2014. január 30., csütörtök

Sárgarépa krémleves


Egyszerű téli leves. Télen amikor  nem bővelkedünk a zöldségekben, bizony azt kell használnunk ami jól tárolható és e hideg időszakban  is  kapható. Ilyen  a sárgarépa, amit nem csak azért kell fogyasztanunk, mert akkor  szépen fogunk fütyülni.
A sárgarépa, bár a tél végére már megfogyatkozik e zöldség ásvány-, és vitamin tartalma is még szakszerű tárolás ellenére is A vitaminban,  pontosabban annak előanyagában a  karotinban gazdag. Ezáltal  a  látásunk  épségére és  a  bőrünk szépségére  van  a legnagyobb hatása.Ezenkívül számos egyéb élettani hatással  rendelkezik, erősíti az immunrendszert, egyes kutatások szerint a daganatos megbetegedések  megelőzésben is fontos szerepet játszhat. Ajánlott még szív-,és keringési betegségben szenvedőknek és vizelet hajtóként is ismert.


Krém levest( bár itt a püré leves ,kifejezés pontosabb lenne, hisz a  legírozás és montírozás folyamatát kihagytam ,tehát nem került nyers tojás és vaj a főzés végén a levesembe )  szinte minden   zöldségből egyszerűen készíthetünk. Főzzük,  fűszerezzük, pürésítjük és már kész is .
Nem kell rántani  ! Nem kell semmi  plusz sűrítőt bele tenni, hisz  az  összetört  zöldség maga lesz a sűrítő anyaga  a levesnek!

Leves betétként   számtalan  élelmiszert felhasználhatunk  a nyers  zöldségtől kezdve az olajos magvakig  a  sült szalonna pörctől  a  kolbász chipsen keresztül  az egyszerű pirított kenyérig ami  van otthon, ami eszünkbe jut,  számtalan  a variációk lehetősége.

karotta


A megmosott  megtisztított sárgarépákat felkarikázzuk és  pici vajon  megpároljuk, majd felöntjük zöldséglével.
Nekem  bevált  a burgonya főző vize is e célra  ( természetesen nem túl sózva!).Összeforraljuk,kicsit még összefőzzük  ( alacsonyabb lángon) . Mixeljük.
Ízesítjük  sóval, citrommal,,tejszínnel.
A kenyeret  ( teljes kiőrlésű) sütőben megpirítjuk.Vághatjuk apró kockákra  is  úgy mutatósabb és könnyebben fogyasztható.
Tálaljuk forrón pirított kenyér szeletekkel.



Ha van kéznél  friss zöld fűszer  a megszórhatjuk vele   kész  levest  ( snidling,petrezselyem, kapor stb.)

Sárgarépa krémleves


     Hozzávalók:

  • 800 g sárgarépa
  • 7,5 l zöldséglé
  • 20 g vaj
  • tengeri só
  • citrom leve
  • bors
  • 1 dl tejszín
  • 1-1- szelet  kenyér
  • friss zöld fűszer ( szórásnak)





2014. január 28., kedd

Sajt golyók mogyoró köntösben

Sajt boltban jártunk  Szerbiában ...



Szerbiában  ha   azt  szót hallod sajt,  akkor  egy lágy fehér friss sajtot kell elképzelni.
Igen, bármilyen furcsa ennyire leegyszerűsödk a sajt fogalma.
Ez a  "sir" szó takarhat  tehén tejből készült sajtot  ugyan úgy mint kecske-, vagy juh sajtot is.
Megkülönböztetnek még  "fiatal " ( friss, egészen lágy sajtot) vagy" öreg" sajtot  ami  szintén friss sajt, de  keményebb, érettebb.



Ezek a  sajtok   a szaküzletekbe  közvetlen  a termelőktől érkeznek. A tájegység szerinti elnevezve  van  zlatari-, zlatibori-,stb. sajt. A legjobb sajtok természetesen  a hegyekben  készülnek.
 
