A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztro program. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. május 26., hétfő

Festetics éttermi hét főúri lakomák a Balaton nyugati csücskében 2025-ben is


A tavalyi sikeren felbuzdulva   az idén is megrendezik a   Festetics éttremi hét elnevezésű programot.

Tavaly mi is  megkóstoltunk néhány  fogást  és az idén is szándékunkban áll.



Ha nem is ilyen elegáns körülmények közt, de lehetősége van nagyközönségnek   is a
régi receptek alapján készült ételeket kóstolni a keszthelyi régió több étteremében  május utolsó-,június első napjaiban.

Tavaly  a főételeket próbáltuk ki  az egyik  fogás  a 
Fogas filé rákpaprikással és vajasgaluskával salátaszívvel  volt, nem okozott csalódást bár  a zalai rákot  hiányoltam, azt  garnélára cserélte  a séf. Nem  tudom kóstolható-e egyáltalán zalai rák még valahol egykoron  az étlapokon,  szakácskönyvekben szerepelt,  sőt, lehet-e  még valahol folyami rákot enni ?

Az ételeket némi modernizálás után nem teljesen a  régi receptúrát követve készitik el, ez ad méni magyarázatot a  zalarák  helyettesítéésr.e is 




A másik  ennél   "nehezebb" étel a  Vörösboros szarvaslapocka  pirított csontvelővel ceruza babbal és Anna burgonyával. Gondolom elég magyarázatként hozzáfűzni  a fiúk rendelték ez utóbbi ételt míg én a  könnyebb fogást választottam.


Az idei évben eddig a libamájterrint  rétegezett almatortával málnazselével kóstoltuk   fenomenális!







A harcsapaprikás  túrós csuszával  is bekerült az idei kínálatba  .


A Festetics  uradalom híres volt a vadgazdálkodásáról,   őzet, szarvast, fácánt vadásztak itt és fogyasztottak előszeretettel a környékbeli erdők -mezők bőségesek voltak gomba termésben is 
Akkoriban a Balaton  és a Zala folyó a halak mellett  folyami rákokban is gazdag volt,a kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően számos keleti fűszer  is gazdagította  főúri konyhát.


A rezi .tomaji, diási , szőlőhegyen voltak a Festeticsek szőlőültetvényei.
Többfajta szőlőt termesztettek.A XX.sz-ra az olszrizling rajnai rizling zöldszilváni  volt  az uralkodó fajta ,pincéikban borok mellett  pezsgő is került a palackokba .A mai Festetics Helikon Taverna volt a legjelentősebb  borászati  központ innen irányították  a szőlőtermesztést és   a bortermelést. 
A főúri családban  nem csak nevelőnők és komornyikok  voltak franciák , de a borászok is.Magyarorszégon az elsők közt készült pezsgő a keszthelyi uradalomban . A habzó ital annyira kedvelt volt ,hogy Festetics Tasziló  a kedvenc lovát is azzal itatta.

A Festetics család első udvarmestere   Thierry Hyppolit felügyelte és látta el a kastélyba érkező mindig népes  rangos vendégsereget . 





A desszertek közül a Festetics tortácskát szerettem volna megkóstolni már korábban  a Dégi Festetics  kastélyban,  sajnos nem sikerült  azóta vagyis évek óta várok a lehetőségre,   sajnos az általam kóstolt torta  nem volt olyannyira mutatós mint a hivatalos fotón látott  az én ízlésemnek túl tömény még a modernizálás után is  ez az édesség.
 






Festetich Andorné Gyakorlati szakácskönyvében  ( az egyszerű egészséges és ma divatos főzésmód ismertetése  1897.) szerepel  a recept mely szerint  így készül  e torta 

"7 tojássárgáját 12dkg porcukorral keverünk és 7dkg tört  szitált mandulát teszünk hozzá, a tojást és cukrot legalább fél óráig kell keverni és ha a mandula benne van  a 7 tojásfehérjének keményre felvert habját  lassan belekeverjük. Két egyforma nagyságú papírral kirakott tortaformába  öntjük és lassan sütjük. Amikor megsült, kivesszük a tortaformából, olyan helyre állítjuk ahol jól kiszárad, ropogós marad.A két egyforma vastagságú tortadarab közé ujjnyi vastag   főt vanília vagy csokoládé krémet kenünk lásd a könyvben creme pattissiere és az egészet csokoládé glace -szal beöntjük ."
       


Jó étvágyat ! 


 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2025. május 15., csütörtök

Győztes fagylaltok

Túl vagyunk a balaton fagyija versenyen , az év fagylalt versenye  lezajlott  már Olaszországban     és hamarosan  nálunk is megrendezésre kerül .  Jönnek sorra az eredmények  a győztes fagyik különleges   összertevői időnként megdöbbentenek néha csak elcsodálkozunk jéééé ez így milyen jó.


A napokban kaptam egy  levelet melyből szeretnék  idézni  pár sort:


" hallottam az idei díjnyertes fagyiról. engem már kifejezetten zavar, egyrészt meg se tudom jegyezni, rozmaring, körte, kecskesajt? ezt úgy a tányéromon el tudom képzelni, de fagyiba? már nem tudnak mit kitalálni. nekem a fagyi az édesség. a kovászos uborkát is azért kóstoltam meg, mert szeretem a hideg kovászos uborkát a hűtőből, a levét is. a fagyin persze nem sikerütl jóra. nagyon várom már, hogy bejelentsék, hogy a dijnyertes fagyi: puncs. például. csak úgy egyszerűen. ennyi. nekem a fagyizás az édesség, desszert, program egy ebéd után, ilyesmi. nem egy cukrász életművének kiteljesedése. gondolom, te ezzel nem értesz majd egyet. nekem már ezek a kombinációk sokkkk!"

Elgondolkodtam...

A sima egyszerű puncs már győzött, évtizetek óta  ott a van pultokon nem  csorbult  a tekintélye nem vesztett népszerűségéből,de jönnek az új ízek is és már nem 3-4 féle  fagylalt kapható csak,hanem  sokkal sokkal több , igen változik idővel az ízlésünk,szélesedik  a  kínálat a fagylalt színterén is . Van aki   a fűszeresebb különlegesebb fagylaltokat szereti  vannak akik konzervatívabbak ezen  a téren is de valljuk be egy bazsalikomos málna vagy citrom , lime nem csak hűsítő de valóban felfrissít és van benne valami plussz a rozmaringos körte fagylalt is csodás ízpárosítás. Az egyik kedvenc balatonparti  fagyizómban  csíptem el egy beszélgetést  a tulajonos   és egy érdeklődő   szakmabeli közt a lényeg  a szívüket -lelküket beleteszik a fagyltatba de az alapanyagokat is (!!!) ez a titok és  a siker  kulcsa. Szintén az idézett beszélgetésben hangzott el  mindig megtalálhatóak a hagyományos ízek is a fagylaltpult kínálatban  így mindenki  kedvére választhat és ez a lényeg az elégedett  vendég hisz vendéglátásról van szó .
 


A fagylalt verseny kicsit mindig több mint az ízek versenye bár azon keresztül valósul meg   a "hírverés"

A rendezvény célja, hogy elismerje a fagylaltkészítők magas színvonalú munkáját, felhívja a figyelmet a helyi alapanyagokra és a kreatív ízkombinációkra, valamint tovább erősítse a vidék gasztronómiai vonzerejét,a minőségi kézműves fagylaltok ünnepe.is egyben.


A Balaton régiójának egyik legédesebb hagyománya folytatódott: május 9-én,akkor  rendezték meg a XII. Balaton Fagyija választást. A helyszín is különleges volt az egyik új kompon tartották meg a zsűrizést és az eredményhirdetést, amit egy nyilvános fagyikóstolással zártak.




A szakértő zsűri több mint 30 egyedi és izgalmas fagylaltkreációt kóstolt meg,a döntéshozatal előtt.






Az idei győztes a Füge Fagyiudvar és Kávézó, Veszprém – MEKKóstollak kecskesajtos fagyija

„A fagylaltunkhoz a kecskesajtot egy szentantalfai termelőtől, Dobosi Pétertől vettük, ezt egy kis borssal bolondítottuk meg és rozmaringos sült körte variegátót kapott, illetve sós mandulát. Szeretünk elmenni az izgalmasabb kreációk felé, ezek szerint most sikerült vele nyernünk” – mondta Penovác Anna, a Füge Fagyiudvar és Kávézó fagylaltmestere, aki testvérével, Tremmer Rolanddal és bátya menyasszonyával, Hakkel Zsófival készítette a nyertes ízt.

