2019. augusztus 2., péntek

Francia sárgadinnyekrém leves

A nyári kánikulában  jól esik  egy hideg gyümölcsleves  mindenkinek. 
Nálunk gyakran van főzés nélküli változatban gyümölcs leves, amit szinte bármely gyümölcsből elkészíthetünk.
Mégis mi a titka akkor, hogy nem ununk rá  az egy kaptafára készült hideg leveseknek ?
Talán  a fűszerezésben és az alapanyagok összeválogatásában  keresendő a válasz. 

Szokatlan párosítás  a sárgadinnye és tejföl, de meg kell hagyni,  jó!


Francia  sárgadinnye krémleves




Korábban már  szó volt  róla hogyan válasszunk dinnyét,  aki érdekel elolvashatja   az  5+1 ötlet mit készítsünk sárgadinnyéből  című bejegyzésben ahol  a dinnyefajták is bemutatásra kerültek,így most erre nem térnék ki.
Mint kiderühetett nagy  rajongója vagyok a sárgadinnyének, képes vagyok mértéktelenül  sokat enni belőle és nem csak desszertként de levesként is  többféle formában előfordul nálunk. 
A mentás  változat receptje szintén megtalálható egy kilenc évvel korábbi írásban, ide kattintva .
A francia  sárgadinnyekrém leves  a már ismert  sonka -dinnye párosításra alapoz.
Borsozzuk szintén  és kakukkfűvel szerecsendióval egészül ki   a fűszerezése.
A tejföltől krémes és lágy lesz,  a borstól karakteres,  a sonka  a sósságot  kölcsönzi és a tartást, a dinnyegolyók mint  különleges levesbetét  olvadnak a szánkban.
Remek bevezető fogása  a nyári étkezéseknek  a francia  sárgadinnyekrém leves, ajánlom nemcsak  a sárgadinnye rajongóknak!     
  
Hozzávalók.


  • 1 kg jól behűtött  zamatos  sárgadinnye
  • 2 dl  tejföl 
  • 1/4 reszelt  szerecsendió
  • 2-3 ágacska friss kakukkfű,vagy mokkáskanálnyi  szárított kakukkfű
  • frisen őrölt  bors
  • 100g sonka

 
Francia  sárgadinnye krémleves



A kimagozott és behűtött sárgadinnyéből   tetszés szerint  darabokat   vágunk,  én most gömböket vágtam, de lehetne  rombusz, téglatest,  csillag vagy amihez kedvünk támad.
A kivágott dinnyegolyókat hidegre tesszük, míg a többit  öszetörjük, hozzáadjuk  a kakukkfüvet, szerecsendiót reszelünk rá, meghintjük frissen őrölt borssal.
 Itt, ezen a ponton  eltértem az eredeti recepttől mert  a 3 perces  lassú tűzön való főzést kihagytam, így értelemszerűen  nem kellett várni míg lehűl a dinnye, azonnal tovább tudtam dogozni vele. Ezáltal  megint egy gyümölcsben és vitaminokban gazdag nyers leves készült, szerintem megérte  a változtatás és lényegesen lerövidült  ezáltal az  elkészítési idő is.
Ha  nem számítom  a dinnye  behűtésének idejét, valóban percek alatt elkészíthető  a  francia  sárgadinnyekrém leves.
Visszatérve  a recepthez, amint   a fűszereket hozzáadtuk a   sárgadinnyéhez  a tejföllel leturmixoljuk és már tálalható is.
Ügyeljünk rá, hogy előre jól behűtött anyagokkal dogozzunk !
Ha egyenesen  a hűtőből veszük ki   a sárgadinnyét és  a tejfölt is,  az összeállítás után azonnal fogyasztható lesz a levesünk, ellenkező esetben ajánlatos pár órára hűtőbe tenni fogyasztás előtt!
Tálaláskor a tányér aljára helyezzük a dinnyegolyókat,  ezekre  vékonyszelet sonkát fektetünk,  majd  felöntjük a  dinnyekrémmel.
 


