2010. december 19., vasárnap

Meggyújtottuk 4.gyertyát is







Milyen legyen az ünnepi teríték ?



















 Már csak néhány nap van karácsonyig, ideje megtervezni az ünnepi menüt, ha még nem tettük volna eddig, a terítéket, átgondolni a vendég listát. Bevásárlás, előkészületek  amit lehet előkészíteni, ne maradjon minden az utolsó percre, így telt ez  a hétvége.
Beugrottunk a délelőtt folyamán Anyósomékhoz is .



Kaptunk   tízórait, különlegeset, parázson sült füstölt húst házi savanyúsággal, vaslapon pirított kenyérrel, így könnyű volt kibírni  a késői ebédünkig.













 Mai  ünnepi menü ajánlatom :


Tejszínes fokhagyma krém leves

Bélszín szűzpecsenye koszorúban, burgonya cikkelyekkel, áfonya mártással déli gyümölcsökkel tálalva



















A bélszínt vörösborban pácolom néhány óránát. A szűz pecsenyét megtisztítom a hártyáitól, körbetekerem vele a lecsöpögtetett bélszínt  hústűvel, vagy fogpiszkálóval megtűzöm, felhevített szőlőmagolajon átsütöm minden oldalról, forró sütőben készre sütöm.
A sütőből kivéve kicsit pihentetem, a hústűt eltávolítom szeletelés előtt.
A burgonyát negyedekre vágom és légkeverésés forró sütőben pirosra sütöm.
A hús sütésekor visszamaradt olajon (pecsenyelén ) az áfonyát átforgatom lassú tűzön fedő alatt párolom hozzáadva a pác lét is, narancs héj juliennt adok bele, mustárral elkeverem. Az eredmény pikáns-fanyar mártás melyet forrón kínálok a hús mellé.



sajttál:  mastdamer, kéksajt, camembert, brie, gorgonzola  almával ,dióval


Ital : Tokaji Hárslevelű


2010. december 18., szombat

Borscs, azaz a gyönyörű bordó -piros cékla levese

Nosztalgia ?
Advent van. Ilyenkor bizony fehér karácsonyról álmodozunk. Havat, jó sok havat ! Hatalmas hó pihéket szállingózni, nézni, ahogy kint hull a hó a meleg szobából,  szánkózni, élvezni ahogy ropog a csizmánk alatt a hó és ha a hideg  csontunkig hatol, valami melengetőt. Ezt kívánnám .












Jó  néhány éve annak amikor alkalmam volt megismerni az orosz telet egyszer egy hasonló elnevezésű programon is részt vettem valahol Szentpétervár melletti  erdőkben rendezték, hatalmas hó, minden fehér, a fák ágai roskadoztak a hótól, trojka,  díszletek mint  a mesében, kint is bent is  melengető ételek-  italok.
Csoda -e hát  ha  borcs mint klasszikus téli eledel jelenik meg képzeletemben?



Mi is a borcs? Talán kistúlzással azt is mondhatjuk  ez is egy zöldség leves, egy gazdag zöldség leves,  ahogy szinte minden nemzet konyhájában megtalálható valami hasonló, helyi zöldségek  fűszerek felvonultatása. Az olaszok  zöldség levese a minesztrone aminek a mediterrán fűszerek és a parmezán sajt ad sajátos ízt, az oroszok ,ukránok zöldséglevesének a cékla a meghatározó alapanyaga.  



A borscs Ukrajnában ízlett a legjobban.























                                   A húst a csontokkal lepirítom,  hagymát is adok hozzá, majd felengedem vízzel, szemes bors, babér levél, só  amivel ízesítem, lassú tűzön főzöm. Időközben beleadom sárgarépát, most volt itthon  mini tök is így  azt is, de lehet  petrezselyem gyökeret, zellert adni hozzá. 3/4 időben a krumplit a szeletelt káposztát is beletettem. Közben   a  gyufaszálnyira vágott céklát almaecetes vízben feltettem  főni kevés só és  kömény hozzáadásával. A főzés utolsó szakaszában a céklát is  a levével együtt a leveshez adjuk.  
Tejföllel, petrezselyem zölddel tálalom és fokhagymás pampuskát kínálok hozzá.



