2015. november 15., vasárnap

Kecskesajt torta


Quiche....avagy  a francia lepény   újabb változata  készült nálunk
a napokban ezúttal  kecskesajtosan, nagyon szeretjük, most  különösen  jól sikerült.
Kisebb gyerek társaság uzsonna  gyanánt, percek  alatt eltüntette  a tányérról alig marad időm  elkattintani   a gépet.


Vajas tésztát  készítettem elő a hozzávalókból, amit a torta formába simítva elősütöttem  20 percig  200 fokon. Ezáltal szinte ropogós mégis  a szájban  könnyedén omló tésztát kaptunk.
A töltelékhez a póréhagymát karikára szeleteltem  és  szét szedtem az ujjaimmal fellazítva.Vajon  kicsit megpároltam, a borral felöntve szinte puhára pároltam  10-15 perc alatt. Friss sajtot blenderben  krémesítettem ( tetszés szerint lehet lazítani tejföllel, joghurttal, tejjel,hogy krémes legyen),belekevertem  a mustárt és a tojást is, majd félretettem. Az elősütött tésztára  halmoztam a hagymát egyenletesen eligazgattam, ráhintettem  a vékonyra szeletelt  kecskesajtot és beborítottam  a sajtkrémmel. 30-35 percig  180 fokos  sütőben  készre sütöttem.
Tálaláskor  frissen  őrölt borssal, himalaya  sóval  tetszés szerint ízesíthető.
Hidegen és melegen is kitűnő .



Hozzávalók:


  • 250 g liszt
  •           sütőpor
  •     1    tojás
  • 125 g vaj


  • 300 g  póréhagyma
  •   20 g  vaj
  •     1 dl száraz fehér bor 
  • 150 g  friss fehér sajt
  • 100 g  kecskesajt
  •     1     evőkanál mustár
  •     1     tojás
  •     3 cl tej
  •            frissen őrölt só,bors 





2015. november 10., kedd

Gránátalmás limonádé torta

Ez  a torta más  mint az előző születésnapi torták.





A "megrendelés szerint " legyen benne  csokoládé és  gránátalma, így  kérte  az ünnepelt. Az utóbbi időben  megszerette   piskótát ,s a  nyár óta kéri süssek neki ( a" nagymama féle" piskótát). Figyelembe véve ezt  a kívánságot is  ez alkalommal nem került  olajos mag  a tésztába( dió, mogyoró, mandula) amit én  kifejezetten  szeretek .
Sima  és  kakaós piskóta a tésztája  a gránátalmás limonádé tortának amit csokoládé  és  gránátalma díszítéssel dekoráltam.
Frissen facsart citrom -mandarin-gránátalma  lé felhasználásával készült  a krém töltete.
Kellemesen  üde, friss gyümölcsös íz  dominál ebben  a gránátalmás limonádé tortában  amit  a roppanós csokoládé tesz tökéletessé.

Először készült  ez  a torta, hisz  először 13 éves  az ünnepelt.
Nekünk nagyon ízlett  ahogy  a vendégeknek is.




Gránátalmás limonádé torta



Születésnapi torta


Hozzávalói :

a sima és kakaós felverthez( piskóta)

  • 6 db tojás
  • 120 g cukor
  • 120 g liszt
  • csipet só

  • 10 g  kakaó por

A krémhez:

  •  3 dl tejszín
  • 1 dl citromlé
  • 1 dl mandarinlé
  • 1 dl gránátalma lé
  • 30 g zselatin lap
  • ízlés szerinti porcukor( 100 g)

a díszítéshez:
  • 1/4 gránátalma  
  • 50 g  csokoládé
  • 2 cl pálinka(színtelen )




A tojásokat szétválasztjuk,a a fehérjét  a  cukor 2/3 részével és  a csipet sóval kemény habbá verjük.
A sárgáját  a  maradék 1/3 rész cukorral szintén habossá keverjük. A két habot  óvatosan összekeverjük fakanál segítségével úgy, hogy közben folyamatosan rászitáljuk a   lisztet.
Négy részre osztjuk a kapott  tészta masszát, az egyik részbe kakaó port szitálunk és azt is elkeverjük.

