2018. január 10., szerda

Kelbimbó földimogyoróval

Nálunk az idén  Karácsony után a két ünnep közti menüben szerepelt a kelbimbó földimogyoróval, hirtelen ötlettől vezérelve, nem tudatosan került  asztalra, bár lehet valahol  motoszkált a   tudatalattimban, hisz a   kelbimbó  szerepel  a  tradicionális  karácsonyi menüben  Angliában. De mi most nem Angliában vagyunk, egyszerűen volt itthon kelbimbó, meg kellett csinálni és a földimogyoróval igazán  jó párosításnak tűnt, ami később be is igazolódott.

Kelbimbó földimogyoróval,karácsony utáni menüben


Hozzávalók :

  • 500 g kelbimbó
  • 100 -150 g  földimogyoró
  • evőkanál vaj
  • fissen őrölt  bors

Kelbimbó földimogyoróval



A kelbimbót  tisztítás és mosás után csöpögtessük le,( nem baj ha kevés víz marad rajta)   dobjuk   olvasztott vajra és pároljuk meg ( ha  szükséges  kevés vizet önthetünk alá, de nagyon fontos, ne vízben  főzzük!)Ügyeljünk rá, hogy ne essen szét, egészben maradjon, de belül is legyen puha.
 A földimogyorót tisztítsuk  meg, sütőben pár percig süssük át, így könnyűszerel ledörzsölhetjük a   barna héját. A már fehér "meghámozott " földi mogyorót adjuk a   kelbimbóhoz, pirítsuk együtt rövid ideig, keverjük alaposan össze és  kevés sót, frissen őrölt borsot daráljunk a  tetejére, sőt akár vajforgácsokkal is meghinthetjük  mielőtt tálaljuk.


Kelbimbó földimogyoróval


Sültek és  halak mellé is adhatjuk.


  • Jó tudni:


A kelbimbó, vagy bimbós kel   rengeteg fehérjét tartalmaz és  gazdag C és K vitaminban is, ezért  a legegészségesebb ételeink közé tartozik.
A kelbimbó mint  a  brokkoli és karfiol ( keresztesvirágúak)  fogyasztása öszefüggésbe hozható  a rák kialakulásának  csökkentésésével. Ez a kén tartalmú vegyületeinek  tudható be ( ettől van  a kellemetlen szag   főzés közben  ezeknél a  növényeknél a konyhában). Azonkívül  a   kelbimbóban található jelentős mennyiségű klorofill( akárcsak más zöld levelű zöldségek esetében) is jó hatással  alkalmazható a rák megelőző étkezésben.
A kelbimbó fogyasztás szerevezetre gyakorolt pozitív hatása  kimutatható  a csontok egészségének megőrzése, a szem egészsége, a látás minősége terén,  sőt a  glükózszint csökkentésében is megnyilvánul.
Viszonylag kevés kalóriát tartalmaz, ezzel szemben  számos hasznos  tápanyagot.
Minnél frissebben fogyasztjuk  annál  finomabb.! Ha túl főzzük  erősödik a kesernyés  íze, és veszít   tápértékéből is.

Jó étvágyat!

   

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...