás
  • 250 g darált mandula
  • 50 g étcsokoládé
  • 0,5 dl  meleg víz
  • 100g  (vaníliás)porcukor
  • 125g vaj
  •  5 g csokoládé reszelék a tetejére ( dísznek )





Kugler torta szelet


A tojásokat ketté választjuk  a cukor 2/3 részével a fehérjéből kemény habot verünk majd  a tojássárgákat  a maradék  cukorral kikeverjük. Óvatosan összeforgatjuk a tojás habokat miközben a  darált mandulát is hozzáadjuk. Gyakorlatilag piskóta tésztát készítünk avval a különbséggel, hogy   mandulával helyettesítjük a lisztet.
Torta formába töltjük. 
Én  a kapcsos tortaformát sütőpapírral bélelem ki így szükségtelen,vajazni és morzsával  szórni azt.   
180 fokos gőz mentes sütőben 35 percig sütjük.

A megsült tésztát  rácsra  borítjuk  a papírt lehúzzuk  róla  és ha kihűlt  középen  kettévágjuk.
 Ide töltjük be  a tölteléket amit következőképp készítünk el:
Az apróra tört vagy reszelt csokoládét feloldjuk a meleg vízben  és megvárjuk amíg kihűl.Közben  a vajat  a cukorral habosra keverjük majd apránként hozzáadjuk a kihűlt folyékony csokoládéhoz.
Evvel  a krémmel töltjük meg a tortát  úgy hogy maradjon belőle   a torta tetejére és az oldalára is,
A torta tetejére csokoládé forgácsot szórunk és  néhány órára hűtőbe tesszük tálalás előtt.
Finomabb ha  porcukorban  vaníliát tartunk. Bátrabbak kísérletezhetnek   orgonás vagy levendulás cukorral is  nem hinném, hogy elrontja az eredeti Kugler receptet, legfeljebb kicsit  más irányba viszi az ízeket.   






Kugler  torta

Végezetül  egy irodalmi összefüggés,ahol szintén  a fent említett kugler  is szerepel :

 József Attila: De szeretnék…

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni, kelni,
S öt forintér kuglert venni.


Míg a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek, fának,
Mi jó dolga van Attilának.J
 



Jó étvágyat !

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/ 
🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2019. április 17., szerda

Fehér szárazbableves

Nagyon finom bableves egészen másként mint az eddig megszoktuk .


A bab eddig nálam az évente egyszer kategóriába tartozott, mert nem tartom a könnyű ételekhez  sorolhatónak, bár rendkívül  egészséges, gazdag fehérjékben, ballasztanyagokban ásványi anyagokban ( K,Ca, Mg, Fe )   és vitaminokban  ( E-, B) tehát  tápláló is. Fő előnye, hogy egész évben  hozzáférhető szezontól függetlenül, mégis általában télen fogyasztunk többet belőle.
Talán az elkészítési módja  miatt, (legtöbször jó sok füstölt hússal készítve) ódzkodom tőle. Most azonban egy rendkívül zöldséges  szinte tavaszi   változatot készítettem ami cseppet sem meglepő módon nagyon finom lett.
A pirított szalonna csíkokat elhagyva   lehet  vegeráriánus étel  vagy böjti  étel  is  a  fehér  szárazbableves .





fehér szárazbableves


A babot  szokásos módon előző este beáztatjuk szódabikarbonás hideg vízben, miután átválogattuk,  alaposan megmostuk.
Kb 12 órás áztatás után  feltesszük főni  hideg vízben.
A zöldségeket értelem szerűen megtisztítkjuk, mosssuk, daraboljuk.
Ha már majdnem puha  a bab,  hozáadjuk a zöldségeket és  további 20-30 percet főzzük lassú tűzön a levest .
Semmi rántás, zsiradék,sűrítés, nem kell hozzá!
Ha elkészült  sózzuk  borsozzuk.
Tálaláskor bőven  meghintjük  apróra vágott petrezselyem zölddel, medvehagymával, friss kakukkfűvel pereszleggel.


