2019. február 19., kedd

Vasi pecsenye

Vasi paprikás pecsenye  egy igazi  ételkülönlegesség, ahogy  a neve is mondja   az ország  dél-nyugati szegletéből  származik , őrségi  étel.
Hagyományos  falusi ízek után vágytunk a tél végén,  így jutott eszembe a vasi pecsenye. Korábban többször is  ettem  az őrség  hangulatos csárdáiban   vasi pecsenyét,de az utóbbi időben  nem  jártunk arra, ez az étel is mint sok más feledésbe merült.
Nem is emlékszem konkréten, hogy jutott ismét eszembe, azóta azonban már nem először készítem rövid időn belül  a vasi pecsenyét.
Úgy emlékszem gyakran tálalták dödöllével, én most  egy könnyebb burgonya pürét adtam hozzá és  házi savanyút meg savanyú káposztát. 




Elkészítése nem bonyolult,  de némi előkészületet kíván, hisz előző nap elő kell készíteni a  húsokat. A megtisztított  enyhén kivert, borsozott karaj szeleteket fokhagymás  sós tejbe áztatjuk  egy éjszakára, majd  tálalás előtt paprikás lisztbe forgatva  frissen  megsütjük .
A paprikás liszt körül öleli  a húst,   finom omlós és puha lesz  alatta  a karaj szelet.  A fokhagyma íze nem tolakodóan beleitatódik a húsba bátran ajánlom a nem kifejezetten fokhagyma rajongóknak is.


vasi pecsenye


Hozzávalók :

  • 800 g karaj szeleteket 
  • frissen őrölt bors
  • 2-3 dl tej 
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • liszt 
  • 1-2 kávés kanál őrölt pirospaprika
  • zsír / olaj  a sütéshez 



Jó étvágyat ! 
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed,örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...