Francia  sárgadinnye krémleves


Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. július 16., kedd

5 +1 ötlet, mit készíthetünk sárgadinnyéből

Variációk egy témára.Az alábbi összeállításban  a sárgadinnyéből készíthető finomságok közül mutatok be párat .5+1 ötlet következik   sárgadinnyéből  a levestől  a desszertig.Szó esik  a dinnyefajtákrók és arról is hogyan válasszunk dinnyét .

sárgadinnye
sárgadinnye 
Finom, mértéktelenül sokat tudnék enni belőle, mindig is nagy kedvenc volt  nálunk a sárgadinnye ami nem ritkán még az ünnepi menüinkben is  főszereplő.Néhe elgondolkodom azon miért hívjuk sárgadinnyének ezt a gyümölcsöt, hiszen annyi féle fajta dinnye van amit ide sorolunk és nem is mind sárga, sőt.


Így választunk dinnyét:

Én magam szeretem kiválogatni a dinnyéket amit később megveszünk, nem egyszer kimegyünk a piac mellé,  ahol  a teherautó platójáról  árulják  a dinnnyéket.  A dinnyét  kézbe véve megvizsgáljuk   ép -e, ha ütődött, vagy  repedt esetleg puha nem érdemes foglalkozni vele, keressünk másikat.
A dinnye illatos gyümölcs,  ha kicsit megszagoljuk, érezhetjük  a zamatos telt édeskés illatát,
az utánozhatatlan  jellegzetes dinnyeillatot, ezeket érdemes  megvásárolni .
A dinnyék általában 2 kg  körüliek  ( +,-, fél kg)

Kis dinnyéket is  szeretek venni, mert azt egyenként megtöltve  mutatósan  tálalhatok.
Régi  jól bevált módszer, a  sárgadinnyét félbevágom,  a karalábé vájóval a belét kiszedem  ( később felhasználjuk   pl. gyümölcssalátába,  koktailba, hideg levesbe  és a  dinnyehús helyére   fagylaltot töltünk, természetesen   a dinnyegömbökből is adhatunk a  fagylalthoz dekorációnak.

Régebben ha nem volt elég ízletes   "édes" a dinnye  kevés alkoholt pl rumot  spricceltünk bele fecskendővel  ami átjárta a  gyümölcsöt és  különleges szamatot adott, máris feljavítottuk vele  a semleges   ízű dinnyét  is.


Dinnye típusok, dinnyefajták:  

Vannak sárgahúsú és zöld húsú fajták, a cseres héjú halvány zöld húsú ún .cukor dinnyék  és a sárgahúsú  gerezdes  kantalup típusu  dinnyék. A citromsárga   ovális ( rögbi alakú)  belül fehér fajta  amit méz dinnyének hívunk,vagy  a méregzöld héjú belül szintén hófehér szinte ropogós húsú nyújtott alakú dinnye (ez a Piel de sapo)







Mit készítsünk a  dinnyéből ?


(A receptek a  linkre kattintva érhetők el. )

1. Hideg sárgadinnyelevest


Főzésnélkül egyszerű turmixolással is finom hideg leves csinálhatunk.


Mentás sárgadinnye leves hidegen 
https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/mai-ebed-foszereploje-salata-napokban.html




       2. Hűsitő italt

Csináljunk belőle  koktailt felnőtteknek   kevés alkohollal megbolondítva gyererkeknek  joghurttal.
Az italt  tölhetjük  a kibelezett  dinnyehéjba is,garantáltan tetszeni fog.

A sárgadinnye koktail receptje   a linkre kattintva  elérhető.
 https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/bevezeto-fogas-d-i-n-n-y-e.html




 3.    Kínáljuk  antipastinak,  előételnek  vagy  snacknek  sonkával




Behűtött sárgadinnyét  kínáljunk  ehhez  a fogáshoz és ne feledkezzünk meg a  finoman meghinteni törött borssal a falatokat!