fehér szárazbableves


Aki szereti  ajánlom   szalonna pörccel  kínálni (  a vékonyra csíkozott szalonnát kisütjük  a zsírját  leszűrjük és a  ropogós szalonnát  a levesbe ( tányérba hintjük  és erre merjük  a forró levest )  adjuk .
Különlegesen finom kiegészítője  a babos pogácsa is.



babos  pogácsa


Hozzávalók:


  • 200 g  nagy szemű fehér  szárazbab
  • 1 csomag leves  zöldség ( sárgarépa petrezselyem gyökér)
  • 1 kisebb zeller gumó ( ha van zölddel együtt) 
  • 1 kiseb karalábé ( lehetőleg friss zöld leveleivel együtt) 
  • 1 közepes burgonya
  • 1 fej  közepes hagyma 
  • só, frisen őrölt bors
  •  1 nagyobb paradicsom 
  • paprika ( kicsit lehet  csípős+)
  • 1/2 csomag friss petrezselyem zöld
  • 4-6 medvehagyma levél 
  • ágacsk a kakukkfű
  • ágacska   pereszleg vagy borsikafű 



Jó étvágyat ! 
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 





2017. május 14., vasárnap

Hideg rebarbara leves

 Jönnek a meleg napok amikor jól esik  majd üdítő, hideg levesekkel  felfrissülni, melyek készülhetnek gyümölcsből ,zöldségből egyaránt.
Néha kevés alkollal, borral fokozhatjuk az ízeket mint a rebarbara leves esetében is.

A rebarbarát tavasszal  ajánlom  fogyasztani, hisz ekkor még   alig van friss zöldség  a piacokon, ám   a rebarbara  már megjelenik. A rebarbara rendkívül gazdag vitaminokban, (A, B-1, B-2 és niacin) valamint  ásványi anyagokban (mint a kálium, kalcium, foszfor, magnézium  vas  és szelén).
A rebarbara leves  különösen  pikáns, savanykás,ízét  a zöldség  az alma sav, citrom sav és oxálsav tartalmának köszönheti, emiatt  remek étvágy gerjesztő és frissítő.
A vizelet hajtó és salaktalanító hatása miatt rendkívül kedvelt a rebarbara, a  tavaszi tisztító kúrák étrendjében is. Sőt  a fogyókúrába is beépíthető hisz,  100 g rebarbara  mindössze  16 kcal. ám figyeljünk  milyen receptet választunk a fogyókúrához  hisz a fent említettt  savanyú ízt  gyakran jelentős mennyiségű cukor hozzáadásával   ellensúlyozzák.
Ebben  a blogban is találhatók  rebarbarás  chutney és sütemény receptek is.  
A hideg rebarbara leves cukor hozzáadása  nélkül készül,így  valóban nem tartalmaz  sok kalóriát.





Elkészítése:

A rebarbara szárakat  hideg vízben megmossuk, lecsurgatjuk és éles késsel meghámozzuk,
leöblítjük, majd apró darabokra vágjuk Hideg vízben feltesszük főni, fahéjat, szegfűszeget, vaníliát, sót hozzáadva puhára, egészen pépesre főzzük. Ha megfőtt  a tűzről levéve kicsit hagyjuk   hűlni, fém szűrőn áttörjük, szűrt citrom levet és  fehér bort adunk hozzá, habverővel simára keverjük, majd hűtőbe tesszük

Tálaláskor tehetünk a tányérokba, leveses csészékbe  finomra  vágott fűszeres pirított diót is .




Hozzávalók:


  • 500 g rebarbara
  • 1/4     citrom kifacsart leve
  • 1        fahéj rúd
  • 3-4     szegfűszeg
  • csipet tengeri só
  • 2  dl   száraz fehér bor
  • 40 g   fűszeres pirított dió









Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2015. március 15., vasárnap

Mángold torta kukoricalisztből

Itt friss mángold, (szezon),  "visszalapozva" ebben  a blogban is  van már  néhány recept  a mángolt felhasználásához.

