A savanyú káposztában sok a C vitamin, ami ilyenkor télen igazi kincs! A savanyú káposztát természetes úton, biológia erjedés következtében állítjuk elő, ennek következtében számtalan jó tulajdonsággal rendelkezik, rendkívül egészséges táplálékunk, amit változatosan, sokféleképpen tudunk elkészíteni. Sőt, nyersen is nagyon finom és talán úgy tartalmazza a legtöbb hasznos tápanyagot, fejti ki leghatékonyabban jó tulajdonságait.
Karácsonyi ajándékként kaptunk egy fél hordónyi házi savanyított káposztát, a férjem nővétől.
Írtam már korábban is ez, erre felé nem ritkaság, sőt az a ritkaság ha valaki nem maga savanyít káposztát . Így az ősszel mi is elhatároztuk magunkat de a biztonság kedvéért megkértük, segítsen, neki nagyobb a tapasztalata, csináljuk együtt! Közben mi útra keltünk és mire észbe kaptunk már el is készült a káposzta nélkülünk, így lett belőle gasztroajándék az évvégi ünnepekre . A káposztának idő kell míg beérik, most januárban mire visszatértünk, már a káposzta is jó , most kerül sor a kóstolásra és készülhetnek is a káposztás fogások sorra. A töltött káposzta, elzászi savanyú káposzta, káposzta saláta, korhelyleves, káposztás bab mellé az idén a húsos káposzta is beállt a sorba.
Először székelykáposztára gondoltam, azt főznék, de főzés közben elkalandoztak a gondolataim és miután a maradék cumberland mártást belelódítottam, már egy pikánsabb de nagyon finom verzió kerekedett ki.
Senki ne gondolja, hogy valami édes-savanyú idegen ízvilágú káposztás ételt főztem, nagyon tartalmas és ízletes egytálétel került a tányérunkra. Remekült illik a hagyományos krumpli gombóc is mellé.
Pörkölt alapnak indult de mint a vadételeknél, nem a pirospaprika dominál itt sem .
Az előző nap sütött szarvaskolbász ( szintén ajándék ) zsírját hsználtam fel, amit nem dobtam ki, miért is tennék ilyet! Az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároltam rajta majd erre dobtam a felkockázott húsnyesedéket, ami a húsok darabolása formázása, előkészítéskor felelesleg volt, a húsos csontokat lepirítottam felengedtem vörösborral annyira, hogy majdnem ellepje, majd folyamatosan kevés vízzel utána öntve fedő alatt puhára pároltam. Nem főztem bő vízben,( ez fontos!) ahogy pörköltek esetében is, állandóan pótoljuk az elpárolgó vizet, alacsony hőmérsékleten szép türelmesen, időnként belekeverve, ezáltal a tűzhely körül időzve 1-2 órát .
Időközben a fűszereket bedobva, 1-2 evőkanál cumberland mártást is hozzáadva, ügyelve az elpárolgó folyadék pótlására, amikor már a hús puha. illata belengi a konyhát az apróra vágott a savanyúkáposztát is adjuk hozzá. Itt, egészben szokás a káposztát savanyítani kb 3./4 savanyú káposztát vágtam fel és tettem bele és 2 dl káposzta levet . Babérlevéllel,egy egész szárított chili paprikával,szemes borssal fűszerezve összeforraltam, további 1/2 órát rotyogott még a fedő alatt mire elkészült a tetejére sült kobász és sült karaj szeleteket tettem . A kolbászt serpenyöben 20 perc alatt sütöttem a 180 fokos sütőben saját zsírjába,n a húst szintén a sütőben egyben, ahány kg annyi óra tehát pl egy kg-s karaj egy óra alatt sül omlósra, puhára enyhén gőzös sütőben .
Hozzávalók:
Húsos káposzta:
- 800-1000 g húsos tarja csont
- kolbász zsír (ennek hiányában bármilyen zsír, esetleg olaj és egy kávéskanál őrölt pirospaprika )
- 300 g tarja nyesedék
- 500 g karaj
- 50 g füstölt comb
- 50 g füstölt szalonna
- 50 g füstölt kolbász
- 1 szál sütni való kobász
- 1 fej vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1-1,5 dl vörösbor
- mokkás kanál köménymag
- 1-2 evőkanál cumberland mártás
- 2dl savanyúkáposzta lé
- víz
- só
- 1 kg savanyúkáposzta
- 1-2 babérlevél
- 1 kávéskanál kakukkfű
- só
Krumpligombóc
• 1 kg burgonya
• 1 db tojás
• só
• liszt
Krumplit héjában megfőzzük és még melegen krumplinyomón áttörjük. Mikor kihűlt hozzáadjuk a tojást, lisztet, sót. A tésztának jól formázhatónak kell lennie, mert gombócokat készítünk belőle. Lobogó sós vízben megfőzzük, amikor feljön a víz felszínére és még 2-3 percig főzzük. Tálra szedjük, nem kell leöblíteni.
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése