2026. október 15., csütörtök

Két nap a Duna mentén – várak, ősi kultúrák és Szerbia ízei


Úti élménybeszámoló · történelem, kultúra és gasztronómia





Golubac




Szerbiában jártunk, egy rövid, kétnapos kiránduláson a Duna mentén. Két nap nem sok idő egy olyan vidékre, ahol az őskori települések emlékei, a római kori régészeti feltárások, a középkori várak és a kolostorok egymást követik. De arra éppen elég, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a táj történelméhez, és közben természetesen a helyi ízekből is megkóstoljunk néhányat.

Az utazás számomra éppen attól volt érdekes, hogy nem csupán Szerbia történelmi emlékeivel ismerkedtünk. A Duna mentén járva a magyar történelem is újra meg újra előkerült: a középkori hatalmi küzdelmek, a szerb államiság, majd az oszmán-török terjeszkedés emlékei mind ott vannak a tájban. Mindezt pedig a mai Szerbia gasztronómiája, a dunai halételek, a szerb grill, a dióval készült édességek és egy váratlanul felfedezett kecskesajt-farm tette teljessé.

Mert egy vidék megismeréséhez szerintem az is hozzátartozik, hogy mit esznek az ott élők, milyen alapanyagokból dolgoznak, és milyen történeteket viszünk magunkkal egy-egy étkezés után.




Első nap: az őskortól a római világig



Lepenski Vir – élet a Duna partján évezredekkel ezelőtt









Az első nap egyik fontos állomása Lepenski Vir volt, a Duna vaskapui szakaszának közelében található őskori régészeti lelőhely. Az itt feltárt település a Kr. e. 7–6. évezredből őriz emlékeket. A házak maradványai, a különleges kőszobrok és a leletek egy olyan közösség életébe engednek betekintést, amelynek mindennapjait alapvetően meghatározta a folyó közelsége.



A Duna ebben az időben sem csupán a táj része volt: vizet, élelmet és megélhetést biztosított. A halászat jelentősége kézenfekvő, és miközben az ember a régészeti emlékeket nézi, óhatatlanul felmerül benne, hogy az étkezés története sokkal régebben kezdődött, mint a ma ismert nemzeti konyháké.


Viminacium – a rómaiak nyomában


római villa rustica (vidéki római udvarház



Lepenski Vir után egészen más történelmi korszakba érkeztünk Viminaciumban. Az egykori római város és katonai tábor a birodalom fontos dunai térségéhez tartozott. A feltárások, az épületmaradványok és a régészeti leletek a római kori városi élet világát idézik fel.




Egy ilyen helyen könnyű elgondolkodni azon, milyen lehetett a mindennapi élet egy katonai és kereskedelmi központban. A hadsereg, a kézművesség, a kereskedelem és az élelmiszerek beszerzése szorosan összetartoztak. Bár a romok között sétálva nem egy ókori étlapot tanulmányozunk, az étkezés természetesen akkor is az élet nélkülözhetetlen része volt.


A kiszolgálópult beépített cserépedényekkel

A thermopolium olyan hely volt, ahol kész ételeket és italokat kínáltak, gyakran a pultba süllyesztett edényekből. Mai szóhasználattal akár ókori gyorsétteremnek is nevezhetnénk. A popina elnevezést szintén használták egyszerűbb vendéglátóhelyekre, bár a két kifejezés nem minden esetben jelentett pontosan ugyanazt.

Érdekes belegondolni, hogy a városi étkezésnek már kétezer évvel ezelőtt is megvoltak a maga praktikus megoldásai: nem mindenki otthon készítette el a napi ételét, hanem útközben vagy egy ilyen vendéglátóhelyen is ehetett. A pultba épített edények pedig ma is őrzik ennek a hétköznapi, mégis fontos gasztronómiai kultúrának az emlékét.

  ,A kiszolgálópult beépített cserépedényekkel

A pult egy kőből vagy téglából épített, L-alakú vagy egyenes falazat volt, amely közvetlenül az utcára nézett. A pult tetejébe hatalmas, öblös agyag- és terrakotta edényeket, úgynevezett doliákat süllyesztettek bele.
  • A funkciója: Ezek az edények zártak voltak alulról, a pult belsejében pedig parazsat vagy meleg vizes rendszert tartottak fenn. Ez a mai éttermekben használt bain-marie (melegentartó pult) ókori őse volt. 
  • Mi volt bennük? A pultból azonnal mértek ki meleg ételeket: lencsefőzeléket, babot, kecske-, disznó- és kacsaragukat, szaftos csigát, sőt, fűszeres forró bort is, amit összezúzott lóbabbal tisztítottak vagy ízesítettek. 

Az „eldobható” tányérok ókori verziói

A sietős utazónak vagy a szegényebb munkásnak nem volt ideje helyben, luxus porcelánból falatozni. Kétféle megoldás létezett az elviteles (take-away) ételekre:
  • Olcsó terrakotta tálkák: A pultok mellett tömegével gyártott, durva megmunkálású, filléres agyagtányérokat használtak. Ha eltörtek vagy elhasználódtak, egyszerűen kidobták őket a szemétbe (a rómaiak hatalmas cseréptörmelék-dombokat hagytak maguk után).
  • Ehető „tányér”: A ragukat és sülteket nagyon gyakran egy vastag, lapos, lepényszerű kovásztalan kenyérre (focaccia vagy mensa) szedve adták oda a vásárlónak. A vendég a feltét elfogyasztása után a szafttal átitatott „tányért” is megette – ez a mai pizza és a street food csomagolások zseniális ötvözete volt! 


A régészeti emlékek után estére mi is visszatértünk a jelenbe, méghozzá egy kellemes, dunaparti étterem asztalához, Galambócon.


A nap végén a Duna közelségéhez illő ételeket választottunk: dunai halakból készült fogásokat kóstoltunk, a folyóparti környezetben különösen jól esett a vacsora.






A halételek ezen a vidéken nem pusztán turisztikai különlegességek. A Duna évszázadokon át megélhetést adott a folyó mentén élőknek, a halászat és a folyóhoz kötődő étkezési kultúra pedig ma is része a környék gasztronómiai arculatának.

baklava







Az étkezést egy kis baklavával zártuk. A dióval vagy más olajos magvakkal, rétesvékony tésztával és édes sziruppal készülő sütemény remek átvezetés volt a következő naphoz, amikor a középkori várak és az oszmán-török korszak emlékei kerültek előtérbe.

A baklava története önmagában is jól mutatja, hogy a gasztronómiai hagyományok nem állnak meg az országhatároknál. A különböző kultúrák találkozása, a kereskedelem és a történelmi kapcsolatok az ételek világában is nyomot hagytak.



Második nap: várak a Duna mentén




Galambóc vára – magyarok, szerbek és törökök határvidéke


9-es torony   Ágyútorony  Galambóci Vár


Galambóc vára a Duna fölé emelkedő sziklákra épült, és már a látványa is megmagyarázza, miért volt ez a hely évszázadokon át stratégiai jelentőségű. A várat 1335-ben már magyar helyőrséggel említik a történelmi források, de építésének pontos ideje és az építtető személye nem ismert. Később szerb és oszmán-török uralom alatt is állt.






Golubac   ágyú torony
A vár története így szorosan összefonódik a magyar–szerb kapcsolatokkal és a török terjeszkedés korszakával. A Duna ellenőrzése nemcsak katonai kérdés volt: a folyó fontos közlekedési és kereskedelmi útvonalat jelentett, ezért a környék birtoklása gazdasági szempontból is sokat számított.








Védelmező tornyok Galambóc


A tornyok, a falak és a meredek lépcsők között járva az ember hamar rájön, hogy a középkori várak megmászása komoly fizikai teljesítmény. A kilátás azonban bőven kárpótol a fáradságért: a folyó, a hegyek és az erődítmény együtt olyan látványt nyújtanak, amelyet érdemes fényképen is megőrizni










Szendrő vára – a középkori szerb államiság emléke

Szendrő erődje másfajta élményt kínál. Nem a sziklákra kapaszkodó tornyok látványa, hanem a hatalmas, kiterjedt várfalak határozzák meg a hely hangulatát.



Smederevo vár


A 15. században épült erőd a középkori szerb államiság egyik fontos központja lett. Đurađ Branković despota uralkodása idején, az oszmán terjeszkedés fenyegetésének árnyékában kapott különösen nagy jelentőséget. Szendrő 1459-ben török kézre került, ami a középkori szerb államiság történetének fontos fordulópontja volt.

A két vár története nem teljesen azonos, mégis jól érzékeltetik, milyen változékony volt ez a határvidék. A magyar királyság, a középkori szerb állam és az Oszmán Birodalom érdekei évszázadokon át találkoztak itt.

A várak között járva az ember azt is megtapasztalja, mennyi lépcső és emelkedő fér bele egyetlen napba. A történelmi látnivalók után estére már kifejezetten jólesett valami tartalmasabb vacsora.



Szerb grill és egy családi kedvenc: orasnica


A szerb konyha egyik legismertebb arca a grillételek világa. A pljeskavica és a ćevapi nálunk sem ismeretlen fogások: mindkettőről írtam már korábban a blogon, ezért most nem ismételném meg a recepteket.

grill.-rostilj-





Akit érdekel az elkészítésük, itt találja a korábbi bejegyzéseket:

  • Pljeskavica 

  • Ćevapi                                                                                                                                                                      












Utazás közben még az is más élményt ad, amit egyébként jól ismerünk. A hosszú nap, a várak megmászása és a friss levegő után a grillezett húsok, a hozzájuk kínált köretek és a közös vacsora egyszerűen jólesnek.



A menü végére egy másik szerb kedvenc, az orasnica is odakerült. Ez a dióval készült, jellegzetes formájú aprósütemény a szerb édességek ismert darabja. Több változata létezik, de a dió meghatározó szerepe közös bennük. A tojásfehérjéből, cukorból és dióból készülő változatok liszt nélkül is összeállíthatók



Tumane-kolostor – a gasztronómia a kolostori gazdaság része is





A történelmi emlékek mellett a Tumane-kolostort is útba ejtettük. Szerbiában ismert zarándokhely, de engem most elsősorban a kolostori gazdálkodás és a gasztronómiai termékek világa érdekelt.

A kolostorok nemcsak a vallási és kulturális örökség részei lehetnek, hanem működő gazdaságok is. A szerzetesi közösségek saját termékeket állíthatnak elő, és ezek értékesítése hozzájárulhat a fenntartásukhoz. Méz, bor, gyümölcskészítmények és más helyi termékek kerülhetnek a látogatók elé; a kínálat természetesen kolostoronként eltérő.

Tumane esetében a méhészet nem csupán feltételezés: a kolostor gazdaságáról szóló szerb mezőgazdasági minisztériumi ismertető nagyobb méhészetet és többféle állattartást is említ. Mi magunk is láttuk a kaptárakat a hegyoldalban

A kolostor körül a látogatók fogadásának is fontos szerepe van. A gazdasági tevékenység, a termékek előállítása és a vendéglátás egymáshoz kapcsolódó részei lehetnek ennek a világnak. Gasztrobloggerként éppen ez az oldal érdekes számomra: hogyan lesz a mézből, a gyümölcsből vagy más alapanyagból olyan termék, amelyet a látogató hazavihet, és amellyel a kolostori közösséget is támogathatja.

Zlatibor vidékén és a Fruška Gorán tett korábbi utazásaink során is találkoztunk kolostori gazdálkodással. Ezek az élmények különböző tájegységekhez kötődnek, de egy közös gondolat összekapcsolja őket: a gasztronómiai termelés a kolostori élet hétköznapi, gazdasági oldalához is hozzátartozhat.

Erről a világról korábban, a mézről és a szerb vendégfogadásról szóló bejegyzésemben is írtam. Aki kíváncsi a vendégnek kínált kanál méz és pohár víz történetére, itt olvashat róla bővebben:

Jönnek  a "mézesheteink"


Egy nem tervezett kitérő: kecskesajt egy kis farmról

A  Galambóc-Tumane környéki látogatásunkhoz egy egészen másfajta élmény is kapcsolódott. Nem terveztük előre, de útközben egy kis kecskesajt-farmra is betértünk. Vétek lett volna kihagyni.


A gazdaasszonnyal kedélyesen elbeszélgettünk, közben megsimogattuk a kecskéket, és természetesen a kutyus, valamint a cicák sem maradhattak ki az ismerkedésből. Nem nagyüzemi bemutató volt, hanem egy egyszerű, személyes találkozás, ahol a termék mögött rögtön ott állt az ember és a mindennapi munkája.

Sajtot vásárlás előtt meg is kóstolhattunk. Friss, szerbül mladi kecskesajtot választottunk, és egy keményebb, hőkezelt változatot is. A gazdasszony elmondása szerint az utóbbi megfelelő tárolás mellett akár három hónapig is eltartható, míg a friss sajtot rövid időn belül ajánlott elfogyasztani.


kozi sir



A szerb sajtokról korábban már írtam részletesebben, ezért most nem ismételném meg a különféle sajttípusok bemutatását. Akit érdekel a téma, itt olvashat róla:

Szerb sajtok –

A vásárlás végén még néhány almát is kaptunk ajándékba. A gazdaasszony azt mondta róluk, hogy ne prskano, vagyis nem permetezett gyümölcsök. Ez az apró gesztus nekem éppen annyira emlékezetes maradt, mint a sajtok vagy a kecskék: egy kedves találkozás, amely nem szerepelt az útitervünkben, mégis gazdagabbá tette az utazást.




Ezek a spontán megállók mutatják meg legjobban, hogy a gasztronómia nemcsak az éttermekben és a kész ételekben él. Ott van a gazdaságokban, az alapanyagokban, a termelők munkájában és abban a néhány percben is, amikor egy idegen helyen szóba elegyedünk valakivel.






Két nap, sokféle történet – és ízek, amelyek velünk jöttek haza

A Duna mentén tett kirándulásunk két napja az őskortól a római világon át a középkorig vezetett bennünket. Lepenski Vir és Viminacium után Galambóc és Szendrő vára következett, majd a Tumane-kolostor és a nem tervezett kitérő a kecskesajt-farmra.

Közben a magyar–szerb történelmi kapcsolatok, az oszmán-török korszak emlékei és a mai Szerbia mindennapjai is egymás mellé kerültek. Az asztalnál pedig a dunai halételek, a szerb grill, a baklava, az orasnica és a helyi sajtok adtak egy másik nézőpontot ugyanahhoz a vidékhez.

Két nap természetesen nem elég egy ilyen gazdag térség teljes megismeréséhez. De arra igen, hogy az ember ne csak látnivalókat pipáljon ki egy listán, hanem emlékeket gyűjtsön: egy várfalról nyíló dunai panorámát, egy jó vacsorát, egy kedvenc dióval készült süteményt, egy hegyoldalban sorakozó méhészetet és egy kedves asszonytól kapott néhány almát.

Nekem az ilyen utazásokban éppen ez a legmeghatározóbb. 

A történelem és a kultúra nem válik el az étkezéstől, hanem együtt rajzolja ki egy vidék arcát. Mire hazaérünk, nemcsak fényképeket hozunk magunkkal, hanem újabb gondolatokat is arról, mit és miért eszünk – és mennyi történet fér el egyetlen tányéron.

Jó étvágyat! 

Ha tetszett a bejegyzés  olvasd el   a többit is ! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat! Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól: 📷 Instagram – rozmaringesibolya 🖼 Pinterest – rozIbolya 🖋 Facebook – Rozmaring & Ibolya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...