Cseppet sem rejtélyes, ám mégis kalandos úton fedeztem fel újra a csicseriborsót.
Véletlenül jutottam hozzá:
----- Férjem egyik ritka egyedüli bevásárlásáról széles mosollyal tért haza kezében egy zacskó csicseriborsóval. Lelkesedése oly nagy volt, hogy időm sem volt megállítani már bontotta is, hogy megkóstolja a gyermekkorát idéző ropogtatnivalót, ám hamarosan lehervadt a mosoly az arcáról és bosszúsan jegyezte meg ezt kidobhatjuk mert kőkemény,nem jó . Ekkor vettem alaposasabban szemügyre mit is vásárolt és most már az én arcomon jelent meg az elégedett mosoly.
Az ő elvárásai szerint egy pörkölt ( a sózott mogyoróhoz, mandulához hasonló) snack-et kellett volna vásárolnia, míg a zacskóban igazi, feldolgozatlan csicseriborsó volt.
-------
Azóta számtalan formában ettük már és most már szándékosan vásároljuk az itteni üzletekben újonnan fellelt ( s reméljük állandóan eztán megtalálható) csicseriborsót.
Ettük egytálételként és hummusként (aminek a receptjét is szándékozom majd ide is feltenni, hisz óriási sikert aratott köreinkben )
Most a
Hozzávalói :
őrölt koriander,(mozsárban tört)
mustármag
A csicseriborsót előző nap beáztatjuk szódabikarbonás vízbe.
Legalább egy éjszakát hagyjuk állni!
Főzés előtt alaposan leöblítjük és hideg vízben feltesszük főni ,a főző vízbe is tehetünk szódabikarbonát ez által meggyorsítjuk a puhulási folyamatot, lecsökken a főzés ideje és elősegítjük a könnyebb emésztést is.
Ha megpuhult leszűrjük .
Szárazon megpörköljük a fűszereket, félretesszük őket.
A garam masalát is készíthetjük magunk, frissen !
Másik edényben olajat hevítünk ezen megforgatjuk az apróra vágott gyömbért és a hagymákat, hozzáadjuk a chili paprikát és a fűszereket majd "felengedjük" a paradicsommal, átkeverjük.
A friss paradicsomot cikkekre vágjuk vagy a helyette használt sültpaprikát, ezt is hozzáadjuk mielőtt a csicseriborsót belekevernénk, ha szükséges kevés vízzel pótoljuk a levét.Összerottyantjuk, ha már majdnem kész, beledobjuk megmosott spenót leveleket is megvárjuk amíg összeesnek és átkeverés után máris tálalható ez a roppant egyszerűen elkészíthető indai ízletes kellemesen fűszeres étel.
Mindenki izlés szerint a tányérján frissen őrölt borssal tovább fűszerezheti.
Ez a bejegyzés a Foodpanda támogatásával jött létre.
A Foodpanda világ számos országában sikerrel működik az utóbbi években már Magyarországon is jelen van . Egyszerű és gyors házhoz szállítás, interneten okostelefonról vagy tabletről is elérhető étel rendelés, ez amit tudnak nyújtani.
A fővárosi éttermeken kívül az ország más területeire is kiterjed.
A hazai konyha kínálatán túl, az olasz-, és a keleti konyha egyaránt szerepel az étlapokon . Kényelmes megoldás, ha ép nincs kedvünk, vagy valami miatt nem tudunk főzni, ám mégis otthon szeretnénk étkezni.
Izgalmas dolog otthonunkba varázsolni az éttermet.
Próbáljátok ki, kíváncsi lennék a tapasztalataitokra!

csicseriborsó curry -n
a sor méghozzá spenóttal, mert tavasz van :Hozzávalói :
- 250 g csicseri borsó
- kevés szódabikarbóna
- víz
- 250 g friss spenót levél
- fél üveg (házi )darabos paradicsom( szósz ?)
- 1 friss paradicsom jelen esetben sült kapia paprika helyettesíti( a mélyhűtőből)
- 1 csomag újhagyma
- csomag friss fokhagyma
- 2 cm- nyi gyömbér
- 2-3 ek olaj( szezám-,kókusz-, vagy olíva)
- 1 tk őrölt kömény
- szárított chili paprika
- garam masala
- tengeri só,
- frissen őrölt bors
őrölt koriander,(mozsárban tört)
mustármag
A csicseriborsót előző nap beáztatjuk szódabikarbonás vízbe.
Legalább egy éjszakát hagyjuk állni!
Főzés előtt alaposan leöblítjük és hideg vízben feltesszük főni ,a főző vízbe is tehetünk szódabikarbonát ez által meggyorsítjuk a puhulási folyamatot, lecsökken a főzés ideje és elősegítjük a könnyebb emésztést is.
Ha megpuhult leszűrjük .
Szárazon megpörköljük a fűszereket, félretesszük őket.
A garam masalát is készíthetjük magunk, frissen !
Másik edényben olajat hevítünk ezen megforgatjuk az apróra vágott gyömbért és a hagymákat, hozzáadjuk a chili paprikát és a fűszereket majd "felengedjük" a paradicsommal, átkeverjük.
A friss paradicsomot cikkekre vágjuk vagy a helyette használt sültpaprikát, ezt is hozzáadjuk mielőtt a csicseriborsót belekevernénk, ha szükséges kevés vízzel pótoljuk a levét.Összerottyantjuk, ha már majdnem kész, beledobjuk megmosott spenót leveleket is megvárjuk amíg összeesnek és átkeverés után máris tálalható ez a roppant egyszerűen elkészíthető indai ízletes kellemesen fűszeres étel.
Mindenki izlés szerint a tányérján frissen őrölt borssal tovább fűszerezheti.
Ez a bejegyzés a Foodpanda támogatásával jött létre.
A Foodpanda világ számos országában sikerrel működik az utóbbi években már Magyarországon is jelen van . Egyszerű és gyors házhoz szállítás, interneten okostelefonról vagy tabletről is elérhető étel rendelés, ez amit tudnak nyújtani.
A fővárosi éttermeken kívül az ország más területeire is kiterjed.
A hazai konyha kínálatán túl, az olasz-, és a keleti konyha egyaránt szerepel az étlapokon . Kényelmes megoldás, ha ép nincs kedvünk, vagy valami miatt nem tudunk főzni, ám mégis otthon szeretnénk étkezni.
Izgalmas dolog otthonunkba varázsolni az éttermet.
Próbáljátok ki, kíváncsi lennék a tapasztalataitokra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése