Az evőeszközök történetéről

Őseink  a tenyerükből ittak amikor szomjasak voltak, villa helyett pedig  a tíz ujjukat  használták.

Első evőeszközünk  a kanál  az  emberi tenyér mintájára  készült.A kanalat kezdetben  kagylók héjával, fák levelével vagy félbevágott termésekkel helyettesítették. A régi egyiptomiak bronzból és elefánt csontból készítettek  merítő szerszámot.
A rómaiak pedig már ismerték a  kanál formát, amelyet egyre drágább és nemesebb  anyagból  készítették.

A villát  az emberi ujjak mintájára  eleinte csontból, majd fémből készítették.Ez lassan terjedt el, mert az emberek  sokáig ragaszkodtak hagyományos  eszközeikhez, a nyárs  és  lándzsa   kicsinyítette másához.

Kése az ősembernek is volt, melyet csontból, pattintott kőből,  később bronzból készített .Étkezéshez  kést azonban  csak jóval később használtak .A középkorban csak   a házigazda  főúrnak volt egy  nagy kése,  amivel felszeletelte  az étel, a többiek  kézzel ettek, később, amikor elterjedt  a kés használata az övükben hordták, hogy mindenki lássa.


forrás : Szivárvány Heted 7 Határon,VI.évf.1.szám

Miről mesél a kés hegyének formája?

A középkortól napjainkig a kések pengéje és hegye drámai változáson ment keresztül. Ez a formai evolúció nem esztétikai, hanem biztonsági és társadalmi okokra vezethető vissza.

1. A hegyes kés: A fegyver az asztalon (Középkor)

A középkorban és a kora újkorban az emberek nem kaptak külön kést a terítékhez. Mindenki a saját, övén hordott mindennapi tőrét vagy vadászkését használta az étkezéshez is.

• A forma funkciója: A kés hegyes volt, mert két fő feladatot látott el: ezzel vágták le a húst, és a hegyére szúrva emelték a falatot a szájukhoz (mivel a villa még nem létezett).
• A veszély: A részeg asztali viták során ezek a hegyes kések pillanatok alatt gyilkos fegyverré válhattak.

2. Richelieu bíboros és a lekerekített kés (17. század)

A legenda szerint a mai asztali kések lekerekített formáját Richelieu bíborosnak, XIII. Lajos francia király hírhedt államférfijának köszönhetjük 1637-ből.

• A történet: A bíborost végtelenül bosszantotta, hogy a vendégei a vacsora végén a hegyes tőrükkel tisztogatták a fogaikat az asztalnál.
• A tiltás: Hogy ennek véget vessen (és csökkentse az udvari verekedések kockázatát), megparancsolta a konyhai kovácsoknak, hogy az összes udvari kés hegyét vágják le és csiszolják kerekre. 1669-ben XIV. Lajos, a Napkirály hivatalos törvénnyel is megtiltotta a hegyes kések használatát a nyilvános étkezéseken.

3. A széles, tompa „lapát-kés” (18–19. század)

Amikor a kések hegye lekerekedett, az emberek elveszítették azt az eszközt, amivel az ételt a szájukba tudták emelni, hiszen a villa elterjedése még lassan haladt.

• A forma funkciója: A kések pengéje kiszélesedett, szinte kanál- vagy lapátszerűvé vált. Az emberek a falatokat – például a borsót vagy a mártásos húsokat – erre a széles pengére halmozták, és így ették meg.
• 4. A modern, fogazott asztali kés (20–21. század)
  A villa általános elterjedésével a kés végleg elveszítette ételszállító funkcióját, és kizárólag vágóeszközzé vált. A modern rozsdamentes acéltechnológia lehetővé tette a pengék finom fogazását, így a mai kések tompa, kerek hegyük ellenére is tökéletesen vágják a húst, miközben teljesen biztonságosak.

A villa története az európai kultúra egyik legkülönösebb fejezete. Bár ma a legtermészetesebb eszköz, évszázadokon át a Sátán szerszámának, bűnös és természetellenes hóbortnak tartották.

A bizánci hercegnő botránya (11. század)

A villa a Közel-Keletről származik, és a 11. században érkezett Európába egy bizánci hercegnő, Maria Argyropoulina révén, aki feleségül ment a velencei dózse fiához.

• A konfliktus: A hercegnő nem volt hajlandó kézzel enni. Udvarhölgyei kis, kétágú aranyvillákkal darabolták fel neki az ételt.
• Az egyház reakciója: Velence papsága felháborodott. Szent Péter Damján bíboros nyilvánosan elítélte a hercegnőt, kijelentve: „Isten a maga bölcsességében természetes villákkal – az ujjainkkal – látta el az embert. Ezeket fémből készült eszközökkel helyettesíteni az étkezésnél sértés a Teremtő ellen.”
• A „pesti csapás”: Amikor a hercegnő néhány évvel később pestisben meghalt, az egyház ezt Isten közvetlen büntetéseként mutatta be a népnek a villa használata miatt.

Miért pont az ördög eszköze?

Az egyházi ellenállás mögött teológiai és vizuális okok is álltak:

• A forma: A korai villáknak mindössze két egyenes ága volt. Ez kísértetiesen emlékeztette a középkori embereket az ördög szigonyszerű villájára.
• A maszkulin kultúra: A középkori Európában a kézzel evés a férfiasság, a harcostársi szellem és a nyers erő jele volt. A villát a túlzott finomkodás, a nőiesség és a dekadencia jelének tekintették.

A fordulat: Medici Katalin és a higiénia

A villa végül a 16. században indult hódító útjára, amikor a firenzei Medici Katalin hozzáment II. Henrik francia királyhoz. Katalin magával vitte az itáliai udvar kifinomult szokásait – köztük a villát is – Párizsba.

A francia udvar kezdetben gúnyolódott rajta (azt mondták, a férfiak fele a ruhájára ejti az ételt a villáról), de a 17–18. századra a higiénia fontossága és a merev spanyol gallérok divatja (amelyek miatt nem lehetett mélyen a tányér fölé hajolni) végleg rákényszerítette Európát a villa használatára.

Íme a történet, hogyan alakult át az eszköz a mai négyágú formájára:

1. A kétágú villa: Csak rögzítésre (Középkor – 17. század)

A legkorábbi villáknak mindössze két hosszú, egyenes és hegyes ága volt.

• A funkciója: Ez az eszköz valójában nem a falatok szájba vételére szolgált. Arra használták, hogy a nagydarab sülteket stabilan lefogják a tányéron vagy a tálalóasztalon, miközben a késsel szeleteltek.
• A probléma: Ha valaki megpróbált vele enni, a borsó, a rizs vagy a mártásos falatok egyszerűen átestek a két ág közötti hatalmas résen. Ráadásul a hegyes ágak könnyen felsértették a szájat.

2. A háromágú villa és a nápolyi spagetti (17. század)

A nagy áttörést a 17. század vége hozta el Nápolyban, Ferdinánd király udvarában. A király imádta a tésztát (a makarónit és a spagettit), de a kétágú villáról a hosszú tésztaszálak folyton lecsúsztak, a kézzel evés pedig maszatos volt.

• A megoldás: A király udvarmestere, Gennaro Spadaccini, hozzáadott egy harmadik ágat a villához.
• Ez a harmadik ág már elég sűrű volt ahhoz, hogy a tésztát hatékonyan fel lehessen rá tekerni anélkül, hogy az lepotyogna.

3. A négyágú villa: A tökéletes egyensúly (18. század)

A 18. század közepére Németországban és Franciaországban megjelent a négyágú, enyhén ívelt (hajlított) villa, amely a mai napig a standard asztali teríték része.

Ez a forma három zseniális újítást hozott egyszerre:

• Biztonság: Minél több az ág, annál kevésbé kell hegyesnek lenniük, így az eszköz már nem sebezte meg a nyelvet.
• Kanál funkció: Az ágak enyhe hajlításával a villa egyfajta lapátként vagy miniatűr kanálként is működött. Így a kisebb ételeket (például a zöldborsót) vagy a szaftos húsokat már nemcsak szurkálni lehetett, hanem kényelmesen rámerni a villa öblére.
• Az ideális szélesség: Az emberi száj anatómiájához a négy ág távolsága bizonyult a legkényelmesebbnek. Az ötágú villa már túl széles lett volna, és nehezen fért volna el a szájban.

Érdekesség :

Miért fordítva fekszik a francia kanál?

Ha francia étteremben jársz, vagy klasszikus francia terítéket látsz, észreveheted, hogy a kanalat (és a villát is) lefelé fordított öböllel (fejjel lefelé) teszik a tányér jobb oldalára.

• A történet: A 18. századi Franciaországban az ezüstművesek a családok nemesi címerét vagy monogramját a kanál hátoldalára (domború felére) vésték rá. Azért fordították lefelé a kanalat, hogy a vendég azonnal lássa, milyen előkelő házban vacsorázik. (Angliában a minta a kanál belső oldalára került, ezért ott felfelé fordítva terítenek).

---