4.Tegyük a mélyhűtőbe
 csináljunk jégkrémet, granitát, fagylaltot belőle 


melon granita

El se tudok képzelni finomabb jeges édességet a dinnye granitánál.Elkészítes szinte gyerekjáték,csak  ki kell várni amíg megfagy és már kanalazható is hűsítő é sfrissítő a nyári nagy melegben . 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/granita.html

5. Készítsünk süteményt vele

dinnyés túró torta

Nem tipikus  "süteménygyümölcs" a  dinnye  egy próbát megér!

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/buli-volt-kertben-dinnyes-turotortaval.html


+1 főzzük be, vagyis csináljunk belőle  dzsemet 

A sárgadinnye dzsem  receptje  megtalálható egy korábbi bejegyzésben 
A sárgadinnye dzsemet  kenhetjük a reggeli kalácsra, piritósra, de tölthetübk vele  süteményeket is  .

sárgadinnye jam


Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/



2019. július 15., hétfő

Őszibarackos galette


A nyár egyik leggyorsabban összeállítható süteménye a galette  a gyümölcsöket  és a fűszereket rafináltan összeválogatva, cserélgetve  nagyon változatosan készíthetjük szinte  ugyanazt  a süteményt, mégis más lesz a végeredmény.

Imádtuk  a epres galette-t és az áfonyás is nagy kedvenc volt tavaly, az idén még nem került sor rá.
A grill partyk elmaradhatatlan  desszertje  a  tutti -frutti galette-t ,de ettünk már szilvásat  és még sorolhatnám  hány féle változatot  kóstoltunk az elmúlt nyarakon.
Az őszibarackos galette egy vékony mézes mascarponés krémet  is kapott alapként,  amire jött  az ízletes  illatos  korai őszibarack  és  kevés szezám mag szórás került rá végül a süteményre mielőtt  a sütőbe toltam volna.
A galette igazán nagyon könnyű és kedvelt nyári  desszert,  egyetleg baj vele, hogy amilyen gyorsan elkészül olyan gyorsan el is fogy.





őszibarackos galette

A galette nem más mint  egy  kerek formájú francia pite, aminek a széleit felhajtogatjuk,  de  töltelék szabadon marad .

Hajdanán  egy forró kövön  süthették  a kerek lapokat aminek  a széleit  később hajtották csak fel .
A tészta  rendkívül egyszerű, liszt  vaj és víz hozzáadásával készül, bár  lehet tojást is  beletenni, én ezt nem  teszem, viszont kevés tejfölt vagy joghurtot szívesen adok a tésztába  víz helyett,  ettől lágyabb és könnyebben  formázható, rugalmas lesz.
Létezik  sós változata  is  galettenek, ám többnyire édeset készítek vagyis desszert lesz nálunk a galette.

Hozzávalók :


  • 220, g liszt
  • 150 g  vaj
  • 1 dl tejföl
  • csipet só
  • 20 g cukor

  • 400 g őszibarack
  • 150 g mascarpone
  • 1 evőkanál méz
  • 0,5 dl joghurt



  • 20 g szezám mag
  • 20 g  cukor
  • 1-2 ágacska  friss menta vagy citromfű






őszibarackos galette

A lisztet a sóval hideg vajjal ( ez fontos!)  és tejföllel gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, kigömbölyítjük és rövid ideig pihentetjük hűtőben ( 20-30 perc). A szükséges cukrot ebben az esetben nem  a tésztába szoktam beledolgozni, hanem  a munka felületet hintem meg  nyújtás előtt vele, így mikor kinyújtom a tésztát  a cukor kívülről ragad rá és  süléskor szépen karamellizálódik  a  sütemény felületén.
Pihentetés után  a tésztát kinyújtjuk kör alakúra, a közepét megkenjük  a joghurttal lazított mézes mascarponeval a szeletelt  őszibarackokat sorban ráültetjük majd  a tészta  szélét felhajtjuk,kb  4-5 cm széles peremet képezve. A kész galettetet szórjuk meg  szezám maggal sütés előtt!
Előmelegített sütőben készre sütjük 25-30 perc alatt.
Mivel  a gyümölccsel megpakolt   tészát nehezen tudnánk áttenni a sütőlapra, miután kinyújtottuk korong alakúra a tésztát, tegyük  sütőpapírral bélelt sütőlapra, majd  dolgozzunk tovább   a sütőlapon.
A készre  sült süteményt  még forróm megszórom  a maradék cukorral,  rácsra teszem  hűlni.
Ágacska cirtromfűvel vagy mentával kínáljuk.

Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. június 19., szerda

Paradicsomos -mángoldos prójatorta.


Újabb sós torta, ezúttal  sült paradicsommal, mángolddal,  kukorica lisztből  készítve.






 Paradicsomos -mángoldos   prójatorta.

Itt a nyár, napsütés, meleg,barátok ,köüzüs programok,a nyár már csak ilyen,  napközben tombol a hőség  este felé mire  a nap lemegy  a hőmérséklet is csökken pár fokot, lassan kellemes  meleg lesz  a levegő, már kimerészkedhetünk a hűvös lakásból (anélkül, hogy hőgutát kapnánk )a szabadba, a kertben várhatjuk az enyhülést, a  barátok is megérkezhetnek kezdődik a  felfrissülés, a  pihenés  a nehéz nap után.
Vérmérséklet kérdése ki nyúl a  borospohár után vagy egy laza fröccs felé, de  valami  harapni való mindig kell, hogy legyen mellé és ha már ráuntunk a   kencékre   mint  padlizsánkrém  vagy  zöldfűszeres  friss sajt krém( bár szerintem megunhatatlanok) nem lehet állandóan mindig ugyanazt enni, jöhetnek a  sós torták,  melynek a kombinációja nem túlzás a végtelenhez közelít.


 Paradicsomos -mángoldos   prójatorta.


Paradicsom szeletekkel béleltem ki  a sütőformát amit kevés olívaolajjal megspriccelem és még meglocsoltam   balzsam ecettel is mielőtt a sütőbe tettem elősütni. kicsit karamellizálódni míg a tésztát összeállítottam a mi majd beborítja a sült paradicsomokat.
Először a mángoldot mostam meg, hogy legyen ideje lecsöpögni a szűrőben míg a tésztát bekeverem.
A tészta tuladonképppen egy  klasszikus prója  friss juh sajttal és mángolddal   kiegészítve, amikor a prója receptet kaptam abban fel volt tüntetve  a lehetőség,  tehetünk bele amit csak szeretnénk álltalában azonban  natúr készítik, s kínálják kenyér pótlónak.
Teljesen mindegy, hogy készítjük ígyis-úgyis nagyon finom, de érdemes kísérletezni, a  hozzáadott alapanyagokat variálni.
Kukorica lisztet  összekeverem a  sütőporral majd az olajjal, vízzel, sóval. A sóval bánjuk óvatosan hisz a friss juh sajt mindig sós, ( sóslében kell tartani !)  .
A mángold leveleket vágjuk apróra, és  sajtot törjük át, majd az egészet adjuk a  tészta masszához és keverjük át lazán .
A sült paradicsomokat emeljük  ki  a sütőből  simítsuk a tetjére  a  mángoldos masszát.   majd tegyük vissza a forró sütőbe és süssük meg,  kb 30-40 perc alatt el is készül.


Hozzávalók:


  • 300 g paradicsom 
  • 300g mángold

  • 2 egység ( pohár ) kukorica liszt
  • 1 egység ( pohár)  teljes kiőrlésű liszt
  • 1 egység ( pohár) olaj
  • 1 egység ( pohár) ásványvíz
  • 1 egység ( pohár ) joghurt
  • kés hegynyi sütőpor

1 egység  :  100 g




 Paradicsomos -mángoldos   prójatorta.

