2011. január 7., péntek

"Badnje veče" = pravoszláv szenteste

Vízkereszt vagy szenteste január 6.-a  ?


Az utóbbi években kijut nekünk az ünneplésből,  szinte minden ünnep évente kétszer .
Az ok, a Gergely naptár és  Julianus naptár 13 nap eltéréséből adódik.
Hal vacsora szentestén, nálunk ez   a szokás  -  még decemberben arany durbincs filé volt, azt  cékla  redukcióval ettük, most   lazac pisztráng  lett a háziasszony próbáló tizenkét fogás részeként. Igen, ez nem vicc,  a  hagyományoknak megfelelően  ennyi ételt illik felszolgálni ezen az estén. Erről és más hagyományokról  még  a kezdet kezdetén beszerzett könyvből szereztem tudomást, hogy  nehogy "szó érje  házat" be is tartom, legalábbis nagyon  igyekszem. Magam körül azért, azt látom ezt azért nem veszik olyan szigorúan,  alig, vagy nem is találkoztam az ismeretségünkben olyan háztartással ahol ennyi fogás  szerepelne az ünnepi asztalon. Mi kivételek vagyunk, mi minden évben 12 fogásos menüt készítünk, szerencsémre  a kenyér és  a gyümölcs is bele számolható  a sorba így ha nehezen is, de összejön  a bűvös 12-es szám.





Van díszes ünnepi kenyér amibe szerencse pénzt rejtünk, aszalt gyümölcsök, prebranac  ( ez egy babos étel, ) hal, bor, ezek  a nélkülözhetetlen elemek.
 

 2011.01.06. az  ünnepi vacsora


- mandulás olajbogyó, paprikába töltött érett kecskesajt, aszalt paradicsom után






egy egyszerű fokhagyma krémlevessel indítunk, aztán jöhet
- a kecskesajtkrémes tarte,




- borókás -"pityókás "lazac pisztráng, 







- prebranac,


- saláta variáció,



- friss gyümölcsök sajtokkal, dióval /gorgonzola, camembert, brie és masdamer



- desszertnek  diós-mákos kalács, beigli, gerbeaud szelet közül lehet  válogatni




- aszalt gyümölcsök és a zöld-dió likőr a levezetéshez
























Mozgalmas esténk  volt,  vacsora előtt kisétáltunk a templom kertbe, ahol  sötétedés után ünnepélyes keretek közt gyújtották meg a  badnjakot. Hogy, mi is ez pontosan  a mai napig nem tudom megfejteni,  száraz ág, de melyik fa,  talán tölgy, a levelek alapján annak gondolnám.
A badnjak-ért eredetileg  a férfiak mennek az erdőbe, mire hazaérnek  forralt pálinkával " kuvana rakija" várják az asszonyok őket. Ezt aztán meggyújtják, otthon vagy a templomban .
Tehát mindenki viszi  a maga "badnjakját" és a hatalmas szentelt  ágat   a templomban azaz a kertben is  tűzre dobják, mert ahány  pernye száll annyi szerencse, pénz száll  házra ...
Voltunk már  néhány éve, de korán érkeztünk,  akkor még csak készülődtek a  tűz gyújtáshoz,ahol  egy hatalmas máglyát kell elképzelni, forralt bort, rakiját is kínálnak  az összegyűlteknek, akkor hideg volt a fiam kicsi, nem vártunk, aztán éveken keresztül esős napok miatt nem indultunk el. Most  először sikerült, ott voltunk,  időben érkeztünk, ám   sajnos a tömeg miatt  közelről nem tudtam fotózni, de azért  néhány kép  készült, most erős  szél  fújt erősen  vitte  pernyét  a lángot, ám ez sem nem zavarta  közönséget  néha egyként mozdulva arrébb húzódtak,   majd vissza ..   Volt közös éneklés,majd a szentelt ágat  tűzre dobták ezt követően  mindenki  a tűzre dobhatta a saját ágát.  ezt  követte  a szabadban celebrált prédikáció....




Jó étvágyat ! 

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

3 megjegyzés:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...