Mit jelent az igényesség a gasztronómiában?
Vajon létezik ilyen egyáltalán? Lehet-e „igényesen enni”?
Szerintem nagyon is – sőt, a gasztronómiai igényesség több, mint szép tálak vagy divatos receptek. Egyfajta hozzáállás az ételhez, az étkezéshez – és végső soron az élethez is.
15 éve már, hogy elindult ez a blog.
Nem voltak akkor nagy tervek – csak egy hely, ahová felírtam a kipróbált, bevált recepteket. Azóta több , 675 bejegyzés született, köztük jó néhány olyan is, amit saját ötlet alapján, sokszor a szezon kínálata ihletett.
Mi így szeretjük őket. Nem tökéletesek, de őszinték, otthonosak, a mi konyhánkból valók.
Azóta is tartom magam ahhoz, hogy az aktuális bejegyzések mindig az évszaknak megfelelő alapanyagokra épülnek. A friss zöldségek, gyümölcsök adják az írások gerincét – hiszen ez a természet rendje, és ez ad keretet az ételeknek is. Nem recepteket gyártok a blogra, hanem azt írom meg, amit valóban főzünk, eszünk – nem a Rozmaring&ibolya blog diktálja a menüt, hanem a menü írja a Rozmaring&ibolya blogot.
Persze az évek során sok minden belefért: új ízek kipróbálása, variálás, emlékek, családi klasszikusok, utazások során szerzett benyomások, piacok és helyi éttermek bemutatása – mindaz, ami a főzésen túl is formálja az étkezéseinket.
A kedvenc témám? Menüsorok összeállítása. Nemcsak elméletben, hanem a hétköznapok gyakorlatában is. Nálunk általában 2–3 fogásos étkezések vannak, de ezek mögött mindig ott a gondolat: hogyan egészítik ki egymást az ízek, a textúrák, a fogások?
De miért is írok minderről?
Mert azt hiszem, az elmúlt 15 év nemcsak receptekről szólt, hanem valami többről is.
Ha egyetlen szóval kellene megfogalmaznom, talán ezt választanám: igényesség.
Itt most nem a luxusra, nem a kifinomult, mesterkélt stílusra gondolok. Hanem arra a mindennapi igényességre, ami egyszerre jelent odafigyelést, tudatosságot és tiszteletet:
-
Tiszteletet az alapanyag iránt.
-
Odafigyelést a szezonra, a szervezetünkre.
-
Szeretetteljes gondoskodást azok felé, akikkel megosztjuk az ételt.
-
Nyitottságot az újra, kíváncsiságot az ismeretlenre.
Az igényesség szerintem nem más, mint a belső mérce – hogy nem akarunk csak úgy összecsapni valamit, nem mindegy, mit és hogyan eszünk, hogyan tálalunk, és hogyan ülünk le az asztalhoz.
Nem attól lesz valami igényes, mert drága vagy divatos – hanem attól, hogy bele van téve a figyelem, a törődés és a jó szándék.
Ha ez eddig még nem lett volna elég személyes: ezért írom a blogot.
Hiszek abban, hogy egy recept mögött történet van.
Tálalás és terítés – a szem is eszik
Egy hétköznapi ebéd is lehet ünnep, ha megadjuk a módját. Nem kell ezüst étkészlet ( bár néha az se baj ha van )– elég egy szép tányér, egy letisztult tálalás, egy apró figyelmesség: szalvéta, friss fűszernövény, vagy csak az, hogy nem rohanunk.
Az asztal megterítése nemcsak dekoráció – tiszteletadás az ételnek és azoknak, akikkel együtt eszünk.
Étkezési kultúra – jelen lenni az étkezésben
Leülünk? Elpakoljuk a telefont? Figyelünk egymásra? Megvárjuk, míg mindenki szed?
A közös étkezés régen természetes volt, ma sokszor „luxus”. Pedig ez is igényesség: nemcsak táplálkozunk, hanem együtt vagyunk.
Azt mondják: Carpe diem – „Éld a mának!”.
De vajon mit jelent ez az étkezés szintjén? Túl azon, hogy „együnk jót” – talán inkább azt, hogy éljük meg a pillanatot.
És itt kapcsolódik össze a carpe diem gondolata a ma sokat emlegetett mindfulness-szel, vagyis a tudatos jelenléttel.
Mert mit is jelent tudatosan enni? Nemcsak lassabban rágni vagy nem a telefonba bámulni evés közben – hanem azt, hogy jelen vagyunk:
-
Érzékeljük az ízeket.
-
Észrevesszük az étel illatát, színét, állagát.
-
Figyelünk arra, akivel eszünk – és arra is, ahogy mi magunk vagyunk jelen.
Ez nem valamiféle idealizált étkezési rend – sokkal inkább egy belső hangolódás. A lelassulás képessége.
Nem mindig sikerül, de amikor igen – az étkezés többé válik, mint kalóriák bevitele: élmény lesz, kapcsolat, jelenlét.
A mai világban, ahol az evés gyakran csak egy „megoldandó feladat”, talán épp ezek az apró étkezések lehetnek a nap legemberibb pillanatai.
Lehet, hogy az igényesség – amit sokáig külső dolgokhoz kötöttünk – valójában a jelenlétben gyökerezik.
Köszönöm, hogy ennyi éven át velem tartottatok, olvastátok, főztétek, hozzászóltatok.
A kerek évfordulók mindig jó alkalmat adnak egy kis visszatekintésre – és arra is, hogy új irányokat keressünk.
Tervek, ötletek vannak még bőven – és amíg főzünk, addig lesz miről írni is.
Maradjatok velem a következő 670 bejegyzésre is!
Jó étvágyat!