Hamarosan :

Az év fagylaltja  verseny ( voltunk már ilyenen írtam is akkor róla itt)





Az idei verseny házigazdája Hajdúszoboszló, Európa legnagyobb fürdőkomplexumának városa. 

A verseny időpontja:         2025. május 24., szombat

A hagyományos kategóriákon kvül  az idén meghirdetet kategória   : PÁVAI KEDVENCE” KATEGÓRIA: 


Az Év Fagylaltja 2025. versenyen idén vendéglátónk, Hajdúszoboszló tiszteletére és a hajdúszoboszlói gyógyvíz feltárásának 100. évfordulója alkalmából egy új kategóriát hirdetünk meg, „Pávai kedvence” néven. A 2025-ös évet Hajdúszoboszló városa centenáriumi évnek nyilvánította, mert „A hévizek atyjaként” elhíresült Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus vezetésével 1925-ben 1091 méteres mélységből tört fel a 73 fokos hévíz, mely az első ilyen hőértékű víz- és gázfeltörés volt Magyarországon. Pávai Vajna Ferencnek volt egy szeretett almafája, és az abból készült süteményeket nagyon szerette. Egyik kedvenc süteménye az almás pite volt, így ebbe a kategóriába az almából készült fagylaltok és almás pite fagylaltok nevezését várjuk. A fagylaltokat lehet ízesíteni, fűszerezni, de kizárólag saját készítésű önteteket, variegátókat és ropogósokat lehet felhasználni benne. A 90-100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék és gyümölcsvelők használata is megengedett!


Tavalyi győztesek: 

TÖKMAG SORBET PIROSBOGYÓS GYÜMÖLCSÖKKEL – Bergmann Nándor - A Kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred

MEGGYES PEKUCCINO – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök.

SZERENÁD – Damniczki Balázs – Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár

Sárgabarack  kategória: MÁMOROS MARILLEN – Márton Sándor – Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred 

  természetesen mi is megkóstoltuk :






Az év fagyllatja  a szicíliai Vincenzo Squatrito Halleluja fagylaltja lett, aki a Messina mellett található Ritrovo Orchidea fagylaltozóból érkezett és fagylaltjának alapját a gianduja, a mogyoró és a csokoládé alkotja. Az idei nyertes fagylalt amely a jubileumi szentév hivatalos fagylaltja is .



Jó étvágyat ! Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/ 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2019. december 7., szombat

Diótörő és champagne – festive brunch a Duna-parton








Az adventi  vásárok forgatagában  sétálni, egyet jelent ráhangolódni az ünnepre. 
Élvezni  a nyüzsgést,  a hangzavart, a zenét  ami keveredik az illatokkal,  belekóstolni egy forró italba  vagy falatozni  a gazdag kínálatból, ez a  vásári  hangulat kihagyhatatlan.
Ezt minden évben meg kell ismételni ! 
Szerencsére van   bőven kínálat   a főváros  karácsonyi vásárai Európa szerte (el)ismertek, egyre színvonalasabbak  és nagyon népszerűek meg kell hagyni.
Azonban mindig kell valami új  élmény is  a már "megszokott" mellé.

Nem messze  Vörösmarty térí kavalkádtól   az idén  a város egyik "nagy" szállodájába is érdemes ellátogatni akkor is ha nem vagyunk szállóvendégek.

Ilyenkor,december beköszöntével ez  a szálloda is mint  a többi társai  karácsonyi díszbe öltözik. A lobbyban feldíszített fenyőfa, körös-körül ünnepi díszek és meghitt hangulat várja a látogatókat. A fő téma itt, pedig mindenki kedvence, a Diótörő. De ez a mesés balett nem csak a díszletekben jelenik meg. A Corso Étterem brunch-ait is ez a különleges tematika hatja át, ahol a vendégek egy pohár finom champagne mellett hangolódhatnak a karácsonyra, miközben a Diótörő jelmezeibe bújt balettművészek élő zenére elevenítik meg ezt a kedves történetet táncukkal.




A legexkluzívabb ital kétségtelenül a champagne, ami önmagában bármilyen percet ünneppé tesz. Az eredetvédett francia pezsgő mindig is a magas minőség egyik szinonimája volt, az InterContinental nívójához pedig pontosan ez illik, csakúgy, mint az adventhez és a karácsonyhoz, ezért számos ajánlatukba belecsempészik a champagne-t decemberben.




