2020. április 20., hétfő

Kávés muffin

Muffint sütni könnyű, nem kell sok alapanyag és könnyen gyorsan összeállíthatjuk, igazán   hamar el is készül.
A kávés muffin felnőtt muffin, gyereknek ne adjuk,nekik keressünk másik receptet mint a dupla csokis áfonyás muffin, rebarbarás  muffin.  
Most  a karantén idején különösen  kedvező ha nem kell extra hozzávaló, nem kell emiatt külön boltba menni, amit persze nem is tennénk,  mert  mi tényleg  a lehető legracionálisabban  állítjuk  különösen most össze  a napi menüt,  beleértve  a  desszerteket, süteményeket is .
Tojás,  kávé,  cukor,  és liszt,  só ez ugye mind az alap élelmiszerek közé tartozik, tehát feltételezhetően minden háztartásban megtalálható. Ezen kívül már csak egy kevés vajra és sütőporra lesz szükségünk .











Először is  főzzünk egy jó feketét,  mit is mondok  egy  csésze finom presszó kávét  a kedvenc kávénkból, ha nem szoktunk ilyet fogyasztani a nescafe is ugyan olyan jó lesz, készítsünk egy csészével belőle majd  tegyük félre, várjuk meg míg kihűl .
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Amíg   a kávé hűl,elkészítjük  a  többi hozzávalót,  a lisztet keverjük össze  a  sütőporral, csipet sóval. A tojást verjük fel habosra a  puha vajjal,cukorral,adjuk hozzá a kihűlt  kávét  de tegyünk félre egy-két kanálnyit ez majd   a cukormázat fogja színezni  ízesíteni amit  a kész muffin tetejére teszünk.
Ha elkevertük a tojásmasszával a kávét  adjuk hozzá a  száraz hozzávalókat   keverjük össze ,majd  kanalazzuk  muffin formába .
A muffin formába helyezhetünk  sütőpapírt  vagy papírkapszlit  .Ne töltsük tele a tésztával  csak 3/4 résig mert  a sütés közben nőni emelkedni fog a  muffin.
20-22 perc alatt készre sül, ekkor vegyük ki a   formából várjuk meg míg kihűl és  a tetejét húzzuk át cukormázzal   a cukormázhoz  a porcukrot adjuk a barna cukrot majd  kikeverjük  a félretetet kávéval  sűrű fényes   mázat kell kapnunk evvel kenjük be  a muffinok tetejét majd mindegyik   muffinra  helyezzünk 1-2 szem  pörkölt kávét várjuk meg míg a cukormáz teljesen megszárad utána fogyasszuk .


Sokkal finomabb lesz a muffinunk  ha   kevés étcsokoládéval gazdagítjuk a tésztáját   reszeljünk a száraz hozzávalók közé  2-5 dkg  étcsokit és adjunk hozzá egy kevés őrölt fűszert mint  csillagánizs,szegfűszeg, fahéj vanília  .


Hozzávalók 


  • 125  g  liszt 
  • 100 g vaj 
  • 40 g  kristály cukor
  • csipet só
  • 20-50 g étcsokoládé
  • 20 fűszerkeverék ( fahéj,szegfűszeg, csillag ánizs,vanília)  
  • 20 g porcukor
  • 20 g barna cukor     




Jó étvágyat !

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...