A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bon-bon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bon-bon. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 23., kedd

Müzlis szaloncukor,vagy bon-bon rumos mazsolával


müzlis bon -bon





 Régóta foglalkoztat  a kérdés,  hogyan készítsünk itthon  müzliszeletet,így aztán nem sok kellett hozzá, hogy kipróbáljam amint egy erről szóló receptet megláttam. Talán nem tartottam be  az előírásokat pontosan(szokásom szerint, megyek a magam feje után  sütés -főzés közben)  a tradicionális híres- neves  receptek kivételével gyakran rögtönözök, nem lett tökéletes  a  müzliszeletem . Bár az ízét kifogástalanak ítéltem,   még sem  sikerült  "perfekt " müzliszeletet készítenem.Valahogy nem állt rendesen össze ,vagyis nem  szeletelhető szépen az én  próba alkotásom, kicsit ragad  is .Elfogyott több mint a fele, így is a másik fele azonban   egy kósza ötlettől vezéreltetve  a  szaloncukorként végezte szerencsénkre, mondhatom, mert nagyon megtetszett   s hamarosan következik a  folytatás.

Ami teljesen érthető, van  benne jó sok aszalt gyümölcs,olajos mag, méz  sőt még  rumos   mazsolával is felturbóztam,végül  finom  csokoládé burkot is kapott .


müzlis bon-bon


Árpa pehellyel dolgoztam,(de  zab-,rozs-,búza-, pehely is lehetett volna) mert az volt itthon  azt először mint rendesen   házi müzli készítés alkalmával szárazon kicsit megpirítom. (  én így szeretem ).
Tetszés szerint zab-, búza-,  vagy  rozs pehelyet keverhetjők is vegyesen.
 Apróra vágott  aszaltgyümölcsöket     durvára vágott  diót,  mogyorót,  mandulát   adok hozzá és   a mézzel  átkeverem, mivel  nem hűlt még ki teljesen az árpa  pehely  remekül  összeáll .  Gyümölcs kenyér formába simítom. Jól belenyomkodom   és kész,  kiborítva   szikkasztom szeletelésig.
Ez lett volna a  müzli szelet  receptje.


müzliszelet


Innen  már csak egy lépés  a  szaloncukorig  mivel  jól formázható  a "massza"  semmi más dolgom mint S aprítóban átkeverni  és  a rumos mazsolát  beledolgozva    szaloncukor formára  igazítani  végül  olvasztott csokoládéban megmártani   majd kivárni míg megköt a csokoládé és  becsomagolni.

bon-bon



ennél egészségesebbb szaloncukrot el sem tudok képzelni.
A szaloncukor  szezon után   készíthetünk bon -bonokat hasonló módon csak a csomagoláson kell kicsit változtatni.



Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2014. december 10., szerda

Sligovicás-aszaltszilvás szaloncukrom

Nagyon belelendültem tegnap este, először csak  néhány próba darabot szándékoztam készíteni aztán "elkapott a gépszíj".




Az elmúlt évek  decemberében  volt szerencsénk   a szaloncukor készítő gyorstalpalón a Vendéglátó -ipari Múzeumban belekóstolni  az alapokkal megismerkedni erről  már szóltam korábban egy másik bejegyzésben .

Lassan némi gyakorlatra is szert tettem,így sokkal   csinosabb formákat sikerült az idén   kialakítanom, természetesen nem vetekedhet a gépi egyenletes   "szép" formájú szaloncukrokkal ,de nem is ez a cél .Az íze  azonban egyedi, különleges és finom .
Nem,  nem hagyományos   és talán soha többé  nem lesz ilyen ízesítésű, vagy talán  mégis ,majd kiderül  ezért leírom   a receptet .
Alkoholos, nem nagyon csak egy kicsit  pont amennyire kell .




Az idén mogyorónk van sok ezért mi sem természetesebb  ez lesz az alapanyag  a szaloncukornál is természetesen jó lenne más olajos  maggal is mandulával, földimogyoróval   dióval bátran helyettesíthető,
Natúr mogyorót használunk,ezt  száraz serpenyőben  kicsit megpörkölöm   darálás előtt.