Előmelegített gőz mentes sütőben megsütjük  a torta lapokat. Én a  kapcsos torta forma alját borítom be  sütőpapírral és arra kenem fel  a tészta masszát. Rajzolhatunk  akkora kört  a tepsire helyezett  sütőpapírra amekkora  tortát szeretnénk és süthetjük úgy is  a  torta lapokat.
Egy -egy lap 12  perc alatt sül készre.
 A megsült tésztát rácsra borítjuk, a sütőpapírt lehúzzuk róla.
Így folytatjuk míg meg nem sütöttük mint  négy torta lapot.

A krémhez frissen facsarjuk  a gyümölcsöket!
A zselatin lapokat vízbe áztassuk be  ( utasítás szerint).
10 -10 g zselatint használtam az egyes krémek elkészítéséhez.
100 -100 g  (de ne legyen túl édes! ízlés szerinti cukorral ) tejszínt habbá verjük, a gyümölcslé egy harmadát felmelegítjük, elkeverjük benne   a megpuhult zselatint, megvárjuk amíg teljesen felolvad, hozzáöntjük   a többi  gyümölcslevet  a kicsit kihűlt a tejszínhabhoz adjuk és elkeverjük.
A gyorsabb lehűlés érdekében használhatunk  ( jeges) vízfűrdőt.
Először   a citromos krémet töltjük be a tortába ( a citrom krémhez feltétlen kell  cukrot adni   a tejszínhabhoz,  a mandarin és a gránátalma  nekünk elég édes így én  ezekbe   a krémekbe nem tettem) az első lap sima piskóta erre jön  a citrom krém, majd  kakaós piskóta lap, a mandarin krém, sima piskóta lap, erre  a gránátalma krém, sima piskóta lappal borítjuk az egészet.
A legfelső lapot áthúzhatjuk zselatinnal akkor fényes felületet kapunk.

Ehhez én  2 cl pálinkát melegítettem amiben egy zselatin lapot oldottam fel és  ecsettel felkentem  a  torta lapra mielőtt dermedni kezdett.


A tortát  tálalás előtt tovább dekoráljuk gránátalma  szemekkel és  csokoládéval.

A csokoládét vízgőzön felmelegítem, sütőpapírra  kenem  és csíkokat húzok bele, dermedés után lehúzom  a sütőpapírt és  torta oldalára ragasztom a krémhez  kerítésként,  illetve  a tetejére halmozom .
Szeleteléskor ügyeljünk minden szelet torta tetejére kerüljön  a csokoládéból is!
    




2015. november 5., csütörtök

Slava = alkalmi lakás étterem

Nyakunkon  a slava....
Néhány nap van csak hátra  a nagy családi ünnepségig.

Igazi megpróbáltatás ez a  háziasszonynak amikor  a lakás  óhatatlanul is lakásétteremmé  változik. Vendégek jönnek mennek,  ez a tarthat  akár három napig is  ez  alatt kell  jól  lakatni őket.
 Igen nekem ez jutott most eszembe,  ez egy nyílt "ingyen  étkeztetés".
 Előre meg nem határozott létszámú vendég sereg érkezik  a neki tetsző időpontban, mert az a  szabály, ha egyszer az életben már meghívtak akkor a következő alkalmakkor már hívás nélkül is hivatalos vagy. Nem kell időpontot egyeztetni, érkezhetsz amikor neked alkalmas. Ez azért okozhat  némi fennakadást,  úgy tapasztaltam már több helyen igyekeznek irányítani  a vendég érkezéseket.
Az általános szabálya az, hogy a fő alkalom az ünnep első napja a szűk családé, aztán jöhetnek  a rokonok, barátok, szomszédok, aki nem fért bele az első napba az másnap, harmadnap.

Dínom -dánom roskadozó asztalok, gazdag kínálat jellemzi ezeket a  családi ünnepeket amit  a  Slava /"szláva"  takar.



 Menüsor:


  • Előételek:  hidegtálak,  sonkák, egyszerű és összetett saláták  a köszöntő italhoz  .
  • Leves, bár ezt sok helyen napjainkra elhagyják.
  • Töltött káposzta
  • Pecsenye, ami lehet  malac-, vagy  birka-, esetleg mindkettő a fő fogás,  vegyes savanyúsággal ilyenkor, ősz-, tél-, idején,  nyáron friss saláta  ( káposzta,  paradicsom,  uborka  általában)
  • Sok -sok apró sütemény a kávéhoz
  • Gyakran  torta zárja a sort


Számomra meglepő módon   nem egyszer   kezdheti  a vendég elölről az étkezés ( már aki  bírja ) amikor  a  következő "turnus " érkezik,Sokan  mennek egy-egy ilyen ünnepi alkalommal  több házhoz  is egy nap  látogatóba. Természetesen minden háznál illik  a menüt végig enni.



Nálunk  a fő szervező a családfő az Apósom  így egyértelmű az Ő  háza alakul át alkalmi  lakás étteremmé.
Tekintettel azonban az idős korukra a  gyerekei ( mi  is ) besegítünk( az idők során  egyre nagyobb részt átvállalva)  a szervezésbe  és kivitelezésbe is.
Mivel mi  jó 20 km-nyire lakunk tőlük  így az én  lehetőségeim korlátozottak  a jól szállítható  kiegészítőket vállalom immár évek óta magamra.
Ezt viszem az idén :

A díszes "Slavki kolac" nevű ünnepi kenyeret  viszem  és újabban  a kicsinyített személyre szóló változatait. Ezek olyanok mint  a zsemlék,  kereszt  ( szimbólum ) dekorációval, így mindenki kap egyet  a tányérjára, ezzel van /lesz saját slavski kolac-a.





A  Zito/"zsito"  a főtt búza, mint  a vendégfogadó szertartás része ( ezt sok dióval  készítem  így rendkívül ízletes, a házi gazdák örülnek ha nem fogy el mind,  marad  a másnapi  reggelihez  édességként tejszínhabbal fogyasztva)
















Az idén a pecsenye mellé  hagymalekvárt és  marinált sütőtököt  valamint birsalmás alma chutney-t terveztem .



zserbó szelet

A sütemények sorát pedig bővíteném ischler-rel
 linzer karikával  és  "zserbó"val .










Nem lesz ugyan olyan autentikus,  tipikusan szerb ez a vendéglátás az idők során  keverednek  az általam "hozott " ízekkel bővül a kínálat, megjelenik    a mi "kettősségünk"és  a két  (gasztro)kultúra találkozása.




Az ünnep egész időtartama alatt  ég a gyertya....

Slava 2014 óta az UNESCO szellemi kulturális örökségének része, mint „A szerb családi szent ünnepe” (Slava – celebration of family saint patron’s day).
Az UNESCO leírás szerint a Slava a vallási, kulturális és kulináris hagyományok egyedülálló összekapcsolódása, amely erősíti a családi, közösségi és nemzeti identitást.
Ez a gyakorlat a történelem viharai ellenére is megőrizte a folytonosságot, és ma is a szerb kulturális élet egyik legszilárdabb pillére.

2015. október 31., szombat

Halloweni sütőtökös keksz



Nálunk nincsenek rémisztő ételek  a halowen -i napján. Ezen   a  napon  a főszerepben  a  sütőtök. Általában sütőtökből készül a menü  nagy része, természetesen  a desszert is.
Az idén  a "kézműves" halowen -i  sütőtökös keksszel bővült a repertoárunk.Minden keksz egyedi nincs két egyforma ( nem használtunk  sémát, formanyomót, 100% érvényesült az alkotói szabadság!)





Hozzávalók:


  • 90 ml soya szósz
  • 100 g sütőtök sütve
  •   50 g őrölt mogyoró
  • 450 g liszt
  • 150 g barna cukor
  • 150 g vaj
  •   50 g  csokoládé( magas kakaó tartalommal)    
  • teás kanál őrölt fahéj
  • csipet só


Elkészítés:

A lisztet keverjük össze  a fahéjjal,csipet sóval és cukorral.A sütőtököt  miután megsütöttük  hagyjuk kihűlni és mixeljük össze   a  soya szósszal  és mogyoróval. Adjuk  a liszthez a vajjal  együtt és dolgozzuk össze homogén tésztává. Formázzunk 3-4 cm átmérőjű hengert és  szeleteljünk 1 cm széles korongokat.
 Az ujjunkkal nyomjuk be  kicsit csipjük meg  a szemközti oldalakon és formázzunk sütőtök alakot. Sütőpapírral bélelt lemezen süssük meg  előmelegített sütőben  180 fokon  10 alatt.
Amint kihűlt vízfürdőn(gőz felett) felolvasztott csokoládéval díszítjük, rajzoljunk  szemet  szájat mint  a faragott töknek ,vagy csak egyszerűen csíkozzuk  be .( Vízfürdőhöz egy nagyobb lábosba öntsünk vizet, állítsunk bele  egy kisebb edényt, elég ha  a karimába tesszük és melegítsük míg  a keletkező gőztől  a csokoládé megolvad. Ha kevergetjük előbb elkészülünk vele.
Fogpiszkálót, saslik pálcát a  csokoládéba mártva  rajzolhatunk.
  Nekem  a majdnem 13 éves fiam  segített a mintázásban. 