Kínáljuk langyosan, vagy  hidegen, tortaként szeletelve .

A paradicsomos mángoldos prója torta 100% ban hús mentes,  vegetáriánus  étel, sőt   gluténmentes is !
Kínálhatjuk önmagáéban vagy a büféasztalon  kiegészítő fogásként,,de volt már náluk köret is  hal mellett. 
Szerintem  nagyon mutatós, és finom  a  paradicsomos  -mángoldos   prója torta.



Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. május 20., hétfő

Belgrádi piac

Piacon,  a zöldségesnél vagy  a szuper-,hipermarketek zöldséges pultjaiban vegyük a zöldséget,  gyümölcsöt? Sokan  arra esküsznek, hogy  az őstermelőktől kell venni,  mások  ellenőrzöttebbnek vélik a boltok pultjaink sorakozó zöldséget. Vajon kinek van igaza? 





Ezen a hétvégén  ( szombaton hiszen akkor van igazi piac nap itt is )   a belgrádi  Banovo Brdo  piacon jártunk és vásároltunk .




Bg piac

Szembetűnő különbség   a pesti kínálttal szemben, hogy itt sokkal több  a leveles zöldség  a  zöld szín dominál  a standokon,   fejes saláta, spenót és újhagyma hegyek  vannak szinte minden árusnál  többségben.

Bg piac



Megjelent már az eper, itt is .



Bg piac



 Van  korai cseresznye is és  újkrumpli szintén .




Bg piac




  A paradicsom,paprika kínálat  nem jelentős, talán  csak egy-két árusnál láttam és  cukkini, padlizsán  szinte nincs is még  ( majd lesz   a nyáron bőven )




Bg piac

Spárgát  itt nem, egy város közeli ( 20km.-re a fővárostól   )  piacon viszont vasárnap délelőtt felfedeztem, elmondásuk szerint saját termelés, te drága 200 din ( 5-600 Ft?) egy csomag  ami szerintem  kb 200 g  lehetett. Pesten a piacon a múlt héten  ( szombaton ) 700 Ft volt  a lilaspárga  ( 500 g )  és 550 Ft a zöldspárga  igaz  késő délelőtt,   az árus szerint reggel még  700 Ft-ért kínálta, az a spárga  a szerb határ közeli  Zákányszékről érkezett a budapesti piacra  őstermelőktől .

sprárga



Sajátos hangulata van a belgrádi piacnak is aki teheti ajánlom legalább  egyszer  tegyen egy kirándulást.Talán  a régi idők piacát idézi fel,  maga  a piac  nem fedett, hatalmas téren áll a szabadban, nem  csarnokban, ugyan nincs beépítve de  lefedték a nyári nagy meleg,erős napsütés  meg az esővédelem   miatt, kapott egy könnyű tetőt a közel múltban.




piac  BG
 

A napokban írtam  ráckevei  csónakos piacról  ami szintén  különleges a maga nemében,
nos  a belgrádi piacok is olyan igazi piacok még,   van pezsgés ,nyüzgés"élet" ezeken  a piacon.








Alkudozni is lehet természetesen   és  szinte közelező beszédbe elegyedni.



Szívesen  szóval tartanak az árusok is  néha annak reményében ,hogy vásárolsz majd  a portékájukból, néha  a vásárlást követően "jutalmaznak" egy-két jó szóval,  történetekkel,  a néni  a fenti képről   egy pajzán történetet is mesélt míg az újkrumplit válogattuk  a kosarunkba .Persze ez nem gyakori, de nem lehetetlen ezek szerint.





Nem mindenkinek jut   asztal,  vannak akik  a környező  járdákon  a földről árulnak,  általában virágot,  de van  most pl.  bőven bodza virág és zölddió  a kínálatban és lehet találni  az "idény" szabadon szedett  termésekből növényekből  mindig. 
 Ez  a néni  többnyire  vadnövényeket  ( terméseket ) szed  a  lakhelyéhez közeli erdőben és azt hozza  a piacra  csalánt ,medvehagymát  tavasszal, most bodzát kínált ő is  gyere közelebb hívott:
- Nézd mit hoztam ma, frissen szedtem !--invitál közelebb.





piac  BG


Nem tudom  mi  lehetne  a magyar megfelelője ennek  a levélnek , "zelje" egyszerűen  így hívják (zöld-, zöldség)  használják  gyakran   pitébe, pl  de talán meg is töltik .....



Van azonban valami ami nagyon nem tetszik,  de ezt már talán évekkel korábban is említettem  ez a nylon szatyor amit mindenhez  adnak  egy csomag petrzselymet se lehet anélkül megvenni,   ott lóg minden   standon, nagyon kevés  vásárló jár bevásárló kosárral piacolni...
Nem is értem  az  eper pl. összetörik  a saját súlyánál fogva egy zacskóban  mire haza érnek vele  ( nem  láttam, hogy műanyag dobozba mérte volna valaki ( Pesten  minden árus így  árulta).



piac  BG



A   képek  a piacról azt hiszem önmagukért beszélnek ...
 



Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. május 16., csütörtök

Spárgakrémleves

Ínyenc leves? Talán  ..Egy  biztos,  sokkal finomabb  a zacskós imitációjánál  ha frissen készíted.
Negyed óra alatt előkészíthető és további negyed óra kell  a főzéshez, ennyi idő alatt egy különleges fogást (levest) tehetünk az  asztalra, garantáltan megéri !






spárgakrémleves


Májusban mikor  a spárga szezon van a spárgakrém levest  nem  haghatjuk ki.
Egy nagyon egyszerű fogás, könnyen elkészíthető, kínáljuk míg kapható a piacokon a spárga .

spárga

A spárgát a legjobb   frissen  vásárlást követően azonnal elkészíteni  illetve  fogyasztani, de a hűtő  zöldséges reekeszében 1-2 napig  még friss marad. A"véletlenül " ott felejtett  spárgából is lehet még  püré,  sőt   krémleves  azonban. 

A mostani spárgakrémleves ismét  egy könnyedebb, reformált változata  a krémleveseknek mely a klasszikus  krémleveseknél  használt "tojás és  tejszín " elhagyásával készült, kérdés  kimeríti -e így a  krémleves deffinicióját, de  nekünk ízlett és eléggé krémes lett a  tejföltől is.




spárgakrémleves



Hozzávalók :


  • 1 csomag spárga ( zöld vagy fehér )  
  • tengeri só
  • csipet cukor ( elhagyható)
  • 2,5 dl   zöldséglé
  • fehérbors
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 dl tejföl 
  • 2 evőkanál friss kerti  zöldfűszer ( kapor, zsálya,  bazsalikom , ami van ...

spárgakrémleves


A spárgát megmossuk  megszárítjuk, megtisztítjuk, ha kell  meghámozzuk ( az alsó részeken  előfordulhat fás rész ).
A spárga fejeket levágjuk ( kb  5 cm  darabokra) és félretesszük a   spárga sípok többi részét is feldaraboljuk majd  a sós- cukros vízben puhára főzzük ( ép annyi vízben tegyük fel főni ami ellepi a   spárga darabokat).
A zöldséglevet felforraljuk,   a spárga fejeket  beletesszük és addig főzzük míg roppanósra nem fő ( ne főzzük szét!!! maradjon egyben  ez fontos!).
A  cukros-sós vízben megfőtt spárga darabokat  mixerrel pépesítjük, ha kell át  szűrjük ( törjük)  szitán  és  a  zöldségléhez adjuk,  ügyelve, hogy ne törjük össze a spárga fejeket a levesben, eztán besűrítjük  a levest és már kész is, tálalható, fogyasztható.
A keményítőt 1/2 dl hideg vízben elkeverjük  hozzáadjuk  a tejfölt, simára  keverjük   és  állandó kevergetés közben  beleöntjük a forró levesbe. Forralunk még egyet  a levesen tálalás előtt, majd  kínálhatjuk is.
Tálalás előtt közvetlen hintsük meg apróra vágott zöld kerti  fűszerekkel!
Ha  gazdagabban szeretnénk kínálni    finomra vágott  sonkát  és pirítóst adjunk mellé.


spárgakrémleves






Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. május 9., csütörtök

Ráckevei csónakos piac

 Termelői piac, kirakodó -, és kézműves vásár valamint  turisztikai látványosság is egyben a ráckevei csónakospiac.


