2011. március 9., szerda

Hagymalekvár

Többszöri nekifutásra, hosszas és kitartó próbálkozás után sikerült csak elfogadtatnom az ismerősök  és  család által, mára már  egyértelműen mindenki kedvence  a  hagymalekvár. 

hagymalekvár





Nőnapi áfonyás lilahagymalekvár, forró lágy brie -vel és pirított kenyérszeletekkel.





A férjem megjegyezte, ugye Te  is ünnepelsz, már mint  a nőnapot, ami itt még mindig nagy nap, ha nem is pirosbetűs, de  ha lehet még annál is nagyobb becsben tartják.Ilyenkor kapnak ajándékot  a lányok, asszonyok az anyák  és azt terített asztallal, illik  viszonozni, ezt tanították mikor ide kerültem és azt látom azóta is,  az évek alatt ez nem sokat változott az ünnep, ünnep maradt. A fenti megszólítás, felszólítás többször is elhangzott az elmúlt napokban,  még reggel is így búcsúztunk el egymástól mikor ki-ki indult  a dolgára....akkor most ez felhívás keringőre azaz valami különleges  finomsággal kell előrukkolnom ...csakhogy az élet nem áll meg,  a gyerekért megyek  11,00-re  a suliba viszem a tanítónéni ajándékát is,  amit saját kezűleg készített a fiam azt reggel már magával vitte, aztán kinézünk a parkba ahol  a felirat szerint mézvásár  van. Ez a helyi  kicsinyített vásár, amiről sikerült megtudnom tart még majd egy hétig, de sajnos  egyelőre csak  három kiállító van, azért végig kóstoljuk őket, a vásárlást most elhalasztottuk  ....


halaskocsi



































Tovább a piacon keresztül jövünk ( kivételesen nem az én ötletem, most  a fiamnak jutott eszébe, hiába már Őt is megfertőzte a "gasztronómia"...)  friss hal érkezett,   mintha  időben utaznánk, a  halas autóról  kosarakba rakják a még élő- ficánkoló halakat, ezt nem lehet kihagyni,  előveszem a fényképezőgépet és megörökítem a mozzanatot ....




ponty
















 




A munkások ( szállítók )  jókedvűen egyeznek bele  a fényképezésbe, boldog nőnapot kívánva megjegyzik, ezen a napon mindent szabad, ez az én napom....(is).....A piacon friss spenót....ez legyen az esti meglepetés ...?
Aztán leadjuk a kisfiút akit az iskolából  haza transzferálunk ( gyalogtranszfer) a délelőttös heteken, ebéd készítés, ebéd, tanulás, kézműveskedés és hoki edzés a nap további részében így este hétnél előbb nem keveredünk haza........ mi legyen akkor az ünnepi vacsorával ??? ...........Megvan!!!  hagymalekvár  és pirítós  meleg sajttal....................ez jól hangzik a  KIR ROYAL  mellé .....


Próbálkoztam már korábban is,  a hagymalekvár  nálunk eddig erős fenntartásokkal fogadtatott,  emlékszem néhány éve  a hagyományos karácsony másnapi  svédasztalos  vendég fogadás egyik mellék szereplője kívánt lenni,  de ennyire nem  gondoltam, hogy  háttérbe szorul, megkérdezték  ez mi, aztán, talán  a legtöbben meg sem  kóstolták,  már a neve hallatán is  lemondtak róla, a  szerb ízlés- világtól  ilyen távoli lenne,  szinte hitetlen, mikor az ajvar, amit nevezhetnék paprika lekvárnak is  a legkedveltebb dolog erre felé ....pedig, ha tudták volna, milyen remek volt az is  ....? akkor másik recept szerint készült,  fűszeresebben,  borral  és nem lilahagymából,  húsok mellé kínálva szerepelt volna ...de  kudarcra ítéltetett ...A múlt hónapban  aztán ismét bele botlottam, csinos  üvegecskékben árulták   az Eisenstadt-i kastély múzeum  ajándékboltjában a hagymalekvárt is   és még hány féle   különleges dzsemet,...öröm volt  kutakodni közöttük .. de hát egy igazi "gasztro bloger "azért  csinál maga  is, vagy  nem ??.....akkor  sosem adom fel .:::???? megint  megpróbálom, hátha most nagyobb siker lesz nálunk is,   gyümölcsös változat mellett döntöttem a már annyiszor bevált pezsgő  és omló  lágy meleg sajt mellé ----  nálam biztos siker!!





lila hagyma
4 kisebb lilahagymát szeleteltem fel




hagymalekvár
egy kanál selyemfűmézet tettem hozzá
áfonya
áfonyát is hozzáadom


Az ebédhez  szűzérméket sütöttem egy kanál szőlőmagolajon  mellédobtam két vékony szalonna szeletet is,  az edény most ott állt  benne a "pecsenyelé ???" olaj maradék,   rádobtam  a felszeletelt hagymát átforgattam,  először erős tűzön  aztán  mérsékeltem, de mégis úgy döntöttem jobb ha erős tűzön állandó kevergetés közben sütögetem tovább egy fél kanál  selyemfűmézzel, kavargatom, kavargatom  az illatok szállnak    lassan karamelizálódik a hagyma.....egy maroknyi (szűrőkanálnyi ) fagyasztott áfonyát adok hozzá  és szépen kevergetem  míg el nem válik az edény falától....kevés málnaecettel, friss kakukkfűvel és himalaya sóval állítom be  a végső aromáját,  gondolkodom egy kevéske alkoholon  is .....ezt végül  a férjem oldotta meg,  a pezsgőt kissé bele löggyintette a kitöltéskor   a  már asztalon  várakozó hagyma lekvárba  ( közös munka )nem árt neki  felszólítással palástolva a véletlenszerűséget..,tényleg nem ártott neki....




hagymalekvár
a végeredmény : mély lila színű karamelles  hagymalekvár



hagymalekvár




Két féle házikenyeret, magosat és parmezános- olívásat pirítottam hozzá és  brie sajtot melegítettem  (sütőben, míg megolvad..) ital mellé, vendégváró falatoknak is nagyszerű, nekünk most  könnyű   ???   vacsora  lett



hagymalekvár& brie
.
Remekül kiegészítette a Kir Royal, ami  nem más mint Creme  de cassis  és  pezsgő  keveréke   a második pohár  már lehet  sima pezsgő  is.....


hagymalekvár



fehér csokis  túrótorta gránátalmával




A desszert, mert anélkül nincs  ünnep  fehér csokis  túrótorta gránátalmával   ami most sajnos nem volt olyan élénk színű mélypiros -mint ahhoz korábban  volt szerencsém, de állíthatom így haloványan is remek volt.






nőnapi  vacsora


Jó étvágyat ! 

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !

2011. március 8., kedd

Húshagyó kedd .......

AHúshagyó kedd a farsang utolsó bőséges napja






A farsangot záró „háromnapok”, farsang utolsó vasárnapja, a rákövetkező hétfő és húshagyókedd ünneplésének általában része volt a sajátos étkezés is. Ennek ott volt igazán értelme, ahol nagyböjtöt tartottak absztinenciával. Az utóbbi a 16. század óta nem mindenütt szokásos .
A visszatérő, meghatározott farsangi ételek elsősorban húshagyókeddhez kapcsolódtak. Hiedelmekkel is támogatott farsangi ételek a hús- és tésztafélék közt voltak. Nyugat-Dunántúlon és a Szamos torkolatvidékén disznófejet, az utóbbi területen azonkívül kolbászt ettek varázsló szándékkal. Az északkeleti nyelvterületen ez a kis vidék az egyetlen, ahol a farsang végét tekintetbe vették az étkezésben. Kelet-Dunántúlon és az Alföldön tyúkot, különösen fekete tyúkot vágtak és ettek, a baromfitartás sikere érdekében







Napjainkban a Húshagyó kedd ünneplése részben modernizálódott: sok helyen karneválokkal, farsangi bálokkal, közösségi rendezvényekkel tartják életben a hagyományt. A gasztronómiai vonal azonban tovább él: a bőséges ételek, a farsangi fánk, kolbász és egyéb tradicionális finomságok ma is a télbúcsúztató öröm jelei. Így a Húshagyó kedd egyszerre történelmi hagyomány és kortárs ünnepi alkalom, ami a közösséget és a családi összetartozást is erősíti.



Kapcsolódó bejegyzések :


Jó étvágyat! 


Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt receptet, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat! Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól: 

2011. március 7., hétfő

sör : nem folyékony, de kenyér (-be)

A közelmúltban a Nol oldalán találtam egy gasztro játékot, adott alapanyagokból kellett összeállítani egy ételt, pont az nap tettem fel a  tárkonyos -tejszínes káposzta leves kalapban  bejegyzést, így csak  két alapanyagot kellett módosítanom  a kenyér tésztát sörrel dagasztani és  a káposztát  savanyúkáposztára cserélni a megadottak szerint és már kész is  a versenymű. Az esélytelenek  magabiztosságával  továbbítottam. Nem csalódtam, nem az én  receptem lett  a nyerő, de a kedélyek megnyugtatásaként azért  sörös kenyér lett a  befutó, így nagyon nem nyúltam mellé..... A másik receptet most nem említem  az feledésbe merült nálam is, de a kenyeret azóta többször is megsütöttem így sörrel,  óriási sikerrel, szűkebb és tágabb családi körben széles elismeréssel, még  a gyerekem is csak azt  fajta kenyeret volt hajlandó  enni ezeken   a napokon, hát köszönet érte  a szervezőknek  ha  nyereményt nem is kaptunk, de egy kenyérfajtával több szerepel azóta a kenyér repertoárunkban.....