Jó magam is  felkereshettem  néhányszor ilyen  kis gazdaságot, farmot  ahol kb 100-400  juhot is tartanak. Reggelente kiterelik  legelni  a jószágot, este behajtják őket,  a frissen fejt tejből  sajtot, kajmakot készítenek amit   az arra  a célra kijelölt házikóban  tartanak.  Nincs hűtőszekrény, hűtőkamra  a hegyi levegőn érlelődik  ez  a sajt amit  ha megvásárolunk  forralt, lehűtött sós vízben  célszerű  tárolni. 
Meglepően kicsinyke  ház a sajt készítés  "műhelye".

  Általában natúr  kínálják ezt a sajtot, ám napjainkban már  egyre bővül  a választék.   Zöld -fűszerezett, rozmaringos, oreganós  stb sajtok közül is lehet válogatni a városi szaküzletekben.

 
Vásárlás előtt itt  lehet  kóstolni is, sőt  a hozzáértők   ki nem hagynák  ezt, könnyebb  lesz   a választás.


Ilyen friss kecske sajtot felhasználva készültek a  sajt golyók  mogyoró köntösben.
Mint említettem   általában  natúr fogyasztják  erre felé a sajtot, ám  a változatosság jegyében, pácolhatjuk is  és fűrezhezhetjük is, friss zöld fűszerbe  is forgathatjuk, de  ennek hiányában   frissen őrölt színes borsba, vagy  chili pehelybe is  forgatva is kínálhatjuk. Formázhatunk  kis golyókat belőle vagy  kínálhatjuk kockára vágva is.


Ha golyókat formázunk, a  sajtot  késes aprítóban forgassuk át. Ha túl száraz, morzsás, lenne  a  sajtot  tetszés szerint  lágyíthatjuk  kajmakkal, ( vajjal) joghurttal  vagy tejföllel esetleg tejszínnel is .
Kinek mi tetszik jobban  ez  ízlés kérdése.
Ne legyen azonban túl lágy ügyeljünk arra, hogy  könnyen  formázható masszát kapjunk.
Vizes kézzel vagy  gumi kesztyűben  dolgozzunk és formázzunk  golyókat amit hempergessünk meg
télen  friss zöld fűszer hiányában  pörkölt durvára vágott földimogyoróban.
Így kerültek  a vendégváró asztalra  a sajt golyók mogyoró köntösben.
Kínálhatjuk előételként,  de  desszertként is .
Nálunk  a hideg büfé része lett hagymalekvárral, céklával.






2014. január 27., hétfő

Fokhagymás hátszín gyömbéres spenóttal

Suanjiansi Bocai Niorou

Szokatlanul enyhe volt az idei  január. Szinte tavaszi zsongás a piacon és a kínálat is jobban  hasonlított a  márciusira mint a januárnak megszokottra. Zöld saláták, piros retkek, újhagyma és  spenót is volt bőven a standokon.
Természetesen   a spenót hegyek láttán   a mi menünk is  spenótos lett ám ezúttal messze elrugaszkodtam a   megszokott pürétől .  Kínai menübe került a   friss haragos zöld spenót.
Fokhagymás hátszínt készítettem  gyömbéres spenóttal   
 
Hozzávalók :
  • 700 g  hátszín
  • 500 g spenót
  • 1 szál  póréhagyma
  • 1 kápia paprika
  • 3 cm-nyi  gyömbér
  • 3 gerezd  fokhagyma
  • chili olaj
  • szezám olaj 
  • bors
  • kukorica keményítő 
  • soya  szósz 
                                                                                                                                                                        A  gondosan előkészített ( mosott,  megtisztított) hátszínt  vékonyan szeleteljük ,majd  soya szósszal és  szezám olajjal  meglocsoljuk, félretesszük. Pihentetjük.
Sütés előtt picit sózott kukorica keményítőben megforgatjuk a húsokat. Wokban  szezámolajat  hevítünk,ebben átsütjük a  húsokat,majd félrehúzva az össze lapított fokhagymát és apróra vágott pórét, valamint a   felkockázott  kápia paprikát is átsütjük.Összekeverjük a  hátszínnel. Közben a  spenótot megtisztítjuk,  a levelein maradt pár csepp  vízen  megpároljuk,lecsöpögtetjük,kevés olajon  a  felcsíkozott gyömbért megfutttatjuk, rádobjuk a spenótot, átkeverjük," meghintjük"  chili olajjal, sózzuk,borsozzuk.
Az "ázsiai " tésztát  forró vízben áztatjuk, leszűrjük és tálalunk.
Nyers zöldségeket  kínálunk mellé .  