Az InterContinental Budapest az idei adventi vasárnapokon is csupa varázslatos élménnyel vár mindenkit. A vendégek ízelítőt kaphatnak a Diótörő szívmelengető történetéből, miközben finom fogásokat kóstolhatnak és szikrázó champagne-nyal koccinthatnak.

Fontos küldetésüknek tartják, hogy a vendégek felfedezzék a pezsgők világát. Éppen ezért került be a brunch-ok közé a Champagne csomag, melynek keretében minden hónapban más-más prémium pezsgő kóstolható korlátlanul. Valamint érdemes kipróbálni a legújabb, magyar találmányok ihlette koktélok közül a „Villanykörtét”, amelynek alapját szintén champagne alkotja, és nemcsak keleties fűszerezésű íze, de különleges tálalása is egyedi élményt nyújt.



A hotelben a vendégek egész évben élvezhetik a korlátlanul kóstolható finom falatokat, pezsgőket és a csodás kilátást, de az adventi vasárnapok azok, amikor igazán ünnepi környezetben pihenhetik ki a karácsonyi kavalkádot. Ráadásul a családosoknak egy Diótörő- ihlette, animátorok által működtetett gyereksarok is segít abban, hogy a szülők tényleg kikapcsolódhassanak.
Gullner Gergő séf a magyar és a környező országok tradicionális ételeit gondolta újra, nemzetközi hatásokkal, szezonalitással és a lokális alapanyagok használatával ötvözve, amivel egyedülálló fogásokat hozott létre. A hazai és a nemzetközi ízeket felvonultató brunch bőséges és hetente megújuló kínálatából mindenki kedvére válogathat.
A hotel desszertkínálata is az ünnepekhez igazodik, és karácsonyi finomságokat kínál. A cukrász séf, Vágó Nikoletta az ünnepi tarte-kínálatot miniatűr formában is megalkotta, így az édesszájúak egyszerre több ízkombinációt is megkóstolhatnak vagy megoszthatnak. A különlegességek közül a pekándiós-csokoládés a klasszikus karácsonyi süteményeket idézi, az epres üde rózsaszínje a balerinák színes szoknyáira reflektál, és egy paleo-vegán mangós desszert is a tál része.



Érdemes lesz decemberben kiszakadni az ünnepi rohanásból, és eltölteni pár nyugodt és kényeztető órát Budapest egyik legszebb kilátásával.



Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷   https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼    https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋     https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2019. február 23., szombat

Álom konyhák

Jön a Konyhakiállítás 2019 , ismét  nézelődhetünk,  álmodozhatunk, tervezgethetünk !   





Konyhakiállítás 2019.



Mutasd a konyhád, megmondom, ki vagy!


"Néhány év leforgása alatt a konyha visszanyerte jól megérdemelt központi pozícióját. 
2018-ban megértettük, hogy a klasszikus konyha csillaga leáldozóban van, a főzés helyszíne valódi társasági zónává avanzsál, ahol öröm időt eltölteni. 2019-ben mindez fokozódik: nem elég, ha a konyha barátságos hangulatot áraszt, tulajdonosának személyiségét is tükröznie kell, amihez idén minden eszköz rendelkezésre áll". - idézem   az idei  Konyakiállítás 2019. bemutatató anyagából .  

A konyha számomra mindig is fontos helyszín  volt  egy lakásban s talán nem véletlen, hogy  a társasági élet központja volt  függetlenül  a nagyságától, berendezésétől. A hajdani házi bulik  nagy világmegváltó beszélgetései isa konyhában  zajlottak és nem mellesleg itt készülnek  a háziasszonyi  remek művek,  amellett közös  családi és baráti főzések helyszíne is.
Szerencsés esetben  valóban van tér ehhez, de tapasztalataim szerint az ritka mint a fehér holló, hogy egy átlag lakás  hatalmas konyhával rendelkezzen  sajnos nem ez  a jellemző.
  


Konyhakiállítás 2019.




Talán nem a legszerencsésebb kiragadni egy –egy gondolatot, ám mégis elgondolkodtat az alábbi  trend.

„Az idei év egyik legmarkánsabb trendjeként szinte eltűnik a konyhabútorok felső szekrénysora, helyette festett falak, egyedi tapéták és burkolólapok jönnek a franciásan magas hátfalpanelek fölé, falilámpákkal, és nyitott réz, üveg, kő vagy akár tömör fa polcokkal.”

Ha valakinek hatalmas  hely áll a rendelkezésére akkor megértem, hogy követni tudja ezt az irányzatot, sőt elfogadom, nem mindig kényelmes lábujjhegyen, netán   sámlira  állva bepakolni a  konyhaszerényt . Felmerül azonban  a kérdés  ha  nincs felső szekrény sor  akkor hova kerül amit eddig ott tároltunk ? Vagyis  jelentős rakodótértől esünk el . 
Nem rég,  egy pici konyha  berendezésén ötöljünk, ott pont az a megoldás került szóba , hog yminnél magasabban "építsük be szinte  a mennyezetig,  számos ismerős ( már kész )  konyhája  sem bírná el ezt az átalakítást sajnos,  fóleg ahol még kamra sincs.Hova tesszük akkor  az edényeket a tálaló eszközöket,  tányérokat, poharakat stb.?
Feltételezem a  konyhánk berendezése nem öncélú, nem korlátozódik  csak a  konyhai belsőépítészetre ott valódi munka, főzés, étkezés,  élet zajlik majd.

Konyhakiállítás 2019.



Aki  a konyháját szereti  annak van  1-2 étkészlete is,  reggeliző készlet,  különböző poharak, hisz az italokat sem azonos  poharakból fogyasztjuk,  kisebb társaságra, közepes családra  számítva minimum 6 db valamennyiből  szükséges,  ugye ezek azért helyigényesek ?


Konyhakiállítás 2019.


Hozd ki a maximumot a konyhádból!

Konyhakiállításon egésznapos konyhatervezési tanácsadás is lesz ahol válasz kaphatunk bizonyára a felmerülő kérdéseinkre is.



Konyhakiállítás 2019.


Sütés olaj nélkül, forró levegővel, betonmosogató és munkapult alá rejtett indukciós főzőlap, távolról vezérelhető intelligens konyhai nagygépek és beépített húsérlelő hűtőszekrény? 
A jubileumi 10. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhatsz, melyekkel korábban még soha! 
A szakma hazai képviselői itt mutatják be először legfrissebb bútoraikat, kis- és nagygép újdonságaikat, eszközeiket a nagyközönség számára. 
Ha építkezel, felújítasz vagy csupán szenvedélyes konyhaművészként izgalmas megoldások után kutatsz, ott a helyed március 1-3. között a Budapest Arénában!










Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷  https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2018. március 1., csütörtök

Itt az idő, hogy újra gondold a konyhádat!

Március 2-4. között irány a Konyhakiállítás!

 Ha téged is érdekel minden, ami a konyhában történik, gyere el a tavasz első hétvégéjén az ország legtrendibb lakberendezési kiállítására a Budapest Sportarénába.- invitál  a Konyhakiállítás 2018.


Kinek szól ez  kiállítás? (Gasztro)Szakembereknek, lakberendezőknek,új lakásba költözőknek, lakásfelújítóknak?

A konyhakiállításon  biztosan választ kaphatunk és arra is, hogy miként lehet elegánsan lekövetni a legújabb trendeket.


A tökéletes konyha receptje (???)


Napjainkban a lakástulajdonosok egyre inkább a személyes otthon megteremtésére törekednek, épp ezért szinte az összes trend abba az irányba tart, hogy kicsit lazítson a konyha "konyhai" jellegén. A cél egy barátságosabb, otthonosabb kialakítás, a konyha ennek megfelelően mindinkább szobaszerű, meleg, barátságos hangulatú térré válik, ahová befut a nappali parkettája, szőnyeg kerül az étkezőasztal alá, a falakat pedig képek vagy egyedi tapéták díszítik. A főzés és étkezés színhelye ennek köszönhetően szervesen kapcsolódik a nappalihoz, és ily módon egységes egésszé áll össze a társasági zóna.


Az eszközök amik nélkül nem lehet élni (????)

