2011. január 7., péntek

Borókás "pityókás" lazacpisztráng

 Lazac pisztáng




Az Atlanti-óceánban, a Balti- és Északi-tengerben él tengeri pisztrángnak is hívják. Gyakran összetévesztik  illetve helyetesítik  a lazaccal. Húsa halvány rózsaszín, a nyári hónapokban a legjobb. Nálunk gyakran kerül terítékre igaz  nemcsak  a nyári hónapokban.

A hal szinte kivétel nélkül sütőben  sütőpapírba , zacskóba csomagolva  vagy vagy roston sül nálunk




     Boróka bogyót sóval mozsárban összetöröm a borókás "pityókás " lazacpisztránhoz,
evvel bedörzsölöm a halak  belsejét,egy gerezdeire bontott fokhagymát veszek,  narancs karikákat szeletelek,  ezt is a hasüregbe töltöm  majd az így előkészített halat meglocsolom  rozmaringes-narancsos  pálinkával és hidegre teszem  néhány órára érlelődni pácolódni.
Innentől kezdve már nem sok  dolgunk van a  hallal, mert csak sütőzacskóba dugom és előmelegített sütőben kb 20 percig sütöm  aztán  a gerincéről leválasztom és  tálra csúsztatva tálalom, prebranac-cal, salátával.
A saláta  radicchio (Chicorium intybus) ami  kissé kesernyés-, fanyar ízű, vöröses színe remekül kiegészíti kissé sápadt halat  tányéron,  citromlével kevés olíva-olajjal megspiccelve kínálom.



hozzávalói :

  • egy nagyobb lazacpisztráng ( 800-900 gr)
  • marék  borókabogyó
  • egy fej fokhagyma
  • egy narancs
  • 1/2-1 dl rozmaringes -narancsos pálinka


Jó étvágyat!

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

"Badnje veče" = pravoszláv szenteste

Vízkereszt vagy szenteste január 6.-a  ?


Az utóbbi években kijut nekünk az ünneplésből,  szinte minden ünnep évente kétszer .
Az ok, a Gergely naptár és  Julianus naptár 13 nap eltéréséből adódik.
Hal vacsora szentestén, nálunk ez   a szokás  -  még decemberben arany durbincs filé volt, azt  cékla  redukcióval ettük, most   lazac pisztráng  lett a háziasszony próbáló tizenkét fogás részeként. Igen, ez nem vicc,  a  hagyományoknak megfelelően  ennyi ételt illik felszolgálni ezen az estén. Erről és más hagyományokról  még  a kezdet kezdetén beszerzett könyvből szereztem tudomást, hogy  nehogy "szó érje  házat" be is tartom, legalábbis nagyon  igyekszem. Magam körül azért, azt látom ezt azért nem veszik olyan szigorúan,  alig, vagy nem is találkoztam az ismeretségünkben olyan háztartással ahol ennyi fogás  szerepelne az ünnepi asztalon. Mi kivételek vagyunk, mi minden évben 12 fogásos menüt készítünk, szerencsémre  a kenyér és  a gyümölcs is bele számolható  a sorba így ha nehezen is, de összejön  a bűvös 12-es szám.





Van díszes ünnepi kenyér amibe szerencse pénzt rejtünk, aszalt gyümölcsök, prebranac  ( ez egy babos étel, ) hal, bor, ezek  a nélkülözhetetlen elemek.
 

 2011.01.06. az  ünnepi vacsora


- mandulás olajbogyó, paprikába töltött érett kecskesajt, aszalt paradicsom után






egy egyszerű fokhagyma krémlevessel indítunk, aztán jöhet
- a kecskesajtkrémes tarte,




