2018. január 23., kedd

Müzlis szaloncukor,vagy bon-bon rumos mazsolával


müzlis bon -bon





 Régóta foglalkoztat  a kérdés,  hogyan készítsünk itthon  müzliszeletet,így aztán nem sok kellett hozzá, hogy kipróbáljam amint egy erről szóló receptet megláttam. Talán nem tartottam be  az előírásokat pontosan(szokásom szerint, megyek a magam feje után  sütés -főzés közben)  a tradicionális híres- neves  receptek kivételével gyakran rögtönözök, nem lett tökéletes  a  müzliszeletem . Bár az ízét kifogástalanak ítéltem,   még sem  sikerült  "perfekt " müzliszeletet készítenem.Valahogy nem állt rendesen össze ,vagyis nem  szeletelhető szépen az én  próba alkotásom, kicsit ragad  is .Elfogyott több mint a fele, így is a másik fele azonban   egy kósza ötlettől vezéreltetve  a  szaloncukorként végezte szerencsénkre, mondhatom, mert nagyon megtetszett   s hamarosan következik a  folytatás.

Ami teljesen érthető, van  benne jó sok aszalt gyümölcs,olajos mag, méz  sőt még  rumos   mazsolával is felturbóztam,végül  finom  csokoládé burkot is kapott .


müzlis bon-bon


Árpa pehellyel dolgoztam,(de  zab-,rozs-,búza-, pehely is lehetett volna) mert az volt itthon  azt először mint rendesen   házi müzli készítés alkalmával szárazon kicsit megpirítom. (  én így szeretem ).
Tetszés szerint zab-, búza-,  vagy  rozs pehelyet keverhetjők is vegyesen.
 Apróra vágott  aszaltgyümölcsöket     durvára vágott  diót,  mogyorót,  mandulát   adok hozzá és   a mézzel  átkeverem, mivel  nem hűlt még ki teljesen az árpa  pehely  remekül  összeáll .  Gyümölcs kenyér formába simítom. Jól belenyomkodom   és kész,  kiborítva   szikkasztom szeletelésig.
Ez lett volna a  müzli szelet  receptje.


müzliszelet


Innen  már csak egy lépés  a  szaloncukorig  mivel  jól formázható  a "massza"  semmi más dolgom mint S aprítóban átkeverni  és  a rumos mazsolát  beledolgozva    szaloncukor formára  igazítani  végül  olvasztott csokoládéban megmártani   majd kivárni míg megköt a csokoládé és  becsomagolni.

bon-bon



ennél egészségesebbb szaloncukrot el sem tudok képzelni.
A szaloncukor  szezon után   készíthetünk bon -bonokat hasonló módon csak a csomagoláson kell kicsit változtatni.



Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

1 megjegyzés:

  1. Nem bántásnak szánom, segítségnek: tán lenne megjegyzés, olvasás, ha nem fekete alap lenne, rajta a fehéren villogó betűk elől gyorsan elmenekülök én is.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts
 alt=
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Printfriendly