Annyi év után újra  visszatérek a Kis-Duna partjára,  a ráckevei Árpád- hídnál kezdődő csónakos piacra, talán kicsit személyes,  talán nosztalgiázó lesz  ez a bejegyzés.
Felidéződnek sorra az emlékek  majd 20 -40 év távlatából .



Csónakos piac Ráckeve

Látom magam előtt  a  nyári Dunát, ahol  mi is annyiszor csónakkal mentünk felfelé evezve   a  folyón szombatonként a  vikendházunktól a   Ráckevei híd lábáig, majd ott  kikötöttünk a parton a piac előtt.


Kis-Duna part  piac Ráckeve



Akkoriban nem is tűnt ez  olyan különlegesnek,  természetesnek vettem, ahogy  az  augusztus 20 -ai  lampionos csónakos felvonulást is  a Dunán.



Csónakos piac Ráckeve

Ma már másként látom és nagyon hálás vagyok, hogy ifjú koromban ez az  életem része volt.
A piacon vásároltunk   friss  zöldségeket a hétvégére vagy egész hétre ha kint maradtunk mert gyakran előfordult, hisz  a nyár nagy részét ott töltöttük,vagy onnan jártunk be  a városba  dolgozni ( később) .Volt Laci pecsenyés  és lángos sütő  néha ott helyben fogyasztottunk, de gyakran  elhoztuk, sőt, volt olyan is, hogy én( a gyerek )  még aludtam mire szüleim  már megjárták a piacot míg  "hűvös volt"  a nagy nyári hőség előtt és hoztak haza lángost  reggelire, tízóraira.
Később évek múltán   már önállóan, szülői felügyelet néklül is jártam   a csónakos piacra,volt itt minden amire szükség lehet a  háztartásba  az élelmiszer piacon kívül, sőt még füge ( bokrot ) fát is találtam egyszer, élénken emlékszem  nagyon meg akartam venni, szerettem volna elültetni a kertünkben,  végül azt már nem tudom mi akadályozott meg benne, máig sajnálom. ahogy azt is, hogy nem  tartozunk ide  már, nem járhatunk   rendszeresen  erre  a különleges  piacra,   messze sodoródtunk  innen.

Turistaként jöttünk vissza  kicsit körül nézni titkon arról álmodozva talán egyszer megint  idejárunk majd rendszeresen bevásárolni.
 



Csónakos piac Ráckeve

A csónakos piac egész évben van,  szerdánként és szombatonként  reggel 7,00 és 13,00 óra között olvasom a  tájékoztatóban.
A piac érdekessége, hogy  város központjában   található az Árpád hídtól induló sétányon közvetlen    a vízparton található és az árusok egy része mint a vásárlók is csónakkal közelitik meg, jönnek   a túl partról Lacháza)  és  a közeli településekről, nyaralókból (  Szigetszentmárton)   szigetekről ( Angyali -sziget )   innen is az elnevezése  a csónakos piac  név. 

Csónakos piac Ráckeve

Leírhatatlan hangulata van, egyszerűen el kell jönni személyesen  meggyőződni róla...
 


Csónakos piac Ráckeve

 Most egy tavaszi hűvösebb, de napos május eleji szerdán kerestük fel újból  a   ráckevei csónakos piacot, nem csalódtunk, kellemes élmény volt ismét, bár sajnos ez alkalommal nem csónakkal érkeztünk.
Lángosost most nem találtunk  ( szerda volt  ) talán szombaton van  .