 A mostani  egy korábbi  mángold torta  és  prója    kombinációjából született.

A sógornőm készít gyakran hasonló tésztaféleséget,  önálló vacsoraként  vagy előételként tálalja.
Mindig nagy sikerrel, most bemutatom az én  variációmat.




mángold torta kukoricalisztből



  • 3  egységnyi  (pohárnyi)  kukorica liszt
  • 1/2 dl szőlőmagolaj
  • 50 g friss kajmak ( vajjal helyettesíthető)
  • tengerisó
  • 1 kávéskanál sütőpor
  •  100 g kecskesajt
  • 1/2 csokor medvehagyma
  • 200 g  mángold
  • kis csokor petrezselyem
  • 2 dl joghurt
  • 1/2 dl  tejszín
mángold



A mángold leveleket, medvehagymát és  petrezselyem zöldet alaposan mossuk meg  csöpögtessük le  itassuk fel róla  a maradék vizet papír törlővel vagy  centrifugáljuk ki .
Késes aprítóban   durvára aprítjuk.
Keverő tálban  keverjük össze  a  lisztet és  a sütőport  a sóval.
Reszeljük  rá  a friss ( fehér) kecskesajtot, adjuk hozzá az aprított "zöldnövényeket",az olajat és   kajmakot  valamint  a tejszínt és joghurtot  keverjük össze az alapanyagokat.
Előkészített torta formába simítva süssük  át majd tálalás előtt miután kiborítottuk  a  formából gazdagon  szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Kínálhatjuk önálló fogásként friss  salátával  ( paradicsom , zöld saláta, vegyes saláta ki mit szeretne) vacsorára ,zamatos fehér bor társaságában.
De az  ebédhez sültek mellé köretként is megállja  a helyét .




Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2015. február 10., kedd

Mákos-sütőtökös kenyér és mini süti


Délutáni sütemény  teához,kávéhoz:





Aki  szereti  a mákot, biztos vagyok benne ha  kipróbálja ezt a  süteményt, nem fog csalódni .





Puha vajat kikeverjük a tojássárgájával, pici  sóval,1 /3 cukorral és narancs-, vagy  citrom héjjal  ( kandírozott  ) .
A megtisztított sütőtököt   lereszeljük  vagy aprítóban finomra  aprítjuk.
Belekeverjük  a   tojásos vajkrémbe, meglocsoljuk  a  frissen facsart  narancslével. Az étkezési keményítőt elkeverjük a  sütőporral,   hozzáadjuk a   darált mákot, őrölt  mandulát, összekeverjük, majd a   vajas krémhez adjuk, végül a cukor 2/3-val kemény habbá vert tojásfehérjét is óvatosan  hozzákeverjük . Előkészített  formában kanalazzuk a masszát, szilikonos  sütőforma esetén nem szükséges, más esetben ajánlom sütőpapírral bélelni.

180 fokos sütőben egy óra alatt  sül készre.

Célszerű  a formában hagyni kihűlni  és aztán szeletelhető.
Tetejét díszíthetjük egész mandula szemekkel ,vagy meglocsolhatjuk csokoládéval  esetleg mindkettővel egyszerre.








Hozzávalók:



  • 150 g puha vaj
  • 4 tojás
  • 150 g cukor
  • étkezési keményítő
  • sütőpor
  • 1/2 narancs kifacsart leve
  • 250 g sütőtök
  • 100 g mák
  • 50 g kandírozott narancshéj
  • 100 g mandula
  • 50 g csokoládé (díszítéshez)





2015. január 12., hétfő

Kačamak


Mi is az a kacamak?

Tradicionális   szerb/balkáni    étel .