2014. január 21., kedd

Ánizsos - csokis pereckék





Tél van,január, ha  nem is az az igazi, és   hóval  kemény mínuszokkal.
Mégis,  korán sötétedik, hosszúak az esték .
Gyakran teázunk ebben az időszakban, "ötórai tea" így hívjuk. A teát csak önmagában minden ízesítés nélkül szeretjük.Azonban az illatos,finom teáink elengedhetetlen  kísérői  a  sütemények .
Aprósütemények, fűszeresen,csokoládésan,mint ez a z  ánizsos  -csokoládés perec

Hozzávalói :

  • 500 g liszt
  • 200 g vaj
  • sütőpor
  • ánizs
  • (tengeri)só
  • tejföl( joghurt)
  • csokoládé( min70% étcsokoládé)

Szitáljuk a munka lapra a lisztet keverjük el benne  a sütőport  egy csipet sót és a mozsárban megtört ánizst.
A hideg vajat forgácsoljuk fel,  s dolgozzuk össze a tésztát,  tejföllel ( esetleg joghurttal ) lazítsuk.Gömbölyítsük ki, majd formázzunk rudat  a tésztából.Késsel szeleteljük fel kb 1 cm  széles  korongokra. Ezt  sodorjuk.  majd perec alakúra  formázzuk. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen  aranysárgára sütjük.

Olvasztott  étcsokoládéba mártjuk a  a kihűlt perecek felét, vagy  "megpöttyözzük" csokoládéval.
A csokoládé dermedése után fogyasztható.

Hasonló  az elkészítése   a  korábban bemutatott édesperechez.
 Az ánizs azonban csodákat művel  az ízével  .
A csokoládé is nagyon illik hozzá.


2014. január 17., péntek

Rothschild piskóta

Vendégek,vendégség, ünnepek, nálunk  nemcsak az évvégére, de biz az év elejére is jut belőlük.
Az "utolsó " ilyen alkalomra   készült  ( vendég igényeket   "gondosan "felmérve)  ez egyszerű és nagyon finom desszert . Olyan délutáni teához való sütemény.
Rothschild piskóta tallérok
 Eddig  még sose készítettem, ez volt  a premier. Pedig,  ha  jól emlékszem gyermekkorom kedvenc  süteménye, pontosítva egyetlen kedvenc süteménye  volt. Vasárnap délutánonként amikor a Körúton, Andrássy úton sétáltunk  nem tudtam ellenállni  a  cukrászdák, presszók  csalogatásának.  Ámulattal néztem a kirakatot ,s vágyakoztam  be  abba   a számomra olyan csodás miliőbe.Talán az  illat,a fények,  a berendezés vagy a zene  lehetett vonzó,  nehéz lenne megmondani. Nem, nem  kértem soha semmit csak azt, hogy "üljünk be ".
Néha, néha  a limonádén kívül  azért  süteményt  is rendeltem, nem igazán emlékszem  már az akkori kínálatra de volt talán  Tátra csúcs ,  és Kékes(?) ,  színes mignonok s jóval kevesebb  torta féle mint manapság.Számomra  a legkedvesebb azonban  a  Rothschild  piskóta.
Rothschild piskóta