Hozzávalói :

  • 400 g marha hús pl  hátszín ,rostélyos
  • 250 g cékla
  • 250 g káposzta
  • 100 g  sárgarépa
  • 100 g paszternák
  • 100 g fehérrépa
  • 100 g burgonya
  • fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • tetszés szerinti idény zöldség
  • babérlevél,
  • szemesbors,
  • kömény
  • tejföl  a tálaláshoz



zöldség leves




Számomra ez igazi téli leves. Kint esik a hó minden fehér vajon ilyen marad a jövőhéten is ?
Hideg van,  nagyon hideg jól esik ez  a forró zöldség leves.









Ukrajnában igen népszerű ez az étel,  jó magam is több alakommal több helyen is kóstoltam  milyen kár akkor nem gondoltam rá  nem kértem el a receptet  így most csak utólag próbálom rekonstruktuálni.  A pampuska különösen tetszett  a tetejét  hintették meg  apróra vágott fokhagymával mivel én tartottam tőle idő előtt oda kap  a légkeveréses sütőben így ezért a tésztába dolgoztam bele .
Az élesztőt langyos tejben futtassuk fel keverjük el liszttel kicsit hagyjuk pihenni, majd bedagasztjuk tojással, sóval én ekkor tettem bele az apróra vágott fokhagymát is, pihentetjük míg legalább a duplájára nő, kinyújtjuk, csíkokat vágunk belőle, feltekerjük szorosan egymás mellé helyezzük mint amikor buktát sütünk  és forró enyhén gőzös sütőben sütjük.

Hozzávalói :
  • 300 g liszt
  • 1 tojás
  • só
  • langyos víz a dagasztáshoz
  • élesztő,
  • cukor,
  • tej  az élesztő felfuttatásához
  • fokhagyma 
  • szezámmag a tetejére szórásnak




Akár a karácsonyi menübe is be lehet építeni


Karácsonyi menü ajánlatom:







  • Előétel :  füstölt lazac vaj rózsákkal, citrom szeletekkel , kapribogyóval és kaporral zöld saláta ágyon pirítóssal kínálva  

ital :jégbe hűtött vodka



  • Leves  : borscs fokhagymás pampuskával


ital:  Tokaji muskotály (félédes)


  •  desszert: karácsonyi apró sütemények

 és feketekávé tejszínhabbal csokoládé forgács szórással, kevés Cherry-brandy-vel megbolondítva


Kellemes készülődést !!


Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 




2010. december 17., péntek

Mandulás stollen

Adventi  készülés sürgés-forgás  a konyhában, porcukor felhő, a sülő tészta illata keveredik  a  karácsonyi fűszerek és fenyő illatával. Közeleg az ünnep már csak pár nap választ el tőle. 

Ez az angyalka addig készült amíg szűrtem a narancsos-rozmaringos pálinkát és készítője ragaszkodott a közzétételhez,én boldogan teszek eleget  a kérésének.


Stollen,  karácsony reggelén, narancs lekvárral,  finom  téli teával, akár délutánra is, van ennél jobb? Talán  illene hozzá egy finom likőr is,  bár én ennek nem vagyok híve. Azért leszűröm a  narancsos -rozmaringos pálinkát is ma. Eredetileg ez is likőrnek készült volna, de a cukrot kihagytam belőle ...

 Karácsonyig  még van idő, egy teljes hét, most egy kicsit késésben vagyok a  a múlt hét úgy egészében kiesett. A stollennek  jó lenne két hetet pihenni, hogy az ízei jól összeérjenek, hát most ennyi  nincs már vissza, ám  megkóstoltuk frissen,,, nem rossz .....(!! )csak rá ne járjanak a fiúk, idő előtt el ne fogyjon...

   Stollen


Ez egy híres német  karácsonyi  kalács -sütemény. Formája  a bepólyált  Jézusra - kisdedre emlékeztet.
A stollen a XIV.sz-ban jelent meg, mint Henrik püspök karácsonyi ajándéka, mint az adventi böjt idejére kelt tésztából készített szegényes étel,vízből zabból és repce olajból .VII Ince pápa engedélyezte közel egy évszázaddal később az olaj helyett a vaj használatát, a -Butterbrief- azaz a vajlevélként ismerté vált levelében. E levél kitétele, hogy akik ily módon vétkeznek azoknak bűnbocsánatért fizetniük kell, e pénzből épült fel a Freibergi Dóm is.


A stollen aszalt gyümölcsökkel való gazdagítása egy Szászországbéli pék nevéhez fűződik.

















 Van különböző változata,  néhány napja én is tettem fel ide a blogra túrós tésztával készültet, a legismertebb azonban  a  Drezdai,  sok -sok  aszalt-szárított gyümölccsel, mivel én  készítek gyümölcskenyeret advent kezdetén így ezért  a mandulás változat mellett döntöttem sok -sok évvel ezelőtt és azóta is ragaszkodom a hagyományaimhoz . Évről évre mandulás stollen készül nálunk,melynek receptje  a következő:


Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatom, a liszttel elkeverem,  némi pihenő után, összeállítom  a tésztát, azaz  hozzáadom a  puha vajat, csipet sót, tojást a mandulát is és jól összegyúrom. Aki édesebben szereti tehet bele 100 g cukrot a tésztába is. Félreteszem pihenni, ha megkelt  két vastag téglalapot nyújtok belőle úgy, hogy az egyik legyen nagyobb mint  másik. A nagyobbat teszem alulra, erre jön a kisebb, újabb fél órát hagyom pihenni, majd sütőpapíral bélelt sütőlemezen  előmelegített forró sütőbe teszem az első 10 percre 220 fokra, ez időre beteszek egy edénykébe vizet is mellé. A tíz perc elteltével a vizet eltávolítom  és sütő hőmérsékletét  mérsékelem 200 fokra.
Sütési idő 45-55 perc.
Ha kisült, kihűlt, olvasztott vajjal megkenem és porcukorral hintem be a tetejét.
Alufóliában  hűvös helyen tárolom  az ünnepekig.


 mandulás stollen


hozzávalók :
  •  500 g liszt
  • 400 g mandula
  • só
  • 1 db tojás
  • 100 g puha vaj
  • 2 dl tej
  •  40 g élesztő
  • 20 g cukor
  • a tetejére :
  • 25 g olvasztott vaj
  • 50 g porcukor






Jó étvágyat !

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !


2010. december 16., csütörtök

Hókifli

hókifli

December 16.  Etelka napja, valaha ez ünnep volt nálunk!
Hiszen nagymama és nagynéném is e névre hallgatott. Igen a nagymamám emlegetem  már megint, aki az egész falu Etelka nénije volt, csak így szólították,  amire emlékszem gyerekkoromból, meg arra  a  sok mindenre amit útravalóul adott nekem  az életre, a fűszerek illatára a "kredenc"-ben, a szárított citromra,  a vaníliára a cukorban. Ilyenkor télen rumos teát ivott citrom karikával, a kocsonyát is citrommal ette. Reggelente kikészítette a reggelimet az asztalra, tiszta gondosan vasalt keményített asztalkendővel  letakarta mielőtt munkába ment,  s mi a nagypapával reggeliztünk miután felébredtem. Részletek, apróságok ???.... és mégis így közel negyven év távlatából is milyen elevenen élnek ....
Most ezt a süteményt  a nagynénémre emlékezve készítem, talán nem véletlen pont ma.  Ő sütötte nekem számtalanszor,  dobozba csomagolta, majd odaadta mikor eljöttem tőle útravalóul, mintha  olyan messze mennék,  a város másik végére, de neki  én mindig csak a "kislányom"   maradtam akire  vigyázni akart nehogy "éhen haljak "....Néhány éve már ennek is vége lett, szintén egy decemberi napon.

Hókifli  gesztenyésen,  mákosan, lekvárosan,  ahogy én szeretem kaptam karácsonyra, egy -egy látogatás alkalmával és azon egy alkalommal is mikor három napot kórházban voltam, a hideg jeges januárban küldte Józsi  bácsival,  mert Ö, meg Anyám sem  merészkedtek ki  a csúszós út miatt...
Jó ha az embernek van családja, sajnos ez már csak múlt idő, ők már nincsenek velünk, de tetteik, szellemük itt leng  és ez a cél,  úgy élni, hogy  hagyjunk  valamit magunk mögött, vajon nekünk  sikerül ???