- borókás -"pityókás "lazac pisztráng, 







- prebranac,


- saláta variáció,



- friss gyümölcsök sajtokkal, dióval /gorgonzola, camembert, brie és masdamer



- desszertnek  diós-mákos kalács, beigli, gerbeaud szelet közül lehet  válogatni




- aszalt gyümölcsök és a zöld-dió likőr a levezetéshez
























Mozgalmas esténk  volt,  vacsora előtt kisétáltunk a templom kertbe, ahol  sötétedés után ünnepélyes keretek közt gyújtották meg a  badnjakot. Hogy, mi is ez pontosan  a mai napig nem tudom megfejteni,  száraz ág, de melyik fa,  talán tölgy, a levelek alapján annak gondolnám.
A badnjak-ért eredetileg  a férfiak mennek az erdőbe, mire hazaérnek  forralt pálinkával " kuvana rakija" várják az asszonyok őket. Ezt aztán meggyújtják, otthon vagy a templomban .
Tehát mindenki viszi  a maga "badnjakját" és a hatalmas szentelt  ágat   a templomban azaz a kertben is  tűzre dobják, mert ahány  pernye száll annyi szerencse, pénz száll  házra ...
Voltunk már  néhány éve, de korán érkeztünk,  akkor még csak készülődtek a  tűz gyújtáshoz,ahol  egy hatalmas máglyát kell elképzelni, forralt bort, rakiját is kínálnak  az összegyűlteknek, akkor hideg volt a fiam kicsi, nem vártunk, aztán éveken keresztül esős napok miatt nem indultunk el. Most  először sikerült, ott voltunk,  időben érkeztünk, ám   sajnos a tömeg miatt  közelről nem tudtam fotózni, de azért  néhány kép  készült, most erős  szél  fújt erősen  vitte  pernyét  a lángot, ám ez sem nem zavarta  közönséget  néha egyként mozdulva arrébb húzódtak,   majd vissza ..   Volt közös éneklés,majd a szentelt ágat  tűzre dobták ezt követően  mindenki  a tűzre dobhatta a saját ágát.  ezt  követte  a szabadban celebrált prédikáció....




Jó étvágyat ! 

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

2011. január 5., szerda

Kis karácsony,nagy karácsony kisült-e már a kalácsom ?

Diós-, mákos kalács vagy beigli készüljön karácsonyra,  ez sokáig nem volt kérdés a mi családunkban.

mékos kalács

Édesapám dunántúli faluból származik, az Ő Édesanyja mindig diós-,mákos kalácsot készített  karácsonyra.  Ők ezt szerették, ezt szokták meg. Így aztán nálunk is  ez volt kivétel nélkül minden karácsonykor, amire visszaemlékszem amíg az Apu élt. Igen, Anyu  24.-én  sütötte minden évben, mert akkor a kalács illata belengi az egész lakást. És valóban úgy volt, délelőtt dagasztotta, mert ez ugye kelt tészta,  a konyha közepére állította a hokedlit ( honnan került elő ?-- erre már nem emlékszem ---arra a  vájlingot amibe a lisztet szitálta és dagasztotta kézzel  !!.Igen a konyha pultot magasnak találta, azt mondta ott nem lehet, nem tudja és csak  a kézzel dagasztott  tészta  a jó. Aztán az évek múlásával amikor már erősen panaszkodott a  kezeire, nem tud már  úgy dolgozni vele ( sajnos,  most már nagyon is megértem az én kezeim  is produkálnak  hasonló tüneteket )akkor  jött az Apu  is segíteni és  Ő is dagasztott. Aztán este a nagy teszt, olyan lett a kalács amilyennek szerették volna, elég szép-e, a kelés közben elcsúsztak -e  a töltelék csíkok, vizsgálgatták, elemezgették a  művet. Ahogy múltak az évek miután Apu elment  nem volt többé kalács sem  karácsonyra. Én beiglit sütöttem azt vittem Anyunak is  még innen is a karácsonyokra. Most először készítek kalácsot, mákosat és diósat a hagyományoknak megfelelően és egy ánizsosat  próbaként. Korábbi években a pravoszláv karácsonyra is sütöttem beiglit amit a férjem is nagyon kedvel, de én elhitettem vele, csak karácsonyra sütünk,  egyszer egy évben ettől olyan különleges, na jó tettem  némi engedmény  végül is nálunk kétszer van karácsony  minden évben.




diós-mákos  kalács




Az idén  a januári karácsonyi asztalon  kalács  lesz.


