2020. június 9., kedd

Hogyan várják a Balatonon a vendégeket a vészhelyzet utáni korlátozások feloldását követően?


Kinek kell kézfertőtlenítőt adnia  a  fagylaltos kisasszonynak ?
Hogyan várják a Balatonon  a vendégeket  a vészhelyzet utáni  korlátozások feloldása után  ?
Rövid eszmefuttatás  a  hosszú  koronavírus miatti  önkéntes karantén utáni első kirándulásunk kapcsán

Kimozdultunk a karatén után. A koronavírus visszahúzódóban van, a védőintézkedések betartása mellett fokozatosan feloldják a korlátozásokat országszerte, így van ez a vendéglátásban és a turizmusban is.
Kívánatos lenne  ha a hazai turizmus fellendülhetne az idén olvasom több helyen, mivel  valószínű nem számíthatunk az eddig megszokott létszámú külföldi látogatóra, támogassuk a hazai vállalkozásokat, utazzunk itthon,  amivel egyet is értek, de,  és itt jönnek a június eleji  tapasztalataim.  Több helyen is ellentmondóak és nem egyértelműen pozitívak a rövid tihanyi kirándulásunk alkalmával látottak.
Tihanyban jártunk ma, azt hiszem az egész ország területén még ingyenes a parkolás, itt nem, ez  magánparkoló, jött az indoklás ezért kell fizetni.



Tihany Levendula Kézműves fagylaltozó

Tihany összefonódik a levendulával  ha már itt járunk  vétek lenne nem megkóstolni a  levendulával készült fagylaltokat. A híres kézműves fagylaltozó nem kínál kézfertőtlenítési lehetőséget a vendégnek.
Egy eladó van a pult mögött aki ugyanazzal a kézzel  veszi el a  készpénzt mint amivel  nyújtja át a  fagylaltos tölcsért. Ez még nem  járvány idején is erősen kifogásolnánk, nem csak most a koronavírus járvány idején! A hölgy ugyan állítja szalvétával fogja  meg a   tölcsért de én látom, nem.



Talán rosszul láttam , mégis neki volt igaza,  teszünk egy kört adunk egy újabb  esélyt, visszamegyünk pár perc múlva ,sajnos mégis én látom jól ha  kézbe is veszi a szalvétát  a kiszolgáló hölgy  a keze akkor is a tölcséren van. Beszédbe elegyedünk,  szóváteszem újból ,mire Ő megjegyzi időnként fertőtleníti a kezét  de az semmit nem jelent,  egyébként  a szülei orvosok. Az általam felkínált fertőtlenítő kendőt  elfogadja és használja is mielőtt kiszolgál bennünket .  
Maszkot  nem hord, talán neki nem kell, bár mintha úgy láttam volna ajánlott hisz közvetlen  élelmiszerrel foglalkozik nem hinném, hogy pont  a fagyalt kiszolgálók lennének kivételek, bár  nem beltéri egységről van szó ez igaz .
Számomra  annyira elfogadhatatlan  a kézzel átadott tölcsér  független  attól, hogy 2020 késő tavaszán   koronavírustól retteg az egész világ,  hónapok óta járvány van még mindig ,Európában  ugyan remélhetően  kifelé megyünk belőle,  de  a vírus itt van  továbbra is .
Az alapvető  higiénia szabályok betartása olyan nehéz lenne???

Sorban  állnak az emberek,  eszik  a fagylaltot,  mert a fagylalt  finom ..van   levendulás csokoládé  és levendula fagylalt,  rukkolás  erdei gyümölcs, mentás bodza  és még  néhány  izgalmas ízkombináció   érthető ha  a vonzó kínálat ide csábítja  a  vendégeket .
De ki vigyáz  a vendégekre ?
Vagy nem kell rájuk vigyázni, mert jönnek  ők úgyis ?

Szomorú tapasztalat , elkeserítő  !



Balatoni panoráma

Ugyanakkor a  csodás panorámával rendelkező  Rege cukrászda előtt levendulás kézfertőtlenítő vár  a bejárat előtt kitett asztalkánál, bent  felirat figyelmeztet  ügyeljünk a távolság betartására.


Levendulás sajttorta
Természetesen  finom   sütemények és udvarias kiszolgálás párosul hozzá.
Itt figyelnek  a vendégek biztonságára is!
Vigyázzatok magatokra  óvatosan   körültekintően induljatok  útra!        



Jó étvágyat !
 Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, ha van kedved írd meg a véleményed, örülnék neki! Csatlakozhatsz a rendszeres olvasókhoz, vagy követheted a Rozmaring & ibolya Facebook,Instagram vagy pinterest oldalát is, hogy ne maradj le a blog újdonságokról ! 
📷 https://www.instagram.com/rozmaringesibolya/ 
🖼 https://hu.pinterest.com/rozIbolya/ 
🖋 https://www.facebook.com/rozmaringesibolya/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...