S késes aprítóban  több fokozatban  szinte krémessé  keverem,  bár az sem baj ha kicsit darabosabb marad s roppan majd  a fogunk alatt.
Ízlés szerint adagoljunk hozzá cukrot a darálás  során  én  ebben az esetben sem szeretném ha túl édes lenne  hisz a csokoládé amivel bevonjuk majd és az aszalt szilva is   elég édes számomra ezért csak   minimális mézet (most gesztenye méz van  bontva, abból) kanalazok bele, egy teáskanálnyit összesen.
Végül az aszaltszilvát is beleaprítom . Lehet fokozni az élvezeteket és az aszaltszilvát is előre  sligovicába áztatni  egy rövid időre Végezetül a krémes formázható állapot elérése érdekében  leheletnyi  vagy kicsit több  sligovicával  lazítjuk  a masszát  amit ezek után könnyedén tudunk  majd tetszés szerint formázni.
Én egyszer használatos gumi kesztyűben dolgozom szerintem így  könnyebben lehet  kis gombócokat,  majd azt kicsit kilapítva, nyújtva  klasszikus  szaloncukor formát  kialakítani .Egyenletes lesz a felülete  és nem ragad, de nem  kötelező követni , lehet  sima kézzel i s  "gyurmázni "


Sütőpapírral lefedett tálcára  fektetjük  a kész  szaloncukrokat , hagyjuk  szikkadni,  száradni  egy kicsit  majd vízfürdő felett  csokoládét olvasztunk,néhány  félretett kockával  ( kb 1/3 mennyiség) visszahűtjük a  csokoládé masszánkat és két villa segítségével  egyenként  kimártjuk a  szaloncukrokat. Ismét sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük és   szoba hőmérsékleten várjuk míg megszilárdul a csokoládé.
Ha  jól dolgoztunk fényes sima ( vagy kicsit  rusztikus  ) felületű roppanós csokoládéval bevont szaloncukrokat  nyertünk  a fenti  receptet követve,
Eztán jöhet  a csomagolás.
Megint sütőpapírra lesz szükségünk  15-17 cm széles csíkot vágjunk le,  hajtogassuk  három részre vágjuk el  és  ellentétesen megcsavarva  a végeit  csomagoljuk be  a szaloncukrokat  ollóval rojtozzuk  a papír végeit s tetszés szerinti  színes papír-, fólia borítást csíptessünk közvetlen   a szaloncukor köré.
Majdnem olyan a végeredmény mint a békebeli szaloncukor  volt..ha  mégsem az sem baj  az íze garantáltan kárpótol  a külcsínért...




Különleges íz világ talán kicsit szokatlan is,,nekünk  azonban  elnyerte  a tetszésünket a próba darabok után indul a sorozat gyártás  a Rozmaring & Ibolya műhelyében  a  2014 karácsonyára.

Mogyoró" marcipán"& aszalt szilva & sligovica 

ebből  készül a  sligovicás  -aszaltszilvás  szaloncukor
 Hozzávalók :

  • 100 g pörkölt  mogyoró ( nem sós!!!)
  • 1 teás kanál méz  vagy  tetszés szerint cukor 
  • 50 g magozott aszalt szilva
  • 1 cl sligovica ( szilva pálinka) 

  •  100 g  Étcsokoládé ( 65 %-os kakaó tartalommal)
  • sütőpapír & fólia vagy színes papír  a csomagoláshoz



 A technológia a megegyezik a tavaly "gyártott
Zöld-diós dió marcipános házi készítésű szaloncukor  előállításánál alkalmazott technikával   
annyi változás történt,hogy  azóta rutinosabbak lettünk    ügyesebbek lettek a kezeink   tapasztaltabbak  és idősebbek lettünk   ( nálam ez utóbbi kevésbé pozitívum  ám   a csemetének javára válik ).

Hívjuk a gyerekeket  is segíteni,  tetszeni fog nekik ! Remek  adventi program,jó móka  a szaloncukor készítés!



2014. február 28., péntek

Csokoládéba mártott datolya bon-bon






Nagyon  egyszerű bon-bon-nal búcsúzunk  a februártól.







Datolyát  töltöttem marcipánnal és aztán  csokiba mártottam.
Ilyen lett.




A kandírozott datolyát magozzuk ki!
A magok helyére  helyezzünk  mandula marcipánt .csinosan igazgassuk formázzuk,majd olvasztott             ( temperált ) csokoládéban mártsuk meg.
Szoba hőmérsékleten   hagyjuk   míg megköt  a csokoládé, fogyasztásig tároljuk  jól záródó fém dobozban.

A én marcipánom nem   az "igazi "  marcipán  hisz a kandírozott datolya elég édes  így nem  hiányzik a bon-bon -ból ha a marcipán  valójában csak  finom mandula őrlemény egy leheletnyi mézzel és pár csepp zöld teával   (a  formázhatóság kedvéért). Az én "házi mandula marcipánom"  készítése  itt olvasható .

Hozzávalók:

20 szem kandírozott  datolya
100 g mandula
10 g bazsalikom méz
10 cl zöld tea
100 belga  ( tej )csokoládé

2014. február 14., péntek

Zöldfügés mandula- marcipán bon-bon


 Talán kicsit eltúloztam  házi körülmények közt lehetetlen  igazi finomságú marcipánt előállítani megfelelő felszereltség hiányában azt csak imitáljuk.
Ám mégis meglepően jó  a végeredmény érdemes kísérletezni!
Ezt tettem én is,   Valentin napra újabb bon -bon készült .


Alapja mandula, fűszere  zöld füge szirupban eltéve  s  közepébe egy szem blansírozott mandula bújik meg, természetesen az egész  belga  (tej )csokoládé burkot kapott.

Elkészítése nem olyan  bonyolult ( nálunk  a gyermek mint "kiskukta"  vagy inkább "cukrász segéd"  aktív részvételével készült).
A mandulákat  a már ismert  módon megtisztítjuk a barna héjuktól ( forró vízben áztatva, majd kipöccintve  a fehér mandula szemeket).



Aztán   késes aprítóban  folyamatosan meg -,meg-,szakítva  az aprítást krémes állagúra "őröljük".
Egy-két szem  zöld füge  " befőtt" adja meg az aromáját és édességét ennek a bon -bon-nak.
Ezt is hozzáadjuk és bele aprítjuk a mandulához.
Mivel a zöld füge cukor szirupban készült elég édes lesz  a bon -bon tőle,cukrot nem szükséges hozzáadni, de ha nem áll össze  formázhatóvá  a  masszánk kevés szirupot önthetünk bele.
A jobb formázhatóság kedvéért egy csepp füge pálinka  vagy füge likőr  is jöhet bele.
Ha elkészültünk az aprítással, jöhet a  formázás!

Kiterítjük az előkészített munka felületre  a  kész mandulamasszát  elegyengetjük  és szív alakú sütemény kiszúróval  szíveket  szúrunk ki belőle, majd a közepébe mindegyik bon-bon-nak  egy-egy   blansírozott mandulát teszünk.


A kész  szíveket    sütőpapírral fedett tálcán  hűtőbe tesszük ( esetleg mélyhűtőbe)  míg  a csokoládét felolvasztjuk  így könnyebben tudunk vele dolgozni.
Temperált csokoládéban megforgatjuk és szobahőmérsékleten hagyjuk megszáradni mielőtt  csomagoljuk.


Hozzávalók:


  • 150 g mandula
  • 2 szem  zöldfüge  szirupban eltéve
  • 100 g belga ( tej) csokoládé
  • 1 cl füge pálinka vagy likőr ( elhagyható)

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2014. február 12., szerda

Valentin -napi vörösáfonyás bon-bon

Bon -bon



Mi sem egyszerűbb mint  egy saját készítésű bon-bonnal meglepni   édesszájú partnerünket  Valentin nap  alkalmából.


Igen  a bon- bon készítése lehet egyszerű is és mégis finom,talán megkockáztatom  sok esetben  finomabb gyári  hasonmásánál. Persze  kell némi kézügyesség, gyakorlat a "megszólalásig hasonló "  bon- bonok készítéséhez,  de ha leadunk ebből   s nem ragaszkodunk  a  tökéletes formához, megelégszünk a  tökéletes ízzel, kellemes meglepetésben lesz részünk.                       Íme  a recept  ami alapján akár fél óra alatt is  elkészülhet a   mi "sk." bon- bonunk.


Valentin nap  alkalmából  vörös áfonyát és mandulát választottam alapanyagnak mivel   fehér mandulát   szépen megszínezi a  a vörösáfonya , a  piros-,  .bordó-,  szín árnyalatnál pedig jobbat el sem lehet képzelni Valentin napra.