Alapvetően egy sűrű kukoricakása, amelyet kukoricalisztből vagy durvább kukoricadarából főznek vízben vagy néha tejjel. Állaga a puliszkához hasonlít, de gyakran tartalmasabb, „rusztikusabb”.


Kására emlékeztető  étel, tartalmas, tápláló téli laktató fogás  s ha kukorica liszttel készítjük glutén mentes.

Télen biztosan mindenkinél van otthon krumpli,( így volt ez régen is, minden háztartásban).
 Bár többféleképp  elkészíthetnénk  levesnek, főételnek,köretnek s ha tésztába tesszük még desszert is lehet  "belőle",vagy süthetjük bő zsiradékban, a sütőben  zsiradék nélkül, főzhetjük is,  csinálhatunk pürét, kását belőle ,most azt javaslom  próbáljuk ki  a következő recept szerint .


Az étel neve: Kačamak. (kacsamak,így kell kiejteni)






Ettem már ilyet korábban is vendégségben,míg egyik éven amikor egy rokon fiúcska vendégeskedett nálunk elkészítettem én is, az Ő kívánságára, az Ő útmutatásai alapján.

Montenegrói Kačamak


Hozzávalói:



  • 1 kg  (sárga) burgonya /szétfövő fajta
  • 600 g liszt  / kukorica liszt 
  • 250 g kajmak
  • 300g friss fehér sajt
  • tengerisó 






Elkészítése:


A krumplit meghámozzuk,megmossuk és negyedeljük.Feltesszük sós vízben főni ,valamivel több vizet  ajánlatos tenni hozzá mint mikor krumplit főzünk.
Amikor a  krumpli már megfőtt,villával szét tudjuk nyomkodni, öntsük le a víz egy részét ,de ne öntsük ki ,tegyük félre.Eztán hozzáadjuk a  lisztet,majd a közepébe mélyedés  vájunk,hogy főzés közben  itt jöhessen fel  a víz és ellepje  lisztes krumplit teljesen.Főzzük tovább alacsony hőfokon  kb 20 percig.Eztán a  kačamakot, kačamakuša nevezetű bottal  addig kell  törni,"verni" míg homogén egészen krémes nem lesz.Ilyen hagyományos bot hiányában egy jó fakanál is megteszi vagy a modernebb és könnyebb változat  a mixer.


Azt tartja   a mondás akačamak ha a  készítője leizzad a "törés" közben. Ha túl sűrűnek találjuk  adjunk hozzá a félretett főző vízből,összesen 10-15 percig kell "törni" ,keverni ,hogy jó legyen. A  vége felé  a  kajmakot és a friss sajtot melegítsük bele állandó kevergetés közben.Ha túl friss a sajtunk, az nem fog teljesen felolvadni rágógumiszerűen nyúlni fog.   

Hagyományos szerb ételként tartják számon a kačamak-ot ,  valaha ez is  szegények eledele volt, ma már belopta magát  az éttermi kínálatokba is, szerb specialitás lett belőle.  Az irodalom szerint balkáni étel, mely talán még  a török konyhában is megtalálható (kaçamak)  de román, bolgár változata is van  sőt  közel áll hozzá az olasz  pollenta is.

Alapanyaga  a kukorica liszt, ám hajdanán  a spórolás miatt a  lisztet  krumplival váltották ki. Ma már ahogy azt  Anyósom konyháján is tapasztaltam természetes hogy egy része  krumpli,  adnak hozzá  jó fajta zsíros (fehér)sajtot, esetleg kajmakot is, mellé  pedig aludttejet, joghurtot kínálnak vagy tejet.



kukorica és krumpli együtt


Érdekes belegondolni, hogy a kacamak két alapja, a kukorica és a krumpli sem őshonos a Balkánon. Mindkettő a nagy földrajzi felfedezések után, Amerikából érkezett Európába, és csak évszázadok alatt vált a hegyvidéki konyha meghatározó alapanyagává. Ami ma hagyományosnak tűnik, valójában egy hosszú alkalmazkodás eredménye – a tájhoz, a lehetőségekhez és az emberek mindennapjaihoz igazodva.
Mindkettő a 16–18. század között terjedt el Európában, és a Balkánon is csak ezután vált alapélelmiszerré.

