2018. július 2., hétfő

Kapros zöldbabfőzelék


A klasszikus  zöldbabfőzelék nálunk  a családi kedvenc  minden évben  vártuk már  június második felét amikor  megjelent a zsenge zöldbab  és akkor  készülhetett  a zöldbableves csipetkével vagy galuskával és a zöldbab főzelék felváltva. Először  szinte mindig édesapám születés-,és névnapjára  ünnepi fogásként  került az asztalra .


kapros-tárkonyos  zöldbab főzelék





A kapros zöldbabfőzelékről  több emlék is felbukkan nemcsak,  mint az  ünnepi menü része hagyományosan minden évben, volt, hogy barátnőm  frissen forrón hozta  a Duna-parti  víkendházba csak úgy "ajándékba" és  van  egy réges- régi történet is  ami  eszembe jutott ...

Családi nagy közös program volt, horgászás egy  közeli tónál  ( a tó nevére már nem is emlékszem, talán  Ghyczypusztán lehetett vagy Thalypusztán ) mely  csak  néhány km-nyire van   a nagyszülői háztól ahol gyakran gyűlt össze a  család apraja nagyja a  nagymama és nagypapa örömére. Nem mindig végződött horgászattal  e találkozó, volt, hogy gombászni mentünk  vagy kertészkedtünk a konyhakertben és természetesen nem maradtak  el  a nagy  családi lakomák sem. Talán ez  egy ritka ilyen alkalom volt  amikor  a Nagypapa a  fiaival   menyeivel és unokájával ( ez vagyok én )  kint ült  a tó parton és pecázott. Ő gyakran ült biciklire és kerekezett ki hajnalban  a tóra vagy  valamelyik  közeli érre, hisz  a környék rendkívül gazdag horgászhelyekben  s mire én  felébredtem már haza is ért. hisz  nyári nagy melegben  már nem lett volna értelme  maradnia  ha volt  kapás  akkor paprikás lisztben sütött  hal  lett  belőle a legtöbbször, hisz keszeg  vagy kárász volt a fogás többnyire. Kislányként nem találtam túlságosan  vonzónak sem a korai kelést sem   a horgászatot, nem tartottam vele. Sajátos szabályokat  is szabott, ami számomra ( gyerekként )  nehezen betartható volt, hisz mukkani sem lett volna  szabad a vízparton, mert elriasztja  a hang  a halakat. Ha jól emlékszem  nem volt "kiemelkedő fogás" ez alkalommal. Éhesek maradtunk volna  ha  a  kifogott halból készült volna  az  ebédünk, ám mégis emlékezetes maradt így évtizedek után is  jól esik visszaemlékezni,   jó móka volt.
A felnőttek autóval mentek  mi biciklivel, így a futár szerepét is betöltöttem a ház és a horgásztanya közt.
Speciális feladatot is  kaptam,  hozzak  elemózsiát  a horgászásban megéhezett családtagoknak.
Nagynénémmel  szépen   visszabicikliztünk a  Nagymamához  aki nem várva  a halra,  készítette az ebédet a konyhában. Pontosan  már  nem tudom  mi is  volt az ebéd az nap, de a zöldbab főzelék  kaporral  megmaradt az emlékezetemben ( még az ízét is érzem  a számban )   annyi  év után is.
Bepakoltunk a kosárba nagy adagot  és már vihettem is  a tó partra. Aztán másodszor és talán harmadszor.... negyedszer??

Fordultam még néhányszor után pótlásért, szerencsére Nagymama  egy "hadseregnek " főzött













   Magyaros  zöldbabfőzelék  kaporral

Ez a zöldbab főzelék  sárgahüvelyű zöldbabból  készül. Magyaros, mert piros a paprikától, de rántás helyett  habarással készül és sok  friss zöldfűszer gazdagítja.
Az elkészítés módja és az alapanyagok kiválasztásánál is törekedtünk, hogy egészséges és finom ételt készítsünk.

A zöldbabot  tisztítsuk meg csípjük le  végeit húzzuk le  szálkákat. Ha friss, zsenge  a zöldbabunk, nem kell félni, hogy szálkás, de  a biztoság kedvéért mikor lecsípjük a végeit, kicsit húzzuk meg, ha van, akkor letudjuk így húzni  a szálkát. Vásárlás előtt  ellenőrizzük a babot, ha   kettétörjük és roppan  a zöldbab, ekkor biztosan friss. A zsenge zöldbabban még nem  vagy alig fejlődtek ki  a szemek. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy saját termést szüretelünk lehetőség szerint közvetlen felhasználás előtt szedjük le.
Mossuk meg a babot, tördeljük  3-4 cm-nyi darabokra. Vegyünk 2-3 gerezd fokhagymát ( új, friss fokhagymát használjunk! ) tisztítsuk meg mossuk meg és késlapjával kicsit nyomjuk szét. A hegyespaprikát, paradicsomot és  a zöldfűszereket, kaprot, tárkonyt, petrezselymet mossuk meg szárítsuk le és daraboljuk  a parikát paradicsomot a zöldfűszereket  vágjuk apróra.  Vajon, esetleg  kevés víz  hozzáadásával megpároljuk  a sárgahüvelyű babot, adjuk hozzá a paradicsom és a hegyespaprikát valamint  a fokhagymát is. Ne főzzük, főleg ne bő vízben amit  úgyis leöntenénk róla. Ügyeljünk  arra a bab főjön meg, de ne főzzük túl,  érezzük a fogunk alatt  amikor majd  a szánkba vesszük,  tartsa meg a feszességét. Így sokkal gusztusosabb lesz a tányéron és jobban megtartja a tápanyagokat az   ásványianyagok  és vitaminok nem kerülnek  a főzővízbe az ételben maradnak.
A megpárolt  zöldbabot  pici pirospaprikával színezett  tejfölös habarással sűrítjük .
Ehhez  a tejfölben elkeverjük  a lisztet és pirospaprikát, majd   a forró babhoz adjuk, csomó mentesre keverjük, forralunk rajta egyet, hintsük meg frissen őrölt sóval és kész is. Közvetlen tálalás előtt az apróra vágott zöldfűszerekkel bőven megszórjuk, átkeverjük.Ha szeretjük  kevés citlom lével( frissenfacsart citrom levével ) vagy  tárkonyecettel  ízesíthetjük. 
Kínálhatuk mellé  vagdaltat, húspogácsát,  frissen sültet vagy   tükörtojást, esetleg lecsót  is. 
 Ez  egy egyszerű finom  étel,mely szuper ebéd ötlet, hidegen is kitűnő fogás  a nyári nagy melegben akár a munkahelyre is vihetjük  egy csinos  dobozban, még melegíteni sem kell fogyasztás előtt .


zöldbab főzelék


Hozzávalók :

  • 800 g  sárgahüvelyű bab
  • 20 g vaj
  • 3 dl tejföl
  • csipet só
  • 20 g liszt
  • citrom lé  vagy tárkonyecet ízlés szerint
  • 2 g őrölt pirospaprika 
  • nagy csokor  zöldfűszer,kapor, pertezselyem  tárkony

Jó étvágyat !

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...