Az elkészítésében semmi ördöngösség nincs, hagyományos élesztős -kovászos tésztából készül  nálam, egyszerűen  a dagasztáshoz  használt langyos víz  helyett használjunk  sört részben  vagy teljesen .

2011. március 6., vasárnap

Így láttam én ......

A múlt hónapban  jártunk  a Nyugat Dunántúlon, erről most az Utazás kiállítás idején különösen aktuális beszámolni, hisz majdnem Győrbe is ellátogattunk,  aki most  e rangos kiállítás díszvendége.

 Majdnem,  mert végül  a számtalan program közül  amit a környék kínál, mást választottunk, olyan rövid időbe sajnos nem fért bele. Pedig mi hűségesen visszalátogatunk erre  vidékre évek óta, igyekszünk felfedezni mindent.  Ezen azért nagyon nem lehet csodálkozni, hisz valaha  az utazás  a "mindennapjaimhoz" tartozott, aztán egy külföldi férjjel az oldalamon  talán érthető  is ha igyekszem  úgy alakítani életünket,  minnél többet utazzunk  Magyarországon is, mert van mit megmutatni  és a gyerekek ha felnőnek ismerjék, tudják mi hol van....
Tehát utazunk, amikor csak tehetjük,  Sopron, különösen kedves   nekünk, ide  évről évre visszatérünk, eddig ugyanabba a  szállodába, de   az idén kaptunk egy nagyon kedvező ajánlatot, amit  nem lehetett visszautasítani, elhagytuk  a biztosat a bizonytalanért,....

útra keltünk ....

Íme  néhány gondolat erről.....

 Mit írjak, majd egy hónapja gondolkodom a szállodáról az étteremről!
Azt nem állíthatom,hogy  ez volt álmaim szállodája,  ám   minden felmerült problémát készségesen igyekeztek azonnal megoldani, kell-  e ennél ideálisabb??
Nem azt  a szobát kaptuk amit kértük,ugye gyerekkel nem mindegy két szobát  vagy családi szobát kapunk ( elismerem néha valóban kényelmes  a két szoba, melyhez két fürdőszoba tartozik,  stb. előnyök ..., de a gyerekesek  gondolom tudják  mi a hátránya )némi intézkedés és a  dolgot orvosolták, a vendég elégedett, a szálloda  a helyzet magaslatán.
Nincs  cipő tisztító felszerelés  a szobában ....,,Ok. a  nemrég történt tulajdonos váltás miatt a régi céges dolgokat már nem lehet kitenni az új cég még nem küldte a sajátját,    ??? na de a vendég   cipője irdatlanul hó foltos..... van megoldás!....... igen,  a recepciós  már nyúl is  fiókba, elő a pótfelszerelést és bár így még nem tisztítottunk soha cipőt, a  szálloda hallban ( kivéve ahol cipő tisztító gép áll) a cipő tiszta,  szégyenkezés nélkül mehetünk az  étterembe, megint  dicsérjem  a személyzetet ???
Étterem, na ez egy kicsit már e blog témájába vágó ....
Kezdjük   a reggelivel,  tea, kávé  van több fajta, választás szerint,  ugyan automata, de iható,  egész  jó a kávé, sőt  ......
Hideg-, meleg-,  ételek,  a felvágottak...? ( hát ez a köszönöm inkább kihagyom  kategória, van tojás- rántotta és kemény tojás  is, virsli, lágy tojás nincs, azt már meg sem mertem kérdezni hamm and eggs készülne-e, de van kocsonya //!!  - mi sem természetesebb, nálunk mindig van , - jön az indoklás , hát nem is tudom  ....nekem szokatlan.