  • 700 g liszt
  • 250 g vaj
  •     3    tojás
  •     2 dl tej
  •  28 g    élesztő
  •       csipet tengeri  só
  •    20 g cukor


  • forrázott mák töltelékhez:

  • 175 g darált mák
  •   50 g cukor
  •   0,5 dl tej
  •          őrölt szegfűszeg
  •          méz
  •         vanília
  •         reszelt citrom -,vagy narancshéj
  •  50 gr mazsola






Forrázott dió töltelékhez:

  • 175 g darált dió
  •   50 g cukor
  •     0,5 dl tej
  •          fahéj
  •          méz
  •         vanília
  •         reszelt citrom -,vagy narancshéj
  •    50 g mazsola
  •         ánizs,méz


A lisztet  dagasztó tálba szitálom, a tejet kicsit meglangyosítom egy kanál cukorral édesítem és feloldom benne az élesztőt, hagyom míg "felfut", majd a liszthez adom, csipet só, a tojások, olvasztott vaj folyamatos hozzáadásával dagasztom, tehetünk a  tésztába  kevés reszelt citrom héjat fantasztikus finom illata lesz tőle.
Ha már "összeállt" a tészta, félreteszem, hagyom pihenni, nőni  míg a duplájára  kel. Ekkor enyhén lisztezett munkaasztalra borítom, kézzel átgyúrom, három  részre osztom, kigömbölyítem és   ismét pihentetem a tésztát. Ez idő alatt  elkészítem a forrázott töltelékeket. A tejet felforrósítom az adalék anyagokkal, ha felforrt a darált mákra, illetve dióra öntöm lefedve hagyom állni, míg kenhetővé válik.
A tésztát vékonyra kinyújtom a vizes késsel, spatulával a tölteléket egyenletesen elosztom, feltekerem a végeit behajtva. Előkészített sütőlapon  pihentetjük még utoljára a kalácsot  sütés előtt. Ha szeretnénk, hogy  szép fényes legyen kenjük meg tojással tetejét. Előmelegített  gőzös ( egy edényben vizet teszek a sütő aljára) sütőben 40 perc alatt kisül.



diós-mákos  kalács


Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

2011. január 4., kedd

Hideg malac sült salátaágyon rokfort öntettel,áfonya zselével

 A hidegsültek, nagyon népszerűek, a felhasználásuk  szinte végtelen, a főételtől  a szendvicsekig mindenütt találkozunk velünk .





Mit eszünk, ha elmúlnak az ünnepek ?
Gondolom mindenki így van evvel kicsit lazítana, de a megmaradt ezt- azt is szívesen hasznosítaná, esetleg új ruhába bújtatná, mert ki szeret  ugyanazt enni nap mint nap. Én biztos nem!
De a malac az bizony még ott van ...... igaz" kicsi"  volt, azért csak 8-10 kiló ! Bár abból leesik a fej, csontok, stb akkor is eltart néhány napig.Tehát akkor ma  hideg malacsült,  rokfortmártásos  zöld salátával, áfonya zselével a  lencse krémleves után az ebéd.
Nem igényel nagy előkészületet, akár kezdők is próbálkoznak vele, de nem is kell mindig  nagy dolgoknak történnie, hogy az tányérra ínycsiklandozó étel kerüljön,  sokszor  elég egy kis apró változtatás vagy merészség és  máris kész a siker,  azaz az étkezés befejeztével elégedett arcok, üres tányérok.




Tél van, hideg van,   a teraszon hűsöl a malac comb, ami még maradt mára. Abból vágok csinos kis szeletkéket, azt halmozom  a salátára. A friss salátát gondosan megmosom, centrifugázom  majd  kéksajttal kikeverem a tejfölt, lehetne egy kis fehér borsot is hozzáadni, de  gyermek miatt ezt elhagyom mert bármily hihetetlen  a mi  8 évesünk él -hal a  rokfort típusu sajtokért, így  magától érthetődik az Ő salátájára is ez az öntet kerül. Azért nekünk  felnőtteknek  mégis, csak megbolondítom  az öntetet   rozmaringes-narancsos pálinkával  is. Ifjú koromban a  rokfortos saláta öntettel  a Royal szállóban találkoztam először, akkor nagyon is elnyerte  a tetszésemet, alighanem   kevés hagymát is tettek bele,  nekem az most a malac sülthöz nem illene.