Nos, most  elkészítettem én is! Talán nem pont olyan,  a formája az biztosan nem. 
Nálam most korongok (is) készültek Rothschild  piskóta módra.
Nem érte meg  a másnapot, még  aznap elfogyott.       
Rothschild piskóta korongok




Hozzávalók:

6 tojás sárgája
6 tojás fehérje
120 g cukor
120 g liszt
csipet só

20 g durvára őrölt/tört  pörkölt mogyoró
50 g olvasztott csokoládé ( min.60-70%-os)


A tojás fehérjét kemény habbá verjük  a  cukor 2/3 részével  és a csipet sóval. A tojás sárgáját  a  maradék cukorral  szintén kikeverjük .Óvatosan hozzáadjuk  a felvert tojáshabot és  szitált lisztet  most már csak fakanál segítségével keverjük  .
Piskóta / ( tallér) formára formázzuk  a sütőpapírral borított  sütőlemezre.Durvára őrölt vagy tört  pörkölt mogyoróval meghintjük és 180 gőz mentes sütőben sütjük.Kihűlés után olvasztott csokoládéba mártjuk  az alsó felét.

Rothschild piskóta  tallérok
 

2014. január 13., hétfő

Mit főzzek ma ?


Megújult !

Megpróbálom  más rendszerben  megjelentetni a napi  menü ajánlatot .
Remélem, így könnyebben kezelhető,  jobban áttekinthető  s  egyszerűbb  lett a napi menü ajánlat.
Igyekszem  rendszeresen frissíteni .
Az oldal célja:   menüként összefogni az  általam  ajánlott és készített  ételeket.
A receptek  többsége  itt a  blogban  már megtalálható  vagy  rövidesen felkerül, de van és lesz olyan is  ami nem.
Itt azt szeretném bemutatni, hogyan tudjuk  kombinálni az ízeket, alapanyagokat, hogy az eredmény   " elfogadható " legyen egységes egésszé álljon össze  a menünk.

Fő  a változatosság !


Ám azt is figyelembe  kell vennünk, mi-, mivel  párosítható, mi, mihez illik jobban, hogy az ízek kiegészítsék egymást, harmonizáljanak, ahogy a színek is. Lehetőség szerint figyeljünk a menünk  összeállításánál  az  elkészítési módok  kombinálására is .

Nem könnyű nap  mint nap  a család  igényei szerint  főzni. Főleg  ha van  aki diétázik,  nem ehet  mindent,vagy csak egyszerűen  válogatósak.
Gyakran  fel merül a  kérdés  a gyakorló  tapasztalt és kezdő háziasszonyok ( urak)  fejében  mit főzzek ma ?
Erre  a kérdés  keres választ és próbál  segítséget nyújtani  a   Mit főzzek ma  ?  oldal
 à la  Rozmaring & ibolya  .     

( egyenlőre átmenetileg  fent marad még  a korábbi  változat is....,) 

2014. január 8., szerda

Ismétlés...., ez most a szerb karácsony esti vacsora

Talán van még rajtunk kívül    a  nagy világban ilyen "csoda család" akinél kétszer is  van egy évben karácsony.Vegyes házasság, ez  a titok  kulcsa. Még ki sem hevertük  az ünnepek  "traumáját" s már kopogtat az új, azaz a jön az ismétlés.




 
Ezért(is)  nálunk  kicsit visszafogottabb az ünnepi menüsor,  az étkezéseken kívül szerencsére más is  van  a programban, mégis nincs mindig kedvemre  a második  "nagy roham ". Próbálok könnyebb ételeket, salátákat  is becsempészni  a menünkbe, több kevesebb sikerrel,  így könnyíteni  az ünneplés okozta gasztro sokkon.

 13 nap telik el  és  újra  hal vacsora a szerb karácsony estén,  a szerb szentestén nálunk.

