Rozmaring & ibolya: 15 év, 675 bejegyzés – egy gondolat az igényességről

2025. július 28., hétfő

15 év, 675 bejegyzés – egy gondolat az igényességről

Mit jelent az igényesség a gasztronómiában?

Vajon létezik ilyen egyáltalán? Lehet-e „igényesen enni”?
Szerintem nagyon is – sőt, a gasztronómiai igényesség több, mint szép tálak vagy divatos receptek. Egyfajta hozzáállás az ételhez, az étkezéshez – és végső soron az élethez is.

15 éve már, hogy elindult ez a blog.

Nem voltak akkor nagy tervek – csak egy hely, ahová felírtam a kipróbált, bevált recepteket. Azóta több , 675 bejegyzés született, köztük jó néhány olyan is, amit saját ötlet alapján, sokszor a szezon kínálata ihletett.

Mi így szeretjük őket. Nem tökéletesek, de őszinték, otthonosak, a mi konyhánkból valók.

Azóta is tartom magam ahhoz, hogy az aktuális bejegyzések mindig az évszaknak megfelelő alapanyagokra épülnek. A friss zöldségek, gyümölcsök adják az írások gerincét – hiszen ez a természet rendje, és ez ad keretet az ételeknek is. Nem recepteket gyártok a blogra, hanem azt írom meg, amit valóban főzünk, eszünk – nem a Rozmaring&ibolya blog diktálja a menüt, hanem a menü írja a Rozmaring&ibolya blogot.

Persze az évek során sok minden belefért: új ízek kipróbálása, variálás, emlékek, családi klasszikusok, utazások során szerzett benyomások, piacok és helyi éttermek bemutatása – mindaz, ami a főzésen túl is formálja az étkezéseinket.

A kedvenc témám? Menüsorok összeállítása. Nemcsak elméletben, hanem a hétköznapok gyakorlatában is. Nálunk általában 2–3 fogásos étkezések vannak, de ezek mögött mindig ott a gondolat: hogyan egészítik ki egymást az ízek, a textúrák, a fogások?

De miért is írok minderről?

Mert azt hiszem, az elmúlt 15 év nemcsak receptekről szólt, hanem valami többről is.
Ha egyetlen szóval kellene megfogalmaznom, talán ezt választanám: igényesség.

Itt most nem a luxusra, nem a kifinomult, mesterkélt stílusra gondolok. Hanem arra a mindennapi igényességre, ami egyszerre jelent odafigyelést, tudatosságot és tiszteletet:

Tiszteletet az alapanyag iránt.
Odafigyelést a szezonra, a szervezetünkre.
Szeretetteljes gondoskodást azok felé, akikkel megosztjuk az ételt.
Nyitottságot az újra, kíváncsiságot az ismeretlenre.

Az igényesség szerintem nem más, mint a belső mérce – hogy nem akarunk csak úgy összecsapni valamit, nem mindegy, mit és hogyan eszünk, hogyan tálalunk, és hogyan ülünk le az asztalhoz.

Nem attól lesz valami igényes, mert drága vagy divatos – hanem attól, hogy bele van téve a figyelem, a törődés és a jó szándék.

Ha ez eddig még nem lett volna elég személyes: ezért írom a blogot.

Hiszek abban, hogy az étkezés több puszta táplálkozásnál.
Hiszek abban, hogy egy recept mögött történet van.

Egy jól megtervezett menü mögött odafigyelés és öröm van – még ha csak egy hétköznapi vacsora is az.

Tálalás és terítés – a szem is eszik

Egy hétköznapi ebéd is lehet ünnep, ha megadjuk a módját. Nem kell ezüst étkészlet ( bár néha az se baj ha van )– elég egy szép tányér, egy letisztult tálalás, egy apró figyelmesség: szalvéta, friss fűszernövény, vagy csak az, hogy nem rohanunk.
Az asztal megterítése nemcsak dekoráció – tiszteletadás az ételnek és azoknak, akikkel együtt eszünk.

Étkezési kultúra – jelen lenni az étkezésben

Az igényesség nemcsak azt jelenti, mit eszünk, hanem hogyan.
Leülünk? Elpakoljuk a telefont? Figyelünk egymásra? Megvárjuk, míg mindenki szed?
A közös étkezés régen természetes volt, ma sokszor „luxus”. Pedig ez is igényesség: nemcsak táplálkozunk, hanem együtt vagyunk.

Azt mondják: Carpe diem – „Éld a mának!”.
De vajon mit jelent ez az étkezés szintjén? Túl azon, hogy „együnk jót” – talán inkább azt, hogy éljük meg a pillanatot.

És itt kapcsolódik össze a carpe diem gondolata a ma sokat emlegetett mindfulness-szel, vagyis a tudatos jelenléttel.
Mert mit is jelent tudatosan enni? Nemcsak lassabban rágni vagy nem a telefonba bámulni evés közben – hanem azt, hogy jelen vagyunk:

Érzékeljük az ízeket.
Észrevesszük az étel illatát, színét, állagát.
Figyelünk arra, akivel eszünk – és arra is, ahogy mi magunk vagyunk jelen.

Ez nem valamiféle idealizált étkezési rend – sokkal inkább egy belső hangolódás. A lelassulás képessége.
Nem mindig sikerül, de amikor igen – az étkezés többé válik, mint kalóriák bevitele: élmény lesz, kapcsolat, jelenlét.

A mai világban, ahol az evés gyakran csak egy „megoldandó feladat”, talán épp ezek az apró étkezések lehetnek a nap legemberibb pillanatai.

Lehet, hogy az igényesség – amit sokáig külső dolgokhoz kötöttünk – valójában a jelenlétben gyökerezik.

Tudatosan enni nemcsak azt jelenti, hogy lassabban rágunk, vagy elrakjuk a telefont – hanem azt is, hogy észrevesszük, mi van a tányérunkon, tudjuk, hogy valaki ezzel időt töltött, gondolkodott rajta, energiát fektetett bele.

Az étkezés nem csak az étel élvezetéről szól – hanem a készítő munkájának elismeréséről is. A háziasszony, a szakács, az, aki megtervezte, bevásárolt, szeletelt, kevert, megkóstolt és újrafűszerezett – ő is ott van a tányéron.

A tudatos jelenlét ilyenkor azt is jelenti, hogy megbecsüljük ezt a munkát.
Akár egy családi vacsorán, akár ünnepi menüsoron, akár egy gyors hétköznapi ételen keresztül – az étkezés a kapcsolat egyik formája.

A mai világban, ahol az evés gyakran csak egy „megoldandó feladat”, talán épp ezek az apró étkezések lehetnek a nap legemberibb pillanatai.
Lehet, hogy az igényesség – amit sokáig külső dolgokhoz kötöttünk – valójában a jelenlétben és a másik munkájának tiszteletében gyökerezik.

Köszönöm, hogy ennyi éven át velem tartottatok, olvastátok, főztétek, hozzászóltatok.
A kerek évfordulók mindig jó alkalmat adnak egy kis visszatekintésre – és arra is, hogy új irányokat keressünk.
Tervek, ötletek vannak még bőven – és amíg főzünk, addig lesz miről írni is.

Maradjatok velem a következő 670 bejegyzésre is!