Hókifli


  hozzávalói :

Hókifli tészta
  • 400 g liszt
  • 250 g vaj / margarin
  • csipet só
  • 2 dl tejföl
  • sűrű lekvár, forrázott mák-, dió töltelékhez, gesztenye massza
hókifli készítése

Ne feledjük ez most karácsonyra készül, tegyünk be egy kellemes karácsonyi zenét és gondoljunk közben a szeretteinkre, tervezgessük gondolatban az elkövetkező napokat...

A lisztet kiteszem a munkaasztalra, köré helyezem a vaj-, vagy margarin forgácsokat,  a közepére a tejfölt, pici sót és rugalmas tésztává dolgozom össze. Három részre osztom és hideg helyen pihentetem. Enyhén lisztezett felületen kinyújtom 3mm vastagságúra. Korongokat szaggatok belőlük amit a lekvár illetve gesztenye  töltelékkel megtöltve felsodrok, kifli alakra formázok  a végeiket kissé összenyomogatom, ne szökhessen ki a töltelék. Így folytatom amíg el nem fogy tészta. Sütőpapírral bélelt  sütőlapon  előmelegített 180 fokos sütőben  sütöm készre kb.15 perc alatt.
Még melegen  vaníliás porcukorba forgatom .

Hókifli




Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 





2010. december 15., szerda

Advent a téren...

Krampampuli ,dödölle és tócsni is kapható



Esett a hó is szombaton, mikor kiértünk Vörösmarty térre a Budapesti Karácsonyi Vásárba. Már jártunk az idén egy enyhébb napon is itt, de most ha lehet a hangulat még emelkedettebb, a levegőben finom fűszeres illat, nem is csoda hisz  van itt fűszer dekoráció, fahéj-,szegfűszeg- és szárított narancs -citrom -lime -ból, na és  a forralt bor!

fűszerek

Korábbi években elkerülte  a figyelmemet a krampampuli  most belekóstoltunk.




Íme a  krampampuli receptje  az Ínyesmester szakácskönyv alapján,  igaz  a téren biztos nem ezen recept szerint készítik,  de" otthoni használatra" ezt ajánlanám .


Hatalmas öblös tálat ajánl  Magyar Elek, melyet az asztal közepére helyezünk. Az aljára vagdalt szárított gyümölcsöket rakunk, fügét, datolyát, cukrozott narancs héjat, mazsolát, szentjános kenyeret, dióval töltött aszalt szilvát. A tál tetejére rostélyt helyezünk, amire kg narancs héjon ledörzsölt kockacukrot teszünk, meglocsoljuk fél liter jó minőségű rummal és meggyújtjuk, türelemmel figyeljük míg  a láng kigyúl az alkohol elpárolog és  az olvadó cukor lecsurog  a tálba. Ha befejeződött ez a folyamat, hozzáöntünk két liter jó, fűszeres forralt bort ( szegfűszeg, fahéj, citrom héj) 1 liter forró teát, 2 citrom és 2 narancs levét. Pár percre állni hagyjuk és forrón puncsos poharakban kínáljuk, hogy a poharakba a gyümölcsökből is teszünk.








Be kell vallanom nem igazán tudtam mi is az a dödölle.
Hallottam már ugyan  : Éliás ,Tóbiás egy tál dödölle, ettél -e belőle.....
ám valahogy nem jutott eszembe nekem is ennem kéne belőle.




Dödölle
Utána néztem, ez egy hagyományos tájjellegű  étel, őrségi vendvidéki ételkülönlegesség, ami az ország különböző tájain  megtalálható, igaz a neve nem ugyan az, a szegények eledele volt  hajdanán, mert laktató és krumpli  van minden háztartásban más meg nem nagyon kell bele liszt,só, kevés  zsír,hagyma ....  meg is csináltam, a zsírt olajjal  helyettesítettem kicsit csökkentettem is a mennyiségét.