 A konyha ugyan egyre inkább társasági színtérré változik, a főzésről egy pillanatig sem terelődött el a figyelem, sőt! A kulináris élmények szerelmeseinek évről évre újabb ajtókat nyit ki a konyhatechnológia fejlődése. A háromnapos rendezvényen megismerkedhünk a 21. századi ember igényeit maradéktalanul kielégítő innovációkkal és multifunkcionális okoseszközökkel. A Konyhakiállítás látogatói elsőként ismerhetik meg a mobilról is irányítható újgenerációs okos vízlágyító berendezést, ami megvédi a háztartási gépeket, a szerelvényeket és a csöveket a vízkőlerakódástól. 



Közelről szemügyre vehető a főzőlapba integrált páraelszívó is, a női szívek elrablója pedig idén minden bizonnyal a világ első öltöztethető hűtőszekrénye lesz. 




Az idén is ahogy azt már  a korábbi években megszokhattuk   nagyszínpadon  a legismertebb hazai sztárséfek és bloggerek fellépései szórakoztatnak majd .



Mi lesz idén a gasztronómia újhulláma?

 A tavasz első hétvégéjén igazi sztárparádé vár majd ránk. Bíró Lajos Jókuti Andrással egy meglepően egyszerű Michelin-csillagos fogással varázsol majd el és talán azt is megtudhatjuk tőlük, hogy melyik budapesti éttermek kapnak majd csillagot az egy héttel később megrendezésre kerülő díjátadó gálán. Mautner Zsófi, Lakatos Márk, Kovács Lázár, Dobó Ági, és Németh Ádám, a Konyhafőnök 2016-os győztese is bemutatókkal vár a kiállításon, de azok  sem fognak csalódni,  akik a hagyományos ízek kedvelői, hiszen Borbás Marcsi a tőle megszokott profizmussal gasztronómiai időutazásra invitálja majd a közönséget. Lila Füge, vagyis Havas Dóra pedig bebizonyítja, hogy a salátával igenis jól lehet lakni!


2018-ban a technológiai fejlesztések mellett a funkció is megváltozott. A klasszikus konyhák csillaga leáldozóban, a főzés helyszíne valódi társasági zónává avanzsál - vélik   a szakemberek.



 Lesz egésznapos konyhatervezési tanácsadás, a kiállítóttéren  konyhabútorok,  konyhai  kis-, és nagy gépek  bemutatója, melyeket profi szakácsok tesztelnek, mutatnak be.A hűtő, ami a hangulatodhoz öltözik, a páraelszívó, ami megbújik a főzőlapban és a mobilról irányítható okos vízlágyító, ami megvédi a háztartási gépeidet.

Március 2-4. között irány a Konyhakiállítás!



Ha tetszett a bejegyzés,  írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

2016. április 11., hétfő

Esküvőn jártunk

Esküvőre voltunk hivatalosak   március utolsó hétvégéén.

esküvői torta dísz


A rendezvény ebéd + anyakönyvvezetői szertartás egy 4 csillagos modern  aránylag kis szállodában került megrendezésre.

esküvői asztal


A város legjobb esküvő szervezése és helyszíne a  hirdetésük szerint, (-" magas szintű szellőzés" és klíma, 4,8 m belmagasság parkoló 110  autó számára / erről nem készül kép, most sajnálom, nekem  a parkoló fogalma úgy látszik mást jelent  mint  a szervezőknek, poros, hepe- hupás gödrökkel tarkított zárt terület,"építésiterület" lenne   a parkoló?/ ingyenes WIFI-),  az ifjú pár korábbi tapasztalatai szerint ( vendégként  jártak már ott esküvőn) ez a legalkalmasabb helyszín   erre  a nagy napra.

Ez az Ő  döntésük, ez az Ő napjuk volt.