 

  

2015. október 30., péntek

Citromfüves duplán diós torta

Ősz van, október, ami születésnapok és  az emlékezés hónapja is nálunk, egyik nap sírunk, másik nap örülünk,  az élet ezt így rendezte,

Esterházy tortának indult, dió torta, azaz citromfüves duplán diós torta lett  az idei első  őszi születésnapi tortánk.





A hétvégén bevásároltunk dióból, mert a  dió szüretből kapott diót nem találtuk elegendőnek  a télre Így  a születésnapi  torta alapanyaga adott volt, dió lesz. Az Esterházy torta  nagyon finom,  klasszikus, magyar, mutatós, szép torta, minden érv e mellett szólt, aztán az utolsó pillanatban mégis módosult a  terv egyedi, saját ötlet lett  a végeredmény, amit tagadhatatlanul az Esterházy torta inspirált.


A torta  diós felvert lapokból diós-citromfüves  fehér csokis trüffel krémmel töltve dióval és citromfű levélkékkel díszítve nyerte el végső formáját.




Hozzávalók:

  • diós felvert lapokhoz

  • 6 db tojás
  • 120 g liszt
  • 120 g cukor
  • 120 g darált dió
  • csipet só

  • diós-citromfüves  fehér csokis trüffel krémhez

  • 350 g (hab)tejszín
  • 100 g fehér csokoládé
  • 100 g darált dió
  • citromfű levélkék ( maroknyi)
  • fél dió a díszítéshez



Elkészítése:

A habtejszínt  a fehér csokoládéval felolvasztjuk, habverővel vagy bot mixerrel homogenizáljuk,lehűtjük és hűtőben tároljuk.
Célszerű előző nap elkészíteni.
A tortába töltés előtt habverővel kemény habot készítünk, majd beleforgatjuk  a darált diót, apróra vágott citromfű leveleket.

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét  a cukor 2/3 részével kemény habbá verjük. A többi cukrot  a tojás sárgájához adjuk és habosra keverjük.Óvatosan összeelegyítjük  a habokat, lisztet szitálunk rá és a darált diót is beleöntjük. Lapátkanállal összekeverjük ügyelve, hogy ne törjük össze a habot.

Előmelegített gőz mentes sütőben 180 fokon  5 lapot sütünk a masszából.Sütőpapírra rajzoljuk elő a kívánt nagyságú torta alapot,kenjünk rá ujjnyi vastag tésztát. Használhatjuk   a kapcsos torta forma alját is,de feltétlenül béleljük ki  sütőpapírral. Egy- egy lap 12 perc alatt sül meg. Ha megsült,borítsuk rácsra és húzzuk le   a sütőpapír.
Amint kisültek  a torta lapok és kihűltek összeállíthatjuk a tortát.


A diós lapok közé rétegezzük  a krémet amit célszerű öt részre osztani.Négy  adag kerül  a tészta lapok közé  a maradékkal a tetejét és oldalát húzzuk át.Tetszés szerint díszíthetjük  a torta tetejét,villával vagy recés lapáttal mintázhatjuk,az oldalát darált dióval "panírozzuk".
Fél dió szemekkel  és  friss citromfű levélkékkel  dekoráljuk .

   




2015. október 26., hétfő

Linzer karika

Klasszikus cukrász sütemény a linzer karika, hacsak rágondolok érzem  a "régi cukrászdák" jellegzetes illatát és szemeim előtt feltűnik  a  egy-egy cukrászda belső a múltból.
Az omlós tészták, más néven linzerek  nagyon népszerű aprósütemények, teasütemények melyek, porcukor,vaj  és liszt alapanyagból készülnek 1:2:3 arányban.
Ez a linzerkarika most barna linzi tésztából készült ami annyiban különbözik  a  sárga linzi tésztától, hogy  őrölt olajos magvakat adunk a tésztába és fahéjjal fűszerezzük.






Mivel a nagymamák híres házi sárgabarack lekvárjával töltöttem ami 1:1 arányban tartalmaz cukrot és  gyümölcsöt így  a fenti  arany szabálytól eltértem , az arányokat  megváltoztattam, vagyis  a cukrot a tésztából minimálisra csökkentettem. Őrölt mogyorót tettem  a tésztába ez alkalommal, de lehetne más  olajos magot is használni, a dió, a  mandula  is nagyon finom  benne.

 
Hozzávalók:

  •   40 g porcukor
  • 200 g vaj
  • 300 g liszt
  •    1     tojás sárgája
  •  50 g őrölt mogyoró
  •    2 g  őrölt fahéj

linzer


Előkészítjük az alapanyagokat és először  a lisztet elmorzsoljuk a  hideg vajjal, majd hozzáadjuk  a tojássárgáját az őrölt mogyorót,  fahéjat és összeállítjuk  a tésztát.Fontos, hogy  a vajat  felhasználás előtt  hűtőben tároljuk!Ajánlott   a kész tésztát is  hűtőben pihentetni mielőtt tovább dolgoznánk vele.
Miután kivettük  a hűtőből  a linzi tésztánkat 3-4 mm vastagra  nyújtjuk és hullámos szélű kiszúróval kerek lapokat szúrunk ki belőle. A cukrászdai  méret 7-8 cm átmérőjű az enyémek ennél kisebbek.
Minden második karika közepét kiszúrjuk egy kör alakú kiszúróval ( kisebb pogácsa szaggató). A körlapokat és  a kiszúrt köröket  sütőpapírral bélelt lemezre rakjuk, előmelegített sütőben 180 fokos sütőben megsütjük.12-15 percig kb.
A kisült linzer lapokat megkenjük  a sárgabarack lekvárral a karimákat a tetejükre illesztjük és utána töltünk még egy kevés lekvárt.
Aki szereti  megszórhatja szitált porcukorral, mivel a mi lekvárunk "nagyon " édes ez nálunk szükségtelen.    

linzer

2015. október 16., péntek

Marinált sütőtök


A sütőtök receptjeinknek se szeri se száma .Ez azonban mégis különleges, kitűnik  mind közül.
 Ez az én nosztalgia  receptem.

A recept  velencei eredetű, hagyományos velencei fogás,  a marinált sütőtök.



Messze van még  a karnevál ideje  amikor különös figyelemmel fordulunk Velence felé, nálunk a tél eleji vidámság, ünnepi hangulat kötődik e  recepthez.



Szokatlan  módon megtartott   összevont leány-, és legény-,búcsúnk menüjében szerepelt először .
Jó néhány év eltelt már azóta,de emlékeim szerint   nagy sikerre volt, az ismétlésre azonban sokat kellett várnia. Ritkán  készítem, ám annál nagyobb becsben van  a marinált sütőtök.

 Szerepelhet az előételek közt étvágy gerjesztőnek, s lehet savanyúságként is kínálni.
.


Marinált sütőtök




Hozzávalók:

  • 1 kg sütőtök
  • 100 g liszt
  • olaj a sütéshez
  • 2 dl ecet
  • 1 dl  fehér bor
  • egy gerezd  fokhagyma
  • 2 babér levél
  •  himalaya só
  •  színes bors egészben


A sütőtököt meg mossuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a héját  levágjuk.
Megforgatjuk  a lisztben és  forró olajon átsütjük a sütőtök szeleteket.
A felesleges  olajat felitatjuk  a sütőtök szeletekről.
Az eredeti recepttől néha kicsit eltérek és  a sütőtök szeleteket  sütőpapírral borított lemezre helyezve   olívaolajjal megspriccelve sütöm a  sütőben.Nekünk így is,  úgy is nagyon ízlik.
A páclevet  a hozzávalókból  már előre elkészíthetjük,hogy kihűljön mire  a tök elkészül .

Egy lábosban  az ecetet és a bort a fokhagymával, babérlevéllel borssal és sóval felforraljuk.
Majd lehűtjük  a páclevet.
A sült   sütőtök szeleteket lapostányérra rendezzük és leönjük   a kihűlt páclével.
Ajánlatos 3-4 órát pihentetni  fogyasztás előtt,  így jobban átjárja  pác  íze a tökszeleteket.


Jó étvágyat! 
Ha tetszett a bejegyzés és kipróbálnád ezt receptet, készítsd el te is! Írd meg a véleményed, vagy oszd meg a saját változatodat! Kövess a közösségi oldalakon is, hogy ne maradj le a blog újdonságairól: 

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...