Az üde ízt a saláta mellett a narancs karika biztosítja.


Jó étvágyat !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷   https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼    https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋     https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

2011. január 3., hétfő

rozmaringes narancsos pálinka

Természetesen rozmaringos így kell érteni, de ha rozmaringesibolya készíti  csoda- e ez az elírás aztán már ha észre is vettem a hibát  maradt ilyennek. Az íze fanyar kesernyés citrusos  ünnepi......
mint az már korábban említettem  nagyobb mennyiségű házi pálinkához jutottunk ami valahogy nem nyerte el eredeti formájában az tetszésünket, próbálkoztam így többféle ízesítéssel kedvünkre finomítani. Rozmaring  megterem a kertben,  narancs meg csak úgy hozzákerült így a végeredmény már nem is rossz, a kísérlet bevált.
Még a nyáron készült, azóta volt ideje beérni az első időkben még naponta ráztam, aztán  szűrés után már azt sem .
A narancsokat spirálban meghámoztam miután gondosan megmostam, forró vízben áztattam  és a rozmaring ággal a pálinkába dugtam. Eredetileg azt terveztem egy -két hét múlva majd narancsos cukor szirupot főzök és avval  édesítem aztán valami közbe jöhetett, mert ez lépés kimaradt.
Így maradt  a fűszeres,  jó erős rozmaringes  narancsos pálinka.
Néhány hét vagy inkább  hónap elteltével szűrő kanálba helyezett gézlapon keresztül átszűrtem  csinos üvegekbe tettem, egy-egy ágacska rozmaringgal díszítettem.

2011. január 2., vasárnap

Újévi malacsült,pezsgős káposzta és lencse hozza a szerencsét.....

Szilveszteri szokásaink malacsülttel,pezsgős káposztával és sajtos juhtúrós pogácsával.  



Miért kerül párolt káposzta a malacsült mellé?

– gasztrotörténeti és élettani kitekintés

A malacsült és a párolt káposzta párosa sokak számára magától értetődő része a szilveszteri asztalnak. Annyira megszokott, hogy ritkán tesszük fel a kérdést: miért éppen ez a köret társul a zsíros, ünnepi hús mellé? A válasz nemcsak az ízek világában, hanem a hagyományos paraszti konyha tapasztalati tudásában és a szimbolikában is gyökerezik.


A régi konyhák logikája

A hagyományos magyar és közép-európai konyhában a köretek sosem pusztán „töltelékek” voltak. Feladatuk volt: ellensúlyozni, segíteni, kiegészíteni a főfogást. A disznóhús – különösen a sült formájában – nehéz, zsíros, hosszan emészthető ételnek számított. Ehhez tudatosan társítottak rostos, savanykás, fűszeres zöldségeket, amelyek „megmozgatták” az emésztést.

A káposzta – friss vagy savanyított formában – éppen ezért lett ideális kísérő:

  • rostban gazdag,

  • enyhén savas,

  • köménnyel, babérral, borssal fűszerezve kifejezetten emésztést segítő hatású.

Ez a párosítás jóval azelőtt működött, hogy a dietetika fogalma egyáltalán megszületett volna.

Téli vitaminforrás az ünnepi asztalon

A káposzta különleges helyet foglalt el a téli étkezésben. Hosszan eltartható volt, és C-vitamin-tartalma a hideg hónapokban is fontos védelmet jelentett. A párolás – szemben a hosszú főzéssel – megőrizte értékeit, miközben lágy, jól emészthető köretet adott a sültek mellé.

Szilveszteri jelentéstartalom

Az újévi étkezésekhez hagyományosan jókívánságok és jelképek társultak. A malac „kitúrja a szerencsét”, a káposzta pedig – sok levelével, bőséges adagjával – a gyarapodás és a folytonosság szimbóluma lett. Együtt nemcsak laktató fogást, hanem biztonságot és reményt is jelentettek az új esztendő küszöbén.