Talán a legjobb  a sült szalonna, de van  túró, natúr  ( kissé ízetlen ) körözött, néhány majonézes  kevert saláta  is, kompót és friss gyümölcs mint ,alma, mandarin, körte, nem túl bizalom gerjesztő, de találtam köztük  fogyaszthatót is (a körte  kifejezetten jó ízű, kellemes meglepetés,) így van ez a supermarketben is,   nemde ???
Egy fajta  sajt  is található több helyen is.
Vacsoránál  megkérdeztem előfordul -e  a desszertek közt sajt vagy friss gyümölcs  ......??
----az reggel van -----érjem be ennyivel.
Az egész tálalás a büfé asztalon    nem igazán vonzó, (nem is készült fotó emiatt)  lehetne másként is, de ízlések és pofonok......
Kenyerek közt találtam rozskenyeret is, a péksütemény  szemmel láthatóan nem házi sütés ,.....
Gyümölcs joghurt van,  natúr nincs, kefir sem .....érdeklődöm, a válaszból semmit sem tudtam kiszűrni egyszerűen nem értettem az anyanyelvemen,/ elviszik....... ,hát nem azért van, hogy megegyék a  vendégek...?, - jó az ellen nem tudok semmit, ha kiviszik az étteremből...ez más téma, itt jegyzem meg  most láttam először  legkevesebb "strand papucsos "vendéget a vacsoránál.....,/ hát itt tartunk, de  azért jó hogy megkérdeztem, mert   valahogy mégis előkerült és minden nap volt eztán   joghurt az asztalunkon,   a kezdeti időkben  csak nekünk, de a hétvége elmúltával már  kikerült a  hűtőpultra is .
Sok a pincér tanuló  a reggeli étkeztetésnél, kicsit tanácstalanok, mintha kicsit figyelmetlenek lennének,mintha  nem kapnának   útmutatást, mit hogyan  csináljanak, akkor  hol fogják megtanulni ???  A koszos pecsétes abroszra  lehet-e vagy nem lehet az új terítéket feltenni,  laikus kérdés, ...ám nem ártana  tisztázni....


Van  a gyereknek  gabona pehely, ez jó, sütemény is ha csak egy fajta,  de van ...
A reggeli gyümölcsleveket  nem kóstoltam  ez általában  nem az amit  frissen facsarnak, ehhez nem tudok kommentárt fűzni...


Nem csúcs minőségű konyha, de ezt  tudtuk    ....
Az étterem vezetője szerint  a vendégek szeretnek itt és  elégedettek a kínálattal,  a ételek ízével, ám megjegyezte azt is, amikor  kevesebb a vendég pl. hétközben,  nehezebben tudják kiszámolni miből mennyi fogy, pedig másfélszeres adaggal számítanak  vendégenként.
Ami van az "ehető", fél siker  ...,van naponta  sertés, marha, hal és szárnyas választék is,  sőt a vacsora idő végére is van  kínálat,  nem üres az asztal  /svéd asztal /  ( egyszer azért  a harcsa  elfogyott, de  felajánlották ,ha megvárjuk  készítenek !!! 
A harcsa volt a legfigyelemreméltóbb étel, egy nap kivételével, amikor tonhal váltotta fel, a 4 napból  háromszor is  étlapra került és  minden alkalommal másként elkészítve .
A társaságunk, két család gyerekekkel,  bizony 9 fő, és  minden nap várt bennünket egy asztal.!
Vannak itt jó dolgok, különösen  a személyzet probléma megoldó készsége, azért talán lehetne  néhány dolgon változtatni...
Egy dolgon biztosan, ez pedig  a rendezvényszervezése.
Hétvége van,  teltházas  vagy majdnem teltházás   a szálloda.

Már a pénteki érkezéskor  tájékoztatnak és  több helyen ki is van függesztve,  kérjük kedves vendégeinket szombaton inkább az ebédet igénybe venni  szíveskedjenek,  a vacsora   időpontja változott  rendezvény miatt   19,15  tart .!! ....ez tény, itt nincs mit tenni !!!
Előzőleg e-mailben tájékozódtam, azt a  választ kaptam nincs rendezvény ebben az időpontban  .
Nem  gond, beesett a rendezvény, amit  javaslatom szerint lehetne másként is megszervezni   mivel van több különterem is a szállodában ahol akár  a rendezvényt  le  lehetne bonyolítani,  akár  szállóvendégeket is  lehetne ott vacsoráztatni, "a kecske is jól lakjon   és káposzta  is megmaradjon alapon" .
Nem is  a korai időpontot tenném szóvá, bár így az  aznapi program alaposan átalakult, amit kifogásolnék az a "  mentalitás " , egy megjegyzés  - "mi kiírtuk"- ütött fülön,  amikor a vacsora vége fele  már feltűnő rendezkedés, asztal tologatás   zajlott.

A vendég az vendég !!!

