2013. november 22., péntek

Knédli


 Itt  a házi knédli !!  

- amit  én csináltam .










 
Egyszer mindennek eljön az ideje. Így van ez knédli készítéssel is .
Eddig vettük, kaptuk "importáltuk " ezt   a cseh specialitást. Különlegességként néztünk rá. ,holott nem is elérhetetlen ez számunkra. Most kipróbáltam ,otthon is  aránylag könnyen elkészíthető. Ha jobban belegondolok  nagymamai  konyháján is találkoztam már vele.  A töltött káposzta  mellé  másod  -harmad nap csinált,, krumpli gombócnak nevezte, jó, talán nem ugyan az teljesen, de hasonló  nagyon hasonló étel .

A múlt hónapban döntöttem úgy, kipróbálom, biztos közre játszott  az augusztus végi szlovák kirándulásunk  ahol természetesen  sztrapacska mellett,  knédlit is nemzeti  ételként tartják számon  így kóstolhattuk  néhányszor ott tartózkodásunk során.
 Sikerült, igen itthoni körülmények közt is "ehető " változat került a tányérunkra.  A sikeren felbátorodva jött az ismétlés és ezután felveszem az "állandó étlapunkra " is.





Knédli, párolt káposzta  és   köményes  sertés sült
Knédli &; malacsült,  káposzta salátával ,vadételek, vadasmártásos húsok  mellé   őszi- téli   kínálatnak teli találat szerintem .
   S ha nagyobb adagot készítünk  le is fagyaszthatjuk  és  a mélyhűtőből egyenesen mehet  pároló edénybe, már csak  pár perc  és a ott gőzölöghet  a tányérunkon a  knédli..

Hozzávalók :

  • 500 g liszt (Bátran használjunk  teljeskiőrlésű lisztet, vállakozó kedvűek kipróbálhatják ,zab -,árpa liszttel is )
  • élesztő
  •  3 -(4)dl langyos víz


Az élesztőt feloldjuk  1 dl vízben  kevés liszt hozzáadásával kovászt készítünk és pihentetjük langyos helyen .Minimum fél órát de ,akár órákat is hagyhatjuk így. Átszitált lisztet teszünk  a keverő tálba, hozzáadjuk  a kovászt és bedagasztjuk  folyamatosan adagolva hozzá  sós vizet. Letakarva  megkelesztjük. Amikor  a tészta duplájára nő, elválik a kelesztő edény falától, lisztezett  gyúródeszkára borítjuk .Kézzel átgyúrjuk és  hosszúkás  "kenyér" formára igazítjuk( akkorára ami majd belefér a  pároló edényünkbe). Ismét hagyjuk kelni. Kb. félóra múlva  vizet forralunk és gőzben( fedő alatt) 20-25 perc alatt  a knédlit kifőzzük (pároljuk) . Lehet kapni ún knédli párolót ez nagyon praktikus,  fémből készült pároló szerkezet ( kinyitható, lyukacsos  lapokból áll),  de akár fém szűrő  is megfelel. A lényeg, a knédlit pároljuk, nem érhet  a vízbe!

Ötlet:

Fakanálra kötött szalvétában is  gőzölhetjük.


   





Jó étvágyat ! 

 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook, Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...