Ez a recept eredetileg egy régi gasztroblogos játék, a VKF – Vigyázz, kész, főzz! mézes fordulójára készült. Azóta sok év telt el, de a receptet ma is érdemesnek tartom megőrizni, mert az akkori játék témáján túl is megállja a helyét.
Mézes hétvége,.......... a VKF-nek köszönhetően, nálunk is ......
Van egy alapanyag, amelyről talán kevesebbszer gondolunk arra, hogy mennyi mindenhez kapcsolódik, mint amennyire valójában jelen van a konyhában: a méz.
Annyi és annyi féle sütemény, ital és más desszert van, amely nehezen nélkülözi. Mézzel pácoljuk a húsokat, sütés közben is locsolgatjuk vele őket, és bár talán ritkábban készül, de hús mellé is kerülhet mézes mártás.
Nálunk ugyanis a nap gyakran mézzel indul. A reggeli müzli és joghurt elképzelhetetlen nélküle, így lehet, hogy valahol tudat alatt mindig is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy a méznek több köze van hozzánk annál, mint hogy egyszerűen csak édesítjük vele a reggelinket.
Méz, amikor még alig értettük egymást
Amikor megismertem az anyósomat, akadtak még nyelvi nehézségeink.
Ő korábban magyarul még senkivel nem beszélt, az én akkori szerb tudásom pedig még meglehetősen „magyar” volt. Vagyis ugyan valahogy megértettük egymást, de azért voltak helyzetek, amikor a szavaknál többet számított az, amit egyszerűen megmutattunk, megkínáltunk, együtt ettünk.
A vendégfogadásnak pedig volt egy olyan része, amelyhez nem kellett különösebb nyelvtudás: vizet és mézet kínálni.
Ez a kép valahogy megmaradt bennem.
A Balkánon a vendégfogadás sokszor nem nagy gesztusokban jelenik meg, hanem egyszerű dolgokban: van-e friss víz, van-e mivel megkínálni az érkezőt, leültetik-e az asztalhoz. A méz pedig nem csupán egy édes hozzávaló lehet, hanem a vendégnek szánt figyelem része is.
Erre a hagyományra néhány éve egy egészen különös kirándulás alkalmával is rácsodálkoztunk.
Méz egy kolostor udvarán
Zlatibor környékén jártunk, amikor felfigyeltem egy turistáknak szóló táblára. Két kolostor is volt a közelben, és bár addig egyikben sem jártunk, valamiért úgy gondoltam, nézzük meg.
Rábeszéltem a tágabb családot is.
Nem sokkal később egy útelágazáshoz értünk. Az egyik út földút volt, a másik betonozott. Két autóval voltunk, így mindenki szinte gondolkodás nélkül a betonutat választotta.
Csakhogy a betonút hamarosan földúttá változott.
És ez még semmi.
Jöttek a meredek szakadékok, a hajtűkanyarok, és egy ponton már az is kérdésesnek tűnt, hogyan jutottunk egyáltalán ilyen messzire – nemhogy az, hogyan jutunk majd vissza.
De végül elértük a kolostort.
Ott, mintha mi sem történt volna, egy kedves nővér fogadott bennünket. A lombok alatt megterített asztalhoz tessékelt, és friss vizet, valamint mézet hozott.
Abban a pillanatban valahogy minden a helyére került.
Nem kellett magyarázni, miért érkeztünk, honnan jöttünk, és talán azt sem, hogy mennyire örültünk annak, hogy végre megérkeztünk. A friss víz és a méz önmagában is elmondta: vendégek vagytok, üljetek le, pihenjetek meg.
„Mézet és vizet kell enni, inni…”
Van egy régi mondás, amely szerint a mézet és vizet kell enni, inni, és akkor szép lesz a bőrünk.
Hogy mennyi ebből a hagyomány, mennyi tapasztalat és mennyi a népi bölcsesség, azt mindenki eldöntheti maga. Nekem azonban ennél sokkal fontosabb lett az a jelentése, amelyet az évek során kaptam tőle.
A méz nemcsak egy alapanyag.
Ott van a reggeli asztalunkon, a süteményekben, a húsok pácolásában és a mártásokban. De ott van emlékekben is: egy régi családi konyhában, egy kezdetben nehezen értett beszélgetésben, egy balkáni vendégfogadás egyszerű gesztusában, és azon a különös kolostori asztalon is, valahol Zlatibor környékén.
Talán ezért is szeretem.
Mert egy kanál méz néha sokkal többet mesél el annál, mint hogy éppen mitől lesz édesebb egy étel.
Jól is esne az átmeneti lehűlés, a tavaszi esőzés következtében egy délutáni forró mézes tea ,,,de addig még jön az ebéd ..amit ajáték kedvéért a mézes recept határoz meg .
narancsos sült...mely selyemfű mézzel készül (::: és naranccsal meg fehérborral....) enyhén sült gyömbéres almakockákkal
Kora tavaszi zöldség leves
Kel, sárgarépa, zeller és cukorborsó ( a nyárról maradt a mélyhűtőben ) parmezános gríz galuskával egészül ki és így együtt kitűnő bevezető a főfogás előtt.
Mézes-narancsos sült hús almával és gyömbérrel
Elkészítése:
 |
1.
|
Lilahagymát szeletelek,
|
2.
|
Megszórom gazdagon szemes borssal, zellert aprítok rá így ágyazok meg hús- nak, ami comb minden felesleges zsiradéktól megtisztítva.
Sózom minden oldalról, a tetejére is teszek a szemes borsból, zellerből és utána küldök néhány babérlevelet mielőtt bezárnám a zacskót amiben sütöm (" elősütöm ") lassan, 180 fokon a sütőben....addig van idő másra (pl. a leves elkészítésére)-
 |
3.
Amint megsült a hús kibontom a zacskóból. magos mustárral megkenem,
 | 4.
|
|
Vékonyra szeletelt ( előzőleg alaposan megmosott forró vízben áztatott) narancs szeletekkel borítom, szegfűszeggel megtűzöm és selyemfűmézzel meglocsolom.
Mellé, alája alma kockákat teszek, egy gyömbért vékonyra szeletelek csíkokra vágom és az egészet felöntöm kevés fehérborral, majd 30 percre vissza teszem a sütőbe, időnként ránézek, ha kell meglocsolom még egy kis borral.
A félóra elteltével még egyszer mézzel átkenem és a kikapcsolt sütőben pihentetem pár percet szeletelés előtt.
A vele sült almával kínálom .
Hozzávalói :
- 1-1,5 kg színtiszta hús pl comb ( dió)
- 2 kis zeller gumó
- szemes bors
- 2 kis fej lilahagyma
- 2-3 evőkanál magos mustár
- 3-4 babérlevél
- 8 kis alma
- friss gyömbér
- 2-3 narancs
- 2 dl száraz fehérbor
- 2-3 "csurgatásnyi " selyemfűméz
- /4-5 dkg
- szegfűszeg (szükség szerint a narancs tűzéséhez
Tállaáshoz vékonyr aszetelem a húst és a slt alm akockákkal kínálom
Desszertnek mákos-málnás habot adtam citromfűvel díszítve aki édesen szereti ezt is édesítheti mézzel,illik hozzá.
Így kerekedett egy komplett mézes menü a VkF kihívás kapcsán
