Szent Mihály napja – szeptember 29. – régen nemcsak egy névnap volt. A gazdasági év egyik fontos fordulópontjaként tartották számon, a pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének ideje volt, és a hozzá kapcsolódó vásárok, búcsúk, lakodalmak az ősz kezdetét is jelezték.
Nálunk pedig sokáig családi ünnep is volt.
" - E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állat tartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt.
A Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek (Barna 1979: 225–226). A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt.
A Bács megyei Topolyán, ha valaki arra kényszerült, hogy költözködjék, azt mondták róla: „No ennek is már szentmihály van”. A Szent Mihály-napi cselédfogadásról szól az alábbi csallóközi énekszöveg:
Mikor a szógát fogadják,
Öcsémuramnak szólítják,
De amikor már megkapták,
Csak főtt krumplival táplálják.
(Marczell 1985: 50)
Szent Mihály napja gyakran vásárnap, a pásztorok ilyenkor egészítették ki felszerelésüket.
E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.
Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például: „Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” „Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.” Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: „Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet.”
Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni. E nappal megkezdődött az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (nov. 25.) tartott. Mihály-nap a név gyakorisága miatt kedvelt névünnep maradt országszerte. -"
Szent Mihály napja sokáig a mi családunkban is ünnep volt,talán megint az lesz egyszer" itt a világ másik végén"
Jönnek az emlékek:

Egy dunántúli falu ahol e napon búcsút tartottak, ekkor a terített asztal körül gyűlt össze a nagy család, mert e napra hazajött a már máshol, városban élő rokonság is.
- Aranyló húsleves,
- ludas kása ( rizs belsőségekkel, zöldségekkel),
- zsírjában sült liba máj, kacsa -liba pecsenye,
- párolt káposzta,
- több féle savanyúság
- és a rétesek:
- káposztás Apukám kedvéért,
- vakarcs( tojásos, a maradék tésztából ezt nagymama szerette),
- túrós és a mákos, almás......ahogy visszaemlékszem .
Talán nem is az ételekre emlékszem a leginkább, hanem arra, ami körülöttük történt. A gondosan megterített asztalra, amely körül ilyenkor összegyűlt a család. Akkor is számított, hogyan kerülnek egymás mellé a tányérok, a poharak, az ételek – és számítottak azok is, akik helyet foglaltak mellettük.
Sok év telt el azóta. A ház, az asztal, az ételek és a család is változott. Mégis van valami, ami nem változott: amikor ünnepre terítünk, ma is ugyanaz a gondolat van mögötte. Hogy legyen egy asztal, amely köré jó leülni, és legyenek, akik körbeülik.
A régi Mihály-napi ebéd minden részletét már nem tudom pontosan felidézni. De talán nem is ez a fontos. Az ízekből megmaradt, amit meg tudtam őrizni, néhány étel tovább él, másokat pedig a saját konyhámban gondolok tovább.
Így került most az asztalra a kacsasült és a rétes is. Nem ugyanúgy, ahogy annak idején a nagyszüleimnél készült, hanem úgy, ahogy ma nálunk kerülne egy ünnepi asztalra.
A kacsasült mellé készült egy kis rögtönzés is. Volt otthon leveles tészta, és eszembe jutott a szerelmes levélként ismert sütemény formája: a négyzet alakú tésztát átlósan félbehajtva kis háromszögeket készítettem. Csakhogy most nem lekvár került bele.
Fűszeres házi őszibarackdzsemet, zöld paradicsomot és egy kevés erős paprikát tettem a tésztába, majd megsütöttem. Nem volt mögötte különösebb recept vagy előzetes terv – egyszerűen kíváncsi voltam, mi lesz belőle.
Az ilyen rögtönzések nálam elég gyakoriak. Nem mindig a klasszikus, hagyományos receptet követem; néha van egy alapanyag, egy íz vagy egy hirtelen ötlet, amit szeretnék kipróbálni. Aztán vagy működik, vagy legközelebb másképpen készül. Ez most működött: a gyümölcsös, kissé csípős töltelék jól illett a kacsához.
A mártáshoz a cumberland mártás adta az ihletet: áfonya dzsem, narancslé, narancs héj, fehér száraz bor, mustár, és édes tejszín - beforralva.
Így narancs kesernyés íze is érvényesül !!!
Rozmaringos héjában sült negyedelt burgonya is járt hozzá.
Rétesek Mihály napra
A tulajdonos és egyben a rétestészta mestere, Cika Pera, már nyugdíjra készül. Azt mondja, elfáradt. Ha egyszer bezár a műhely, akkor nekem is meg kell tanulnom rétestésztát húzni. Addig viszont örülök, hogy még ugyanazt a kézzel készített tésztát vihetem haza, amelynek készítése annyira emlékeztet arra, ahogyan annak idején a nagymamám dolgozott.
Káposztás rétes készítése
Almás -mákos rétes készítése
400 g rétestészta
a káposztás réteshez :
- 1 kg káposzta
- 20 g cukor
- színes bors,só
az almás - mákos réteshez :
- 400g alma
- 20 g fahéj
- 40 g cukor
- 100 g mazsola
- 20 g mandula forgács
- 20 g mák
Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/




















































