2014. március 18., kedd

Mángold tejszínes mártásban

Míg otthon  a mángold az újonnan felfedezett  zöldségek körét bővíti, Szerbiában  a mindennapos   zöldség, megtalálható  a piacok állandó kínálatában és a kiskertekben is. Sőt,  úgy tartják rendkívül könnyű termeszteni,   nincs vele sok gond, nő  egész nyáron,csak annyi dolgunk van vele, hogy szüretelni kell.
 Nos ez  a mángold,   szerepelt már e  blog korábbi bejegyzéseiben, rétesként, köretként,tortaként is.

Jöjjön most egy újabb  mángoldos recept:


Mángold  tejszínes   mártásban


Elkészítése, nem bonyolult  ez alkalommal sem, nem egészen  1/2 óra alatt elkészül.
A mángoldot mossuk meg, alaposan csepegtessük le a vizet, de az sem baj  ha kicsit több víz marad rajta,  mert majd elpárolog a főzés során.



Ha olyan szerencsések vagyunk,  mint jelen esetben én, hogy egészen zsenge friss mángoldhoz jutottunk,  akkor a nyelével  együtt  is készíthetjük ellenkező esetben csak a  leveleit használjuk fel ehhez az ételhez.
Csíkokra vágva  a leveleken marad vizen megpároljuk a  mángoldot,( néhán ylevelet  tegyünk félre!) ha van  zöldség levünk önthetünk alá egy keveset, de el is hagyható.Nem kell több mint 10 perc és  kész is, a levelek megpárolódtak.
Ekkor csavarjunk rá egy egész narancs levét, adjuk hozzá a 3 evőkanálnyi  egészen apróra őrölt  nyers ( nem sós,nem pörkölt)  mogyorót és öntsük fel 1,5 dl tejszínnel. Forraljuk össze,végül hintsük meg a félretett, egészen apróra vágott nyers mángold levelekkel, sózzuk és  reszeljünk a tetejére  szerecsendiót,végül pár csepp citrommal locsoljuk meg.


Különleges nagyon finom ételt kaptunk amit fogyaszthatunk  tavasszal önállóan,  de  húsok, sültek  mellé is  kínálhatjuk.


Hozzávalói :
  • 800 g  mángold
  • 1 narancs leve
  • 1,5 dl  tejszín
  • őrölt szerecsendió
  • tengeri só
  • 3 evőkanál  őrölt mogyoró
  • néhány csepp citrom(lé)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts
 alt=
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Printfriendly