Van welness rész is, egész jól néz ki, bizonyos időpontokban  még a kapacitása is elfogadható, sokkal nagyobb tömegre számítottam. Meglepő azonban, hogy  recepciós pultja a medence előtti térben található, amit csak  az öltözőn és zuhanyzón  keresztül lehet megközelíteni, tehát először le kellene vetkőzni aztán megrendelni a  különböző szolgáltatásokat, aztán újra felöltözni ???
  Szolgáltatásokat, pénteken nem tudni  van- e hétfőn, kedden  masszőr vagyis mely időpontokban van, azt sem tudtuk másnap azaz vasárnap  lesz -e, de azt lehetett előjegyezni és aztán telefonon egyeztetni.
A meglátásom szerint üresen kongtak  a kabinok, mint   sószoba, oxigenterápia ,stb talán   ez is hozzájárult :::::?????

Csak szobakártyára lehet törölközőt kapni,  arra feljegyzik,  rend az rend, - kérem szépen a szaunához is kérek törölközőt-, " arra használja amire akarja"  --  jött  a válasz,   ok de  akkor ha a szaunában higiéniai okok miatt  erre ül a vendég, akkor  a zuhanyzás  után  ebbe törölközzön ...hogy  is tetszik ezt  gondolni ..... ???
- délután adok másikat!
-A törölközőt nem lehet  kivinni , le kell ide dobni  mutat a hölgy  a recepciós pulton belül található  kosárra,   kosárlabdázó  leszek ... de mi van ha mellé találok ???,
Mi van  ha akkor dobnám be a  használt törölközőt amikor  a hölgy nem tartózkodik, itt  meddig várjak  amíg  előkerül ..,különben,hogy bizonyítsam be, én bedobtam tessék kihúzni  a szobakártyáról .
Ja ezt a kártyát viszem majd az étterembe is  ott biztosan kíváncsiak  hány törölközőt használtam az uszodában.....

Na jó, talán túlzás ,,,,miért kell a szálloda  első emeletére mennem  ha masszírozást kérek, miért nem lehet az egyébként nagyon szépen kialakított, ámde ürességtől kongó welness részen igénybe venni a kért szolgáltatást,....   vannak itt még megválaszolásra váró kérdések ......
A női öltözőben van centrifuga !! Nem tudom elindítani számomra ismeretlen módon működik, megkérdezem, kipróbálom, működik ....!Megyek, vissza  szólok a   férjemnek, Ő meg  a gyerek,  mivel fiúk  értelem szerűen így  a férfi öltözőn keresztül jöhetnek ki   a szállodába, elmagyarázom hogy működik  a centrifuga   és rohanok a szobába kikészíteni  mit vesznek fel  ha felérnek,...öltözök én is, meg is jönnek csöpögő fürdőruhákkal, rosszul mondtam  volna, nem értette  meg ?......á, a férfi  öltözőben nincs  centrifuga ...????!!!!csak nőiben ...a mi családunk 3:1 a fiúk javára,  tehát 3 vizes  egy száraz  fürdő ruha, mert vagy azonos időben  végzünk, vagy megvárom őket,vagy  saját tempóban és akkor.....


A szálloda egyébként gyönyörű helyen van remek adottságokkal, ráférne egy alapos tatarozás , felújítás az igaz, gondolom az új tulajdonos tervei közt szerepel ez is,  és még ki tudja mi .Egy nemzetközi szálloda lánc első tagja lett.....remek klub szállodát lehetne csinálni belőle, minden adottsága meg van hozzá, eddig  még nem jártam hazai szállodában ahol  a szálloda idegenvezetést is  biztosít a  városban a vendégei részére !!Igaz csak magyarul, de hazai vendégből van  a legtöbb a jelenleg. Ha  klub szálloda  lenne,  érthetőbb lenne, a  biztonsági őrök jelenléte is, amit itt nem  láttam  indokoltnak, bár megjegyzem nem volt zavaró csak nem értettem egy szálloda ahol londiner nincs,  de  biztonsági őr van .....ilyen rossz a helyzet??? 

2011. március 4., péntek

Marci panis



holle anyó......

Adhatna  egy kis szabadságot annak  a dolgos lánynak, ne rázza már azt a dunyhát márciusban is, jó dolog az a szánkózás, hógolyózás, de  márciusban  jöhetne  már a lágy tavaszi  szellő, a kertészkedés, a színes virágok,  aztán  a következő télen megint  a hó, amit majd nagyon fogunk  várni, mert szeretjük, de  most egy kis szünet.......????

Kőszegen jártunk az elmúlt hónapban  a Jurisics vár (január 1.-től bezárt,  felújítás miatt) a bejárata előtt találtunk egy kicsi kis múzeumot ami nem történelmi,  hanem  gasztro-, mese témájú   ( cukrász szemmel ???  ) van itt még  bor kiállítás is !! A Szamos marcipán üzlete és múzeuma, figyelemre méltó mi mindent lehet( lehetne )  csinálni  marcipánból ...





A marcipán alapanyaga  cukor és mandula, de készíthetik más  olajos magból is, mint dió,vagy mogyoró


Ismerünk egyszeres, kétszeres, háromszoros,  marcipánt,  a számok  utalnak a  mandula és a cukor arányára.  Az egyszeres marcipánban fele-fele a mandula és a cukor aránya. Minél nagyobb a szám, annál több benne a cukor. Jellegzetes ízét keserű mandula hozzáadásával nyerik.A marcipán ősét már az ókorban a perzsák is ismerték, ez az ősi marcipán azonban még mandulával és mézzel dúsított olívaolajból készült, pár csepp rózsaolajjal illatosítva. A keresztes háborúk hatására lovagokon és kereskedőkön keresztül eljutott Spanyolországba, Portugáliába, Velencébe, ahol eleinte csak az uralkodók asztalán volt található, mert az elkészítéséhez még nem volt elegendő cukor. Amerika felfedezése után, amikor a cukornád is  átkerült Európába , az európai cukrászat fellendült, s vele  együtt a marcipán gyártás is, ám a marcipánt akkor még csak patikában lehetett kapni.  Az őrölt mandula – cukorral és száz levelű rózsa olajával összedolgozva – már a középkorban is az ínyencek kedvence volt. Mivel  a cukor drága volt ezért elsősorban a királyi asztalok kedvelt nyalánkságának számított.

Ma a  cukrászat  bevonó -, burkolóanyagként kezeli, és a sütemények jellegének megfelelően színezve használja .



A marcipán készítés eszközei






































A marcipánhoz két legenda is fűződik,  most  kissé elfogultan csak az olasz változatot írnám ide, nem véletlenül,  hisz  Velence a helyszín, ami ilyenkor  farsang  farka  idején különösen  figyelem  központjában kerül és nem utolsó sorban mert az én fiam  Mark és nagyon szereti  a marcipánt,  tehát ez amolyan" családi " édesség.





A legenda szerint Velence védőszentjének, Szent Márknak a nevéből származik a marcipán elnevezés. Eszerint az 1400-as években egy Badrut nevű velencei cukrászmester Mária nevű leánykája, az apja műhelyében játszadozva a mézbe tört mandulát kevert, majd az így keletkezett gyurmát forró tepsiben kiszárította. Apja megkóstolta a játékból készített édességet, és olyan jóízűnek találta, és ebből kezdte készíteni a Velencében közkedvelt szentelt gyertyákat, cirádákkal ékesítve. A legenda szerint elsõ ízben a Szent Márk székesegyház előtti téren, a város védőszentjének ünnepén árusította a mandulából és mézből készült finomságot, ezért lett Szent Márkról elnevezve: Marci panis azaz Szent Márk kenyere. A szinte szobrászművészi igényességgel elkészített marcipángyertyákat a templomokban osztogatták a hívőknek, hogy megóvja őket a rossztól. Az ördögűző édességből az Aragóniai Beatrix kíséretében Magyarországra települő talján szakácsok Mátyás király házassága után az első újévi ünnepi ebéden, a 8. fogást mandulatejből és cukorból készítették, ami fehér és barna kockás marcipán sakktábla volt.



2011. március 2., szerda

Sárgarépatorta-Aargauer Rüeblitorte a húsvéti tortánk






Ez a sárgarépatorta egy svájci specialitás, nem azonos azzal a klasszikus répatortával, amit sokan szeretnek és ismernek. Nálunk nincsen Húsvét e  svájci sárgarépatorta nélkül.Évek óta  az ünnephez tartozik már. 
Mivel nem tartalmaz lisztet, vagyis ez egy lisztmentes répatorta  bátran  fogyaszthatják  glutén érzékenyek is.
A finom mandulaőrlemény az aromás fűszerekkel  és marcipánnal felejthetetlen ízt ad,,külön előnye  ennek a mandulás sárgarépatortának, hogy az ünnep előtt pár nappal elkészíthető ,sőt kötelező, mert akkor  finomabb lesz .  


Miért különleges a svájci sárgarépatorta?

A svájci eredetű Aargauer Rüeblitorte (azaz „argaui répatorta”) az egyik legismertebb hagyományos változat. Különlegessége, hogy liszt nélkül, őrölt mandulával készül, így természetesen gluténmentes. A finomra reszelt sárgarépa, a mandula, az enyhén fűszeres ízvilág és a marcipán együttese egy egészen egyedi, gazdag, mégis könnyed tortát ad.