Ma is működő páros

A malacsült mellé kínált párolt káposzta ma már tudatos választásként is értelmezhető:
kiegyensúlyozza a zsíros hús nehézségét, frissít az ízekben, és segít, hogy az ünnepi lakoma ne váljon megterhelővé. Nem véletlen, hogy ez a klasszikus párosítás újragondolt formában is tovább él – almával, borral, pezsgővel finom fűszerezéssel.

Szilveszter  az év utolsó napja


Lázas készülődések, házi bulik, mindig másnál, de nem egyszer voltam "vendégháziasszony" is. Vittem  a malacsültet, az elmaradhatatlan  sajtos-juhtúrós pogácsákat és az előre összeállított bevásárlólista alapján a házi gazda által  bekészített alapanyagokból a helyszínen állítottam fel a  büféasztalt. Igen, korábban volt olyan is, mindenki hozzon valamit  alapon buliztunk, én a karácsonyról maradt beiglitől szabadultam meg ily módon, akkor még anyai nagyanyám is sütött, küldött, emlékszem, egy alkalommal  a meggyes- mákos újítására, amit talán meg se kóstoltunk,  elítélve  a tradícióktól való elrugaszkodása  miatt, ma már  nem tenném, de akkor Andris a rendkívül tehetséges  színész palánta  legnagyobb örömére nem így vélekedtem,..... aztán ebből is hagyomány lett ..... minden évben vittem Andrisnak  a karácsonyról lemaradt beigli rudakat, ma  már ezt is  a múlt,  vajon mi  lett vele ? Ki tudja, az idők  során elveszítettük egymást és változtak a szilveszterezési szokásaim is,  egy időben dolgoztam, mert  az olyan bulinak ígérkezett, voltam csoporttal vidéki szállodában és  a hűvösvölgyi Gulyás partin is, nem vált be ez sem. Aztán megint  baráti társaság  kissé rám erőltetve  a kötelező jól érezni magad most, pont ma hangulatot  ez se jött be .
Megismerkedésünk évében  férjem a hegyekbe vitt, Zlatiborba,  nekem külföld, eddig  ismeretlen táj,  gyönyörű hófedte,olyan nagyon szép volt, de ki sem tudtam mozdulni  az év utolsó napján  40 fokos lázban vacogtam  az ágyban.   Ő szegény meg a  recsegő rádióval vigasztalta magát.  Ez se jött be !...Talán  a legjobb szilveszterek  a szüleimmel voltak,  az Astoria szállóban  később a  Hungáriában  ....Budapesten.
Akkor most mi legyen, mit kezdünk mi az év utolsó napjával :?
Maradunk itthon!! -  jött az elhatározás  úgy tíz évvel ezelőtt és azóta  kialakult  a sajátos forgatókönyvünk  e napra .

ropogós malacsült pezsgős káposztával  


Malac, az mindig is volt, most is van és pezsgő, meg pezsgős káposzta, na és anyám hagyományos sajtos- juhtúrós pogácsái,  ami egy falat csak,  így remekül csúszik le ... még az  új év napján is  pezsgővel .



Most  ép Szerbiában élünk,  ahol a  malacot egészben veszik az emberek, így mi is, de ugye ez nem fér be  sütőbe ...  na akkor ?? Aha, van  a férjemnek   egy  egyetemi  évfolyamtársa valahol a főváros vonzás körzetében  30 km max. távolságra,ami  Anyósoméktól csak 8 km.  Annak idején  ott, együtt tanultak a  pékműhely fölött a  fiúk, hisz a szoros barátság is összekötötte akkoriban őket  nemcsak  a matematika.
Irány Ljuba a pék, a malaccal , előző nap beadjuk, 31.-én elhozzuk. Én előadom a kívánságaimat, majorannás sózás,  sörös kenegetés,  na nem a pék torkát,  de ez azért  időnként mintha némi félreértésre adna okot,  a fejét tessék lecsapni ha elkészül, mert a gőztől meg puhul a bőre stb. instrukciók közepette búcsúzunk a malactól, aztán másnap frissen hozzuk haza. Mivel 31.-e többnyire  munkanap, így  sötétedés után érünk érte, mikor már a pékség már  zárva van, de nem nekünk . Kölcsönös újévi jókívánságok,  apró ajándékváltás, fogadkozás a  közeli viszontlátásra, kölcsönös látogatás egyeztetés után a malacot is átvesszük,  ami csak nekünk, különleges figyelemmel  utolsónak sült.
Ilyenkor,az év utolsó napján  többen is süttetnek  malacot, így  nem csak kenyér sül  kemencékben az újévre.

