2018. május 31., csütörtök

Epres torta kevert tésztából

epres  torta


 Tátott szájjal és kerekre nyíl szemekkel néztem  annak idején a  kirakatokban  a eperhegyeket a  süteményeken tortákon. A katalán tengerparton   májusban  nem nehéz ilyen és hasonló csodás dolgokkal  találkozni,számomra  meghatározó élmény volt, a csodásabbnál csodásabb eper költemények látványa egyszerűen ellenállhatatlan  azonnal meg kell kóstolni. Azóta sem felejtem  a látványt és ízeket,  próbálom  utánozni, bár minden torta  és sütemény más és más volt. Voltak  krémesebbek és zselésebbek, de mind friss, csodás eperrel  készült, és én imádom az epret.
Ez az epres torta is  ezen  indíttatásra  készült,   könnyű és mutatós, természetesen  sok -sok eperrel  készült.Ajánlom, hogy frissen   kínáljuk .


A  puha vajat a tojásokkal, vaníliás cukorral, habosra keverjük.
A lisztet  a sütőporral, pici sóval  elkeverjük, majd  a habos tojásos masszához adjuk közben  kevés tejjel  lágyítjuk.A sütőt előmelegítjük  200 fokra.
A tészta masszát tortaformába simítjuk és a forró sütőben  a sütő alsó részén  sütjük 20 percig.
Ha megsült kiborítjuk, a sütőpapírt lehúzzuk róla és rácson hagyjuk kihűlni.





epres torta


A  torta összeállítása előtt  az epret  megmossuk  kiválogatjuk, megtisztítjuk alaposan, lecsöpögtetjük.
a mascarponét rásimítjuk a  tortalapra  és  elrendezzük a tetején az eperszemeket.

Csokoládé forgácsokkal  meghintve kínáljuk.



epres torta

Hozzávalók:


  • 75  g  puha vaj
  • 75  g  ( vaníliás) cukor  ( nádcukor) / javaslatom a  cukros tégelyben 1 vanília rudat tárolni ettől az egész  cukor finom vanília ízű és illatú lesz /elfelejthetjük  a vaníliás cukrot vásárolni 
  • 2  tojás 
  • 150 g liszt 
  •  teáskanál sütőpor
  • 3  evőkanál tej 
  • 500 g  eper




epres torta
  

Jó étvágyat!

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2018. május 25., péntek

Rebarbarás muffin


A muffin az a formában sütött kicsebb sütemény, amit pár perc alatt kikeverhetünk és rövid idő alatt megsüthetünk.Gyakorlatilag így deffiniálhatnánk  a muffint.   Teszés szerint  ízesíthetjük,  a klasszikus csokoládés és a fűszeres változatokon kívül készíthetünk    sok mással gazdagított muffint,így  adhatunk gyümölcsöket, zöldségeket hozzá, attól függően,hogy édes vagy sós változatot készítünk .
Rebarbara idényben   érdemes( kis túlzással mondhatnám kötelező)  kipróbálni   a rebarbarás változatot,a kellemesen savanykás rebarbarát kevés barna cukorral  és mandulával  tehetjük még élvezetesebbé a muffinban.
A rebarbarás muffint kínálhatjuk reggelihez, csomagolhatjuk uzsonnára, adhatjuk teához, kávéhoz.
Nem fog csalódást okozni !


rebarbara muffin

A rebarabara  eredetileg Kínában, Oroszországbanl és Mongoliában őshonos .
Ázsiában a  hagyományos orvoslásban hosszú ideje ismerik  már és alkalmazzák is .
Neve  a latin Reum rhapontichum, jelentése "barbár gyökér"ami arra utal a Római birodalomban a külföldiek fogyasztották.
Ajánlott  a  rebarbarát frissen fogyasztani , vagy legalább törekedjünk  a vásárlás vagy betakaratás után 3 napon belül  elkészíteni .A rebarbara fogyasztás számos  jótékony hatást fejt ki a szervezetünkre, többek közt   a vitamin és ásványianyagtartalma és rost taratalma miatt.
További rebarbarás  receptek (nemcsak süteményekben, de levesként   vagy  hús mellé is kínálhatjuk) is találhatók  a régebbi bejegyzésekben.