Hozzávalók:

  • 300 g burgonya
  • 200g búzadara 
  • liszt amannyit felvesz 
  • 250 g hagyma
  • 2-3 dl  zsír
  • só


  Első lépésben a megtisztítom a krumplit, majd lereszelem,  annyi  sós vízben, hogy ellepje feltesszük főni.Amikor felforr beleengedjük  a  búzadarát és pépesre főzzük,majd  a liszttel jól összedolgozzuk. Hűlni, szikkadni hagyjuk. Közben az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk  a megpihent masszát közé szaggatjuk és sütőben összepirítjuk .
 Piros paprikával meghintve tejföllel tálalandó  önálló ételként vagy köretként is  adható.

dödölle

Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2010. december 14., kedd

Stollen túróval

feldíszített karácsonyfa



Nem így terveztem, adventi időszakban jutott volna minden napra  finom sütemény  és ínycsiklandozó  étel, ám  ember tervez ..... , hogy tudhattam volna, előre. Kényszer pihenő, noha nem is főzés mentes időszak,  de nem a saját konyhámban és gyors ebédek követik a "mikulást" . Igen a mikulás jött hozzánk is december 5,.-én este, aztán másnap reggel fura zajra ébredtünk. Reggeli közben kiderítettük a hang eredetét, ez bizony favágás, a nyárfa a kertben az áldozat,  hiába tudtuk ez bizony elkerülhetetlen,  beteg is, meg rossz helyen is van, zavarja   a villanyvezetéket, megsirattuk. Egy darabig még néztük  hogyan mászik fel és fűrészeli a favágó a két  -három emeletnyi magasságban, aztán mindenki ment a dolgára, azaz csak ment volna, mert időközben  elment az áram. Áramszünet, nemsokára füst,  már a lépcsőház felé nem mehettünk  a  nagy füst miatt, maradt a terasz és a  favágó daruskocsi  kosarában   landoltunk  egyenként az utcán, kis idő múlva. Közben már  a bejárat felőli oldalon a tűzoltók  is munkához láttak. Ezt hozta a Mikulás, néhány óra múlva vissza mehettünk a sötétedő és kihűlőben lévő lakásba, pakoltam és irány Budapest .... Kényszerpihenő,  a gyerek majd ott megy  suliba míg az áramot újra bevezetik és működőképes lesz a lakásunk.

 Egy hétbe tellett és újra itt vagyunk,  a lakás rendben, van áram, fűtés, működnek a gépek,  a lépcsőházban közlekedni lehet, füstös még ugyan, zseblámpázunk, a pincében szintén .... kalandos.

Az elmúlt héten  jártunk a Vörösmarty téren,
 a kivilágított Andrássy úton, a Városligetben  kézműveskedtünk, azaz inkább csak a gyermek,  asztaldíszt, adventi dekorációt, angyalkát gyékényből, ( kipróbálta az üveg festést)  karácsonyfadíszt készített  voltunk karácsonyi koncerten  a SOTE-n. Csodás  adventi programok voltak .


















Lucázott a suliban,  volt hagyomány őrző napon és persze tanítási órákon is   sőt még szaloncukrot is vettünk mert az nincs erre felé, már ép  arra  készültem saját kezűleg gyártok, de most az, az idén kimarad.

 Belekóstoltunk a  budapesti adventi hangulatba ,forró csoki,  sütemény a Zila kávéházban, tea -kávé  a Centralban, forralt bor a Kempinski előtt  bent mézeskalács-, ház  és város, Dobos emlék kiállítás a Vendéglátó Múzeumban  és még sorolhatnám  mi fért bele  a hat napba.......


Békés adventi készülődést mindenkinek !

stollen túróval





Már három gyertyát is  meggyújtottunk  koszorún,  itt az ideje a stollennek is .