Ez nem az a sütemény, amit frissen, érdemes fogyasztani. Éppen ellenkezőleg: akkor a legjobb, ha néhány nappal korábban elkészítjük és hagyjuk pihenni. Ez idő alatt az ízek összeérnek, a torta állaga tökéletesen összeáll ajánlott  kivárni ezt az időt.

Nálunk az utóbbi években igazi tavaszváró, majd húsvéti tortává vált. Pedig amikor először hallottam róla, bevallom, nem tudtam hová tenni ezt a nagy lelkesedést. Az ízét sem tudtam elképzelni. Aztán – némi noszogatás után – kipróbáltam, és azóta is lelkes híve vagyok. Nemcsak nálunk lett kedvenc, hanem a családi és baráti körben is.

Így utólag azt is el kell ismernem, teljesen felesleges volt az óvatosságom, amikor Gyuri – aki Kanadából indulva Svájcon és Ausztrián át végül Magyarországon telepedett le – áradozott erről az édességről. Ennek már több mint húsz éve, és azóta ez a torta nálunk is hagyománnyá vált









Március 2. Lujza napja  van ma és esik  hó, két napi szünet után már megint, mit esik, szakad s  a szél, fújja ...........  " élvezet kimenni" ez ám  tél. !!! ...és  a  tavasz ?? .......hol késik, mikor jön már, mi itt a szobában a  jácintot, crochust csodáljuk, illatától bódulunk, vettem frézia-, és fekete tulipán hagymákat is, szóval már nagyon várjuk  az enyhülést   ....A sárgarépatorta  is ezt jelzi, tavaszváró, a sárgarépa  friss, üde ropogós .,se baj addig is forró tea mellé kínálom , míg elő nem bújik  a melengető  napsugár ..... 


























A Rüeblitorte története – egy régi hagyomány nyomában

A sárgarépatorta története egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor a cukor még ritka és drága alapanyagnak számított. A sárgarépa természetes édessége miatt gyakran használták süteményekben édesítésre.

Svájcban ez a hagyomány különösen erősen megmaradt, és az Aargau kantonban termesztett sárgarépáról kapta a torta a nevét is. Innen indult hódító útjára, és mára Európa-szerte ismert lett – bár az eredeti, mandulás, lisztmentes változat még mindig kevésbé ismert, mint az angolszász krémsajtos répatorta.









Miért érdemes előző nap elkészíteni?


Ezt  a tortát előre kell elkészíteni, mert  legalább egy napot pihennie kell fogyasztás előtt akkor bontakozik ki az aromája  kellőképpen !!







Sárgarépatorta recept (svájci, lisztmentes változat)



Hozzávalói :


  • 300 g  sárgarépa
  •     5     tojás
  • 200 g  cukor
  •     2     evőkanál vaníliás cukor
  • 300 g  őrölt mandula
  •            kávés kanálnyi fahéj
  •             mokkás kanálnyi őrölt szegfűszeg
  • 1/3 szerecsendió reszelve
  •     2 cl  rum
  • 100 g     marcipán massza
  • 50 g   porcukor
  •            citromlé
















Elkészítése:


A sárgarépát megtisztítjuk és finomra reszeljük.
 A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 1/3 rész cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, a fehérjét a cukor 2/3- ával  kemény habbá verjük.
A  sárgarépát, mandulát, fűszereket és a rumot  a tojás sárgája krémhez keverjük és a óvatosan beleforgatjuk   fehérje habot is.
Előkészített torta formába simítjuk.  ( én szilikont  használtam így avval nincs semmi teendő, de más esetben  ki kell kenni, vajjal  morzsával szórni !!)
200 fokra előmelegített sütőben sütjük 50 percig.










A megsült, kihűlt tortát  csomagolva pihentetjük egy napot.
 Aztán  dekoráljuk, citrom lével elkevert porcukorból készült mázzal, a tetejére marcipánból készült sárgarépát is tehetünk.






















Egy sütemény, amit valaha idegenkedve fogadtam, mert nem tudtam elképzelni az ízét.
Ma már nem kérdés, hogy elkészül-e húsvétkor. Inkább az a kérdés, mikor süssem meg, hogy legyen ideje kibontakozni az ízeinek .Így nálunk az időmúlásával hagyomány a Aargauer Rüeblitorte sütés.

Jó étvágyat! 

Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt receptet, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat! Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól:

2011. március 1., kedd

A vadliba

...ez elment vadászni,
az meglőtte,
ez hazavitte,
az megsütötte,
és mi..... mind megettük......a vadlibát 










 


Nálunk  most így végződött az ismert versike, a Sógorom vadászik, de ezútal a vadász szerencse a  barátjához szegődött, Ő ejtette el  a vadlibát ám, lám azt mégis mi kaptuk, .....