Nekem  feltűnt néhány  fura dolog ami beárnyékolta az önfeledt szórakozást, illetve megkérdőjelezi a vendéglátás-rendezvényszervezés kitűnőségét.
Ha itt szeretnél esküvői ebédet akkor a fényképészt  nem választhatod meg szabadon, az  a szolgáltatás csomaggal együtt "jár", ám külön fizetendő. ( az ára elég magas  az átlaghoz képest)
Az esküvői fényképezésnek van egy része amivel nagyon nem tudok megbarátkozni és számomra teljesen felborítja  a ceremónia harmóniáját, megtöri  azt a meghitt, emelkedett hangulatot.
Természetesen nem az ifjú pár fényképezkedésére gondolok amit  majd albumba zárnak s elővehetnek évek, évtizedek múlva is  visszaemlékezve erre  a napra.
Mi a vendégek,  a templomi  esküvő után libasorba  állva gratuláltunk az ifjú párnak, majd egyesével az arával és az ifjú férjjel külön -külön  fényképezkedtünk először ( sajnos volt olyan eset is amikor  a férj  esküvői tanúja  a párjával együtt szeretett volna  az újdonsült férjjel  egy közös fotót, de  a fényképészek erre nem voltak hajlandóak, csak egyesével fényképeznek.- jelentették ki ).
Aztán  az étteremben  megismétlődött a fotózás, az érkezésnél  a terembe csak   a "kötelező" fényképezés " után lehetett belépni, a hivatalos esketés az anyakönyvvezetői ceremónia után ismét egyesével sorban állva gratuláltunk és fényképezkedtünk újfent. De ez nem volt elég,  még   a torta előtt is volt egy "kötelező" fényképezős program, na erre már  a közönség kicsit fellázadt  ( közel 300 fő a  meghívottak és vendégek  létszáma) így  végül csoportképek  készültek, ezáltal  jelentősen lerövidítve  a  fényképezésre szánt időt.
Korábban  a program tervezésekor  számos színes " betét" szerepelt volna lakodalmi ebéd alatt,
lett volna   a délután során  néptánc bemutató és egy verseny tánc páros is, amit  le kellett mondani  a fényképezés miatt, mert nem jutott rá idő. Fényképek  készültek még  spontán is  egy-egy pillanatot elcsípve  a nap során, aztán az étkezés közben  a fotósok és segítőik  " vadásztak"  a képen levőkre, eléjük téve portékáikat  eladásra kínálták fel  azokat, egy-egy képet  5-600 Ft-áron.
Kicsit erőszakosnak tűnik  ez a módszer, eszel-,táncolsz.-beszélgetsz -,vagy csak élvezed  a pillanatot? Aztán az orrod aládugják ( szó szerint !)
- Itt  a fényképed vedd meg, fizess érte....!-----most  siess, gyorsan  .



A terem díszítése a kor szellemében ( ahogy azt elvárják, mindenütt egyforma ) személytelen, de elegáns.





Az ifjú pár  a menü kínálatból  a legolcsóbbat választotta.

Utólag úgy gondolom jól tették, ekkora  vendég létszám esetén  ( sajnos) ellenőrizhetetlen a minőség s ha nincs egy személy akinek az  a dolga, ( általában  nincs) az étterem óhatatlanul visszaél  helyzettel.

Terített asztalok vártak.




  • Esküvői "zakuska"




Kajmak,feta,sajtos-, és spenótos rétes orosz  saláta




Többféle sonka  és kulen.



Itt minden rendben volt, talán  a rétesek túl zsírosak/olajosak voltak, de ez ízlés kérdése erre felé ez  a megszokott

Igen ám, de nincs a szervírozáshoz evőeszköz kikészítve!
Azt hittem lefelejtették és udvariasan próbáltam a  teremfőnök tudomására hozni,  hiányzik valami   a tálakról. Értetlenül nézett rám,mit akarok?
Kérdem erre én, hogy gondolták mivel szednek  a vendégek,csak nem a saját villájukkal?
-Igen.!!!,.- jött  a válasz, mi sem természetesebb( 4 csillagos szálloda, reprezentatív rendezvény, nemzetközi vendégsereg)  mindenki  a  közös tálból  a saját evőeszközével vesz  annyit és annyiszor ahányszor csak  akar, nem probléma, hogy közben  a szájához emelte azt, esetleg le is nyalta az evőeszközt.
Mondom ez  nem így  van, nem helyes, nem higiénikus  van más megoldás is, de  tájékoztatott rosszul tudom,  tévedek  ezt így kell csinálni.(!?)
Vendég voltam,  nem szervező, nem tudtam tovább érvelni,  tudomásul kellett vennem alul maradtam  "e magasan képzett vendéglátós szakemberrel" szemben.