A lisztet, étkezési keményítőt, sütőport, vaníliás cukrot és cukrot csipet sót  összekeverem, hozzáadom a cukrozott citrom héjat, tojásokat, leforrázott mazsolát, reszelt citromhéjat (a citromot előtte forró vízben áztatom ) és a vajforgácsokat, túrót. Összegyúrom, kigömbölyítem, kinyújtom, egy nagyobb és egy kisebb téglalapra. A kisebb téglalapot  a nagyobbra fektetem kicsit összenyomom és sütőpapírral bélelt  sütőlapon  előmelegített forró (200 fok) sütőben egy órát  sütöm.
A kész stollen tetejét ha kihűlt,  rummal elkevert porcukorral húzom át.





túrós stollen


Hozzávalók :
  • 500 g liszt
  • 100 g étkezési keményítő
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 100g cukor
  • vaníliás cukor
  • 3 tojás
  • 200 g mazsola
  • 300 g áttört túró
  • 50 g kockára vágott cukrozott citrom héj
  • 250 g  hideg vaj
  • 1 citrom reszelt héja
  • rum  ---- amennyit  a cukor felvesz (1-2 cl )
  • 125 g porcukor
Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2010. december 5., vasárnap

Mikulás váró mákos túrótorta

Hagyomány ...?



....igen, évek óta  evvel  a tortával várjuk  a mikulást, mert bár a Mikulás erre felé csak újévre ér ide a mi kedvünkért tesz minden évben tesz egy kis  kitérőt és december 5.-én este a cipőinket megtölti, mogyoróval, meg egy kis ajándékkal, különösen a gyerekekét, akik már nagyon várják és lelkesen fényesítette, suvickolta még az én cipőmet is a kisebbik, a nagyobbik  óvatosan érdeklődik mikorra várható mert szeretne még  a barátaival találkozni. Ja igen a Mikulás már csak ilyen, előre bejelentkezik ...! Szóval van izgalom.  Sőt az idén elhatároztuk  mi  a suliban is  elmeséljük, hogy is van ez nálunk, dokumentáljuk fényképekkel, zenét is  viszünk hozzá azaz mikulás-dalokat, és a mikulás történetét, honnan is ered ez a szokás, ki volt Miklós püspök, miért teszik a magyar gyerekek  a kifényesített cipőiket az ablakba. A gyermekem majd mesél  a többieknek, viszünk egy kis édességet, mogyorót is amivel remélem a Mikulás  is egyetért ha a nevében megvendégeljük az osztálytársakat.



Itthon viszont mákos túró torta a mai  édesség.


































Hozzávalói :





az omlós tésztához :

  •   250 g liszt,
  • csipet só
  • 1 db tojás
  • 125 g vaj
  • vaníliáscukor
  • sütőpor

  • túrótöltelékhez:
  • 450 g túró,
  • 2 db tojás
  • 125 g cukor

  • reszelt citrom héj
  • 1 dl tejföl
  • 2 kanál étkezési keményítő





  • máktöltelékhez:
  • 250 g mák,
  • 125 g cukor
  • 75 g mazsola
  • 1,5 dl tej
  • fahéj ,
  • 30 g puha vaj
  • 1/2  citrom leve
  •  vaníliás cukor
  • 0,5 rum


A lisztet a sütőporral, csipet sóval, vaníliás cukorral összekeverjük, a hideg vajat kis darabokban hozzáadjuk és egy egész tojással  jó összedolgozzuk.A kigömbölyített tésztát hűtőben pihentetem amíg a mák és túró tölteléket elkészítem. A tejet a  fahéjjal,reszelt citrom héjjal összeforralom  és  a mosott, rumba áztatott mazsolával elkevert cukros mákot leforrázom vele, ráteszem  a vajat, majd félre -téve,    lefedve hagyom pihenni.

A tojás fehérjét kemény habbá verem a  cukorral, a sárgáját kikeverem a vajjal, citromlével, tejföllel. A túrót ha kell áttöröm, elkeverem az étkezési keményítővel, óvatosan hozzáadom a tojás habokat átkeverem, vigyázva ne törjön össze.
A tésztát kinyújtom, torta formába simítom, úgy hogy legyen pereme is, majd először a mákot töltöm bele, aztán a túrót.

75 percre sütőbe teszem az alsó részre és 180 fokon sütöm ha a teteje nagyon sülne akkor alsó állásra átkapcsolom a sütőt.

Ha kihűlt dekorálom,  ha lenne, de most nincs  piros marcipán mikulással, ( itt egyszerűen nem lehet marcipánt kapni és az ősszel nem hoztam magammal )így narancs karikákat és a tavalyi adventi naptár sémát felhasználva csoki figurákat öntöttem ki, azt tettem  a tetejére






 Jó étvágyat !

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...