Menü:


  1. Lazac kaviár &; vaj rózsák&; pirítós
    piros kaviár

  2. Díszes karácsonyi kenyér
  3. Zöld saláta
  4.  Mogyoró- menta  morzsás laza  filé
    lazac filé

  5. (Parázson )Sült paprika saláta
  6. Friss kecske sajt bazsalikomos pestoval és  birsalma sajttal tálalva
  7. Alma&dió
  8.  aszalt gyümölcsök mint : Sárgabarack,
    aszalt szárgabarack, datolya,füge


  9. Füge ( és egy fügés belga csokis  "sk." bon-bon !)
  10. Datolya
Számolom(,mert a hagyomány ezt írja elő, ezt  tiszteletben kell tartani,)  minden évben a    fogások számát, 12 -nek kell lennie .Szerb szokások szerint a szentestei vacsora 12 fogásból áll. Ennyi ételnek kell szerepelnie a menüben tradicionálisan.Igyekszem ezek figyelem bevételével összeállítani az ünnepi hal vacsoránkat. Szerencsére  a kenyér és  a szárított gyümölcsök is bele számítanak  így könnyebben meg van  a  bűvös szám az idén is..
 Az apró sütemények az adventi időszakból, a karácsonyi beigli,    most nem került  be  a listába, de aki kedvet érez,annak jut még, van még , maradt egy kevés az előző ünnepről.
      
 

2014. január 6., hétfő

Vízkereszt vagy szenteste

Pontosan  két éve, hogy ott jártunk. Halaszthatatlan elintézni valónk akadt Budapesten   január elején. Szerencsére minden jól alakult és még szabadidőnk is maradt. Nem véletlen, hogy Szentendrét is felkerestük.  Ott, amikor már mindenütt máshol  véget ér  a karácsonyi vásár továbbra is állnak  a standok. Áll a vásár.  Forralt bort és kézműves portékát kínálnak, ínycsilklandozó falatokkal várnak.
Hisz ha nem is állt meg az idő, még nem jött el a karácsony napja,  vagyis december 25.  a julianus naptár szerint ( az majd csak január 7.-én lesz / mivel 13 nap eltérés van/)


 










 Karácsonyfa  ,betlehemes  jászol és óriás "száraz tölgy "a karácsonyi szimbólumok  a különböző kultúrák és hagyományok egymás mellett jól megférnek  e városban.  Miért ?  Ez  a város szerb volta miatt van így. Amikor nálunk  vízkereszt van akkor a szerbeknél,  ortodox keresztényeknél  a szentestét ünneplik s másnap  a karácsonyt.


 
Jó néha gyereknek lenni, és mikor lenne jobb, mint karácsonykor, hiszen gyermek volt az ünnep fenséges alapítója is.”
Charles Dickens
 

 
 

.

2014. január 4., szombat

B.U.É.K.! / Pótszilveszter




Ifjú koromban nagy divat volt nálunk  a pótszilveszter,  ilyenkor alkalom adódott más  társaságban is   köszönteni  az újévet, hisz  ilyenkor év elején ez természetes dolog. Szeretnénk valamennyi  ismerősünknek, barátunknak   boldog új esztendőt kívánni. S a "hivatalos  " óév búcsúztatóról is biztos maradt néhány finom falat,  amit hamar el kell  fogyasztani. Ha mégsem  íme néhány ötlet  mivel várhatjuk kedves vendégeinket januárban (is).

Kellemes időtöltést és eredményekben ,sikerekben gazdag  boldog  újévet kíván:

  Rozmaring&ibolya






Mákos-citromos&narancsos  sütőtök krém


Fűszeres  ( chilis  ) pirított dió




Sajtos -juhtúrós pogácsa






Kecskesajtos -olívás keksz






Fűszeres   (friss)sajt golyók





Csicseriborsó krém ( Hummus)


Őz pástétom

Ropogós malac sült



Hideg sültek




Fűszeres -ízesített  (teljes kiőrlésű & rozsos) házi kenyerek :





(aszalt  paradicsomos-,rozmaringos-,olívás-,)




sajt variáció


csokoládé fondü

 édes apró sütemények  




Panna cotta  alkoholban eltett  eperrel


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Printfriendly