A „keverés” mint rituálé

A hagyományos elkészítése  nehéz, mert verik ,törik egy speciális sodrófához hasonló bottal aminek tucanj a neve.





















A kacamak hagyományosan reggeli étel volt a balkáni hegyvidékeken: laktató, meleg fogás, amely egész napra energiát adott. A gazdagabb, krumplival és sajttal készült változatok később már önálló főételként is megjelentek. Nem annyira a napszakhoz kötődik, inkább az élet ritmusához – ahhoz, amikor igazán szükség van egy tartalmas, egyszerű ételre.




Utána jártam, találtam hasonló recepteket ilyen  a

  • Krumplikása

melyhez :

A krumplit sós vízben megfőzzük,majd megtörjük.
 Ehhez a tört krumplihoz tejet (vagy azt a vizet, amiben főtt a krumpli) öntünk és liszttel elkeverjük, majd sűrűre főzzük. Zsíron apróra vágott vöröshagymát pirítunk egy kis pirospaprikával, és ezt a kiporciózott krumpli kására öntjük.

vagy  a

  • Sterc


Könnyen elkészíthető, ugyancsak tejjel fogyasztható étel a lisztes terc, (mondják dercnek, vagy stercnek is) ami leginkább a császármorzsához hasonlítható. Ez még néhány családnál most is szerepel az étrenden. A lisztet zsiradék nélkül barnára pirítjuk, vízzel felengedjük. Addig keverjük, míg darabosra törik. Tepsibe tesszük, zsírral locsolgatva, sütőben szép barnára sütjük.



A kacamak az évek során  több lett számomra, mint egy egyszerű étel. 

Egy recept, amely generációkon keresztül öröklődik, apró változtatásokkal, mégis ugyanazzal a lélekkel.

Minden egyes alkalommal, amikor az asztalra kerül, nemcsak jóllakunk vele, hanem egy kicsit emlékezünk is,azokra, akik előttünk főzték, keverték, kínálták.

A közös étkezések pillanatai – beszélgetések, mozdulatok, ízek – valahogy velünk maradnak. 

Talán éppen ez a hagyomány lényege: nemcsak továbbadni egy receptet, hanem megőrizni mindazt, amit jelent.


Jó étvágyat! 


Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt az illatos cukrot, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat!
Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:







2014. május 18., vasárnap

Prója

prója

Nagy tepsi  próját sütöttem  reggel,   3- szoros  adagot.
Még melegen  sikerült elszállítanunk   a rendeltetési helyére   a közelünkben   levő  "Vásár városba".
A legnagyobb veszélyben lévő Obrenovacból ide menekítették  a lakosság egy részét az árvíz elől.
Ott jártunkkor megállapítottuk, hogy uralják a helyzetet, felkészült stáb irányítja a  kényszer szállást ahol a körülményekhez képest nyugodt és kiegyensúlyozott  a hangulat. Egy elkülönített része  a pavilonnak  a konyha itt adtuk át   próját  amivel a reggelihez   hozzájárultunk.

prója

Nem sokáig időztünk itt  mentünk tovább, hisz rengeteg  dolguk volt még   a nap során   egy civil szervezetben segédkeztünk,a  beérkező adományok( élelmiszerek és  ruhaneműk, tisztálkodó szerek ) szortírozásában. A nap során még  többször is  visszatértünk  egy -egy   szállítmánnyal a vásár területére de munkatársaink  a város más pontjaira vittek  segélycsomagokat.Sajnos  nagyon sokan szorulnak segítségre ez a mostani árvíz rendkívüli helyzetbe  hozta  a környéket.Ilyen mértékű áradásra  még nem volt példa  ezen vidéken.
Nagyon  sokan  sok  hasznos dolgot hoztak  a segítségre szorulóknak.
Nagy létszámú kitelepített  esetén csak  csepp  a tengerben egy  gasztroblogger konyhán elkészíthető mennyiség, azért  reméljük   a sok konzerv és   tartós élelmiszer mellett jól esett egy kevés "hazai íz " is.


prója



A prója  szerb specialitás.

Valójában egy jellegzetes balkáni – és ezen belül szerb – étel, de nem kizárólag szerb találmány, inkább egy közös, paraszti gyökerű kukoricás lepénykenyér, amelynek Szerbiában különösen erős hagyománya van.


Olyan nemzeti étel ami nagyon sokrétűen használható  az étkezésekben.
Szerepelhet   a reggeliben   és vacsorában  önálló fogásként ,de mivel kicsit száraz célszerű aludttejjel, joghurttal kínálni.
Több fogásos étkezések esetén remekül  beilleszthető az előételek sorába,  helyettesítheti  a kenyeret házi sonka( prsut)  vagy  prebranac mellett.
  
   Általában frissen melegen kínálják ,de ha kihűlt akkor is ízletes.

Könnyen gyorsan elkészíthető,talán ennek köszönheti népszerűségét, és még egészséges is .
H a kizárólag  kukorica lisztből készítjük gluténmentes .

  A klasszikus proja nagyon puritán étel:

  • kukoricaliszt
  • víz

Sem tojás, sem tejtermék – ez a szegénykonyha kenyere, különösen ott, ahol búzaliszt nem volt elérhető.

 Ez a változat:

  • morzsálódóbb, szárazabb
  • gyakran levesek, főzelékek mellé ették
  • vagy egyszerűen hagymával, paprikával

Hozzávalók :( tetszés szerint  többszörözhető a   család nagysága szerint)


  • 3 egység ( pohár ) kukorica liszt

  • 1 egység ( pohár) olaj
  • 1 egység ( pohár) ásványvíz
  • 1 egység ( pohár ) joghurt
  • kés hegynyi sütőpor

1 egység  :  100 g

Gazdagíthatjuk  túróval, friss sajttal, tejföllel,  tojással,rozmaringgal és oregánóval  fűszerezhetjük szabadon engedhetjük  a fantáziánkat    nem ronthatjuk el  sőt csak  finomabb lesz.

Elkészítése:


A liszteket kimérjük,elkeverjük  a sóval és  sütőporral, hozzáadjuk az olajat,vizet, joghurtot és  simára keverjük.
Kenhető állagú formázható masszát kell kapnunk, ha  a  hozzáadott alapanyok( minőségétől függően ) után túl töménynek  ítéljük  adhatunk még folyadékot hozzá,vagy ha ha esetleg úgy látjuk, hogy túlságosan híg lenne csökkentsük a  hozzáadott folyadék mennyiséget.  
Tetszés szerint fűszerezhetjük kerti  zöld fűszerekkel vagy ennek hiányában szárított  fűszerekkel, illetve gazdagíthatjuk a  fent felsorolt  alapanyagok  valamelyikével esetleg valamennyit felhasználhatjuk.

prója
 

gazdagabb változatok


  • 5-10 dkg túró,vagy  lágy sajt elegendő
  • A joghurtot  tejföllel fele-fele  arányban,de teljes egészében is  kiválthatjuk.

  •  csalánnal , spenóttal, mángolddal  tetszés szerint .