rebarbara


  • 75 g rebarbara
  • 150 g búzaliszt
  • 1/2 evőkanál sütőport
  • 1/2 teáskanál só
  • 50 g barna cukor
  • 12,5 cl tej
  • 1 tojást
  • 6 cl növényi olaj
  • 2 teáskanál természetes aromájú mandula
  • vágott mandula




rebarbara muffin


A könnyen és gyorsan elkészíthető  tavaszi uzsonna sütemény, a rebarabarás muffinhoz melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A rebarbarát hámozzuk meg, vágjuk kis darabokra,  kb 1 -1,5 cm- re.

Keverjük össsze  a lisztet  a sütőporral,csipet sóval és  barna cukorral egy tálban.
A tojást a  tejjel, olajjal egy másik tálban  szintén keverjük össze
A száraz hozzávalókat öntsük  a tojásos masszához, lazán dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá  a rebarbara  darabokat is.
A muffin sütőformákat készítsük elő, béleljük ki sütőpapírral vagy muffinkapszlival  és  3/4 részig töltsük meg  a muffintésztával .
Szórjuk meg vágott mandulával a tetejét!
20 perc alatt megsül.



rebarbarás muffin



Jó étvágyat  a rebarbarás muffinhoz !

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2018. május 18., péntek

Rebarbara torta pörkölt földimogyoróval

Számtalan  variációban  próbáltuk már   a rebarbarás süteményeket  mandulával, most  földimogyoróval  kísérleteztünk és  sikeresnek  mondható e házasítás is.
Rebarbara torta pörkölt földimogyoróval


A  földimogyorót én magam pörkölöm  mivel nyers mogyorót veszünk  akkor is ha elfogyott  a saját,de természetesen  meg felel a készen vásárolt is.Olyan szerencsések vagyunk, hogy a családi   kertben van saját  mogyoró bokrunk.
Történt már említés erről a mogyoró bokorról, hisz nem egyszer  a nyári nagy melegben   az árnyékában  terítünk,  ebédelelünk,  jön össze  a nagy család egy hatalmas rögtönzött asztalt körül  ülve  a nyári családi ünnepeket a mogyó bokor alatt tartjuk.
Nyár végén aztán  jön a mogyoró szüret, majd  a megszárított mogyorót elosztjuk  mindenkinek jut belőle. Legtöbbször süteménybe kerül, azonban mi szeretjük csak úgy csemegézni, müzlibe keverni vagy aszalt gyümölcsökkel más olajos magvakkal   uzsonnára csomagolni is.

A földimogyoró barna héjától a legkönyebben úgy szabadulhatunk meg  ha sütőpapírral bélelt sütőlemezen forró sütőbe dugjuk pár percre, a  grill funkció is megfelelő, de vigyázzuk nem égjenek meg   a mogyorók.  Ezután  két kéz közé véve dörzsöljük le a megszárad barna vékony héjat és  már kész is  a pörkölt  mogyoró .

A tavasszal szívesen készítek  rebarbarás süteményeket, több féle süteménybe is került  már mandulával párosítva,  most  pörkölt fölgyimogyoróval  együtt készítettem, ez sütemény sokkal karakterekesebb lett,   erőteljesebb mogyóíze lett  a meghatározó családunk némely tagjának jobbban is ízlik a   rebarbara  földimogyoró páros mint a rebarbara mandula.



Rebarbara torta pörkölt földimogyoróval


  A rebarbara torta földimogyoróval elkészítése:


A fentek alapján előkészített földimogyorót őröljük meg ,  1/3 részét  durvára,  a többit   finomra.  A finomra őrölt földimogyoró a tésztába kerül,  a durvára őrölt mogyoró pedig majd  a sütemény tetejére a sütés utolsó fázisában. 