pezsgős káposzta



Aztán  még bekukkantunk Anyósomékhoz  is, kicsit elbeszélgetünk,  a sógoromék is benéznek, majd sietünk haza,  mert vár a malac, pezsgő  stb. hisz a malac kísérője a  pezsgős káposzta, így a pezsgő bontásával nem várhatunk éjfélig, tehát nálunk  az a  kísérő ital a vacsorához, pezsgő brut, mert azt szeretjük ....

Közben szertartásosan felöltözünk, a terített ünnepi asztal mellett fogyasztjuk  a malacsültet, persze, hogy van papír trombita meg mindenféle bolondság is főleg a család legifjabb tagja miatt, akit előbb- utóbb ágyba tessékelünk, mert az új év azért akkor is beköszönt ha .......,.most még elfogadja az érveimet, de már  motoszkál  a fejében  miért nem marad Ő is  fenn éjfélig.
Hamar elszalad az idő, ez a néhány óra a miénk csak  kettesben ..

Éjfélkor koccintunk,  az ablakból nézzük a  tűzijátékot, hisz az van bőven  közeli Sava  holtág melletti kávézók szinte mindegyikében,  sajnos petárda is elég sok, durrognak ijesztően ...Aztán másnap reggel  a gyermek ébred a szokásos hajnali rendszerint, kezdődik a nap,  várjuk a  bécsi újévi koncertet, kölcsönös  újévi jókívánságok a barátok ismerősök felé.





korhelyleves




Ebédre korhelyleves  majd lencse (!! ) van a malacsülthöz, jöhetnek a vendégek, kezdődik a vendégség  ami két napig tart.....mert  a másodika is munkaszünet ebben az országban,vagyis ebben az évben még a hétfő is, mert  a hétvégére esett az ünnep így van még egy plusz nap is .

Szerbiában  újévre illik ajándékozni,  itt a Télapó is ilyenkor érkezik a gyerekekhez, teljes  káosz számomra mindig,  persze  a mi gyerekeink ezt remekül megoldották,  ők várják a Mikulást december elején aztán a Jézuskát a karácsonyfa alatt  és miért ne jönne hozzánk is a  szerb Télapó ha egyszer itt vagyunk kérdik, hiszen most itt élünk, aztán még azt is pedzegetik  ha  a mi karácsonyunkra van ajándék miért ne lehetne a   szerb karácsonyra is,  szóval  sose nincs vége az ünnepnek.Szerencsére az ünnep nemcsak az ajándékozásról szól, van ami  sokkal fontosabb, ilyenkor együtt lehetünk, ...szóval apró ajándék jut  az újév napjára is ,  a vendégek se jönnek üres kézzel,  mi is készítünk nekik valamit   fa alá vagy búcsú ajándéknak  mikor hazaindulnak attól függ családtag vagy  barát az illető. Keverednek a szokások,  valójában itt nem is tudom miért állítanak  karácsonyfát,  mikor is kell ?Kinek mikor tetszik, valamikor az újévet megelőző napokban kerül be  a fenyő a szobába,   sokuknál nincs is, vagy műfa van . Hogy lehet-e  önfeledten bulizni, szerpentineket dobálni  trombitálni mi közben a  Télapót lessük az ablakban  .........vannak még kérdések számomra ami válaszra vár,   mi azonban bolondozunk ezen az éjszakán , mégis reggelre azért kerül bontatlan csomag a gyerekeknek a  fa alá ......... ...

szilveszteri  sajtos juhtúrós pogácsa








Jó étvágyat !


 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/
 🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/
 🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/



2011. január 1., szombat

Boldog Új Évet !

"Pulyka melle, malac körme,
liba lába, csőre-
Mit kívánjak mindnyájunknak
az  új esztendőre ? "

Weöres Sándor

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...