  • puhább, szaftosabb
  • kicsit „süteményesebb” állagú


  • prója

    prója





    A kiolajozott  tepsibe kenve   fél óra alatt  forró sütőben megsütjük. Tetszés szerint szeletelhető , általában kocka alakban  kínálják.


    prója



    Jó étvágyat !
    Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
     📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

    2011. május 14., szombat

    Spenót rolád friss sajttal és eper öntettel

    Tavasz van a konyhámban is, megérkeztek a tavaszi friss üde zöldségek, spenót hegyek  a piacon  / valamint  zöldhagyma és új fokhagyma a legfőbb kínálat .
    Ebből "kell " most nap mint nap valami újat az asztalra tenni.
    A spenót ilyen formában nálunk még nem szerepelt, most ez az első alkalom,
    hogy roládként jelenik meg a tányérunkon.



    spenót rolád friss sajttal és eper öntettel,rozmaring ág , friss zöldborsó és frissen sült

    Spenót rolád friss sajttal, vörösboros eper öntettel


    A spenót leveleket alaposan megmosom, majd a leveleken maradt vízcseppekkel megpárolom, ez csak néhány perc, közben a tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek  kevés sóval, sárgáját mustárral és szerecsendióval szintén felverem, a közben kissé kihűlt spenótot apróra vágom, belekeverem a sárgája krémbe óvatosan a fehérje habot is. 
    Míg készülnek  a habok  200 fokra előmelegítem a sütőt.
    A fenti masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom és kb 20 percig sütöm. 
    Amikor kiveszem a sütőből a papírt lehúzom róla és mielőtt feltekerném friss sajtot helyezek a közepére. Így feltekerve még néhány percre visszateszem a már kikapcsolt sütőbe. Majd rézsútosan szeletelem.
    Olyan mintha sóspiskótát sütnénk csak nem használunk lisztet ezúttal spenót kerül a helyére.
    A  mai eper -öntethez pár csepp vörösbort  is adtam ízesítésként.


    
    spenót rolád füstölt hátszín új hagyma  friss házi kenyér







    hozzávalói :                          
    • 3 egész tojás
    • 250 g tisztított spenót
    • mustár,
    • tengeri só
    • .szerecsendió
    • 125 g friss  fehér sajt



     Akár másnap hidegen is jó!   Az idei  első kerti vacsoránkon bebizonyosult érdemes kísérletezni új ízeket keresni ,biztos vagyok benne nem utoljára kínáltam a  spenót roládot friss sajttal és eperöntettel.



    Jó étvágyat ! 
    Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, osztd meg az ismerőseiddel, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !



    2011. március 2., szerda

    Sárgarépatorta-Aargauer Rüeblitorte a húsvéti tortánk






    Ez a sárgarépatorta egy svájci specialitás, nem azonos azzal a klasszikus répatortával, amit sokan szeretnek és ismernek. Nálunk nincsen Húsvét e  svájci sárgarépatorta nélkül.Évek óta  az ünnephez tartozik már. 
    Mivel nem tartalmaz lisztet, vagyis ez egy lisztmentes répatorta  bátran  fogyaszthatják  glutén érzékenyek is.
    A finom mandulaőrlemény az aromás fűszerekkel  és marcipánnal felejthetetlen ízt ad,,külön előnye  ennek a mandulás sárgarépatortának, hogy az ünnep előtt pár nappal elkészíthető ,sőt kötelező, mert akkor  finomabb lesz .  


    Miért különleges a svájci sárgarépatorta?

    A svájci eredetű Aargauer Rüeblitorte (azaz „argaui répatorta”) az egyik legismertebb hagyományos változat. Különlegessége, hogy liszt nélkül, őrölt mandulával készül, így természetesen gluténmentes. A finomra reszelt sárgarépa, a mandula, az enyhén fűszeres ízvilág és a marcipán együttese egy egészen egyedi, gazdag, mégis könnyed tortát ad.

    Ez nem az a sütemény, amit frissen, érdemes fogyasztani. Éppen ellenkezőleg: akkor a legjobb, ha néhány nappal korábban elkészítjük és hagyjuk pihenni. Ez idő alatt az ízek összeérnek, a torta állaga tökéletesen összeáll ajánlott  kivárni ezt az időt.