A lisztet  összekeverjük a sütőporral, őrölt  mogyoróval,  vaníliás cukorral,cukorral, és a csipet sóval.
Nálunk az utóbbi időben a  cukros tégelyben, ahol tárolom  a cukrot elrejtettem  1-2 szál vanília rudat  így mindig van kéznél vaníliás cukor. A vanília  illatát és ízét is átveszi a cukor, érdemes  kipróbálni.
Egy tojást,  a bort és vajat forgácsolva   hozzáadva  gyors mozdulatokkal összeállítom a  tésztát, amint homogén  lesz  kigömbölyítve érdemes  hütőben tárolni, pihentetni, nyújtás előtt  1/2 órát. Ez idő alatt  mossuk, tisztítsuk meg a rebarabarát, hámozzuk meg mint  a spárgát szoktuk, a zöldség hámozó  tökéletesen megfelel erre a  célra, de ennek hiányában egy kés is megteszi, ekkor a végeit levágva  hántsuk le  a rebarbara héját!
Hagyjuk lecsögni, szárítsuk meg teljesen és vágjuk tetszés szerint darabokra, ha szögletes tepsiben  sütjük a tortát 4 cm -re,   ha kerek formát használunk a forma átmérőjének fele  legyen  a  mérték .
A sütőt  melegítsük elő 200 fokra.
A  hűtőből kivett tésztát nyújtsuk ki a  sütőformának megfelelően, készíthetünk peremet a szélére de  nem feltétlen szükséges,   nem fog lecsúszni róla a  rebarbara.
 A tésztát tegyük  az előkészített sütőformába, helyezzük rá  a feldarabolt rebarbara darabokat és toljuk a sütőbe  30 percre .
A sütőtési idő leteltével  vegyük ki   a rebarbara tortát  a sütőből ( vigyázva dolgozzunk  a sütőforma forró!)  szórjuk meg  a durvára darált földimogyoróval és  a nádcukorral, majd tegyük vissza további 10 percre a sütőbe. Ez idő alatt a cukor elolvad, rákaramellizálódik a rebarbararára és  a földimogyoróra. Roppanós, a mogyorótól kicsit szilárd lesz  a falat a szánkban, ám alatta  krémes rebarbara és az omlós  tészta  remek íz és struktúra harmóniát képezi.   

hozzávalói :



  • 300 g liszt 
  • 150 g  őrölt pörkölt  földimogyoró
  • 1 zacskó  sütőpor
  • 80 g cukor  ( vaníliával ízesített)
  • 200 g vaj 
  • 1 tojás
  • 1/2 dl muskotályos  bor    
  • 500 g rebarbara
  • 50 durvára (vágott) ,őrölt  pörkölt  földimogyoró 
  • 40 g nádcukor

Rebarbara torta pörkölt földimogyoróval



Kínálhatjuk  vanília fagylalttal is  vagy vaníliás tejszínhabbal is.

Jó étvágyat!

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2018. május 16., szerda

epres rebarbara dzsem

A lekvár főzés komoly munka.


rebarbara-eper jam

Elő kell venni  a nagy lábost, hatalmas fakanál is van hozzá  és egész nap  a tűzhely felett keverni -kavarni  a lekvárt,  így emlékszem. Aki szerencsés az nem a konyhában,  hanem a szabadban az  teszi ugyanezt,  a  lekvár ekkor az üstben, üstökben   rotyog, illatozik, ami alatt tüzet kell rakni , van vele munka.
Aztán  üvegekbe zárva  a spájzban sorakoznak  majd  és télen milyen jó, van mihez nyúlni.