Csónakos piac Ráckeve

Az árak  nem  sokban különböznek a pestitől,  a zsenge karalábé itt is ott 150 Ft, epret nem találtam , de talán az előző napi esőzések miatt.



Csónakos piac Ráckeve


Van újkrumpli  és láttam pattisont , padlizsán   cukkinit  is.Vannak őstermelők viszont eladók  is .




Még késő délelőtt  is voltak  vásárlók  bőven, bár nem volt tömeg ( szerencsére) az árusok  szívesen elbeszélgetnek a   vásárlókkal  vagy nézelődőkkel.


Csónakos piac Ráckeve
Ez  a högy közel 20 éve jár ide  árulni , az édesanyját váltotta fel, tudtuk meg egy rövid beszélgetésből .
Sertésből készült füstölt áruja van és  azonal bekapcsolódott  társalgásba egy törzsvásárló is  aki biztosított bennünket   érdemes ebből  a portékából vásárolni.

Csónakos piac Ráckeve

Nemcsak  zöldség, hús-hentes árú  van , kézműves sajtok( kecske sajt ,orda sajt  stb )   is  megtalálhatóak  itt, sőt, minden más  amire  a háztartásban szükség van a  fakanáltól a kézműves szappanig  láttunk  sok féle árut még ruházati cikkket is bőven.

Csónakos piac Ráckeve





Tavasz révén palánták  sokasága , paradicsom ,paprika, padlizsán patiszon , salálata , 50-2-300.-Ft/tő áron  kapható.


Csónakos piac Ráckeve

A háttérben a Kis-Dunával, Hajómalommal   pártalan  hangulata van ennek a piacnak .

A fűzfák alá települt  piacon  a dunai szellő  a  frissen sütött pecsenye és  kobász illatát libbenti helyenként  a levegőbe, nem csoda  ha   a látogatók egy része megéhezik  vásárlás közben és  a falatozók (pecenyesütők) bódéi köré csoportosul. 


Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2019. április 23., kedd

Kelvirág lengyelesen

Ha kelvirágot  vagy karfiolt eszünk akkor  virágot eszünk, mert ez  a növény még zárt húsos módosult virágja.Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a sárgás fehér rózsák szorosan tapadjanak egymáshoz, ne legyen rajtunk sötét folt elszíneződés! 






A karfiolt többnyire levesek,  főzelékek és  saláták készítésére használjuk , de igen kedvelt  és ismert elkészítési módja a  lengyeles  változta is. 

A lengyeles elkészítés azt takarja,hogy  a zöldséget az angoloshoz hasonló módon   főzéssel vagy párolással készítjük. Leszűrjük, előmelegített tálra tálaljuk. A zsemlemorzsát vajban aranysárgára pirítjuk, még forrón sózzuk  és evőkanállal a szintén forró zöldség tetejére locsoljuk.






A  kelvirág  azaz karfiol  lengyelesen is pontosan ezen útmutatás szerint készül.





A kelvirágot  vízben ( ajánlatos szűrő betétet használni ha van) puhára főzzük,lapát kanál segítségével kiemeljük a  főzőléből, lecsöpögtetjük. A kelvirágot előmelegített tálra helyezzük  én  szerecsendiót reszeltem rá most és  rászórjuk   a megpirított  morzsát. Utólag sózzuk  a karfiolt mert elszínezheti a só. Természetesen ezúttal is  házilag készítetett kenyér morzsát használtam. Emlékeimben dereng , de nem emlékszem biztosan  tejfölt is kínáltak valahol hozzá.
Azt viszont határozottan állíthatom , hogy  a köretként és önálló ételként is  kitűnő választás.
Beilleszthtő a vegetáriánus és böjti étkezésbe is.





A karfiol gazdag ballasztanyagokban ,ásványi anyagok közül  káliumot  tartalmaz leginkább K-, B-, és C vitaminban folsavban és pantotén savban  is bővelkedik .


Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷  https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Printfriendly