  • Borjú ragu leves

( tálból szervírozva,jó volt)


  • Rántott palacsinta ( rettenetesen  zsíros/olajos volt)





  • Vegyes roston sült
  • Malac és  bárány pecsenye

          ( ízetlen, nem jól sikerült)


  • idény saláta (uborka,paradicsom,káposzta  ahogy a fenti képen látható /egyedül ehhez érkezett egy szedőkanál)/
  • -kávé



  • hazai italok


A pincérek igyekeztek,  folyamatosan  pótolták   a tálakat, hoztak újabb és újabb adagot, ám aki dolgozik hibázik is biztos voltak apróbb félreértések több helyen is  ( a mi asztalunknál is) de sokkal fontosabb lenne ha  az étterem  és vezetése igyekezne  a hibáit észrevenni és kijavítani.


A tortát   csak ellenőrzött helyről lehetett rendelni, amivel maximálisan egyetértek.

                                                  


A legkülönlegesebb dekoráció  a torta dekorációja volt  az ifjú pár  mása  nemzeti viseletben

esküvői torta dísz







A  torta több szintes és szintenként más-más  ízű volt a legfelső gyümölcsöstől eltekintve valamennyiben a csokoládé dominált.
Kellemes meglepetés volt, hogy  a tömény tortát ellensúlyozva gyümölcs is volt  a kínálatban,  igaz tetszés szerint ezt is lehetett csokoládéba mártani.





Remélem  a hiányosságokból az ifjú pár semmit sem vett észre, hisz ők  különleges figyelmet élveztek  e nap, s számukra  tökéletes   kezdet  volt a közös  jövő felé.
Ezúton is kívánunk sok  boldogságot nekik !



Az esküvő szervezés nagy üzlet.
Sajnos  ezt sokan ki  is használják, jó lenne  nagyobb   tiszteletben   tartani  a vevőt, a megrendelőt ha nem mondanának le   a szervezők  a minőségről a remélt  bevétel érdekében. Ez  a nap a fiatalok életében különleges,  egyedi  és megismételhetetlen, abban kéne nekik segíteni, hogy valóban személyre szabott lehessen, ehelyett azt látom uniformizált,  kicsit versengős  az esküvők többsége s ebben az esküvő szervezők  -lebonyolítóknak nagy szerepet  tulajdonítok.    









2015. augusztus 8., szombat

Vízre szállt " kiülős helyek" a belgrádi Száva parton


Van-e a világon még egy hely   ahol  így szeretnek az emberek  sziesztázni?
Kávézni mindig van idő!

Üdítő színfoltját fedeztük  a  városnak.










 Meleg  van  még esténként,  is forró ez  a nyár is.

Jól esik  napnyugta után  a folyó parton sétálgatni, így teszik ezt  a a világ számos városában az emberek. Belgrád sem kivétel ez alól.
A Duna és  a Száva mellett is  vannak  sétálásra kialakított  részek   s valamennyi   bővelkedik  ún, "splav"-okkal . Ami  valamikori   kiszuperált hajó  az esetek többségében azonban   már kinézetre  egyáltalán nem is hasonlít   a hajóra.Az egyetlen  közös  vonás bennük,  ,hogy  a vízen van.
Mutatok néhány képet így kell elképzelni   kívülről  e rendkívül népszerű  belgrádi  szórakozó helyeket.   





Vannak  köztük  szimpla kávézók, koktail- bárok és  meleg konyhás  vacsorázó helyek is.
Modern- ultramodern és hagyományos, a stílusok keverednek.
  







Van ahol  az egyik  a másikat érik  a teraszról szinte átlehet nyúlni  a  következőre s van ahol  csónak is  jachtok is kiköthetnek.




A szemközti parton  népszerű  pihenőhely Ada üdülő övezete  látható.

  A bárok közti szabad helyeken    magányos  horgászok   próbálnak szerencsét.
Bár  felfedeztem  a hajó teraszáról horgászókat is.Gőzölgő kávé mellett "bedobva  a bot" nehog y elszalasszák  a nagy fogást  míg  kávéznak.
Pezseg az élet a  Sava  parton......

Kora este   a parton sétálók, kisgyerekesek, kutyások ( ők inkább a sétány melletti parkot részesítik előnyben) biciklisek futók  (a  parttal párhuzamosan kialakított felső úton) uralják  a terepet.későbbi órákban  kicserélődik   a közönség jönnek  a "bulizók".
Kevés  a turista  a városban  a helyiek töltik meg a vendéglátóhelyeket  estéről- estére, de napközben  is  akad mindig vendég.   

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...