Nálunk ez mostanában nagyon másként van.  Az egésznapos  befőzést  a   napi befőzés váltotta fel,  egy -egy üveg  készül, amint   megmarad  valamelyik gyümölcsből azt a másnapi reggelinél már kóstoljuk is  mint frissen készült dzsem  pár nap alatt el is fogy.
Miért jó ez nekem így?
Nem kell órákat állni   a forró tűzhely mellett, nem kell hosszasan kevergetni ,nem szakad le derekam a sok állástól  és  a karom sem  zsibbad  a nap végére.
Nem kell hónapokat várni, máris  ott van  a friss dzsem,  nem kell tartósítószert használni, semmi adalék nem  kell hozzá csak a gyümölcs,  ahogy mi szeretjük  és  teszés szerinti fűszer ha úgy van kedvem hozzá.
Lehet improvizálni.
Igaz én  a élire eltett   dzsemeket is tartósítószer nélkül  teszem üvegbe.
Egyszerre kis adagok készülnek,  így sokkal hamarabb elkészül,  könyebben kezelhető és ami nagyon fontos, szeretjük a friss dzsemeket ..a nyári reggelink része lett, evvel ébredünk.
Rebarbarából még soha nem készítettem  dzsemet eddig, így ideje volt már kipróbálni,  ajánlom  a  pikáns savanykás ízek kedvelőinek. Nekünk  ízlik !
Utazás előtt voltunk és maradt még  pár szem eper ami az utat, szállítást biztos nem bírta volna ki, a körültekintő csomagolás ellenére  sem,    így  azt párosítottam a reberbarával,  nagyon jól passzolnak egymással,   máskor  is lesz ilyen vegyespáros  biztosan.

epres rebarbara  dzsem

Hozzávalók :


  • 100 g eper
  • 20 g cukor  
  • 200 g rebarbara


A az epreket alaposan megmossuk folyóvízben ( konyhai zuhanyrózsa alatt) lecsöpögtetjük , a zöld levélkékek eltávolítjuk és  a lábosba helyezzük,  a megmosott megtisztított epret  meghintjük  a cukorral. A rebarbarát is megtisztítjuk, zöldség hámozóval lehántjuk a   héját  ( meghámozzuk mint  a spárgát)   megmossuk, lecsöpögtetjük és  apróra vágjuk, majd  a  cukrozott eperhez adjuk.
Addig főzzük amíg  a  leve el nem párolog,  vagyis  dzsem állagot  kap  (20-25 perc )  időnként ha kell  megkeverjük mivel  kihülés után azonnal fogyasztásra kerül nem szükséges  üvegbe zárni   kerülhet azonal  a tálaló edénybe is, de tehetjük  üvegbe is ha  mégsem fogyasztjuk azonnal  akkor forrón szedjük  a gondosan, alaposan kimosott és  csírátlanított üvegekbe, majd miután lezártuk a kupakkal,  fordítsuk pár percre  a fejetetetjére az üveget,  így a keletkezett vákum   odakapja  a tetőt és légmentesen  lezáródik  az üvegünk, ezzel megvédve  a dzsemet. Vigyázat  az így készített  ( tartósítószer nélküli  és minimális cukor hozzáadásával eltett  )dzsemeket   felbontás után  el kell fogyasztani, további tárolásra nem alkalmasak  ( max 1-2 nap) emiatt  használok  is üvegeket amiről feltétetezhető rövid idő alatt  elfogy  a a benne lévő dzsem  .     


 Jó étvágyat !



Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2018. május 2., szerda

Május 1-i piknik a szabadban avagy a szerb majális

Itt  van/volt május 1.









Szerbiában mindenki korán kel és útra kel ki a zöldbe  a fővárosiak a a Kosutnjakra igyekeznek ( olyan ez  mint a budapestieknek a Budai hegyek ),vagy a város közeli Avalára (TV-torony hegye). Aki korábban érkezik annak jobb hely jut ezért érdemes  sietni. Prvi majski uranak így hívják, vagyis  korán érkezés ?   Piknik és roston sütés  a hagyományoknak  megfelelően az e napi  program .

 Ilyenkor előkerülnek a grillsütők,  készül a pleskavica , cevapcici.











Mi Sumadiát a főváros környékét (kb 50 km )  vettük célba néhán yéve ( 2012-ben) ,  elképzelésünk szerint  itt látogattuk  volna meg  néhány  etno celot ( skanzent ?) ami természetesen étteremmel  is rendelkezik. Sajnos  sok helyen az  elnevezés  elég megtévesztő, inkább csak éttermet takar.

