2019. július 16., kedd

5 +1 ötlet, mit készíthetünk sárgadinnyéből

Variációk egy témára.Az alábbi összeállításban  a sárgadinnyéből készíthető finomságok közül mutatok be párat .5+1 ötlet következik   sárgadinnyéből  a levestől  a desszertig.Szó esik  a dinnyefajtákrók és arról is hogyan válasszunk dinnyét .

sárgadinnye
sárgadinnye 
Finom, mértéktelenül sokat tudnék enni belőle, mindig is nagy kedvenc volt  nálunk a sárgadinnye ami nem ritkán még az ünnepi menüinkben is  főszereplő.Néhe elgondolkodom azon miért hívjuk sárgadinnyének ezt a gyümölcsöt, hiszen annyi féle fajta dinnye van amit ide sorolunk és nem is mind sárga, sőt.


Így választunk dinnyét:

Én magam szeretem kiválogatni a dinnyéket amit később megveszünk, nem egyszer kimegyünk a piac mellé,  ahol  a teherautó platójáról  árulják  a dinnnyéket.  A dinnyét  kézbe véve megvizsgáljuk   ép -e, ha ütődött, vagy  repedt esetleg puha nem érdemes foglalkozni vele, keressünk másikat.
A dinnye illatos gyümölcs,  ha kicsit megszagoljuk, érezhetjük  a zamatos telt édeskés illatát,
az utánozhatatlan  jellegzetes dinnyeillatot, ezeket érdemes  megvásárolni .
A dinnyék általában 2 kg  körüliek  ( +,-, fél kg)

Kis dinnyéket is  szeretek venni, mert azt egyenként megtöltve  mutatósan  tálalhatok.
Régi  jól bevált módszer, a  sárgadinnyét félbevágom,  a karalábé vájóval a belét kiszedem  ( később felhasználjuk   pl. gyümölcssalátába,  koktailba, hideg levesbe  és a  dinnyehús helyére   fagylaltot töltünk, természetesen   a dinnyegömbökből is adhatunk a  fagylalthoz dekorációnak.

Régebben ha nem volt elég ízletes   "édes" a dinnye  kevés alkoholt pl rumot  spricceltünk bele fecskendővel  ami átjárta a  gyümölcsöt és  különleges szamatot adott, máris feljavítottuk vele  a semleges   ízű dinnyét  is.


Dinnye típusok, dinnyefajták:  

Vannak sárgahúsú és zöld húsú fajták, a cseres héjú halvány zöld húsú ún .cukor dinnyék  és a sárgahúsú  gerezdes  kantalup típusu  dinnyék. A citromsárga   ovális ( rögbi alakú)  belül fehér fajta  amit méz dinnyének hívunk,vagy  a méregzöld héjú belül szintén hófehér szinte ropogós húsú nyújtott alakú dinnye (ez a Piel de sapo)







Mit készítsünk a  dinnyéből ?


(A receptek a  linkre kattintva érhetők el. )

1. Hideg sárgadinnyelevest


Főzésnélkül egyszerű turmixolással is finom hideg leves csinálhatunk.


Mentás sárgadinnye leves hidegen 
https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/mai-ebed-foszereploje-salata-napokban.html




       2. Hűsitő italt

Csináljunk belőle  koktailt felnőtteknek   kevés alkohollal megbolondítva gyererkeknek  joghurttal.
Az italt  tölhetjük  a kibelezett  dinnyehéjba is,garantáltan tetszeni fog.

A sárgadinnye koktail receptje   a linkre kattintva  elérhető.
 https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/bevezeto-fogas-d-i-n-n-y-e.html




 3.    Kínáljuk  antipastinak,  előételnek  vagy  snacknek  sonkával




Behűtött sárgadinnyét  kínáljunk  ehhez  a fogáshoz és ne feledkezzünk meg a  finoman meghinteni törött borssal a falatokat!

4.Tegyük a mélyhűtőbe
 csináljunk jégkrémet, granitát, fagylaltot belőle 


melon granita

El se tudok képzelni finomabb jeges édességet a dinnye granitánál.Elkészítes szinte gyerekjáték,csak  ki kell várni amíg megfagy és már kanalazható is hűsítő é sfrissítő a nyári nagy melegben . 

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2010/08/granita.html

5. Készítsünk süteményt vele

dinnyés túró torta

Nem tipikus  "süteménygyümölcs" a  dinnye  egy próbát megér!

https://rozmaringesibolya.blogspot.com/2013/07/buli-volt-kertben-dinnyes-turotortaval.html


+1 főzzük be, vagyis csináljunk belőle  dzsemet 

A sárgadinnye dzsem  receptje  megtalálható egy korábbi bejegyzésben 
A sárgadinnye dzsemet  kenhetjük a reggeli kalácsra, piritósra, de tölthetübk vele  süteményeket is  .

sárgadinnye jam


Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...