....lett belőle közös nagy családi vasárnapi ebéd....








Sógorom hazahozta majd, segélykérően nyúlt a telefon után,  mit lehetne vele kezdeni, hogy is kéne elkészíteni, természetesen az   ebédre mi is hivatalosak vagyunk...    Így vittem  a receptet és  köretet vagyis elmondtam az utasítást mi szerint süssék a  libát  míg mi az utazási kiállításon voltunk....,

Recept  hozzávalói :


  • 1 db vadliba
  • 150 g füstölt szalonna
  • 1 kanál olaj
  • sör
  • bors,
  • boróka bogyó,
  • majoranna
  • ,só


A megtisztított, megmosott vadlibát  bedörzsöljük belülről az apróra tört a fűszerek keverékével, a mell illetve comb részeket megtűzdeljük  a szalonnával, sózzuk  kívül- belül.Tűzálló tálban lassú tűzön az olaj és  kevés víz hozzáadásával pároljuk sütjük az utolsó szakaszban a  sörrel locsolgatjuk.












Vörösboros lila káposztával, oreganós pollentával és áfonyás  sült almával  

én készültem.
A menü még kiegészült ropogósra sült krumplival, jó fajta vörös borral...

A lila káposzta  majdnem  a klasszikus párolt káposzta, csak a  köményt elhagytam és  egészen apró narancshéjat adtam bele, természetesen  vörösborral párolódott.A kanálnyi olajon  a  cukrot karamellizálom,hozzáadom a szeletelt vöröshagymát ( lila hagyma ) pirítom kicsit majd jöhet a sóban pihentetett, szeletelt lila káposzta is, (ez alkalommal jó hosszú ideje volt, mert az előző éjszaka elő -készítettem és tálalás előtt  már csak igazán  rövid idő kellett és  elkészült )fedő alatt hagyom párolódni  ha szükséges időnként keverjük meg öntsünk alá vörösbort, adjuk hozzá a  narancshéjat és  elzárhatjuk  a tűzhelyet amit látjuk a káposzta már puhult, nem kell  túl puhára " főzni" lehet kissé roppanós, az utolsó fázisban  még  balzsam ecettel meglocsolom. Ha valaki, úgy gondolná nem eléggé pikáns,  balzsamecet és  méz  hozzáadásával lehet még az ízét "javítani".

 A polllentához  sós  vizes-tejet forralok beleöntöm  a  kukorica darát, elkeverem, oreganóval  megszórom és fedő alatt hagyom pihenni  kb 10 percet, de még melegen  fóliára simítom  henger alakúra formázom és hagyom teljesen kihűlni. Mivel ezt is az éjszaka folyamán készítettem elő, így  a hűtőben pihent felhasználásig ( a mi esetünkben még  a hűtve szállítást  is ki kellett bírnia), majd éles késsel szeletelem,  olajjal spriccelt tepsibe fektetem és átsütöm, melegen tálalom.


Az almákat egyszerűen csak kiszúrtam és mivel van bőven ezért  fagyasztott áfonyával megszórtam, sőt még egy kevés darált dió is került a tetejére. Nem tévedés, én  nem tettem cukrot sem  mézet  rá, de ha csak áfonya lekvár van otthon,  az  is kitűnően megfelel. Nekünk nagyon tetszett az így kapott friss-üde savanykás íz.Ez sem sütöttem "túl ", szeretem  ha roppan  fogam alatt.


A végére  maradt   a sárgarépa torta........... jön  recept is hamarosan!!!



Vivivi-lululu! - Nincs hiba:

                                                             fürdik a hajnali vadliba,

                                                             Háza nád és

                                                             fészke sás,

                                                             hangja könnyű

                                                             csivogás:

                                                             ha rádörren

                                                             a vadász,

                                                             akkor se megy

                                                            világgá,

                                                            csak kiált, hogy:

                                                            Gigágá!

                                                            S repül a rétre, zöld lagziba,

                                                            s ott legel estig a vadliba.

                                                            Vivivi-lululu! mondja, ha

                                                            hazahúz este a vadliba.

                                                            Várja tó és                   

                                                            várja sás,

                                                            van még nyári

                                                            napja száz:                    

                                                            elhibázta

                                                            a vadász,

                                                            nem kell menni

                                                           világgá,

                                                           nem kiált, hogy:

                                                           Gigágá!

                                                           Vivivi-lululu! - Nincs hiba:

                                                           hajnalig alszik a vadliba

                                                                                                   Szabó Lőrinc: Vadliba





























Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...