Sejtettük   hogy hatalmas tömeg lesz  a "zöldben " a rostsütő helyeken, de  tömve voltak  a különböző városkörnyéki  "etno selo"-k éttermei is hatalmas forgalmat  bonyolítva.Utunk során betértünk mi  néhány ismert helyre. Egyiket ebédidőben kerestük fel, természetesen  szabad  asztalt - helyet találni lehetetlen volt.A sürgölődő pincérek  sietősen szolgálták ki   a hatalmas  vendég sereget. Sajnos azt is meg kellett állapítanom  a minőség rovására.


Tovább menve több számba jöhető lehetőséget is el kellett vetnünk  a " nagy érdeklődés" miatt.
Bukovinát majd máskor keressük fel .
Végül az arendelovaci   parkban üldögélő nyugdíjas pár tanácsára, akik nem csak minket  igazitottak útba, előttünk egy fiatal párnak ajánlottak  vacsorázó helyet. a városka széli GRB nevezetű helyet  választottuk, mondván nem fogunk csalódni.
Mire odaértünk a miniszter úr aki szintén itt ebédelt ép távozóban volt, így szerencsénkre  akadt egy üres asztal  számunkra is.




Igaz " csak " kertben   a barackfa alatt. Nekem pont ez tetszett benne. Néhány  asztal hanyagul kitéve  az árnyékba,  ahogy  a nap  ment lefelé az asztalokat annak mozgásának megfelelően  elmozdítva, hogy ne érje a vendégeket  a korai nyári melegben tűző nap.(30 fok?)

A pincérek itt is szemmel láthatóan kimerültek,  igaz elmúlt már  talán négy óra is mire asztalhoz ültünk. Udvariasan elnézést kérnek,  túl nagy a mai forgalom.
Ropogós  damasztot hoznak, abroszt cserélnek, jön az ital is.
Kicsit megint szabadkoznak  a késlekedésért. A belső termek tele vannak  a terasz  úgyszintén.
Étlapot  nem kapunk, ám a felszolgáló hölgy gyorsan elmondja miből választhatunk, később felfedezzük van étlap is,  kitudja az miért nem jutott el hozzánk.


Amikor  a mellettünk levő asztalnál rendelnek,  elcsípek néhány  mondatfoszlányt  "- így gyorsabb,.....  ezt javasoljuk, ezt tessék választani.....-"

Roston sültet  választunk, fehér pecsenye  illetve  füstölt fehérpecsenye valamint Karadordeva  snicla  ( kajmakkal töltött rántott szelet rolo formában itt, máshol  sonka is van benne),  ami a ház specialitásaként ajánlott.

Az étel korrekt, ám semmi több. Nem vagyunk  elragadtatva tőle, a tányérokon semmi díszítés csak a hús. A "pogacsa" azaz kenyér,  külön kistányéron  érkezik, nekem kicsit olajosnak tűnik.
A fejessaláta amit külön kérésre natur hoztak ki,  a jobb választás,  a sopska " feledhető".
A palacsintákkal feltehetően  semmi baj, a gyerekek  percek alatt eltüntették  a tányérjukról.



Este felé jutottunk a fel  a hegytetőn megbújó  etno selo-ba Orasac felett.
 Néhány vendég még ült az asztaloknál, a zenészek még húzták a talp alá valót de már nem sok élet volt itt.Vége  a napnak egy hosszú és fáradtsztó  napnak, a kimerült pincérek nem siettek azon asztalokat sem leszedni ahonnan már távoztak a  vendégek. A tulaj a konyhában  ép a bárány pecsenyéből kanyarított egy darabot  - mikor benéztünk -,  kóstolta,   megállapítva  jól sikerült. Később készségesen  mutatta be  a szállást, próbálta előcsalogatni a  már feltehetően nyugovóra tért vad- disznót  a gyümölcsös mögött, nem sok sikerrel.


Sebaj  majd legközelebb..
Azóta nem jártunk arra
Milyen lehetett  a majális  az idén  ?? Nem tudjuk ,  én az  emlékeimben azóta is őrzöm a  barackfa alatt otthonosan terített asztalok  képeit.
..
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Printfriendly