    Nálunk az utóbbi években igazi tavaszváró, majd húsvéti tortává vált. Pedig amikor először hallottam róla, bevallom, nem tudtam hová tenni ezt a nagy lelkesedést. Az ízét sem tudtam elképzelni. Aztán – némi noszogatás után – kipróbáltam, és azóta is lelkes híve vagyok. Nemcsak nálunk lett kedvenc, hanem a családi és baráti körben is.

    Így utólag azt is el kell ismernem, teljesen felesleges volt az óvatosságom, amikor Gyuri – aki Kanadából indulva Svájcon és Ausztrián át végül Magyarországon telepedett le – áradozott erről az édességről. Ennek már több mint húsz éve, és azóta ez a torta nálunk is hagyománnyá vált









    Március 2. Lujza napja  van ma és esik  hó, két napi szünet után már megint, mit esik, szakad s  a szél, fújja ...........  " élvezet kimenni" ez ám  tél. !!! ...és  a  tavasz ?? .......hol késik, mikor jön már, mi itt a szobában a  jácintot, crochust csodáljuk, illatától bódulunk, vettem frézia-, és fekete tulipán hagymákat is, szóval már nagyon várjuk  az enyhülést   ....A sárgarépatorta  is ezt jelzi, tavaszváró, a sárgarépa  friss, üde ropogós .,se baj addig is forró tea mellé kínálom , míg elő nem bújik  a melengető  napsugár ..... 


























    A Rüeblitorte története – egy régi hagyomány nyomában

    A sárgarépatorta története egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor a cukor még ritka és drága alapanyagnak számított. A sárgarépa természetes édessége miatt gyakran használták süteményekben édesítésre.

    Svájcban ez a hagyomány különösen erősen megmaradt, és az Aargau kantonban termesztett sárgarépáról kapta a torta a nevét is. Innen indult hódító útjára, és mára Európa-szerte ismert lett – bár az eredeti, mandulás, lisztmentes változat még mindig kevésbé ismert, mint az angolszász krémsajtos répatorta.









    Miért érdemes előző nap elkészíteni?


    Ezt  a tortát előre kell elkészíteni, mert  legalább egy napot pihennie kell fogyasztás előtt akkor bontakozik ki az aromája  kellőképpen !!







    Sárgarépatorta recept (svájci, lisztmentes változat)



    Hozzávalói :


    • 300 g  sárgarépa
    •     5     tojás
    • 200 g  cukor
    •     2     evőkanál vaníliás cukor
    • 300 g  őrölt mandula
    •            kávés kanálnyi fahéj
    •             mokkás kanálnyi őrölt szegfűszeg
    • 1/3 szerecsendió reszelve
    •     2 cl  rum
    • 100 g     marcipán massza
    • 50 g   porcukor
    •            citromlé
















    Elkészítése:


    A sárgarépát megtisztítjuk és finomra reszeljük.
     A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 1/3 rész cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, a fehérjét a cukor 2/3- ával  kemény habbá verjük.
    A  sárgarépát, mandulát, fűszereket és a rumot  a tojás sárgája krémhez keverjük és a óvatosan beleforgatjuk   fehérje habot is.
    Előkészített torta formába simítjuk.  ( én szilikont  használtam így avval nincs semmi teendő, de más esetben  ki kell kenni, vajjal  morzsával szórni !!)
    200 fokra előmelegített sütőben sütjük 50 percig.










    A megsült, kihűlt tortát  csomagolva pihentetjük egy napot.
     Aztán  dekoráljuk, citrom lével elkevert porcukorból készült mázzal, a tetejére marcipánból készült sárgarépát is tehetünk.






















    Egy sütemény, amit valaha idegenkedve fogadtam, mert nem tudtam elképzelni az ízét.
    Ma már nem kérdés, hogy elkészül-e húsvétkor. Inkább az a kérdés, mikor süssem meg, hogy legyen ideje kibontakozni az ízeinek .Így nálunk az időmúlásával hagyomány a Aargauer Rüeblitorte sütés.

    Jó étvágyat! 

    Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt receptet, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat! Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:

    Printfriendly

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...