Ha az egészet  csokiba burkoljuk,  hisz  a  csokoládét  szinte mindenki szereti,biztos siker lesz  , 
Nálunk a próba kollekció pillanatok alatt eltűnt.



A mandulát forró vízbe  mártottam  pár percre, pont addig  amire a   barna héja könnyedén eltávolítható lesz.Ezt a  blansirozott mandulát aztán blenderben  alaposan átforgattam,  krémesre aprítottam . Időközben az áfonyát ( szárított) is bele adtam és úgy aprítottam időnként szünetet tartva  tovább. Ha szeretnétek kicsit  alkoholosan  akkor  javaslom áztassátok  be  az áfonyát  jó fajta pálinkába vagy brandy-be és egy keveset öntsetek a darált mandulához is.
Ha alkoholmentes változatban készül akkor is szükség lehet  némi folyadékra, hogy könnyebben  formázható masszát kapjunk, használhatunk  áfonya szörpöt erre  célra vagy cukor szirupot de vigyázzunk, ne édesítsük  túl a  bon- bont.
Kellően  krémesre aprított mandula -áfonya keverékét  sütőpapírral   fedett munkaasztalra  borítjuk   elegyengetjük  kb 1 cm vastagra és szív alakú kiszúróval szíveket  formázunk  .
A kiszúrt szíveket  sütőpapírral bélelt dobozban,deszkán  10-12 percre mélyhűtőbe tesszük így könnyebben tudunk majd dolgozni velük.
Vízfürdőn a  csokoládét megolvasztjuk ,temperáljuk  és  megmártjuk benne  az áfonyás -mandulás  szíveket.  Rácson lecsöpögtetjük a  fölösleges  csokoládét ( amit összekaparva újból felhasználhatunk.
Szoba hőmérsékleten hagyjuk megszilárdulni a  csokoládét  majd csomagolhatjuk,vagy kínálhatjuk..

Hozzávalói 

  •  100 g mandula
  •  30 g vörösáfonya
  • 1/2 dl  brandy vagy gyümölcs pálinka
  •  100 g csokoládé ( belga tej csokoládé vagy 70 % étcsokoládé tetszés szerint)


További bon-bon és  receptek  itt és itt.

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2012. február 23., csütörtök

Sültalma "bon - bon"





Tipikus téli  desszert, alapanyaga a  sült alma, mandula, keksz,csipkebogyólekvár, ( hecsedli lekvár) szükség szerint frissen facsart narancslé.

Nem kell sütni (az almán kívül), szinte percek alatt összeállítható, azonban tanácsos   fogyasztás előtt néhány órával,  esetleg előző nap elkészíteni, így az ízei intenzívebbek lesznek, lesz ideje " összeérni" .




Az igazság az, a mi esetünkben a   kekszet kiváltotta a  karácsonyról megmaradt  stollen, ebben majdnem annyi a  liszt, mint a  mandula !  A kekszet, mandulát, daráljuk finomra,( stollent ) a sült almákat hámozzuk meg,  távolítsuk el a  magházukat és  törjük össze villával,( annyira  puha, hogy nem szükséges mixelni, így is homogén  anyagot kapunk). Keverjük össze az alapanyagokat, adjuk hozzá a csipkebogyó lekvárt. Amennyit felvesz, hogy  könnyen formázható masszát kapjuk, ha úgy látjuk szükségesnek  frissen facsart narancslevet adhatunk hozzá  a könnyebb formázás érdekében ( elhagyható ). Viszont  egy részét a masszának  Calvados-szal "hígítottam " ez lett a         " felnőtt" változat. Kis  golyókat készítünk  amit  olvasztott csokoládéba mártunk ,száradás után kínáljuk.
Tároljuk hűvös száraz helyen ! / a hűtőben  a csokoládé  elveszíti  a fényét/

Hozzávalók :

  • 250 g  keksz
  • 200 g mandula
  • 2-3  sült alma
  • kis kanál őrölt fahéj
  • kis kanál őrölt  gyömbér
  • 100 g csipkebogyó lekvár
  • 3 cl Calvados vagy 5 cl narancslé ( Frissen facsarva)

2011. január 21., péntek

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...