Általában csülköt készítenek Pékné módra, sőt ha ragaszkodunk az eredeti recepthez borjúcsülköt kéne vennünk, ám nekünk most malackaraj volt itthon, Gondoltam ha már kemencénk( mint a Péknének anno) sincs, akkor ennyi módosítás is megengedhető egy próbát megér. Nos Így utólag el kell ismerni érdemes volt kísérletezni.
Korábban készítettem már csülköt Pékné módra, a recept ugyanaz, vagyis hasonló módon készült az az étel is, csak a hús változott, csülök helyett malackaraj került a tepsibe.
Mit is jelent a pékné módra készült étel ?
Ez is ahogy sok más hasonló elnevezés, mint az udvarmester módra, jóasszony módra és még sorolhatnánk tovább, az étel készítés módjára utal.
Vagyis a Pékné módra esetben a burgonyával, hagymával együtt sütjük a csülköt, jelen esetben a bőrös malackarajt.
A húst nem főzöm előre, annál inkább mert akkor a főzővízbe kiázik az értékes íze !
Pici vizet azért öntök alá mielőtt a sütőbe tolom .
Nézzük hogyan is készült a malackaraj pékné módra.
Az előkészített húst ( megmosva leszárítva bedörzsölöm, sóval majoránnával mint ahogy a ropogós malacsült esetében járunk el. Célszerű most is mint mindig kérget sütni a húsra mielőtt az előmelegített sütőbe toljuk. Ehhez egy mélyebb edényben amibe kényelmesen elfér a hús zsiradékot forrósítunk ,belehelyezzük a húst és mindenoldalról átsütjük. A tepsi aljára amiben sülni fog majd sütőpapírt terítek, ami nem feltétlenül szükséges de ha nem teszünk papírt akkor célszerűnek tartom kikenni zsiradékkal Átemeljük a kérgesre sütött húst és meglocsoljuk a felhevített zsiradékkal ,kevés vizet öntünk alá és az előmelegített sütőbe tesszük.
A képződő pecsenyelével időnként meglocsoljuk.
Közben megtisztított burgonyát cikkekre vágom a hagymát is ( lehetne apró gyöngyhagymát használni, de most az nincs itthon),ebben az esetben egészben hagynám. Kb az utolsó 30 -40 percben
a hús köré halmozom a cikkekre vágott burgonyát és hagymát kevés rozmaringot ,zsályát morzsolok rá enyhén sózom pici törött bors is mehet rá, jelen esetben ki van csontozva a malackaraj ami azt jelenti a sütési idő jelentősen lerövidül ezáltal,
.
Általános szabályként a kilónként egy óra sütést javaslok 180 fokon a húsnak és a utána 15-20 percre 200 fokra állítva vagy grill fokozaton ropogósra pirítjuk a bőrét is.
A húsnak burgonyának hagymának egyszerre kel elkészülni ez nagyon fontos!
Hozzávalók:
- 1000 g malackaraj
- só ( ízlés szerint)
- csipetnyi majoránna
- evőkanál olaj v zsír( az elősütéshez )
- 500 g burgonya
- 300 g gyöngy hagyma
- törött bors frissen darálva a legjobb)
- rozmaring ízlés szerint )
- zsálya ízlés szerint)
Idény salátával vagy ( házi savanyúsággal kínáljuk !
Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook ,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése